A Kabaré próbafolyamatának vége, a fotóspróba után, a közönség jelenlétében tartandó főpróba előtt vagyunk. A Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudomány MA szakos Nánási Brigitta utolsó naplóbejegyzését olvashatják.
Elég hamar eljutott a produkció abba a fázisba, hogy újra és újra összpróbát lehetett tartani, én pedig a rendszeres próbalátogatás következtében folyamatosan azon kaptam magam, hogy a metrón utazva hangosan dúdolom az előadásban felcsendülő dalokat. A premier közeledtével a feszültség egyre nő, még rám is átragad, ahogy a nézőtérről figyelem az eseményeket. Mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából, amit a rendező meg is követel, nem véletlen, hogy ilyen tempóban halad az előadás színpadra állítása.
A jelmezek folyamatosan készültek, ami nagyban hozzájárul a látványhoz, és a színészek dolgát is megkönnyíti a karakterformálásban – vagy épp megnehezíti, mert van, akinek szokatlan, nem túl hétköznapi dolgot kell magára öltenie –, de a premierig mindenkinek volt ideje megbarátkozni a számára kiszemelt ruhadarabokkal és cipőkkel. Az utolsó héten a bábokon már csak apróbb változtatásokat kellett végrehajtani, a díszlet is szinte végleges állapotba került, a koreográfiákat is csak pontosítani kellett. (Bár az egyik próbán felvetődött, hogy „ha hamar kész leszünk, megcsinálhatjuk még a Három kismalacot is”. Valóban érdekes lehet az is, ha tizennyolc éven felülieknek ajánlják, de ez valószínűleg már csak egy következő próbafolyamat során valósulhat meg.)
Alföldi Róbert az összpróbák után hosszú megbeszéléseket tartott, ezek során elemezte a problémákat, a számára tetsző (vagy épp ellenkezőleg: nem tetsző) mozdulatokat, gesztusokat vagy hangsúlyokat még el is játszotta, amivel gyakran igen nagy tetszést aratott a színészek körében. A rendező „belső monológokkal” igyekezett segíteni a színészek dolgát, azaz a néma gesztusok, de a kimondott szavak és mondatok mögött rejlő nyers, egyszerűsített tartalmat hangsúlyozta.
Ezek hallatán én gyakran úgy éreztem, az előadás valóban csak tizennyolc éven felüliek számára ajánlott. Ezt az érzésemet elég sok jelenet erősítette-erősíti, néha már magam sem tudtam, hogy zavaromban nevessek, esetleg oda se nézzek, vagy csak úgy szórakozzak ezek láttán. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, mert nekem már nem újdonság egyik pikáns jelenet sem– az egyik Alföldi szerint biztosan tapsos lesz –, de azért erősen él bennem az emlék, amikor először láttam, és tátva maradt a szám, úgy figyeltem a színpadon történő eseményeket, még az is felmerült bennem, hogy mindezt csak álmodom. Aki beül erre az előadásra, semmiképpen sem mondhatja azt, hogy unatkozott, ugyanis az előbbi jelenetek mellett is igen erős érzelmi hatások érik majd a nézőket: nagyon sok humoros, romantikus és megható pillanatot élhetnek majd át. A dalok és koreográfiák láttán gyakran éreztem, magam is felugranék a színpadra, és együtt táncolnék a színészekkel, vagy épp ünnepelném az új évet az egyik jelenetben.
Egyre inkább kíváncsi vagyok a fogadtatásra. Felmerült bennem, hogy a premieren úgy kéne ülnöm, hogy a közönséggel szemben helyezkedjek el, hogy láthassam a nézők arcát, és reakcióit, a nem mindennapi események megtekintése közben. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas pillanatokat láthatnék ebből a nézőpontból is.
További háttéranyagok a Kabaréhoz:
