babszinhaz

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. - Így szoktuk kezdeni a Semmihez kapcsolódó interjúinkat. Sofie, Elise és Henrik előtt azonban a sort most megszakítjuk Mathilde Eskidsen tanárnővel, azaz Blasek Gyöngyivel.

A tanárnő és az osztály (fotó: Éder Vera)

- Amikor olvastad a regényt, ki volt számodra a legszimpatikusabb karakter?

- Amikor én először elolvastam a regényt, akkor megdöbbentem. Nem volt szimpatikus karakter. Amikor többedszerre olvastam, akkor éreztem úgy, hogy tulajdonképpen az egyes szám első személyben beszélő írónővel  - aki tulajdonképpen Agnesnek felel meg - tudok egy kicsit azonosulni, mert mintha a regény végén az ő hangjában valami halvány reménysugár felsejlene. Tudom azt, hogy ilyen a világ sajnos, meg hogy valamennyien ilyenek vagyunk - beleértve a tanárnőt is -, de ez a fajta mentalitás nagyon távol áll tőlem. Ugyanakkor ha mélyen belevájok a lelkembe, akkor mégis azt kell mondjam, hogy én is ilyen vagyok.

- Ezek szerint valamiféle közös tulajdonságot mégiscsak érzel az általad alakított Mathilde Eskildsen tanárnővel, aki tulajdonképpen itt egy személyben képviseli a felnőtt társadalmat…

- Az ember mindig megpróbál azonosulni azzal a szereppel, amit játszik, mert különben nem tudja eljátszani. Nyilvánvalóan keresem azokat a pontokat, ahol kapcsolódni tudok ehhez a tanárnő figurához, akit itt játszanom kell. Az egész karaktere, az esendősége, a színeváltozásai, az, hogy minden felelősséget hárít maga elől és maga felől, valahonnan ismerős… De én rájöttem arra, hogy ha nem oldod meg azt, amit számodra a sors előírt, akkor nagyon komoly baj van.

- Tehát te úgy látod, hogy a tanárnő legfőbb karaktervonása a hárítás.

- Igen. Ha kicsit mélyebben nézem Eskildsen előtörténetét, akkor ez nyilván abból is adódik, hogy egyedül neveli a gyermekét. Nyilván ez is egy nagy felelősség, ugyanakkor szereti a szakmáját, csak hát egész egyszerűen azt felejti el és azt nem érti meg, hogy a módszerei változatlanok maradnak. Ugyanúgy bánik a tanítványaival nyolcadikban is, mint mikor az első elemiben beléptek az alma materbe... Ugyanakkor ebben az osztályban szinte minden gyereknek van valami takargatnivalója, mindegyik gyerek sérült egy kicsit.

- És neked mi a tapasztalatod a fiatal korosztállyal? Ugyanis, ha jól tudom, te árnyjátékot tanítasz a színművészeti egyetemen, ráadásul az előadásban szereplő bábszínészek nagy része tanítványod volt.

- Ez nekem egy óriási élmény és adomány. Ács Norbi, Teszárek Csaba és Pethő Gergő az első tanítványaim voltak, és hát már az egyetemen is egy kutyaütő banda voltak. Mindegyikőjük egy rendkívül erős, masszív személyiség, ami ebben a szakmában elkerülhetetlen, de nem volt egyszerű őket tanítani. Egy pár évvel ezelőtt készültünk a Faustra, amit Balázs Zoli rendezett. Ács Norbi volt Faust, én pedig a legutolsó, a megöregedett Margit, akihez visszatér Faust az őrülete után. Egészen abszurd dolgokat produkált az élet! És most megint játszom Norbival! Úgyhogy nekem nagyon nagy élmény ez a mostani közös munka ezekkel a nagyon tehetséges fiatal művészekkel.

Blasek Gyöngyi a háttérben a tanítványokkal (fotó: Éder Vera)

- Érdekes, hogy így többszörös párhuzam alakul ki az élet és a mostani előadás között…

- Igen, mert ugye Norbi, aki a legközelebb áll hozzám, az előadásban a fiam és hát majdnem minden szereplőt tanítottam is az egyetemen, Spiegl Annát, Mórocz Adriennt, Szolár Tibit és nem utolsósorban Hoffer Karit.

- Kamasz korosztálynak szóló előadásban játszottál már?

- Ilyenben még nem. Azért is izgalmas ez a dolog, mert ugyan a színház már játszott fiataloknak gyönyörű ifjúsági előadásokat, például a Tragédiát, amit Garas Dezső rendezett, meg annak idején a Fából faragott királyfit, ami felnőttelőadásnak indult, de aztán átcsúszott a fiatalabbakhoz. De nagyon nehéz ezt a korosztályt megfogni. Hallatlanul érdekesnek tartom Karcsi kezdeményezését, hogy ezt a 14-15 éves gimnazista korosztályt próbálja visszaédesgetni a bábszínházba.

- Formailag mennyire jelent számodra újdonságot ez az előadás? Kezdetben az élő színész és a báb egyszerre van jelen, de nálad egyértelműen az élőjáték kerül itt túlsúlyba…

- Nekem még egészen ifjú koromban voltak élőszínészi próbálkozásaim, de akkor is inkább a pantomim volt ilyen.  A bábszínháznak a kezdetekben teljesen más volt a karaktere. Mi tulajdonképpen mindent a paraván mögött játszottunk. Olyannyira, hogy például volt egy időszak, amikor az előadás után mi, színészek nem is hajoltunk meg. Az volt az elképzelés, hogy a figura maradjon meg Misi mókusnak, Malackának meg Piroskának, nem kell, hogy lássák, hogy azt egyáltalán mozgatják.  Nem nagyon volt mód arra, hogy élő szerepet játsszak. Olyanra volt példa, hogy maszkban játszottunk, mintha mi magunk váltunk volna bábbá, de élő szerepet én először a Szikora János rendezte Szent Sebestyén vértanúsága című darabban játszottam. Akkor már meglehetősen felnőtt voltam.

- Hogyan lettél bábszínész?

- Ez furcsa dolog, ha jól emlékszem, először az Aladdin csodalámpáját láttam a bábszínházban, és volt egy olyan érzésem, amikor eljöttem otthonról a bábszínházba, mintha stikában jöttem volna el, mintha valami nem jót csináltam volna. Van egy rossz álom jellege ennek az emléknek, még gyerek voltam. Arra az előadásra igen tisztán emlékszem, még a régi-régi bábszínházban volt ez.  Ez az épület az akkori Nemzeti Színház kamaraépülete volt.  Az egyik első előadás ott a Karnyóné volt, aminek a 40 éves évfordulójára csináltunk egy műsort marionettbábokkal. Akkor még élt Gobbi Hilda és emlékszem arra, hogy az előadás után kezembe vettem a bábot, ami Gobbi Hildának volt kifaragva, és amikor odavittem hozzá a saját karikatúráját, akkor nem merte megfogni, nem mert hozzányúlni. Irtó érdekes volt. Akkor én jártam egy színjátszó csoportba, amelynek a vezetője Bende Miklós volt, és azt mondta, hogy most pedig megnézünk egy árnyelőadást. Az egy kínai technikájú Aladdin volt, hárman adták elő, köztük a leendő férjem, Bánki Robi. Akkor én elkezdtem járni pantomimre, és jött egy hirdetés, hogy a bábszínházba lehet jelentkezni stúdiósnak. Mondtam a főügyelőnek, hogy jelentkeznék. Kérdezte, hogy ismerek-e itt valakit, hogy mégis előkészítsenek. Hát, mondom, a Bánki Robit ismerem. (Életemben egyszer találkoztam vele akkor.) Jó, akkor menj el hozzá, és biztos előkészít téged. Megkerestem, felmentünk a lakására, és ott próbált nekem kesztyűsbábozást tanítani. Aztán jelentkeztem, de nem vettek fel, viszont valahogy mégiscsak a bábszínházhoz kerültem mint kellékes. Többszöri próbálkozásomra fölvettek a Stúdióba, amit elvégeztem, majd férjhez mentem Bánki Robihoz.

- Melyik volt a kedvenc szereped eddig?

- Sok kedvenc szerepem volt. Nagyon szerettem A gyáva kistigrist, amiben én voltam a kistigris, a felújított változatban pedig Muskát Leonóra vagyok. Nagyon szerettem a Diótörőben Marikát, Japánban azt csináltam. A Tűzszerszámban én voltam a banya, azt is nagyon szerettem. Az egyik kedvenc szerepem a Varázsfuvolában Pamina.  És hát nagyon szeretem játszani A hattyúk tavát, az egy nagyon masszív előadás, tulajdonképpen egy szólóelőadás. És nagyon szerettem a Margitot a Faustból.

Blasek Gyöngyi a Semmi Mathilde Eskildsen tanárnőjeként (fotó: Éder Vera)

- Bábszínházi szerepálomról beszélhetünk?

- Annyi jó szerepet kaptam, hogy tulajdonképpen amit adnak... Tényleg jobbnál jobb szerepeket kaptam, úgyhogy nincsen különlegesebb vágyam. Mindig az a feladat, ami éppen aktuális. Hát most ez a Mathilde Eskildsen…