Agnes. Nagy Hans. Jan-Johan. Kaj. Sofie. Elise. Henrik. Ők mindannyian Pierre Anthonnak akarnak bizonyítani a Fontos Dolgok Halmával. Az osztályból kivonuló, minden, azaz az értelmét megkérdőjelező fiút Szolár Tibor alakítja, akit Mező Bori és Szász Emese kérdezett.
(fotó: Éder Vera)
- Amikor olvastad a regényt, volt-e olyan karakter, akivel azonosulni tudtál?
- Szimpatikus volt Pierre Anthon karaktere a könyv olvasásának kezdetén, de nekem nagyon nehéz megfejteni őt. Örülök, hogy a január 8-i bemutató után 9-én, 10-én és 11-én is volt előadés, mert így tudtam rajta dolgozni. Azt érzem, hogy még adós vagyok egy kicsit, hogy ez az alak kiteljesedjen.
- Mórocz Adri, az élet és szerep szerinti osztálytársad azt mondta az interjújában, hogy a szerep téged telibe talált, mert szerinte hasonlítasz Pierre Anthonra abban, hogy nehéz ellened érvelni. Nehezebb feladat „önmagadat” játszani?
- Nehéz velem vitatkozni, ezt a részét nem cáfolom, ez tényleg így van. Nem azért, mert olyan erős érveket állítok, ez közel sincs így, hanem mert nem lendítem tovább a vita tárgyát, hanem mindig azt mondom, hogy jó, hogyha neked ez a véleményed, akkor gondold így. De közben harcolok az igazamért. Hogy nehéz-e magamat játszani? Igen. De annyira nem is magamat kell. Talán volt egy ilyen időszak az életemben, amikor hasonlókat gondoltam, mint Pierre Anthon, de most már ez elmúlt.
- Te hogy élted meg ezt a korszakodat?
- Az egyetemen, harmadik környékén volt talán egy mélyebb pont, amire azt tudom mondani, hogy valami ilyesmit gondoltam, de nem volt ennyire határozott és ennyire végletes. Hasonló volt, mint ami Karinak, amikor megtalálta a Semmit. Talán ezért is gondolt rám ebben a szerepben, mert hasonlókat éltünk meg, hasonlókat gondoltunk abban az időszakban. Készítettük az előadásokat, és nem láttuk egyszerűen a végét. Hogy mi ennek a sok-sok előadásnak a célja. Ez volt a nihilista időszakunk.
- Pedig nem tűnsz egy nihilista figurának.
- Nem, én se tartom magam annak. Pierre Anthon nagy szavakat mond ki, amit nyilván egyszerűen kell megfogalmazni, de mégis egy nagyon nagy hittel. Tulajdonképpen nem azt kell elhinni, hogy most akkor én a semmiben bízok, hanem azt kell eljátszani, és azt kellene közvetíteni, hogy ennek az embernek egy nagyon erős hite van.
- A többiektől azt szoktuk kérdezni, hogyan győznék meg Pierre Anthont, de akkor tőled azt kérdezzük: te hogyan győzted meg saját magadat arról, hogy van értelme az életnek:
- Nekem például ezek nem érvek, hogy kisvárosi családanya leszel, meg ilyesmik. Ha valaki kisvárosi családanya akar lenni, akkor szíve joga. Én is azt gondolom, hogy keresem az élet értelmét, de tulajdonképpen most, hogy vége az egyetemnek, most kezdem el az igazi, felnőtt életet. Jó végre elkezdeni. Szerintem minden ember megtalálja magának azt az értelmet, ami őt foglalkoztatja. Nem lehet ilyen általánosságokat kijelenteni és ezt állítani, ezt a semmit. Mindenkinek van „valami”. Anthonnak a semmi. És neki ez a célja. Ez is egy értelem.
Kari kölcsönadta a Naive. Super című könyvet, ami szintén arról szól, hogy egy huszonegynéhány éves srác rádöbben, hogy nem tud semmit sem csinálni, hogy nem történik vele semmi. Ugyanez a probléma. Otthagyja az iskolát, eladja a mobilját, és vesz egy labdát. Elkezd labdázni. Azt éreztem, hogy ez a srác is azt mondta, hogy „nem csinálok semmit”, de közben meg folyamatosan történtek vele dolgok, találkozott egy nővel, a bátyja elhívta Amerikába… stb. Az emberrel folyamatosan történik valami, és mindig lesz egy új dolog, egy új nap, amikor azt érzi, hogy valamit most meg kell csinálnom, valami miatt mégis élek. Azt éreztem ennél a srácnál is, hogy „Mit sírsz?! Mindig csinálsz valamit. Nincs semmi, valami van.”
- Mit gondolsz, milyen zenéket hallgatna Pierre Anthon?
- Nem vágnám rá, hogy ezt a metálos rockzenét. Ez lenne az első gondolatom, hogy ilyen rockarc. De valahogy mégse. Szerintem ilyen chill. Kicsit ilyen elektronikusabb, felhősebb. Alternatív. Jó, most ez nagyon tág, de ilyen elektronikus alternatívot.
- Hogyan lettél bábszínész?
- A zenés színész szakra jelentkeztem, már harmadjára felvételiztem az egyetemre, mikor a báb és a zenés színész indult egymás mellett. Nem vagyok olyan jó zenében, csak azt gondoltam, hogyha nincsen prózai, akkor az az elsődleges. A felvételin bent ültek a mostani osztályfőnökeim, és mondta Novák Eszter a második rosta után, hogy én most nem jutottam tovább, de szeretnének velem beszélni Meczner tanár úrék. Ők mondták nekem, hogy mi lenne, ha megpróbálnám a báb másodrostát. Tehát a zenés másodról átmentem a báb másodra. Mondták, hogy egy hét múlva jöjjek vissza, minden maradjon a felvételi repertoáromban, de még hozzak egy bábetűdöt. Megkérdeztem Bohoczki Sárát, hogy mi ez a báb szak, és ő azt tanácsolta, hogy menjek haza, nézzek körül, fogjak egy tárgyat, és akkor ennyi, ez az. De ez tényleg csak ennyi, mert ha ezt sikeresen elsajátítod, akkor tulajdonképpen leegyszerűsítve ez a tárgyanimáció. Erről szólt az első félévünk is. Elmentem, továbbjutottam, felvettek. Hála Istennek, hogy bábos irányba terelt a sors, mert nekem ez a műfaj nagyon bejött. Így én tulajdonképpen négy rostával jutottam be az egyetemre. Jól megnéztek maguknak, hogy biztos kell-e ez a srác.
- A bábozásnak melyik részét szereted a legjobban?
- Ha tehetném, én nagyon szeretnék most egy kesztyűs bábos előadást csinálni. A szövegnélküliség érdekelne, mármint olyan „szövegnélküliség”, hogy csak maximum egy-két szavas megszólalásokkal dolgoznék. Az a koncentráció, a figyelem jó benne, ahogy ott vagy a báb mögött, és csak annak a mozgására koncentrálsz. Amikor ott vagy és a tudatod arra koncentrál, hogy létrejöjjön az a pillanat, amit a báb él át.
- Kivel szerettél eddig a legjobban dolgozni?
- Több is rendező is volt, Alföldi Róbert, Zsótér Sándor… nekem most azt hiszem, eddig Zsótér adott a legtöbbet. Nagyon jó volt a munka Horváth Csabával is, csak belőle keveset kaptunk.
- És milyen érzés az most, hogy a saját osztálytársad rendez téged?
- Érdekes. Főleg azért, mert a Karival mi eddig egy nagyon jó viszonyt ápoltunk. J Ezután is. Nyilván ő is tapasztalatlan, én is az vagyok. Nem sűrűn dolgoztunk együtt az egyetemen, mármint, hogy egy jelenetet vagy valami olyan dolgot csinálni, ami nagyon összetartozó. Egy ilyen volt, amikor Kuthy Ágival volt vizsgánk és egy árnyjátékjeleneten dolgoztunk. Borzasztó sokat vitatkoztunk, nem tudtunk jól kijönni egymással, de a végeredmény mégis pozitív lett. Még nem tudok a Semmiről nyilatkozni, mármint vitatkoztunk, sokat, de azt érzem, hogy még ez fog fejlődni, még nincs vége.
- Az előadás vége eléggé nyitva hagy kérdéseket: az osztálytársai ölték-e meg Pierre Anthont, volt-e értelme a Fontos Dolgok Halmának satöbbi. Ezekre neked van valamiféle válaszod?
- Olvastam a könyvet, emiatt a fejemben az él, ami ott van leírva, hogy tulajdonképpen egy véletlenből született ez a gyilkosság, ami így nem is minősül nagyon annak. A premieren éreztem, hogy egy kicsit hirtelen van vége a darabnak. De ez nem feltétlenül negatívum, hiszen ez így a nézőnek is meghökkentőbb. Őt is gondolkodásra késztetheti, hogy most akkor mi történt, ez is egy egyéni döntés kérdése. Sokat dolgoztunk a befejezésen, és a végére sok variáció volt, hogy melyik kép hordozza azt a jelentést, hogy itt nem egy előre eltervezett kegyetlenségről van szó, hanem egy véletlen eseményről. Szerintem ez most megjelenik az előadásban.
Te már vettél részt ilyen jellegű előadásban, ahol ennyire célzottan megszólítanak egy korosztályt és utána levezető beszélgetés is van?
Nem, még nem. Érdekel, hogy hogy hat ez most a fiatalokra. Be fogok menni szerintem néhány ilyen beszélgetésre, mert tényleg nagyon érdekel. Sokan mondják itt a színházban a színészek közül is, hogy érdekli őket, a korosztály hogyan reagál majd. És hát nyilván ez lenne a lényeg, hogy őket hogyan találja meg.
A báb mögött (fotó: Éder Vera)
További írások a Semmi kapcsán:
