babszinhaz

Hosszú ideig kényszerű szünet volt a februárban bemutatott Kivi körül, az okot Bercsényi Péter - az egyik Kivi-előadás közben történt - balesete jelentette. De Peti felépült, a produkció ismét látható - sőt hamarosan tantermi körülmények közt is! -, úgyhogy itt az idő, hogy Hutvágner Éva révén megismerkedjetek Kálmán Eszterrel, aki a látványért, a térért, a különlegesen játékos kellékekért felelős.

Kálmán Eszter (fotó: Éder Vera)

- Hogy kerültél a Kivi csapatába?

- Szegről-végről ismertem Gáspár Ildit az Örkény Színházból, közös ismerősökön keresztül. Aztán Izsák Lili, akivel ő rendszeresen dolgozott, és akivel nagyon jó a kapcsolatom, maga helyett engem ajánlott erre a munkára.

- Mit lehet tudni az eddigi és jelenlegi munkáidról?

- Angliában diplomáztam és dogoztam díszlettervezőként; továbbá performance-rendezést is tanultam. Amikor hazajöttem, rendezőasszisztensként kezdtem el dolgozni, mellette pedig független produkciókban dolgoztam tervezőként – ez aztán szépen át is tudott fordulni teljesen a tervezői irányba. A Katona József Színházban voltam szakmai gyakorlaton, Máté Gábor mellett, utána két éven keresztül a TÁP Színházban voltam vezető munkatárs; emellett a Merlin Színházban kifejezetten az angol társulatokkal és előadásokkal foglalkoztam az angoltudásom és az angol színházi ismereteim révén. Ezeken keresztül kezdtem el ezután a független színházi irányba mozdulni. A Katonában A Gondnokság című sorozatban vagyok díszlet-és jelmeztervező, immár a második évad óta, ez nekem havi elfoglaltság: minden hónapban új epizód van, mindegyikhez részben új díszlet és új jelmez. Szintén a Katonában tervezek most díszletet Mayenburg Mártírok című darabjához, amit a Dömötör András rendez, emellett Szabadkán a Népszínházban az Übü királyhoz tervezek épp jelmezt, amit szintén a Dömötör András rendez. (A Gondnokság utolsó epizódját a Színházak éjszakáján játszották, a Mártírok-premier április 26-án volt. Az interjú ezt megelőzően készült.) Ezen kívül felújítotam egy két évvel ezelőtti rendezésemet, ami átkerül a Jurányi Inkubátorházba: ez a TÉP című előadás. Bánki Gergely, Janklovics Péter és Gera Marina a szereplők, egy háromszereplős szobaszínházról van szó, ami kezdetben a Fogasházban ment, aztán készülök egy másik TÁP színházas produkcióra Gergely Katalinnal, egy egyszemélyes performance-jellegű produkcióra, ami az évad utolsó előadása lesz. A legfontosabb a számomra talán a Trafó támogatása: a legemblematikusabb munkámnak Magyarországon a Trafóban rendezett Hamupipőkét tartom, ami egy színészek nélküli látványszínház volt.

- Beszéljünk a Kiviről – hogy alakult a munkafolyamat?

- Nagyon korán elkezdtünk Ildivel beszélni az előadásról - gyakorlatilag volt egy első találkozásuk, amikor csak barátkoztunk, kipuhatoltuk az esztétikai és a gondolkodásmódbeli hasonlóságokat, különbözőségeket. Szerencsére szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk a színház nyelvét illetően. Én nagyon szoktam élvezni - és Ildivel ez különösen jól működött –, amikor egy rendező tökéletesen el tudja mondani, hogy mi az, amit tartalmilag akar, ami az, amit formailag… tehát úgy tud elmondani egy koncepciót, hogy annak íze és szaga van: én ebből tudok valamit főzni. Neki volt egy előzetes koncepciója erről a térről, amit elvetettünk, aztán együtt tanakodtunk, és a dolog hamar adta magát. Hamar rájöttünk a jellegére, hamar eldöntöttük, hogy a játék a lényeg benne. Innentől kezdve aztán egyenes volt az út. A technikai paraméterek persze adottak voltak, hiszen osztálytermi darabról van szó, így például nem lehetett nagyszabású a díszlet. A folyamat úgy zajlott, hogy Ildinek voltak ötletei: hogy mit hogyan akar megvalósítani –é n a szövegkönyv alapján minden helyzetre kitaláltam tárgyakat, hogy mi lehet, minek feleltethető meg, mit lehet vele csinálni.

- Ezt pontosan hogy kell elképzelni?

- Gyakorlatilag egy Excel-táblázat volt. Az első oszlopban a jelenet, a másodikban a helyszín megjelenésének lehetősége, végül a hozzá illő tárgyak. Amikor először bementünk próbálni, még ez a lista élt a fejünkben. Ez aztán alakult a színészekkel való munka során: volt, ami átalakult, volt, ami megváltozott. Volt olyan, amire én nem tudtam megoldást találni, végül hanggal oldottuk meg. Szabadon folyt a munka. Még ennyire játékosan, szabadon és kreatívan sosem kellett tárgyakról gondolkoznom. Kihívás volt, jóféle kihívás.  

- Lehetséges, hogy a későbbiek során fogsz még bábszínészekkel, esetleg bábokkal is dolgozni?

- Soha nem dolgoztam még bábokkal. A Hamupipőke előadásomban szerepelnek figurák, babák, de nem olyanok, amelyek így, közvetlenül érintkeznek az emberrel. Sokkal nagyobb nézői kreativitást igényelt az, hogy személyiséggel ruházd fel azokat a babákat, hiszen például nem hallottál hozzá hangot sem. Szerintem a bábszínház és a bábszínészek csodásak. Ez egy egészen varázslatos világ. De azt nem tudom, hogy tudnék-e klasszikus bábot tervezni. Van abban valami szépség, mégis kevésbé izgat, mint az élő emberekkel való munka, bár a bábszínház is inkább azon az úton van, hogy az embert is látni a bábok mögött.

- Mennyiben ifjúsági előadás a Kivi? 

- Van az egészben egy ellentmondás: úgy van kezelve a két színészünk, a két szereplőnk, mintha pont ugyanaz a korosztály lenne, akiknek készül, tehát kamaszok. Közben pedig maga az alapkoncepció, hogy két gyerek játszik otthon, és csak azt használják (tárgyi szinten is), ami otthon megtalálható – háztartási tárgyakat –, ez viszont egy sokkal kisebb korosztályra jellemző, akik játszanak a szőnyegen. Nézni viszont kamaszként is, felnőttként is nagyon élvezetes. Tehát inkább csak arra figyeltem, hogy a tárgyak, amik bekerülnek, azok a közvetlen környezetből is jöhessenek. Ami kimondottan a kamaszokat célozza, az a jelmez. Csak lazán, menőn!

Spiegl Anna és Bercsényi Péter (fotó: Éder Vera)

További írások a Kivi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

A 3. próbanapló

A 4. próbanapló

"Először is, még mielőtt" - Bercsényi Péter, Spiegl Anna és a Kivi

"A szolidaritás fontosságáról szól" - interjú Gáspár Ildikóval

A színház idei utolsó bemutatója A kis Mukk. Azt már megmutattuk, hogy milyen volt régen, a darab írójának segítségével pedig segítünk közelebb kerülni ahhoz, milyen most.

Csató Kata és Markó Róbert (fotó: Éder Vera)

- Te mennyire ismerte, szeretted A kis Mukkot gyerekként, és mit gondolsz most, felnőttként arról, hogy miben áll a mese népszerűsége?

- Gyerekként nem találkoztam A kis Mukk-kal, de Hauff más műveivel sem, ha visszaemlékszem, akkor Grimm, valamint Szutyejev Vidám mesék című alkotása adta gyerekkori meseélményeim zömét. Valamikor a 2000-es évek közepén a Nemzetiben készített egy előadást a HOPPart Társulat, Tovább is van… címmel, amelyben többek között Hauff-meséket dolgoztak fel, én ennek hatására ástam bele jobban Hauffba, és olvastam el A gólyakalifát, A hideg szívet, A kísértethajót vagy A kis Mukkot. Abban a tekintetben mindenképpen elemi hatást gyakoroltak rám ezek a történetek, hogy nem szabályos, heppienddel végződő, gügyögő-gagyogó gyerekmesék – ahogy persze Grimméi sem azok, csak azokhoz jóval inkább tapad egyfajta aranyosságra törekvő előadásmód, amely abból a – természetesen téves – előfeltevésből indul ki, hogy a gyerekeket nem lehet, nem szabad olyan traumákkal szembesíteni, mint például a halál, a válás, a kitaszítottság. A kis Mukk pedig éppen erről az utóbbiról szól: arról, hogyan éli meg egy törpenövésű, sötétbörű, gyenge kisfiú, hogy társai szemében nem más, mint egy törpenövésű, sötétbőrű, gyenge kisfiú. Miközben az önképe egész más, hiszen a képzeletében fantasztikus világokat képes teremteni – legalábbis a mi, Csató Kata rendezővel közösen kiagyalt értelmezésünkben.

A Hauff-meséhez képest vannak változások a darabban, mások például a nevek, más a kerettörténet. Mik ezek a módosítások, és miért volt rájuk szükség?

Minket a Mukk-történetből az érdekelt, hogyan küzd egy kisfiú azzal, hogy egyedül marad, ráadásul egy súlyosan szeretetlen és ingerszegény közegben. Hogyan győzi le a saját magányát, félelmeit, hogyan ellensúlyozza testi hibáit, hogyan tesz szert valós vagy elképzelt természetfeletti képességekre. Végső soron hogyan mosódik össze a valóságos világ az álommal, és hogyan lesz az álom a valóság. Minden dramaturgiai változtatást ennek a szándéknak rendeltünk alá. Az, hogy az előadás történetvezetése nem lineáris, hanem flashback-szerűen elevenedik meg Mukk múltja, Kata ötlete volt, a nevek hosszas keresgélés eredményei: olyan elnevezéseket kerestünk, amelyek egyfelől illeszkednek a karakterek személyiségéhez, másfelől arabos hangzásúak, mégsem teljesen idegenek a magyar gyerek- és felnőttfüleknek.

- Hogyan dolgoztatok a rendezővel? Az, hogy ezeket a szokatlanul nagy, kétméteres síkbábokat fogjátok használni, mennyiben kötötte meg a kezed abban például, hogy mennyi akciót tehetsz bele, hiszen itt a mozgás kötött?

- Első hallásra talán nem teljesen kézenfekvő, a bábszínházban mégis elő-előforduló módszerrel dolgoztunk. Mivel Kata rendezői világában a látvány, a képi megformáltság mindig is rendkívül hangsúlyos, ráadásul a tervező, Julia Skuratova is egyéni és erős alkotói világgal, formanyelvvel rendelkezik, ezúttal nem ők jöttek utánam, hanem én őutánuk, vagyis előbb születtek meg a látvány- és bábtervek, és csak azután az előadás forgatókönyve. Amely hangsúlyozottan forgatókönyv: aránylag kevés szöveggel és sok akcióval, a bábszínházban ugyanis nincsen annál unalmasabb dolog, mint amikor bábok állnak egymással szemben és beszélgetnek – síkbábok esetében pedig ez hatványozottan igaz. Ez esetben a helyzetet valóban súlyosbítja, hogy a síkbábok mozgása jóval korlátozottabb, mint a plasztikus báboké – ennek nehézségeit viszont a rendező és a színészek kreativitása jószerével teljesen kiküszöbölte.

- Mi állított íróilag a legnehezebb feladat elé?

- Hauff történetében szinte mindenki Mukk ellen van, egyetlen kutya, valamint a szultán kengyelfutója – két mellékalak – támogatják csupán imitt-amott a főhőst. Vagyis egyszerűen fogalmazva: így vagy úgy mindenki gonosz. Bár a Budapest Bábszínház előadásába kerültek pozitív karakterek is, a szereplők zöme így is negatív maradt. Íróilag talán a sok gonosz karakterének egyénítése volt a legnehezebb: meghatározni, majd láthatóvá-olvashatóvá tenni, hogy ki miért, mikor, mennyire óhajt ártani, mindeezt anélkül, hogy e figurák  összefolyjanak egymással.

A segítő kutya (fotó: Éder Vera)

- A dalszövegekben felsejlik az Énekek éneke is. Hogyan kapcsolható az a világ Haufféhoz, illetve a tiédhez?

- Mivel Hauff meséje az arab világban játszódik, a dalszövegekben az elsődleges inspirációt az a képekben hihetetlenül gazdag arab költészet adta, amelyet a magyar olvasók elsősorban talána Az Ezeregyéjszaka meséiből ismernek. Arab költemények után kutatva akadt a kezembe a Biblia, és sokadszorra is lenyűgöztek az  Énekek éneke ugyancsak képgazdag, töredező ritmusú versei. Így az első változathoz is – valóban az Énekek éneke inspirációjára – szabálytalan szótagszámú, vegyes ritmusú versek születtek, amelyeket aztán a Darvas Benedek által komponált zenei világ, úgy éreztük, gyakran levetett magáról. Ezért második körben már kötött ritmusú verseket írtam, amelyek elsősorban képiségükben őrizték meg az Ezeregyéjszaka és az Énekek éneke világát.

- Nem ez az első bábdarabod, de bábrendező szakos egyetemistaként ez az első. Az, hogy szeptember óta a Színművészeti Egyetemre jársz, könnyített az íráson?

- A Színművészeti Egyetem napi 16-18 órás leterheltséget jelent – ez mindenképpen nehezítette A kis Mukk szövegkönyvének megszületését. A bábrendező szak első évében azonban az elméleti órák jó része éppen az adaptáció, a dramaturgia, a bábdramaturgia kérdéseivel foglalkozik, így sokszor rögtön lehetőségem volt a gyakorlatban kipróbálni a tanultakat.

Minden generációnak melehet a maga „Mukk-élménye”: kinek az ötvenes évek – a kor lehetőségeihez képest – monumentális NDK-beli filmje; kinek a hetvenes évek sztárszereposztással készült magyar hangjátéka; kinek a nyolcvanas évek diafilmváltozata. Néhány adaptációt összegyűjtöttünk - de csak azért, hogy megmutassuk, milyen nem lesz a mi előadásunk. De először jöjjön egy színpadképterv, hogy milyen lesz:

A kis Mukk - színpadterv (fotó: Éder Vera)

És most jöjjön az emlékidézés!

Egy bábfilm A világ meséi sorozatból:

A legendás NDK-film több részben:

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

A mai harmincasok egyik kedvenc magyar rádiójátéka 1979-ből:

A diafilm:

Bónuszként pedig egy zenei feldolgozás:

Bár talán úgy pontosabb lenne: bábok és bábanimációk filmekben.

Az 1999-es John Malkovich-menet főszereplője egy házassági krízisbe jutott bábos, aki nem tud megélni abból a pénzből, amit a bábozásért kap, így egy iropdában helyezkedik el, ahol felfedez egy rejtekajtót, ezen keresztül pedig egyenesen a hollywoodi filmsztár agyába tud bújni. A bábost karaktert John Cusack alakítja, aki (...) itt marionettezik.

A Ted címszereplője egy játékmackó, ami életre kel. Az animációban a stop motionből indult, azóta sokmilliós (dollárban persze) vállalattá vált Tippett Studio közreműködött. (Többek között ők jegyezték a Robotzsaru, a Jurassic park és az Alkonyat-sorozat számítógépes animációját is.)

A Mr Popper pingvinjei a Tedhez hasonlóan akár családi mozinak is számítható. Ha pedig valaki végignézi a stáblistát, jelentős hosszúságú animátorlistát talál.

Az a sztereotípia, hogy bábelőadások kizárólag gyerekeknek készülhetnek szerte a világon tartja magát. Szögezzük le (és ismételjük sokszor): a báb nem korosztály, hanem műfaj. Egy 2010-es kanadai dokumentumfilmben egy Dan Hurlin nevű bábos készít egy előadást egy olyan fotós életéről, aki a gazdasági világválság idején készítette portréfotóit. A film előadás készítéséről szól, és természetesen azokat a kérdéseket is boncolgatja, hogy mennyire emancipált a báb műfaja, milyen attitűddel gondolkodnak róla más, nem bábos színházcsinálók vagy épp a közönség.

Egy hollywoodi színésznek, jelesül John Turturrónak mi köze a bábhoz? Szicíliában, Turturro családjának múltját kutatja - egy 2009-es dokumentumfilm révén, amelynek nem csupán főszereplője, de egyik forgatókönyvírója is a színész-rendező - kiderült. Egy kritikus komoly nemzetközi televíziós potenciált lát a filmben, ráadásul Turturro neve jól cseng a nézők körében, így szerinte művészmozik is ráharaphatnak. (A magyar tapasztalatokat tekintve nem valószínű, hogy Kasszandra munkatársnak alkalmazta volna hölgyet...)

Egy valamivel hosszabb részlet, nem túl jó hangminőséggel ugyanebből a filmből: