babszinhaz

A Kabaré kulisszái mögé a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak segítségével pillanthatnak be az olvasók. Ezúttal Kővári Szimonetta segítségével, aki a rendezőt, Alföldi Róbertet kérdezte.

​

- Legutóbb akkor volt alkalmam kérdezni Öntől, amikor tavaly Radnóti Zsuzsa vendége volt a Károlin egy beszélgetésre. Akkor arra voltam kíváncsi, merre tovább a Nemzeti után – és azóta láthatjuk, hogy Vígszínház, Átrium, Rózsavölgyi, Radnóti, Opera, most a Bábszínház. Hogy kell elképzelni az életét? Milyen érzések vannak Önben? Mindig új emberek, lehetőségek. Hiányzik-e a társulati lét?

- Most egy ilyen élet van, oda megyek, ahová hívnak. Az utóbbi két évben elég sok helyen voltam – most jöttem haza Bécsből. Lehetne azon siránkozni, hogy mi volt, vagy hasonlók, de az, hogy társulati lét, így túl általános. Én most nagyon élvezem ezt a szabadságot. Most nem annyira látom magam társulatban, beosztottként. De lehet, hogy nem is annyira igaz ez a mondat így. Persze, hogy hiányzik a társulat, de annyira erősen él bennem az, ami a Nemzetiben volt, hogy hazugság lenne bárhova elmenni és ugyanazt keresni. Másrészről jól is esik most ide-oda menni és mindenfélét csinálni. Aztán majd biztosan hiányzik, amikor ebből is elég. De ahogy Ön is felsorolta, nagyon más típusú ügyeket csinálok most, nincs idő, energia és helyzet – nos, elkényelmesedni semmiképp, és megunni se lehet. Egyszerűen: Bécsben, Háy Gyula után a Kabaré bábokkal… Ez most így nagyon frissen, éberen, kíváncsian tart.

- Ezt a sokszínűséget, vagy ahogy Ön mondta, hogy másféle dolgokat csinál, különösen érdekesnek tartom a Kabaré esetében, hiszen ezt a darabot immár harmadszor rendezi meg. Először az Operettszínházban vitte színre, majd a Nemzetiben színművészeti egyetemistákkal, most pedig itt bábokkal. Hogyhogy újra ez a mű került a repertoárjára?

- Meczner Jánossal talán már hamarabb beszéltünk erről az ötletről, mint hogy az egyetemen megrendeztem volna. Igazából, teljesen mindegy hányszor csinálja meg az ember. Új változat készült annak idején az Operettbe is, a Nemzetibe is és ide is.  Most kvázi bábszínpadi átdolgozást kellett csinálni. Szerintem jó, ha az ember többször csinál valamit, mert egyre több mindent tud meg róla, egyre pontosabban, ugyanakkor szabadabban fogalmaz. A báb műfaj pedig olyan végtelen szabadságot ad, ami egyszerűen csodálatos. Szóval, hiába csinálom harmadszor, nem köszön vissza a másik két előadásom, mert ugyanúgy a nulláról kell elkezdeni mindent.

- Az olvasópróbán elhangzott Öntől, egy olyan mondat, hogy „a bábok mindig azt csinálják, amit én akarok”, és ez a próbákon is többször előkerült – mikor egy-egy mozdulatot kitalált, és azt bábokkal azonnal meg lehetett csinálni, felderült, hogy ez mennyire jó.

- Ez félig vicces dolog. A velem dolgozó színészek gyakran mondogatják nekem, hogy én mindent azonnal kérek, és mindig mindenhez ragaszkodom. Ugye egy bábnál ez csodálatosan tud működni (és nem dumál vissza). Közben pedig ettől nehéz is – mert hát egy bábnak nincs érzete, a bábművésznek van érzete. Amit egy báb csinál, annak mindennek jelentősége van, hiszen például az, hogy ő lépjen, az minimum három mozdulatot jelent. És természetesen olyan dolgokat is meg tud megcsinálni, amit egy ember nem.

- A bábok révén milyen hangulatú inkább ez a rendezés?

- Sötétebbre van véve szerintem, mint az eddigiek – és végletesebbre. Szabadabb és bátrabb.

- A Konferansziét hogyan képzeli el?

A Konferanszié mindig nagyon nehéz kérdés, mert meglehetősen erősen él a film a köztudatban. Ez a szerep például Sally figurájához képest sokkal megfoghatatlanabb. Ennél a szerepnél eleve érvényes a végletesség, a szabadabb lehetőségek – ő lehetővé teszi az előadáson belül a különböző reflexiókat, önreflexiót, az előadásra való reflexiót, a báb műfajára való reflexiót. Egy olyan figura, aki bármit megengedhet magának, aki fölöttünk.

- Neki van bábja?

- Nincs, ő maga egy báb.

- Mitől függ, hogy melyik szereplőnek van bábja és melyiknek nincs?

- Remélem, hogy ebben van egy rendszer, és abban is, mikor hogyan használjuk a bábot. A két idős szereplőnél fontos volt, hogy ők bábok, de például Sally és Cliff esetében érdekes az, hogy meg lehet kettőzni a pillanatokat a kapcsolatban, hogy meg lehet mutatni egyszerre a dolgok, érzések színét és a fonákját is.

- Mi lesz az üzenete ennek az előadásnak?

- Nem tudom, nem szoktam üzeneteket rendezni.

- Mégis, mi a fő koncepció? Az olvasópróbán elhangzott, hogy a darab ki lett emelve az 1931-es németországi környezetből, például Rajna helyett Dunát használ. Mintha felfedezhető lenne azért egy párhuzam.

- Szerintem ez nem ennyire direkt. Azt is mondtam az olvasópróbán, hogy szeretnék egy hangulatot elkapni. Tehát nem üzenet van, hanem inkább egy hangulat – amiben talán benne vagyunk, amiben élünk. És mint minden színházi előadásnak, ennek is szerintem az a dolga, hogy ezt felnagyítsa és végletesen megmutassa, s így hátha arra kényszeríti az embereket, hogy elgondolkozzanak rajta.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Nem gyerekkorában járt utoljára a Budapest Bábszínházban, hanem középiskolásként, amikor a Kovalik Balázs rendezte Óriáscsecsemőt látta. (Legyinthetünk rá, persze, drámatagozatos volt, tőlük ez normális. Persze, de akkor is.)  Aztán a „Na, milyen lesz a bábod?” kérdésre teljesen természetesen válaszolja, hogy bunraku. (Megtanulta Hoffer Karitól, jó, de ez így már tényleg nem ér!) Ezek után az ember már meg sem lepődik azon a félmondatán, hogy nagyon vágyott már a levegőváltozásra, arra, hogy egy kicsit kimozduljon a komfortzónájából.

- Mert?

- Mert az a tapasztalatom, hogy minden ilyen újfajta munkától kapok valamit, mindegyikből tudok tanulni. És mert valahogy az volt az előérzetem a Bábszínházzal, hogy egy otthonos helyre, egy baromi jó csapatba jövök. És nem csalódtam. Könnyed lazaság van, persze közben ott a munka iránti alázat, és igen, stresszelünk azon, hogy sikerüljön a próba, jó legyen a végeredmény, de görcs senkiben nincs. A társulat nagyon ismeri egymást, egymás rezdüléseit, amire nyilván szükség is van, hiszen ebben a műfajban nagyon egymásra vannak utalva.

- Ezek szerint akkor csak annyit jelent a komfortzónádból való kimozdulás, hogy kaptál egy bábot a kezedbe?

- Nem csupán. Elég nagy döntések után vagyok, elég sok mindenben változtattam az életemen. Nem akarok belőlük titkot csinálni, de várjuk meg, amíg hivatalossá válik. Lehet, hogy fura lesz, de ahhoz tudnám hasonlítani ezt a helyzetet, mint amikor az ember elutazik külföldre. Az, hogy más a légkör, mások az emberek, más a rendszer, számomra elsősorban új impulzusokat jelent. A változások rám mindig pozitívan hatnak, valószínűleg azért, mert alapvetően könnyen alkalmazkodom, nem szokott félelmet okozni.

- Alföldi Róbert munkamódszerét finoman szólva is elég jól ismered. Nem először foglalkozik bábokkal, de te először látod ilyen közegben. Obligát a kérdés: másképp rendez?

- Elég sokat dolgoztunk már együtt ahhoz képest, hogy hány éve vagyok a pályán, ráadásul a külső munkáim is hozzá kötődnek, így azt hiszem, a színházi gondolkodását, azt a struktúrát, amiben ő egy előadást létre szeretne hozni, megtanultam már.  Nem dolgozik másképp, illetve nem is tudom… Pont a tegnapi és a mai próbán ismételte többször, hogy jól van, működik, ami szerintem önmagának is szólt, olyan volt, mint egy megerősítés. Volt egy összpróba, ami után – jogosan – megkaptuk a magunkét, mert nem voltunk elég pontosak. Egy ilyen bonyolult rendszerben, amiben van báb is, élő színész is, a kettő ráadásul reflektál egymásra, nagyon pontosnak kell lennünk, és pontosan kell tudnunk, mi miért, és miért épp bábbal vagy báb nélkül történik. Robi kidolgozott egy rendszert, azzal érkezett, a példányban is benne van, aztán a próbák alatt kiderült, hogy van, ami nem működik, akkor azt kidobtuk, vagy jöttek új ötletek. Csak hát a bábbal pontosnak lenni mindig egy picit tovább tart, mint nélküle, mert velünk egyenértékű szereplőkké kell válniuk. Vagy nekünk kell egyenértékűvé válnunk a bábbal, és felnőni hozzájuk? (Nevet.)

- Neked melyik a nehezebb?

- Én ezt nem tudom másképp, csak gyermeki játékként felfogni, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy annyit azért nem bábozok, hogy az plusz para legyen. Talán nem ciki, mert nem vagyok bábos, nem tudatosan használom. Élvezem. Arra tudok gondolni, hogy ő az én lelkem, bizonyos érzéseket vele tudok csak kifejezni. Amikor a kezemben van, próbálom úgy kezelni, mint saját magamat. És úgy tartani, hogy szépen álljon, ne essen össze. Figyelem a többieket, próbálok tőlük tanulni. Nézem, mi minden lesz ezekből az anyagokból, ezekből a „gumidarabokból”, amikor értő kezekbe kerülnek. Szóval remélem, hogy sikerül úgy megmozdítanom a Cliff bábot, hogy az életre kel. Remélem. (Teszi hozzá félszeg mosollyal.) Ezek a bábok egyébként csodálatosak, nagyon kifejezőek. Rájuk nézel, és nem az jut eszedbe, hogy az egy báb, egy tárgy, hanem azonnal látod bennük a személyiséget, az érző lényt.

- A Kabaréban ott a Konferanszié bravúrszerepe és persze Sallyé. Schultz úr és Schneider kisasszony történetén hüppögünk. Cliffről meg az jut az ember eszébe, hogy szinte semmi nem jut róla az eszébe. Ott van ez a helyes fiú, aki alapvetően súlytalan, sodródó, akarat nélküli, lúzer, nem különösebben érdekes figura. Mitől lesz valamilyen ez a fiú? Jó, persze, tőled, de mibe kapaszkodik a színész?

- Próbálunk mindezek ellen menni, a csapdákat elkerülni, ami Robira egyébként is eléggé jellemző, hogy egy unásig ismert alapanyagot nézzünk meg máshonnan, hogy mi van akkor, ha… Például ha Cliff egy teljesen hétköznapi, mai fiú, aki elmegy külföldre, meglát egy jó csajt, és belekeveredik olyan dolgokba, amikből nem kér. Akinek ezáltal hirtelen fel kell nőnie. Ha ebbe én Szatory Dávidként belegondolok, hogy elhúzok teszem azt Franciaországba, ott találkozom egy lánnyal, aki alapvetően egy egészen más közegben él, aztán kiderül, hogy gyerekünk lesz – ez azért elég sokkoló. Egy ilyen nem egyszerű tengerparti flört biztosan hagy nyomot az emberben. Nem biztos, hogy egy görög tragédiát érne Cliff sorsa, de ha őt „mindegy”-re vesszük, akkor Sally is súlytalanná válik, hiszen végső soron ez kettejük tragédiája. A találkozásnak, a szerelmüknek, a gyerekkel kapcsolatos döntésnek és az elválásnak kell, hogy tétje legyen, és ehhez érzelmileg mindenképp egyenrangú feleknek kell lenniük.

- És hol mennek el egymás mellett? Sally karrierje az egyetlen ok, hogy nincs közös jövőjük?

- Egyrészt alapvetően más világból jöttek. És hát azt könnyű mondani, hogy gyere velem, elviszlek, majd velem máshol, egy neked idegen világban jó lesz. Az utolsó dal szöget ütött a fejembe. Abban Elsie-ről van szó, rajta keresztül pedig azokról az emberekről, akik valami miatt fontos szerepet játszanak az életünkben, még akkor is, ha esetleg nem tudunk róla. Akiknek a lénye, az életfelfogása nyomot hagy bennünk, szinte példaértékű, mert még ha félre is siklott a sorsuk, azt is teljes hittel tudják képviselni. Ilyen Sally is, aki minden sötétségével együtt élvezi azt, amit csinál. Elmehetne, de hol tudna érvényesülni? A Nemzetiben játszom a Brand című darabban, és abban van egy mondat, ami arról szól, hogy a haza olyan, mint a fa gyökere, szóval ha máshol akarsz érvényesülni, az soha nem lesz olyan. Ezt nem akarja Sally bevállalni. Talán joggal.

- Akkor Cliffnek könnyebb, mert ők el tudnak menni?

- Ő is maradhatna, de mégsem teszi, mert kényelmetlen neki ez a közeg. És nem csupán a külvilág történései, hanem az, ahogyan Sally éli az életét. Az, amit neki a pénzért meg kell tenni, Cliffnek ijesztő, már elviselhetetlenül sok. Felkínálja Sallynek a lehetőséget, hogy ebből kilépjen, hogy együtt majd megoldják, de a lánynak ez a segítség nem kell, ő egyedül akar boldogulni, miközben csak annyit kér, hogy szeresse a fiú, és hagyja élni, ahogyan addig élt. Cliffnek van ez a magánéleti szorongás, és az a félelemérzet, hogy gyűlnek a viharfelhők körülöttük a nagyvilágban. Erre az ő válasza a menekülés.

- Cliff Bradshaw elutazik, hazamegy, megír egy regényt. Mi lesz abban?

- Hú, ezen még nem gondolkodtam. (Gondolkodik.) Nem vagyok író, de színpadon például az a nehezebb, ha úgy játszol szerelmest, hogy közben civilben is szerelmes vagy. Fura, meghasonult állapot, hogy amiben élsz, abban már a színpadon nem tudsz élni. Szóval vagy élveboncolásból kiírja magából, vagy ezt félretéve teljesen mást, mint ami történt, menekülésképp mondjuk valami idillit. De talán inkább az előbbi, hogy nagyon mélyen belemegy. Csak az a kérdés, mennyi idő után fejezi be a könyvet, hogy egyfajta terápiaként egyhuzamban, fél év alatt, vagy belekezd, aztán soha nem fejezi be.

- Cliff visszatér valaha Sally városába?

- Valószínű, hogy nem, mert annyira intenzív volt ez az időszak, annyi mindent átélnek, és ebből annyi mindenre választ kap. Például arra, hogy nem alkalmas Sally mellé. Hiába szeretik egymást, nem működne a kapcsolat, mert nem ugyanott tartanak, nem ugyanolyan amplitudóval élik az életüket. De az is biztos, hogy nyomot hagy az életében ez a lány, és vágyként valahol mindig mélyen benne lesz az amerikai kertvárosban kiegyensúlyozottan élt mindennapjaiban.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal ismét Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Az elmúlt hetekben az előadás szépen fejlődött, a rendező és a színészek lelkesen dolgoztak együtt. A jeleneteket több verzióban is színpadra állították, gyakran a színészek saját ötleteit felhasználva. Fontos kérdés volt, mikor van jelen egy-egy szereplő a színpadon, mint színész, és mikor van jelen, mint báb, esetleg mindkettő. Egy-egy jelenetet kipróbáltak bábbal és anélkül, csak ez után döntött a rendező melyik verzióval éri el a kívánt hatást. A különböző megoldások izgalmas szituációkat teremtettek, gyakran nehéz volt a választás, egy-két remek ötlettől fájó szívvel váltak meg az alkotók.

Szatory Dávid, a Nemzeti Színház színésze, aki Cliff szerepében meghívottként szerepel az előadásban, életében először fog bábozni a produkcióban. Így számára újdonság volt az is, hogyan kell mozgatni egy bábot. Mindenki próbált segíteni neki, így elég hamar elsajátította a bábozás alapvető fortélyait, a rendező meg is dicsérte: „Dávid nagyon szépen bábozol elsőre.” Azonban nem csak számára volt újdonság a bábok világa, a koreográfus Gergye Krisztián, aki már több produkcióban is dolgozott együtt Alföldi Róberttel, még nem készített bábokkal tánckoreográfiát, „ez lesz az első Gergye-báb háború” –  jegyezte meg az első ilyen próbán.

A táncoló bábok koreográfiájának megkomponálása nehéz feladatnak bizonyult. Az elkészült táncosnőbábok különböző testalkatúak, mind másként mozognak, más-más gesztusok végrehajtására képesek. Amikor a színésznők megkapták bábjaikat, a próba első felében saját bábjaikkal ismerkedtek, kipróbálták, hogyan tudják mozgatni, milyen egyedi mozdulatokra képesek. A koreográfus nagyon fontosnak tartja, hogy a tánc egységes legyen, de mégis egyedi gesztusokat és mozdulatokat használjanak a bábok, amitől autentikussá válnak a karakterek. Szeretné, hogy a bábok úgy mozogjanak, mint az emberek, például ha a báb az egyik lábát emeli, akkor kerüljön a súly a másik lábára. Ugyanakkor a mozdulatokat csak felmutatni akarja, és „kifelé domborítani, mint egy reliefet”, így a táncpróbák első felében az apró emberi mozdulatokat és gesztusokat gyakorolták bábjaikkal a színészek.

A koreográfia megalkotása közben gyakran előfordult, hogy a még készülőfélben lévő bábok szétestek, így ahogy a próbák alatt többször is elhangzott „bábműtétet” kellett végezni rajtuk, azaz visszatenni egy-két kezet és lábat. Kiderült, hogy a koreográfia nagyon masszív, de jól mozgatható bábokat igényel.

Olyan koreográfiák is készülnek az előadásban, melyekben a színészek bábok nélkül táncolnak. Ez elsőre könnyebbségnek tűnhet, de egy néhány másodperces tánc megkomponálása akár több órát is igénybe vehet, ráadásul fizikailag is igen fárasztó. A Schultz úr szerepét alakító Ács Norbert az egyik próbán meg is jegyezte: „Én azt hittem, csak egy öreg zsidó leszek, közben kiderült, hogy nem…”

Kevesebb, mint egy hónappal a bemutató előtt, már nagyon sok minden a helyén van, a bábok, kellékek és a díszlet nagy része is elkészült, azonban még így is sok munka vár az alkotókra. A koreográfiák pontosítása és több jelenet rendelkezése is hátravan, de kívülről figyelve számomra úgy tűnik, jó ütemben halad a munka, és igazán érdekes feldolgozását láthatják majd a nézők a Kabaré című musicalnek.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

A Kabaré az egyik legnépszerűbb musical Magyarországon, szinte nincs olyan színház, ahol ne tűzték volna műsorra. Az alábbiakban megpróbáljuk sorra venni a musical előadásait, az emblematikus alakításokat, valamint azt, hogyan változtak benne a hangsúlyok.

A magyar nyelvű bemutatót tíz évvel a New York-i ősbemutató után, 1976. április 17-én tartották az Ódry Színpadon tartották, ahol a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói Szinetár Miklós osztályvezető tanár rendezésében, Szinetér és G. Dénes György fordításában játszották. A korabeli sajtóban rengeteg cikk megjelent a produkcióról, többen kiemelték a Konferanszié szerepében Cseke Pétert: „Ez a fiatal művész meglepő érettséggel alakította a romlottságot” – írta róla Rajk András a Népszava 1976. április 23-i számában. Egy év múlva Szinetár Miklós a darabot az Operettszínházban is megrendezte, Galambos Erzsivel a főszerepben, a Konferanszié Németh Sándor volt, Schultz urat Feleki Kamill játszotta, aki ebben az előadásban lépett utoljára színpadra.

Egzakt okokat nem találunk, de úgy tűnik, a Kabaré alkalmas színi növendékek bemutatkozására. Ezt az bizonyítja, hogy 1984-ben Szirtes Tamás végzős osztálya állította színpadra, 2002-ben Iglódi István vitte színre a Horvai–Máté-osztállyal – Sallyt Jordán Adél, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Cliffet Fenyő Iván és Mészáros Béla, a Konferansziét Dömötör András és Mészáros Máté alakította –, 2012-ben a Zsámbéki–Zsótér-osztály az Ódry Színpad és a Nemzeti Színház koprodukciójában mutatta be Alföldi Róbert rendezésében, de játszották kaposvári színészhallgatók is.

A Kabarét vidéken először Kecskeméten játszották, majd Debrecenben, ahová egy NDK-beli koreográfus házaspárt hívtak a táncok megkomponálására, a Konferanszié szerepére pedig az Ódry Színpadon már bizonyított Cseke Pétert szerződtették. Ezt követte a 1979-ben a veszprémi, 1980-ban pedig a kaposvári és a szegedi premier (itt Király Levente játszotta a Konferansziét). A Kaposvári Csiky Gergely Színházban Csákányi Esztert láthatták Sally Bowles szerepében, róla a Színház című folyóirat hasábjain igen elismerően nyilatkoztak: „Csákányi hitelessé teszi a történetet, s ez a hitelesség az, ami számunkra fontos.” Gazdag Gyula rendezésében Lukáts Andor volt Cliff, a Konferanszié pedig Spindler Béla.

1991-ben „Kabaré-láz” söpört végig az országon: Zalaegerszegen, Békéscsabán és a Madách Színházban is műsorra tűzték, a budapesti teátrumban Szirtes Tamás Básti Julira osztotta a női főszerepet. Az előadások akkora sikert arattak, hogy 1992-ben Miskolctapolcán a Miskolci Nyár keretén belül meghívták a Stuber Andrea összehasonlító elemzése alapján legjobbnak ítélt színészeket, s velük  Tasnádi Márton újra színpadra állította a musicalt. A „best of” szereposztás a következő volt: Konferanszié: Zubornyák Zoltán/Dániel Gábor, Sally Bowles: Réti Andrea, Cliff Bradshaw: Kautzky Armand, Schultz úr: Jancsik Ferenc, Schneider kisasszony: Psota Irén, Ernst Ludwig: Kulcsár Lajos, Kost kisasszony: Molnár Anna.

Miskolcon – ezúttal már évad közben, a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével – 95-ben repertoárra került a darab, Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében. Aztán következett egy évvel később a pécsi, 1998-ban a soproni bemutató. 2002-ben ismét három premiert iktathatunk (Kaposvár, Debrecen, a Budapesti Operettszínház Raktárszínháza), ami két újabb fordítás debütálását is jelentette (Eörsi Istvánét, illetve a Vörös Róbert–Varró Dániel párosét).

Tovább folytatva a Sallyk felsorolását: Pécs, 1996 – Hegyi Barbara és az azóta énekesnőként ismertté vált Kádek Heni; Sopron, 1998 – Keresztes Ildikó; majd 2002-ben ismét három színházban tűzték műsorra a musicalt Kaposvár – Gryllus Dorka (ezúttal Eörsi István fordításában játszották a musicalt), Debrecen – Polyák Lilla és Horváth Margit (aki néhány évvel később Nyíregyházán újrázott), Budapesti Operettszínház (a Raktárszínházban, Vörös Róbert és Varró Dániel fordításában) – Balázsovits Edit, aki mellett olyan művészek játszottak, mint Bodrogi Gyula, Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, valamint az Operett fiataljai, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Siménfalvy Ágota.

(az előadásból még több részlet elérhető a Youtube-on)

Listázhatunk a fentieken túl székesfehérvári produkciót (Orbán Eszter és Csikós Attila fordításában), szombathelyit (benne Jordán Tamás Schultz urával és Kiss Mari Schneider kisasszonyával), dunaújvárosit, színre került utazó verzióban, Porondszínházban és a győriek révén Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A 2010-es Centrál színházi előadás – Bozsik Yvette rendezésében, Keresztes Tamás Konferansziéjával, Jordán Adél és Marozsán Erika Sallyjével, Básti Julival Schneider kisasszonyként, Haumann Péterrel Schultz úr szerepében, és egy újabb fordításban, amelyet Baráthy György jegyez – szakmai sikert is aratott: elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában.

Érdekes egymás mellé tenni az utóbbi tíz év ajánlóit, mert kiderül(het)nek belőlük a rendezői hangsúlyok:

 "1931 szilveszter éjjelén érkezik Berlinbe a fiatal amerikai írójelölt, Cliff Bradshaw, aki még aznap éjszaka a város egyik leglátogatottabb mulatójában találja magát, a legizgalmasabb énekesnő, az angol Sally Bowles karjaiban. Elsöprő és szenvedélyes szerelmükben nem látják a jövőt: nem veszik észre, hogy idegenekké lettek Németországban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki-Zsótér-osztályának színészhallgatói előadják a Kabaré című musicalt a város egyik leglátogatottabb színházában, a Nemzetiben, és már látják a jövőt." (SZFE–Nemzeti Színház, 2012) 

 "A kabaré a hely, ahol füstön át a csúnya megszépül, ahol a legvadabb fantáziák is valóra válnak, ahol az éjszakai én nyelvet ölt a nyárspolgárnak és ahol nincs sok esély a happy endre. Ebbe a zárt világba érkezik egy magányos, fiatal utazó, útitársa lesz a nagy manipulátor, a Konferanszié és maga a romlatlan bujaság, az örök nő, Sally Bowles..." (Centrál Színház)

 "Igazság és értelem egy sötét időszakra talán elnyomható odakünn - bennünk mindörökre szabad marad, és a szellem a művészet derűs magasságából nem egyedül és magára hagyottan, hanem minden jóravaló ember biztos szövetségében neveti a győztes ostobaságot. (Thomas Mann: A pillanat csúcsán. Princeton, 1938. október.)

1930, Németország. Clifford Bradshaw, a fiatal amerikai regényíró Szilveszter éjszakáján érkezik Berlinbe, a szabad és szabados világvárosba. Szinte azonnal magával ragadja a pezsgő éjszakai élet, a pikáns és szókimondó kabarék világa. Megismerkedik egy különös angol lánnyal, Sallyvel, a Kit Kat Klub feltörekvő ifjú énekesnőjével. A lány hozzáköltözik, és megkezdődik viharos együttélésük, mely minden kötöttségtől és előítélettől mentes, éppúgy, mint a szűk közeg, amelyben élnek. Csakhogy Berlin ekkor már nem csupán a művészek és bohémek fővárosa, hanem a fasizálódó Németországé is: a vidám hétköznapokba észrevétlenül beszivárog a rettenet, és az addigi kívülállókat választásra kényszeríti." (Weöres Sándor Színház)

"1929. Berlin, Kit Kat Klub. Itt találkozik Sally Bowles, a szélvész természetű, konvenciókat nem ismerő énekesnő, és az élményeket kereső amerikai író, Cliff Bradshaw. S miközben szól a zene, bimbózik az szerelem, egyre hangosabban dörömböl az ajtón a történelem..." (Ódry Színpad, 2002)

"... Színhely: 1930, Németország. (Hitler hatalomra kerülése előtt három évvel, amikor a leendő Führer még hangzatos nemzetiszocialista jelszavakkal operál, de bibliául már ott a Mein Kampf, és ízelítőül már megszervezte pártja rohamosztagát, az SA-t.) A berliniek még Trianon utáni álmukat alusszák, legalábbis a hajnali ébredezés félálmában érzékelik csak egy-egy "véletlen" eset folytán, hogy valami történni kezd: miért is ilyen vadak ezek a nemzetiszocialisták? Hiszen jelszavaik ígéretesek és vonzóak? Miért nem német Schultz úr, a kiskereskedő akkor is, ha zsidó? De a válasz még kézlegyintés: fiatalok ezek a legények, durvábbak hát a kelleténél, majd megszelidíti őket az élet. Cliff, a fiatal amerikai író veszi csak észre (talán éppen azért, mert kívülálló, és egy kevésbé fanatizálható, bevándorlókból szott nemzet fia), hogy - kellő költőiséggel szólva - a szendergő Vénusz megfogant, s szörnyeteget készül világra szülni... A Kabaré önmagán túlmutató érdeme (s talán világsikerének egyik oka), hogy a szörnyet kölyökkorában mutatja fel, amikor, mint minden más kölyökállat, odakap ugyan, de hát így van rendjén, a fogait élesíti..." (Budapesti Operettszínház)

A legfrissebb pedig, csak emlékeztetőül:

"Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában dolgozik, lép fel, énekel esténként Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és abban bízik, hogy egyszer a világhír még szárnyára veszi és a magasba röpíti. Cliff, a fiatal ígéretes író megismerni az életet e hazába érkezik. Barátkozni szeretne és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőjükről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben, és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük e nagyvárosban, Európa közepén."

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Kander, Ebb és Masteroff musicaljét sokan vitték már színre világszerte, Bob Fosse filmje is klasszikussá vált. A Budapest Bábszínház azonban formabontó módon kívánja a darabot bemutatni: kísérletező előadásként, bábok és színészek együttes játékával, Alföldi Róbert rendezésében. Már első hallásra is izgalmasnak ígérkezett számomra a téma, most pedig, hogy majd egy hete részt vehetek a próbákon szakmai gyakorlatom keretében, kívülről figyelve az eseményeket, igazolást nyert feltételezésem.

Az olvasópróbán izgatottan hallgattam a rendező szavait, a színészek kérdéseit. Bemutatták a díszlettervet, a bábok terveit, és egyre inkább látni véltem magam előtt a születendő előadás körvonalait. Tetszett, amit látok. A megszokott romantikus történetet Sally Bowles és Cliff Bradshaw szerelméről egy sokkal maibb, sokkal sötétebb, végletesebb forma váltja majd fel az előadásban.

Másnap elkezdődtek a rendelkezőpróbák. Egyelőre bábok nélkül, de a színpadon már álltak a díszlet bizonyos elemei, amelyek nagyban megkönnyítették a munkát. A színészek és a rendező az egyes szereplők megjelenését megelőzően elemezték a karaktereket, és ennek megfelelően láttak hozzá a próbához. Így például a Konferanszié magányossága, Sally bizonytalansága új megvilágításba helyezte a történetet, ami nagyon fontos momentum volt, hiszen a mindenki számára ismert film akaratlanul is befolyásolhatja a színészeket, s ezt a rendező szerette volna mindenképp elkerülni.

Lassan-lassan a színpad megtelt élettel, ahogy egyre-másra követték egymást a próbák. Új köntösben szólaltak meg a jól ismert dalok, kezdtek előkerülni a bábok is, egyre több kellék és díszletelem került a helyére, és a pénteki próbára már a koreográfus is megérkezett. Az előadás napról napra fejlődött, megszülettek olyan egyedi karakterek is, mint Tercsi, Bercsi vagy épp Klára, azaz a táncosnő bábok is nevet kaptak. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan alakulnak ki a színészek és bábok közötti viszonyok, ahogy a szereplők megjelentek színészként, majd bábként, és kerültek így kapcsolatba, gyakran önmagukkal.

A néhány napos próbafolyamatot követően a színészek megállás nélkül eljátszották az addig színpadra vitt jeleneteket. Ez nagyon hasznos és tanulságos volt, mindenki láthatta, hol tart a produkció, mi az, ami már jól működik, és mi az, amin még dolgozni kell.

 Az előadás igen határozott lépésekkel haladt előre, és jó hangulatban, amit talán már az olvasópróbán előre szavatolt a rendező, még ha csak egy véletlen nyelvbotlás következtében is mondta, hogy: „Megpróbálom úgy intézni, hogy mindenki akkor jöjjön próbára, amikor van kedve…” Mégis úgy tűnik, hogy megvalósult az elképzelés, hiszen jókedv hiányában még senki nem volt a próbák során. Az eddig elkészült jelenetek, igazán izgalmasak, élettel teliek.