Kálmán Eszter: "Kihívás volt, jóféle kihívás"

Hosszú ideig kényszerű szünet volt a februárban bemutatott Kivi körül, az okot Bercsényi Péter - az egyik Kivi-előadás közben történt - balesete jelentette. De Peti felépült, a produkció ismét látható - sőt hamarosan tantermi körülmények közt is! -, úgyhogy itt az idő, hogy Hutvágner Éva révén megismerkedjetek Kálmán Eszterrel, aki a látványért, a térért, a különlegesen játékos kellékekért felelős.

Kálmán Eszter (fotó: Éder Vera)

Kálmán Eszter (fotó: Éder Vera)

- Hogy kerültél a Kivi csapatába?

- Szegről-végről ismertem Gáspár Ildit az Örkény Színházból, közös ismerősökön keresztül. Aztán Izsák Lili, akivel ő rendszeresen dolgozott, és akivel nagyon jó a kapcsolatom, maga helyett engem ajánlott erre a munkára.

- Mit lehet tudni az eddigi és jelenlegi munkáidról?

- Angliában diplomáztam és dogoztam díszlettervezőként; továbbá performance-rendezést is tanultam. Amikor hazajöttem, rendezőasszisztensként kezdtem el dolgozni, mellette pedig független produkciókban dolgoztam tervezőként – ez aztán szépen át is tudott fordulni teljesen a tervezői irányba. A Katona József Színházban voltam szakmai gyakorlaton, Máté Gábor mellett, utána két éven keresztül a TÁP Színházban voltam vezető munkatárs; emellett a Merlin Színházban kifejezetten az angol társulatokkal és előadásokkal foglalkoztam az angoltudásom és az angol színházi ismereteim révén. Ezeken keresztül kezdtem el ezután a független színházi irányba mozdulni. A Katonában A Gondnokság című sorozatban vagyok díszlet-és jelmeztervező, immár a második évad óta, ez nekem havi elfoglaltság: minden hónapban új epizód van, mindegyikhez részben új díszlet és új jelmez. Szintén a Katonában tervezek most díszletet Mayenburg Mártírok című darabjához, amit a Dömötör András rendez, emellett Szabadkán a Népszínházban az Übü királyhoz tervezek épp jelmezt, amit szintén a Dömötör András rendez. (A Gondnokság utolsó epizódját a Színházak éjszakáján játszották, a Mártírok-premier április 26-án volt. Az interjú ezt megelőzően készült.) Ezen kívül felújítotam egy két évvel ezelőtti rendezésemet, ami átkerül a Jurányi Inkubátorházba: ez a TÉP című előadás. Bánki Gergely, Janklovics Péter és Gera Marina a szereplők, egy háromszereplős szobaszínházról van szó, ami kezdetben a Fogasházban ment, aztán készülök egy másik TÁP színházas produkcióra Gergely Katalinnal, egy egyszemélyes performance-jellegű produkcióra, ami az évad utolsó előadása lesz. A legfontosabb a számomra talán a Trafó támogatása: a legemblematikusabb munkámnak Magyarországon a Trafóban rendezett Hamupipőkét tartom, ami egy színészek nélküli látványszínház volt.

- Beszéljünk a Kiviről – hogy alakult a munkafolyamat?

- Nagyon korán elkezdtünk Ildivel beszélni az előadásról - gyakorlatilag volt egy első találkozásuk, amikor csak barátkoztunk, kipuhatoltuk az esztétikai és a gondolkodásmódbeli hasonlóságokat, különbözőségeket. Szerencsére szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk a színház nyelvét illetően. Én nagyon szoktam élvezni - és Ildivel ez különösen jól működött –, amikor egy rendező tökéletesen el tudja mondani, hogy mi az, amit tartalmilag akar, ami az, amit formailag… tehát úgy tud elmondani egy koncepciót, hogy annak íze és szaga van: én ebből tudok valamit főzni. Neki volt egy előzetes koncepciója erről a térről, amit elvetettünk, aztán együtt tanakodtunk, és a dolog hamar adta magát. Hamar rájöttünk a jellegére, hamar eldöntöttük, hogy a játék a lényeg benne. Innentől kezdve aztán egyenes volt az út. A technikai paraméterek persze adottak voltak, hiszen osztálytermi darabról van szó, így például nem lehetett nagyszabású a díszlet. A folyamat úgy zajlott, hogy Ildinek voltak ötletei: hogy mit hogyan akar megvalósítani –é n a szövegkönyv alapján minden helyzetre kitaláltam tárgyakat, hogy mi lehet, minek feleltethető meg, mit lehet vele csinálni.

- Ezt pontosan hogy kell elképzelni?

- Gyakorlatilag egy Excel-táblázat volt. Az első oszlopban a jelenet, a másodikban a helyszín megjelenésének lehetősége, végül a hozzá illő tárgyak. Amikor először bementünk próbálni, még ez a lista élt a fejünkben. Ez aztán alakult a színészekkel való munka során: volt, ami átalakult, volt, ami megváltozott. Volt olyan, amire én nem tudtam megoldást találni, végül hanggal oldottuk meg. Szabadon folyt a munka. Még ennyire játékosan, szabadon és kreatívan sosem kellett tárgyakról gondolkoznom. Kihívás volt, jóféle kihívás.

- Lehetséges, hogy a későbbiek során fogsz még bábszínészekkel, esetleg bábokkal is dolgozni?

- Soha nem dolgoztam még bábokkal. A Hamupipőke előadásomban szerepelnek figurák, babák, de nem olyanok, amelyek így, közvetlenül érintkeznek az emberrel. Sokkal nagyobb nézői kreativitást igényelt az, hogy személyiséggel ruházd fel azokat a babákat, hiszen például nem hallottál hozzá hangot sem. Szerintem a bábszínház és a bábszínészek csodásak. Ez egy egészen varázslatos világ. De azt nem tudom, hogy tudnék-e klasszikus bábot tervezni. Van abban valami szépség, mégis kevésbé izgat, mint az élő emberekkel való munka, bár a bábszínház is inkább azon az úton van, hogy az embert is látni a bábok mögött.

- Mennyiben ifjúsági előadás a Kivi?

- Van az egészben egy ellentmondás: úgy van kezelve a két színészünk, a két szereplőnk, mintha pont ugyanaz a korosztály lenne, akiknek készül, tehát kamaszok. Közben pedig maga az alapkoncepció, hogy két gyerek játszik otthon, és csak azt használják (tárgyi szinten is), ami otthon megtalálható – háztartási tárgyakat –, ez viszont egy sokkal kisebb korosztályra jellemző, akik játszanak a szőnyegen. Nézni viszont kamaszként is, felnőttként is nagyon élvezetes. Tehát inkább csak arra figyeltem, hogy a tárgyak, amik bekerülnek, azok a közvetlen környezetből is jöhessenek. Ami kimondottan a kamaszokat célozza, az a jelmez. Csak lazán, menőn!