babszinhaz

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. A napló első bejegyzésében ismerjétek meg az alapanyagot Kővári Szimonetta segítésével!

Joe Masteroff, Fred Ebb és John Kander nagy sikerű musicalje számtalan színpadi adaptáció után először kerül bábos feldolgozásban bemutatásra a Budapest Bábszínházban. A rendező Alföldi Róbert, aki korábban már bemutatkozott egy felnőttelőadással – Sade márki 120 napja – a Bábszínház közönségének. A Kabaré sem ismeretlen terep a rendezőnek, hiszen korábban már kétszer is színpadra állította. Először 2002-ben a Budapesti Operettszínházban Szabó P. Szilveszter, Balázsovits Edit és Bereczki Zoltán főszereplésével; majd tíz évvel később, 2012-ben az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki–Zsótér-osztályának színészhallgatóival.

Az eredeti történet 1931-ben játszódik Berlinben, a náci párt hatalmának megerősödése idején. Egy éjszakai lokálban, ahol a hangulat nemcsak az italtól tüzes, bontakozik ki Sally Bowles brit énekes-táncosnő és Cliff Bradwshaw amerikai író szerelme. Egy másik szerelmi szálon egy idősebb páros vonzalmát követhetjük nyomon, egy panzió tulajdonosnőjét egy zsidó zöldségkereskedő próbálja elcsábítani. A vonzalom és szenvedély mellett a darabban érzékeljük a világ romlottságát, a hatalomnak való kiszolgáltatottságot.

A darabot 1967-ben mutatták be a Broadwayn, akkor rögtön nyolc Tony-díjat nyert – köztük a legjobb musical, a legjobb eredeti zene, valamint a legjobb rendezés és koreográfia kategóriában is. 1972-ben Liza Minnelli főszereplésével mutatták be a darab alapján készült, mára már ikonikussá vált filmet. (Érdekesség, hogy a film is nyolc Oscar-díjat nyert.) Az ősbemutató óta a musical minden évben számtalan országban és rendezésben kerül bemutatásra a világ színházaiban.

Az olvasópróbán a rendező hangsúlyozta, hogy a most készülő előadás egy kevésbé konkretizált helyszínen és térben fog játszódni, kiemelve a darabot a fasizálódó Németország légköréből. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha térből és időből kiszakított is lesz az előadás, manapság fontos a rendezés során a konkrét fogalmazás – ezért a színészi játékra az egyenes, direkt olykor már-már a didaktikusságig menő eszköztár használatát szeretné alkalmazni. A látvány (tér, jelmez és bábok) egy sötétebb, durvább, fájdalmasabb, végletesebb képet készül adni, mint esetleg a korábbi színpadi változatok és az édeskésnek, humorosnak mondható film. A rendező szavaival élve egy zsigeribb, inkább érzetet, mint konkrét történetet bemutató feldolgozás készül.

A fotókat Éder Vera készítette.

Február 25-én premier. Altorjay Johanna utolsó bejegyzésa a próbafolyamatról.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar letelik majd a próbaidőszak, azonban elszaladt az a bizonyos 3 hónap. Túl a főpróbahéten, számos változtatáson és izgalmas pillanaton, még most sem hiszem el, hogy alig 2 nap múlva premier. A legutóbbi bejegyzés óta hihetetlen sokat fejlődött a darab. Összeállt a díszlet, elkészültek a bábok, és minden zenei betét a helyére került. Érdekes módon, hiába hangzik el az „Egész jól állunk!”, még mindig akadnak mozdulatot, szöveget vagy egyéb mást érintő módosítások. Ha belegondolok, milyen unalmas lenne, ha már minden „tökéletesen” készen állna, és csak „szimpla” lejárópróbák lennének! Ennél sokkal izgalmasabb, ahogy az utolsó próbákon is megy még az ide-oda igazítás minden résztvevő és közreműködő legnagyobb örömére. :)

Kay és Gerda (fotó: Éder Vera)

A rendező és a színészek egészen összecsiszolódtak, minden képváltásnál nagy a sürgés-forgás, és a szereplők is kezdik megtalálni a helyüket a történetben. Lassan összeállt a király, akinek ravasz és settenkedő zenéje az egyik kedvencemmé vált.  A nagyapa bozontos feje, botos akciói és fülbemászó hangja kedves karaktert eredményezett. A rablókislány habár nem kapott koponyagyűjteményt, és nem ostorozhatja Gerdát (szó szerint), azért megkapta a rikító hajszínt és a koponyás fülbevalókat. Az egyik legkedvesebb szereplőm az általa szadizott kisállat, amely szerintem igazi főszereplője ennek a mesének (emiatt is kár, hogy mellőznie kell a hivatalos színpadi behívóját, miszerint „a fagyott patkányt kérjük a színpadra!”) A cilinderes Tanácsnok, akinek makulátlan megjelenésénél, már csak makulátlan modora tud többet, még ha csak rövid időre is, de igazi üzletemberré vált a történet végére, és ráébresztett arra, hogy én is ilyen csíkos nadrágot szeretnék! Ha már egyedi darabokat keresek, akkor ide sorolnám a Rablómamát is, aki egész lényében egy divatdiktátor, nincs is olyan nő, akinek a kalasnyikov ilyen jól állna a kezében. Pedagógiai módszertanának tökéletes mintapéldányai a három rabló, akiket habár közös célok vezérelnek, azért igazi egyéniségek, emellett szerethető zsiványok is és nagyon jól táncolnak! „Alaszka” testű rénszarvas, akinek mozgásába annyi munkát fektettek, hogy nekem egészen igazi lett és a szadizott állatok lélektanának tökéletes példájává vált a döglött patkány mellett. Elsa és Klaus, akiket kezdetben elkényeztetett kisdiáknak láttam, most is elkényeztetettek, de igazi humorforrásokká is váltak. Gerda akármennyire is aprócska termet, mégis egy belevaló csaj lett, akiért végig szorítok a történetben, és élvezet nézni, hogyan kecmereg ki a szorult helyzetekből. Kay igazi szőke rocksztárá vált, aki végigzongorázott az idegeimen a kalandozásaival, de  tetszik, ahogy felnő a történet végére. Ellenben a Hókirálynő fejével még most sem tudtam napirendre térni, bármikor ránézek, kiráz a hideg ettől a sci-fis megjelenéstől. Amellett, hogy félek tőle mégis mindig őt kell néznem, akármerre jár, mert vonzza a tekintetet, arról nem is beszélve, hogy milyen könnyedén borít fel embereket, állatokat vagy gerjeszt szélvihart csak úgy szórakozásból. „Lélegző” tükrével pedig egészen földönkívüliként hat. Mindent összevetve látványos produkció született, illetve még születik, ami minden eszközt megragad arra, hogy végigizguljam azt a másfél órát  a nézőtéren! ;)

A Tanácsos és a Nagypapa még nem teljesen készen a próbán (fotó: Éder Vera)

Naplóbejegyzésem végére értem, és meg kell mondjam, nagyon élveztem minden színházban töltött percet. A próbák közti szünetek és elnyúlt beszélgetések során sokat megtudtam erről a világról. Ki tudja, talán lesz még alkalmam újra belekóstolni valamikor. Kívánom, hogy minden nézőnek legalább akkora élmény legyen a darab, mint ami nekem volt ez a tapasztalat, és remélem, elégedett arcokkal futok majd össze a Hókirálnyő egy-egy előadása után!

Az előző próbanaplók:

3. bejegyzés

2. bejegyzés

1. bejegyzés

További háttéranyagok:

Meséből színdarab

Megmutatjuk.

Üdvözlet a 200.-ra

A költő panaszkodik, hogy havi kétszáz még sose telt,

és nékünk –no, lám!- már a 200.is betelt.

Innen nem csökkenünk – mint olykor bérünk-,

hanem , szaporodunk,

a kétszázötvenig, tán el is jutunk.

Aztán célba vesszük a bűvös háromszázat,

aki itt megáll balga, gerjesszük hát a vágyat,

négyszáz, ötszáz legyen a cél!

Mert csak a gyáva, s olykor az igazgató az, aki fél.

Az alkotó immár pihen, vagy épp máson dolgozik,

de a gép forog,

és a szárnyas idő rohan, rohan –sajnos!-

nem vánszorog.

Sötét hajunk is őszbe vegyült már, s a tél dere is megütté fejünket,

ám e mű még mindig kevésbé rontja kedvünket,

mint más egyéb.

Játékra fel, hát játszótársaim! - hisz szerződéstek is erre int-

Feledjétek a rendezőt, az igazgatót és a kínos kínt!

Ajánlás:

Herceg!

A volt az már nem lesz,

s a lesz az nem lesz olyan, mint volt a volt.

Kiáltani csak az élő tud

és hallgat – mint a sír- a holt.

Már kevesebb, mint egy hónap van a Hókirálynő premierjéig. Altorjay Johanna jóvoltából ismét betekinthetünk a próbafolyamatba.

Legutóbbi alkalommal meséltem arról hogyan állnak össze a jelenetek és készülnek a bábok. Nos, ennek még korántsem értem a végére, így igyekszem folytatni ott, ahol abbahagytam.

Még most sem beszélhetünk kész előadásról, de már alakulnak a dolgok. Lassan eltelt 2 hónap és a rendelkező próbák a befejeződtek. Munkával teli hetekkel a hátuk mögött a színészek egyre „folyékonyabban” játszanak.

Az egyik legutóbbi próbán megtörtént a végigmenés. „Itt és most menjünk végig, nem baj ha rontunk, csak menjünk tovább, hogy lássuk mit végeztünk eddig” - mondta a rendező, Fige Attila. Izgatott lettem mivel egészében most láttam én is először, hogy hogyan is áll a darab. Valami hasonló izgalom lehetett úrrá a színészeken is, és ezt csak fokozta a nézőtéren helyet foglaló meghívott „vendégek”jelenléte. Éder Vera fotós, Kis Erzsi zeneszerző és Lénárt András, a színház szcenikusa, egyébként pedig a bábmozgatás egyik nagy specialistája rezzenéstelen arccal figyelt. Kattant a fényképezőgép, mögöttem a zeneszerző hölgy időnként diktafonba jegyzetelte az észrevételeit, és indult az óra, hogy a jelenetek hosszát megállapítsák. A díszlet immár majdnem kész állapotában megjelent a színpadon, a színészek csuklyát húztak, és kigyúltak a fényutcák.

A Michac Gábor által megálmodott bábok és díszletelemekről eddig nem sok szó esett, azonban árulkodni sem szeretnék, hogy a leendő nézőknek mindez igazi meglepetés maradjon. Annyi titkot azért elárulhatok, hogy Gerda kalandjai nem a megszokott, „édes kis mesei” helyszíneken fognak játszódni. Persze eljut messzi palotákba, vendégeskedik a rablók tanyáján, azonban minden helyszínen a hétköznapokból jól ismert dolgokra bukkanhat a szemfüles néző. Ez jó választásnak bizonyult, mivel amellett, hogy kicsit modern köntöst kapott a darab, mesei mivoltát egyáltalán nem veszítette el, csak megerősítette azt. Ehhez igazodnak a szereplők is, akik egészen humoros, olykor groteszk külsővel és ruházattal igazán látványosak és egymástól jól elkülöníthetők. A Hókirálynő csillogó ezüstös öltözéke igazán sci-fisre sikeredett, míg Gerda és Kay mintha csak egy mai kisgyerek lenne a szomszédból. A műhelyben dolgozó bábkészítők és festők munkájának hála, mindenki megtalálhatja majd a maga kedvencét a szereplők között.

Mindezek mellett meglepő volt látni, hogy ennyi próba után is még mennyire befejezetlen a produkció. Hasznosnak bizonyult ez a végigjátszás, hiszen mindenki szembesült a már megtanult és eddig megoldott feladatok mellett, a még hátralévő problémákkal, hiányosságokkal. A szél megjelenítése, az állatok mozgása vagy a jégszilánkok és jégkockák játéka a mostani próbák kiemelt témái. Az egyedül vagy csak 2-3 fővel mozgatható bábok után a 6-7 vagy 8 részből összeálló bábok mozgatása komolyan igénybe veszi a résztvevőket, de továbbra is jó hangulatban telnek ezek az alkalmak. Az ezt követő finomítások és részletesebb kidolgozások adják majd meg a legvégső formáját a darabnak, amelyről többet majd a következő bejegyzésemben mesélek.

Habár nem szereplőként, rendezői vagy dramaturg szemmel figyelem az eseményeket, azonban egy kicsit én is a része lettem Hókirálynőnek. Már régi ismerősként találkozom vele, mégis sok újdonság, tanulnivaló ér minden alkalommal, ha belépek a Budapest Bánszínházba. Kezdem megszokni és megérteni a bábszínházi nyelvezetet. Végre nem  nézek értetlenül, ha elhangzik az a szó, hogy „untermann”. Nem lepődöm meg, ha a rendező „munkafényt” kér és nem „fénysíkot”. Persze a folyékony „nyelvtudás” még messze van, de már nem vagyok olyan idegen ebben a furcsa, titkokkal teli világban. 

Az előző próbanaplók:

2. bejegyzés

1. bejegyzés

További háttéranyagok:

Meséből színdarab

Altorjay Johanna újra jelentkezik a Hókirálynő próbáiról.

Már egy jó ideje annak, hogy megírtam első beszámolómat a születendő Hókirálynő bábdarabról. Azóta figyelemmel kísértem az eddigi olvasópróbákat, színpadi beállásokat és műhelymunkákat.

Amikor megszületik egy színdarab, esetünkben egy bábdarab, nézőként beülünk az előadásra, végignézzük és kialakítunk róla egy „átfogó”véleményt. A darabnak azonban csak a kész állapotával szembesülünk, ellenben a hosszú próbafolyamatokról, a rendezői és színészi kooperációról, illetve a tervezői  problémamegoldásokról vagy egyéb részmunkálatokról nem feltétlen szerzünk ismeretet. Ez természetes, azonban ezek éppúgy a darab fontos részét képezik, mint a szöveg vagy a zene. Ezért is örülök, hogy egy picit én is része lehetek a Hókirálynő születésének.

A Hókirálynő-próbák  sajátos, hívogató légkörét a humoros színészek és munkatársak, illetve a nyílt gondolkodású rendező adja. Élvezet nézni, milyen olajozottan működő gépezetben zajlanak a folyamatok, ahol mindenkinek megvan a maga helye. Már az első olvapróbától kezdve feltűnt, hogy kölcsönös együttműködésről van szó, nem pedig egy egyoldalú, „parancsokból”  és utasításokból álló rendszerről. A színészek és a rendező elmondják a gondolataikat, reagálnak egymásra és közösen keresik a legjobb megoldásokat. Kérdések mindig akadtak eddig, szerintem eztán is lesznek, de ez egyáltalán nem akadályozza a munkát. „Ide kellene még egy mondat, nem?”-hez hasonló kérdések mellett még beleférnek a vicces kommentek vagy a percekig nyúló nevetések.

A bábdaraboknak a legnagyobb nehézségét a rengeteg kellék adja, de főként maguk a bábok, akiket megelevenítenek a színészek. Ráadásul itt akad olyan karakter, akit egyszerre 5-6 ember is mozgat, és ennek összehangolása nem könnyű. Különös hangsúly kapott ebben a történetben tehát a szétesés és összerakás. A darabokra hulló tükörszilánkok, a szabadon mozgó testrészek egészen egyedi látványvilágot mutatnak be. A Hókirálynő hatalmát a természeti jelenségek, mint a hó, a szél és jég, épp úgy megjelenítik, mint a csatlósainak mesterkedése vagy testének felbukkanó részei. A történet szereplői még ha nem is látják, mégis érzik a közelségét. Hátborzongató, de izgalmas is.

Miközben a színészek a történetet animálják, a műhelyben készülnek a modern és rendkívül látványos bábfigurák, akiket már most, félkészen is próbálgatnak és alkalmaznak a próbákon. A színészek igyekeznek minél jobban kiismerni és magukévá tenni a figurák jellemét, mozgását és gesztikulációit. Érdekes ahogy a szereplői jellemvonások mellett megjelennek a színészek saját tulajdonságai is, ettől még inkább egyedibbé és hitelesebbé válnak. Még az elején kialakult szándék szerint igyekeztek a színészekre hasonlító figurákat létrehozni, így még jobban sajátjuknak érzehetik majd a karaktereket.

Az egész darab összeállásához a jelenetek összerakásával kezdtek neki a munkának. Mindegyiket többször megbeszélték, frissítették és finomították, amíg el nem ért egyfajta véglegesnek tűnő formát. Azonban ha egyet megtanultam az eddigi próbák során az az, hogy nincs elsőre olyan, hogy végleges  és  tökéletes forma. Minden újrapróbálás során bővítenek vagy éppen elvesznek az eddigiekből, de biztos vagyok benne, hogy  előbb-utóbb összeáll majd egy rendkívül élvezetes előadássá. Eddig sikerült az első felvonást átvenni, és már zajlanak a másodikból vett jelenetek próbái is. A hangulat nagyon jó, a bábok és a díszlet munkálatai lassan befejeződnek. Legközelebb talán már a zenéről is szó esik, amelyet épp most is komponálnak.