babszinhaz

- Amikor ez az interjú készül, a próbafolyamat felénél tartotok. Tudod még objektíven látni, amit csináltok?

Nagyon igyekszem, ennek ellenére nem tudom. De éppen ezért kérem ki a körülöttem lévő alkotótársak véleményét, akik, úgy érzem, kevésbé vannak rávakulva, mint én. Illetve szeretem, ha a próbafolyamat bizonyos pontjain bejönnek „külső szemek”. Ilyen külső szem az Igazgató úr, aki nem üli végig a próbafolyamatot, így amikor bejön, értékes észrevételei vannak; vagy Ács Norbi, Tengely Gábor, akik anno a Boribon és Annipanni című előadásra néztek rá. De a gyerekeim és a férjem is be szoktak jönni próbákra. Mint szakmabelinek, szeretem meghallgatni az ő véleményét is.

- Mivel foglalkozik a férjed?

- Végzettségét tekintve színész, és sokat is dolgozott színházban, de végül pályaelhagyó lett. A gondolkodása viszont a mai napig színházi, valószínűleg ezért tudja többé-kevésbé elviselni azt, ahogyan élek.

- Színész, anya, feleség, rendező vagy – hogyan tudod ezeket a szerepeket összeegyeztetni?

- Elég komoly logisztikája van az életünknek. Nagyjából látom, az év melyik periódusai lesznek a legnehezebbek, és azokra tudatosan készülünk – a férjemtől ilyenkor nagy türelmet kérek, ő pedig tudja, hogy ezek a periódusok csak átmenetiek. Mostanra belerázódtunk, de nem mondom, hogy imitt-amott nincsenek lelkiismeret-furdalásaim. Például anyaként, amikor a gyerekeimet egész nap nem látom, és mire hazaérek, már alszanak. Ilyenkor másnap reggel az összes kihagyott szeretetet igyekszem pótolni. De most már a kisfiaim is elég nagyok ahhoz, hogy értsék, mivel foglalkozom, és tudják, hogy azért van most ez a hiány az életünkben, mert nekik csinálok előadást.

- Láttak már valamit a most készülő előadásból?

- Otthon levetítettem nekik egy részletet. Lebilincselve nézték, Gergelyfi bácsitól pedig rettegtek. (nevet)

- A főszerepet egy vendégművészre, Márkus Sándorra osztottad. Miért?

- Az ember, amikor rendez, mindig igyekszik az adott színház társulatában gondolkodni. Így eleinte Bercsényi Péternek szántam a szerepet, de ő nagyon korrekt módon időben szólt, hogy szabadúszóként folytatja a pályáját. Ekkor elkezdett kattogni az agyam – vannak a társulatunkban fiatal fiú színészek, de én olyan embert kerestem, aki magában hordozza Nyúl Péter sármját és öntörvényűségét. Így jutott eszembe Márkus Sanyi, akit az egyetemen tanítottam, és már akkor nagyon szerettem vele dolgozni. Megkerestem az ötlettel az Igazgató urat, és – az élet apró öröme ez – összhangban volt a gondolkodásunk, mert mint kiderült, ő is nagyon szeretett volna valamilyen szerepet adni Sanyinak. Az első próbától kezdve a mai napig úgy érzem, nagyon jó döntés volt.

- Mesélj arról, miért épp erre a mesére esett a választásod.

- A Boribon és Annipanni sikere után szerette volna az Igazgató úr, hogy újra nekifogjak egy nagyszínpadi gyerekelőadásnak. Nagyon-nagyon sokat agyaltam azon, mi lenne a megfelelő alapanyag. Kezdettől fogva állatmesékben gondolkodtam, de nem akartam a klasszikus Három kismalacot vagy A hét kecskegidát, mert az ilyen típusú klasszikusok jelen pillanatban nem mozgatnak meg. Már majdnem feladtam a keresést, amikor a lányom szobájából kifordulva megakadt a szemem Beatrix Potter Nyúl Péter mesekönyvén. Akkor azt mondtam: ez az, megvan! Majd körbeugráltam a lakást. Alapvetően nagyon szeretem az angolszász kultúrát, és ebben a mesében különösen vonzó az, ahogy az írónő a természetes környezetükben élő nyulakat emberi öltözettel és tulajdonságokkal ruházza fel. Emellett borzasztóan szép a könyveinek képi világa. Nagyon szerettük volna Lisztopád Krisztivel, az előadás látványtervezőjével megtartani ezek hangulatát – de senki se várja az eredeti illusztrációkat az előadástól, mert igyekeztünk saját világot teremteni az írónő inspirációja alapján.

- Mi a helyzet a színészettel? Mintha a rendezői éned mostanában nagyobb szerepet kapna.

- Van nekem egy igazgatóm, aki nem hagyja, hogy ez így legyen! (nevet) Úgyhogy nem kell félteni a színészi oldalamat, mert a következő félévben több ilyen jellegű feladatom is lesz. Például készítünk egy szólóelőadást Tengely Gábor rendezésében. Egyedül végigjátszani egy darabot kemény feladat – úgyhogy fel van rakva a léc.

Olvasson tovább:

1. próbanapló

2. próbanapló

A 2015/2016-os évad első premierje a Nyúl Péter. A próbafolyamatról a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Varsányi Péter számol be.

Míg a próbafolyamat első hetét a rácsodálkozások és őrült ötletek jellemezték, addig a második hét a kemény munka jegyében telt. A rendelkezőpróbákon majdnem túlvagyunk, így természetes, hogy akadtak a darabnak nehezebb pontjai, de minden akadályt legyőzött a társulat. Korántsem sziszifuszi hát e küzdelem, sőt: péntek délután húsz jelenetből tizennégyet már egyben láthattunk, így hirtelen kirajzolódott a jövőbeli előadás (nagyon biztató) képe. A ritmusjátékok szélsebesen pontosodnak, a karakterek rohamtempóban kristályosodnak – ha ez így megy tovább, a rendező kénytelen lesz lehetetlen instrukciókkal hátráltatni a színművészeket, nehogy túl hamar elkészüljön az előadás!

A széksorok még nyári álmukat alusszák

Voyeurködés az oldalpáholyból (nézőknek sajnos nem adható ki)

„A bábosok jó emberek” – de csak hogy kis helyen is elférjenek

Nem bűzlik a próba – Márkus Sándor és Hoffer Károly kosár alá szorult nyulakat szinkronizálnak

Péter fején védelmi fólia – bábnak lenni kockázatos vállalkozás

Kemény István minden alkalmat megragad a szövegtanulásra – hogy aztán remekül improvizáljon

Gimesi Dóra dramaturg és Ellinger Edina rendező tanakvó látványa a nyúlüreg szemszögéből

Olvasson tovább:

Az 1. próbanapló

A 2015/2016-os évad első premierje a Nyúl Péter. A próbafolyamatról a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Varsányi Péter számol be.

„A nyári szünetben felolvastam a szövegkönyvet a körülöttem lévő gyerekeknek. Egyikük, idézem, azt mondta: Nagyon izgalmas, és remekül van megírva” – újságolja a nyuszimamát játszó Juhász Ibolya a társulatnak. A Nyúl Péter című készülő előadás szövegéről van szó, amely a néhai Beatrix Potternek és a mostani Fekete Ádámnak hála valóban remek lett. Hogy csak egy példát mondjak: „Ekkor már Péter kint is volt a résnyire nyitott kertkapun, és loholt, ahogy a gyomra bírta, nyargalt, iszkolt, hasította a levegőt, futott, majd kocogott, majd vett egy erős gyalogtempót, mielőtt laza sétafikálása erőtlen vánszorgássá nem lassult, és az éti csigák csak úgy száguldottak el mellette.”

Ahogy arra az első soromból következtethetett a kedves és szemfüles olvasó, a produkció szereplői már a nyári szünet beállta előtt kezükbe kapták a színdarabot – így hosszú heteket tölthettek a strandon, a fűben és még számos más helyen elnyúlva olyan kérdések firtatásával, mint például hogyan viselik az ikernyulak, ha összekeverik őket, hány éves Egérke néni, és hogyan befolyásolja egy macska pszichoszexuális fejlődését, ha lány létére Albertnak hívják. Míg a színészek nyara e gondolatok jegyében telt, a rendező, Ellinger Edina a gyermekeivel töltötte az idejét, az így szerzett friss élményanyag pedig kézzelfogható/szemmel látható/füllel hallható hatással van a készülő előadásra. Elvégre a Nyúl Péter egy sokgyerekes család hétköznapjait mutatja be. De nem csak Edina gyermekei, hanem minden korosztály minden tagja magára ismerhet majd a szereplőkben.

Apropó szereplők: az előadás érdekessége, hogy paravánt és kesztyűs bábokat használ – a Budapest Bábszínház eme évezredben született nézői ilyesmivel ritkán találkozhattak. Ráadásul egy olyan speciális paravánrendszerről van szó (a díszlet és a bábok Lisztopád Kriszta munkája), amely a nagyszínpadot minden irányban beteríti. A nézőtér felől impozáns látványt nyújt (dombos táj gyönyörű fákkal), a színfalak mögött azonban egy kisebb labirintus terül el. (Mint a mellékelt fotók jelzik, én is bemerészkedtem az útvesztőbe, de egy idő után kimenekültem a tomboló minotauruszok nyulak elől.) A tombolás szót itt pozitívan kell érteni: a színészek hatalmas lendülettel, töretlen energiával dolgoznak, játszanak a paravánok mögött, élükön a címszereplőt életre keltő vendégművésszel, Márkus Sándorral.

Még csak egy hete próbál a produkció, de már a darab harmada „le van rendelkezve”. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenki tudja, mit, mikor és miért csinál, valójában azonban ennél sokkal többről van szó. A szereplők nem egyszerűen utasításokat hajtanak végre, hiszen a rendező amellett, hogy határozott elképzelésekkel bír, teljesen nyitott a színészek ötleteire, hanem együtt lélegeznek a bábjaikkal (lásd a címadó kérdést, ami így bukott ki a Gergelyfi bácsit alakító Kemény István szájából), és nem telik el próbaperc úgy, hogy ne érné a nézőtéren ülőket meglepetés (értsd: nagyon, de nagyon sokat nevetünk)…

Kovács Natália, a KRE színháztudomány szakos hallgatója ezúttal aTrisztán és Izolda négy főszereplőjét kérte meg – azoknak a karaktereknek a megbábosítóit, akikből a történetet mozgató szerelmi sokszög áll –, hogy beszéljenek a szereplőjükről. Árulják el, mit gondolnak róla, milyennek látják személyiségét, milyen viszonyban állnak vele, esetleg milyen nehézségeik adódnak a figura megformálásával kapcsolatban. Ezúttal Ellinger Edináé a szó, aki Brangaenét kelti életre.

- Brangaene az ír királylány, Izolda komornája, akit rokoni szál is fűz a királyi családhoz. Figyelmetlensége folytán kerül a nem megfelelő személyekhez a varázsital, s így szükségszerűen a szerelmesek cinkosává válik.

- Brangaenét először is a korosztályába sorolnám be. Azt gondolom, hogy a tizenhat és tizennyolc év közötti, kicsit rihegős-röhögős, már a kamaszságon túl, de még nem felnőtt lány. A családban betöltött szerepéről annyit tudunk meg pontosan a darabból, hogy Izolda unokahúga. A próbák során sokat formálódott a karaktere, és ennek megfelelően én is másképp látom őt, mint a legelején. Azt gondolom, Brangaene beletörődött, hogy nincs más választása, ezért megbékélt a királyi családban betöltött szerepével. Hálás azért, hogy kihozták a kolostorból, de mégsem állnak hozzá túl közel. Izoldával persze van néha köztük valamiféle cinkosság, „barátnőség”, de ők ketten ott forrnak össze igazán, ahol megtörténik a darab drámai fordulópontja: amikor Izolda és Trisztán megissza a varázsitalt. Nehéz helyzetben vagyok ezzel a szereppel, mert ez egy mozaik szerep. Ez azt jelenti, hogy a szereplő csak a történet bizonyos pontjain kapcsolódik be, és lendíti előre a cselekményt, ezért kis mozaikdarabokból kell összeraknom az egész szerepet. Ennek ellenére nagyon fontos az, hogy mégis szerepívet tudjak felépíteni, mert fontos az az út, amelyet ő bejár, ahova a történet végére eljut. Mindezek mellett kiderül, hogy szereti a férfiakat, és mint minden kamaszlányt, őt is foglalkoztatja a testiség. Nagyon határozott, két lábbal áll a földön, és próbálom elég modern, mai lányra hangolni a figuráját, hiszen ennek az előadásnak a kamaszok és a fiatal felnőttek az elsődleges célközönsége. Nem alakítok belőle klasszikus nőideált, és igyekszem kihasználni a szerepben rejlő humor lehetőségeit, hiszen Brangaene egy jó kis rezonőrszerep is egyben.

- Azért ő egy kicsit áldozat is, nem? Izolda és Trisztán feláldozzák őt, illetve az ő szüzességét. Ez mennyire tragédia szerinted, hogy éli meg ezt?

- Amikor először elolvastam a szöveget, azt gondoltam, hogy ez abszolút tragédia Brangeane számára. Most, a bemutató előtt, azt gondolom, hogy bár eleinte ő is mint tragédiához állt ehhez, végül nem akként élte meg ezt a dolgot, hanem egy izgalmas esemény lett számára.

- De miért? Végül mégis élvezi az együttlétet Markéval?

- Nem gondolom, hogy bárki olyan nagyon élvezné az első szexuális élményét. Inkább az van, hogy ha már nem rossz, akkor jó. Mondjuk azt természetesen megint nem gondolom, hogy ez a férfiakra is ugyanígy érvényes... (Nevet.) Szerintem az Brangaene igazi fájdalma, hogy számára nem következik el újra a beteljesülés. Van benne egyfajta kielégületlenség és szeretetéhség. Ő az állandó harmadik ebben a két szerelmi háromszögben, aki szeretne kötődni, ragaszkodni valakihez. Irigyli a szerelmeseket, akik egyébként nem feltétlenül szimpatikus hozzáállást tanúsítanak irányába.

- Trisztán iránti vonzalma is ebből a szeretetéhségből fakad?

- Az egy kamaszlányos vonzalom, ami addig tart, míg ágyba nem bújik Markéval. Itt el kellett döntenem, hogy amikor kijön Marke hálószobájából, akkor vérdrámát csináljak-e, könnyek között; volt is egy olyan szöveg, hogy „Ó, jaj! Oda a becsületem!”, amit aztán kihúztunk. Egy másik utat választottam: a körülmények ellenére is érzelmi kötődés alakult ki benne Marke iránt attól, hogy ő volt az első férfi az életében. Brangaene legnagyobb tragédiája azonban az, hogy mindig mellékszereplő marad a saját életében.

További háttéranyagok a Trisztán és Izolda kapcsán:

Interjú Ács Norberttel, Marke király alakítójával

Interjú Kovács Judittal,  Izolda alakítójával

Interjú Teszárek Csabával, Trisztán alakítójával

Interjú Csizmadia Tibor rendezővel

Interjú Márton László íróval

1. próbanapló

2. próbanapló