babszinhaz

A Kabaré az egyik legnépszerűbb musical Magyarországon, szinte nincs olyan színház, ahol ne tűzték volna műsorra. Az alábbiakban megpróbáljuk sorra venni a musical előadásait, az emblematikus alakításokat, valamint azt, hogyan változtak benne a hangsúlyok.

A magyar nyelvű bemutatót tíz évvel a New York-i ősbemutató után, 1976. április 17-én tartották az Ódry Színpadon tartották, ahol a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói Szinetár Miklós osztályvezető tanár rendezésében, Szinetér és G. Dénes György fordításában játszották. A korabeli sajtóban rengeteg cikk megjelent a produkcióról, többen kiemelték a Konferanszié szerepében Cseke Pétert: „Ez a fiatal művész meglepő érettséggel alakította a romlottságot” – írta róla Rajk András a Népszava 1976. április 23-i számában. Egy év múlva Szinetár Miklós a darabot az Operettszínházban is megrendezte, Galambos Erzsivel a főszerepben, a Konferanszié Németh Sándor volt, Schultz urat Feleki Kamill játszotta, aki ebben az előadásban lépett utoljára színpadra.

Egzakt okokat nem találunk, de úgy tűnik, a Kabaré alkalmas színi növendékek bemutatkozására. Ezt az bizonyítja, hogy 1984-ben Szirtes Tamás végzős osztálya állította színpadra, 2002-ben Iglódi István vitte színre a Horvai–Máté-osztállyal – Sallyt Jordán Adél, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Cliffet Fenyő Iván és Mészáros Béla, a Konferansziét Dömötör András és Mészáros Máté alakította –, 2012-ben a Zsámbéki–Zsótér-osztály az Ódry Színpad és a Nemzeti Színház koprodukciójában mutatta be Alföldi Róbert rendezésében, de játszották kaposvári színészhallgatók is.

A Kabarét vidéken először Kecskeméten játszották, majd Debrecenben, ahová egy NDK-beli koreográfus házaspárt hívtak a táncok megkomponálására, a Konferanszié szerepére pedig az Ódry Színpadon már bizonyított Cseke Pétert szerződtették. Ezt követte a 1979-ben a veszprémi, 1980-ban pedig a kaposvári és a szegedi premier (itt Király Levente játszotta a Konferansziét). A Kaposvári Csiky Gergely Színházban Csákányi Esztert láthatták Sally Bowles szerepében, róla a Színház című folyóirat hasábjain igen elismerően nyilatkoztak: „Csákányi hitelessé teszi a történetet, s ez a hitelesség az, ami számunkra fontos.” Gazdag Gyula rendezésében Lukáts Andor volt Cliff, a Konferanszié pedig Spindler Béla.

1991-ben „Kabaré-láz” söpört végig az országon: Zalaegerszegen, Békéscsabán és a Madách Színházban is műsorra tűzték, a budapesti teátrumban Szirtes Tamás Básti Julira osztotta a női főszerepet. Az előadások akkora sikert arattak, hogy 1992-ben Miskolctapolcán a Miskolci Nyár keretén belül meghívták a Stuber Andrea összehasonlító elemzése alapján legjobbnak ítélt színészeket, s velük  Tasnádi Márton újra színpadra állította a musicalt. A „best of” szereposztás a következő volt: Konferanszié: Zubornyák Zoltán/Dániel Gábor, Sally Bowles: Réti Andrea, Cliff Bradshaw: Kautzky Armand, Schultz úr: Jancsik Ferenc, Schneider kisasszony: Psota Irén, Ernst Ludwig: Kulcsár Lajos, Kost kisasszony: Molnár Anna.

Miskolcon – ezúttal már évad közben, a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével – 95-ben repertoárra került a darab, Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében. Aztán következett egy évvel később a pécsi, 1998-ban a soproni bemutató. 2002-ben ismét három premiert iktathatunk (Kaposvár, Debrecen, a Budapesti Operettszínház Raktárszínháza), ami két újabb fordítás debütálását is jelentette (Eörsi Istvánét, illetve a Vörös Róbert–Varró Dániel párosét).

Tovább folytatva a Sallyk felsorolását: Pécs, 1996 – Hegyi Barbara és az azóta énekesnőként ismertté vált Kádek Heni; Sopron, 1998 – Keresztes Ildikó; majd 2002-ben ismét három színházban tűzték műsorra a musicalt Kaposvár – Gryllus Dorka (ezúttal Eörsi István fordításában játszották a musicalt), Debrecen – Polyák Lilla és Horváth Margit (aki néhány évvel később Nyíregyházán újrázott), Budapesti Operettszínház (a Raktárszínházban, Vörös Róbert és Varró Dániel fordításában) – Balázsovits Edit, aki mellett olyan művészek játszottak, mint Bodrogi Gyula, Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, valamint az Operett fiataljai, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Siménfalvy Ágota.

(az előadásból még több részlet elérhető a Youtube-on)

Listázhatunk a fentieken túl székesfehérvári produkciót (Orbán Eszter és Csikós Attila fordításában), szombathelyit (benne Jordán Tamás Schultz urával és Kiss Mari Schneider kisasszonyával), dunaújvárosit, színre került utazó verzióban, Porondszínházban és a győriek révén Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A 2010-es Centrál színházi előadás – Bozsik Yvette rendezésében, Keresztes Tamás Konferansziéjával, Jordán Adél és Marozsán Erika Sallyjével, Básti Julival Schneider kisasszonyként, Haumann Péterrel Schultz úr szerepében, és egy újabb fordításban, amelyet Baráthy György jegyez – szakmai sikert is aratott: elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában.

Érdekes egymás mellé tenni az utóbbi tíz év ajánlóit, mert kiderül(het)nek belőlük a rendezői hangsúlyok:

 "1931 szilveszter éjjelén érkezik Berlinbe a fiatal amerikai írójelölt, Cliff Bradshaw, aki még aznap éjszaka a város egyik leglátogatottabb mulatójában találja magát, a legizgalmasabb énekesnő, az angol Sally Bowles karjaiban. Elsöprő és szenvedélyes szerelmükben nem látják a jövőt: nem veszik észre, hogy idegenekké lettek Németországban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki-Zsótér-osztályának színészhallgatói előadják a Kabaré című musicalt a város egyik leglátogatottabb színházában, a Nemzetiben, és már látják a jövőt." (SZFE–Nemzeti Színház, 2012) 

 "A kabaré a hely, ahol füstön át a csúnya megszépül, ahol a legvadabb fantáziák is valóra válnak, ahol az éjszakai én nyelvet ölt a nyárspolgárnak és ahol nincs sok esély a happy endre. Ebbe a zárt világba érkezik egy magányos, fiatal utazó, útitársa lesz a nagy manipulátor, a Konferanszié és maga a romlatlan bujaság, az örök nő, Sally Bowles..." (Centrál Színház)

 "Igazság és értelem egy sötét időszakra talán elnyomható odakünn - bennünk mindörökre szabad marad, és a szellem a művészet derűs magasságából nem egyedül és magára hagyottan, hanem minden jóravaló ember biztos szövetségében neveti a győztes ostobaságot. (Thomas Mann: A pillanat csúcsán. Princeton, 1938. október.)

1930, Németország. Clifford Bradshaw, a fiatal amerikai regényíró Szilveszter éjszakáján érkezik Berlinbe, a szabad és szabados világvárosba. Szinte azonnal magával ragadja a pezsgő éjszakai élet, a pikáns és szókimondó kabarék világa. Megismerkedik egy különös angol lánnyal, Sallyvel, a Kit Kat Klub feltörekvő ifjú énekesnőjével. A lány hozzáköltözik, és megkezdődik viharos együttélésük, mely minden kötöttségtől és előítélettől mentes, éppúgy, mint a szűk közeg, amelyben élnek. Csakhogy Berlin ekkor már nem csupán a művészek és bohémek fővárosa, hanem a fasizálódó Németországé is: a vidám hétköznapokba észrevétlenül beszivárog a rettenet, és az addigi kívülállókat választásra kényszeríti." (Weöres Sándor Színház)

"1929. Berlin, Kit Kat Klub. Itt találkozik Sally Bowles, a szélvész természetű, konvenciókat nem ismerő énekesnő, és az élményeket kereső amerikai író, Cliff Bradshaw. S miközben szól a zene, bimbózik az szerelem, egyre hangosabban dörömböl az ajtón a történelem..." (Ódry Színpad, 2002)

"... Színhely: 1930, Németország. (Hitler hatalomra kerülése előtt három évvel, amikor a leendő Führer még hangzatos nemzetiszocialista jelszavakkal operál, de bibliául már ott a Mein Kampf, és ízelítőül már megszervezte pártja rohamosztagát, az SA-t.) A berliniek még Trianon utáni álmukat alusszák, legalábbis a hajnali ébredezés félálmában érzékelik csak egy-egy "véletlen" eset folytán, hogy valami történni kezd: miért is ilyen vadak ezek a nemzetiszocialisták? Hiszen jelszavaik ígéretesek és vonzóak? Miért nem német Schultz úr, a kiskereskedő akkor is, ha zsidó? De a válasz még kézlegyintés: fiatalok ezek a legények, durvábbak hát a kelleténél, majd megszelidíti őket az élet. Cliff, a fiatal amerikai író veszi csak észre (talán éppen azért, mert kívülálló, és egy kevésbé fanatizálható, bevándorlókból szott nemzet fia), hogy - kellő költőiséggel szólva - a szendergő Vénusz megfogant, s szörnyeteget készül világra szülni... A Kabaré önmagán túlmutató érdeme (s talán világsikerének egyik oka), hogy a szörnyet kölyökkorában mutatja fel, amikor, mint minden más kölyökállat, odakap ugyan, de hát így van rendjén, a fogait élesíti..." (Budapesti Operettszínház)

A legfrissebb pedig, csak emlékeztetőül:

"Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában dolgozik, lép fel, énekel esténként Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és abban bízik, hogy egyszer a világhír még szárnyára veszi és a magasba röpíti. Cliff, a fiatal ígéretes író megismerni az életet e hazába érkezik. Barátkozni szeretne és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőjükről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben, és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük e nagyvárosban, Európa közepén."

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Kander, Ebb és Masteroff musicaljét sokan vitték már színre világszerte, Bob Fosse filmje is klasszikussá vált. A Budapest Bábszínház azonban formabontó módon kívánja a darabot bemutatni: kísérletező előadásként, bábok és színészek együttes játékával, Alföldi Róbert rendezésében. Már első hallásra is izgalmasnak ígérkezett számomra a téma, most pedig, hogy majd egy hete részt vehetek a próbákon szakmai gyakorlatom keretében, kívülről figyelve az eseményeket, igazolást nyert feltételezésem.

Az olvasópróbán izgatottan hallgattam a rendező szavait, a színészek kérdéseit. Bemutatták a díszlettervet, a bábok terveit, és egyre inkább látni véltem magam előtt a születendő előadás körvonalait. Tetszett, amit látok. A megszokott romantikus történetet Sally Bowles és Cliff Bradshaw szerelméről egy sokkal maibb, sokkal sötétebb, végletesebb forma váltja majd fel az előadásban.

Másnap elkezdődtek a rendelkezőpróbák. Egyelőre bábok nélkül, de a színpadon már álltak a díszlet bizonyos elemei, amelyek nagyban megkönnyítették a munkát. A színészek és a rendező az egyes szereplők megjelenését megelőzően elemezték a karaktereket, és ennek megfelelően láttak hozzá a próbához. Így például a Konferanszié magányossága, Sally bizonytalansága új megvilágításba helyezte a történetet, ami nagyon fontos momentum volt, hiszen a mindenki számára ismert film akaratlanul is befolyásolhatja a színészeket, s ezt a rendező szerette volna mindenképp elkerülni.

Lassan-lassan a színpad megtelt élettel, ahogy egyre-másra követték egymást a próbák. Új köntösben szólaltak meg a jól ismert dalok, kezdtek előkerülni a bábok is, egyre több kellék és díszletelem került a helyére, és a pénteki próbára már a koreográfus is megérkezett. Az előadás napról napra fejlődött, megszülettek olyan egyedi karakterek is, mint Tercsi, Bercsi vagy épp Klára, azaz a táncosnő bábok is nevet kaptak. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan alakulnak ki a színészek és bábok közötti viszonyok, ahogy a szereplők megjelentek színészként, majd bábként, és kerültek így kapcsolatba, gyakran önmagukkal.

A néhány napos próbafolyamatot követően a színészek megállás nélkül eljátszották az addig színpadra vitt jeleneteket. Ez nagyon hasznos és tanulságos volt, mindenki láthatta, hol tart a produkció, mi az, ami már jól működik, és mi az, amin még dolgozni kell.

 Az előadás igen határozott lépésekkel haladt előre, és jó hangulatban, amit talán már az olvasópróbán előre szavatolt a rendező, még ha csak egy véletlen nyelvbotlás következtében is mondta, hogy: „Megpróbálom úgy intézni, hogy mindenki akkor jöjjön próbára, amikor van kedve…” Mégis úgy tűnik, hogy megvalósult az elképzelés, hiszen jókedv hiányában még senki nem volt a próbák során. Az eddig elkészült jelenetek, igazán izgalmasak, élettel teliek.

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. A napló első bejegyzésében ismerjétek meg az alapanyagot Kővári Szimonetta segítésével!

Joe Masteroff, Fred Ebb és John Kander nagy sikerű musicalje számtalan színpadi adaptáció után először kerül bábos feldolgozásban bemutatásra a Budapest Bábszínházban. A rendező Alföldi Róbert, aki korábban már bemutatkozott egy felnőttelőadással – Sade márki 120 napja – a Bábszínház közönségének. A Kabaré sem ismeretlen terep a rendezőnek, hiszen korábban már kétszer is színpadra állította. Először 2002-ben a Budapesti Operettszínházban Szabó P. Szilveszter, Balázsovits Edit és Bereczki Zoltán főszereplésével; majd tíz évvel később, 2012-ben az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki–Zsótér-osztályának színészhallgatóival.

Az eredeti történet 1931-ben játszódik Berlinben, a náci párt hatalmának megerősödése idején. Egy éjszakai lokálban, ahol a hangulat nemcsak az italtól tüzes, bontakozik ki Sally Bowles brit énekes-táncosnő és Cliff Bradwshaw amerikai író szerelme. Egy másik szerelmi szálon egy idősebb páros vonzalmát követhetjük nyomon, egy panzió tulajdonosnőjét egy zsidó zöldségkereskedő próbálja elcsábítani. A vonzalom és szenvedély mellett a darabban érzékeljük a világ romlottságát, a hatalomnak való kiszolgáltatottságot.

A darabot 1967-ben mutatták be a Broadwayn, akkor rögtön nyolc Tony-díjat nyert – köztük a legjobb musical, a legjobb eredeti zene, valamint a legjobb rendezés és koreográfia kategóriában is. 1972-ben Liza Minnelli főszereplésével mutatták be a darab alapján készült, mára már ikonikussá vált filmet. (Érdekesség, hogy a film is nyolc Oscar-díjat nyert.) Az ősbemutató óta a musical minden évben számtalan országban és rendezésben kerül bemutatásra a világ színházaiban.

Az olvasópróbán a rendező hangsúlyozta, hogy a most készülő előadás egy kevésbé konkretizált helyszínen és térben fog játszódni, kiemelve a darabot a fasizálódó Németország légköréből. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha térből és időből kiszakított is lesz az előadás, manapság fontos a rendezés során a konkrét fogalmazás – ezért a színészi játékra az egyenes, direkt olykor már-már a didaktikusságig menő eszköztár használatát szeretné alkalmazni. A látvány (tér, jelmez és bábok) egy sötétebb, durvább, fájdalmasabb, végletesebb képet készül adni, mint esetleg a korábbi színpadi változatok és az édeskésnek, humorosnak mondható film. A rendező szavaival élve egy zsigeribb, inkább érzetet, mint konkrét történetet bemutató feldolgozás készül.

A fotókat Éder Vera készítette.

Február 25-én premier. Altorjay Johanna utolsó bejegyzésa a próbafolyamatról.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar letelik majd a próbaidőszak, azonban elszaladt az a bizonyos 3 hónap. Túl a főpróbahéten, számos változtatáson és izgalmas pillanaton, még most sem hiszem el, hogy alig 2 nap múlva premier. A legutóbbi bejegyzés óta hihetetlen sokat fejlődött a darab. Összeállt a díszlet, elkészültek a bábok, és minden zenei betét a helyére került. Érdekes módon, hiába hangzik el az „Egész jól állunk!”, még mindig akadnak mozdulatot, szöveget vagy egyéb mást érintő módosítások. Ha belegondolok, milyen unalmas lenne, ha már minden „tökéletesen” készen állna, és csak „szimpla” lejárópróbák lennének! Ennél sokkal izgalmasabb, ahogy az utolsó próbákon is megy még az ide-oda igazítás minden résztvevő és közreműködő legnagyobb örömére. :)

Kay és Gerda (fotó: Éder Vera)

A rendező és a színészek egészen összecsiszolódtak, minden képváltásnál nagy a sürgés-forgás, és a szereplők is kezdik megtalálni a helyüket a történetben. Lassan összeállt a király, akinek ravasz és settenkedő zenéje az egyik kedvencemmé vált.  A nagyapa bozontos feje, botos akciói és fülbemászó hangja kedves karaktert eredményezett. A rablókislány habár nem kapott koponyagyűjteményt, és nem ostorozhatja Gerdát (szó szerint), azért megkapta a rikító hajszínt és a koponyás fülbevalókat. Az egyik legkedvesebb szereplőm az általa szadizott kisállat, amely szerintem igazi főszereplője ennek a mesének (emiatt is kár, hogy mellőznie kell a hivatalos színpadi behívóját, miszerint „a fagyott patkányt kérjük a színpadra!”) A cilinderes Tanácsnok, akinek makulátlan megjelenésénél, már csak makulátlan modora tud többet, még ha csak rövid időre is, de igazi üzletemberré vált a történet végére, és ráébresztett arra, hogy én is ilyen csíkos nadrágot szeretnék! Ha már egyedi darabokat keresek, akkor ide sorolnám a Rablómamát is, aki egész lényében egy divatdiktátor, nincs is olyan nő, akinek a kalasnyikov ilyen jól állna a kezében. Pedagógiai módszertanának tökéletes mintapéldányai a három rabló, akiket habár közös célok vezérelnek, azért igazi egyéniségek, emellett szerethető zsiványok is és nagyon jól táncolnak! „Alaszka” testű rénszarvas, akinek mozgásába annyi munkát fektettek, hogy nekem egészen igazi lett és a szadizott állatok lélektanának tökéletes példájává vált a döglött patkány mellett. Elsa és Klaus, akiket kezdetben elkényeztetett kisdiáknak láttam, most is elkényeztetettek, de igazi humorforrásokká is váltak. Gerda akármennyire is aprócska termet, mégis egy belevaló csaj lett, akiért végig szorítok a történetben, és élvezet nézni, hogyan kecmereg ki a szorult helyzetekből. Kay igazi szőke rocksztárá vált, aki végigzongorázott az idegeimen a kalandozásaival, de  tetszik, ahogy felnő a történet végére. Ellenben a Hókirálynő fejével még most sem tudtam napirendre térni, bármikor ránézek, kiráz a hideg ettől a sci-fis megjelenéstől. Amellett, hogy félek tőle mégis mindig őt kell néznem, akármerre jár, mert vonzza a tekintetet, arról nem is beszélve, hogy milyen könnyedén borít fel embereket, állatokat vagy gerjeszt szélvihart csak úgy szórakozásból. „Lélegző” tükrével pedig egészen földönkívüliként hat. Mindent összevetve látványos produkció született, illetve még születik, ami minden eszközt megragad arra, hogy végigizguljam azt a másfél órát  a nézőtéren! ;)

A Tanácsos és a Nagypapa még nem teljesen készen a próbán (fotó: Éder Vera)

Naplóbejegyzésem végére értem, és meg kell mondjam, nagyon élveztem minden színházban töltött percet. A próbák közti szünetek és elnyúlt beszélgetések során sokat megtudtam erről a világról. Ki tudja, talán lesz még alkalmam újra belekóstolni valamikor. Kívánom, hogy minden nézőnek legalább akkora élmény legyen a darab, mint ami nekem volt ez a tapasztalat, és remélem, elégedett arcokkal futok majd össze a Hókirálnyő egy-egy előadása után!

Az előző próbanaplók:

3. bejegyzés

2. bejegyzés

1. bejegyzés

További háttéranyagok:

Meséből színdarab

Megmutatjuk.

Üdvözlet a 200.-ra

A költő panaszkodik, hogy havi kétszáz még sose telt,

és nékünk –no, lám!- már a 200.is betelt.

Innen nem csökkenünk – mint olykor bérünk-,

hanem , szaporodunk,

a kétszázötvenig, tán el is jutunk.

Aztán célba vesszük a bűvös háromszázat,

aki itt megáll balga, gerjesszük hát a vágyat,

négyszáz, ötszáz legyen a cél!

Mert csak a gyáva, s olykor az igazgató az, aki fél.

Az alkotó immár pihen, vagy épp máson dolgozik,

de a gép forog,

és a szárnyas idő rohan, rohan –sajnos!-

nem vánszorog.

Sötét hajunk is őszbe vegyült már, s a tél dere is megütté fejünket,

ám e mű még mindig kevésbé rontja kedvünket,

mint más egyéb.

Játékra fel, hát játszótársaim! - hisz szerződéstek is erre int-

Feledjétek a rendezőt, az igazgatót és a kínos kínt!

Ajánlás:

Herceg!

A volt az már nem lesz,

s a lesz az nem lesz olyan, mint volt a volt.

Kiáltani csak az élő tud

és hallgat – mint a sír- a holt.