A Kabaré mintegy húsz bábját Hoffer Károly tervezte. Távolról úgy látszik, nem őszült bele, közelről azonban valószínűleg más a helyzet.

A Kabaré olvasópróbáján



 

- Többféle technikájú és anyagi minőségű báb vannak az előadásban. Hogyan indokolja ezt a történet, illetve a báb és a mozgató közötti viszony?

- Schneider kisasszonynál és Schultz úrnál csak a bábok szintjén jelenik meg a történet, Ács Norbi és Pallai Mara színészi, de alapvetően mozgatói minőségben vannak jelen a színpadon. Ez a két báb jóval realisztikusabb, szinte naturalisztisztikus. Sally és Cliff esetében sokkal inkább jel értékűen használjuk a bábokat: az ő kapcsolatukban, pontosabban a kapcsolat változásában játszanak szerepet ezek a figurák. Olyan helyzetekben bújnak a báb mögé, amikor nem akarnak vagy mernek valamit kimondani, és a báb az a médium, amin keresztül kommunikálnak. Ez a két figura jóval redukáltabb, mivel Mórocz Adri és Szatory Dávid hús-vér színészi jelenléte a meghatározó, a báb „csak” közvetít. A táncosnők karakterénél az volt a fontos, hogy lecserélhető mobil testeket készítsünk, hogy bárki, aki bejön a kabaréba, megválaszthassa magának azt a testet, amivel az éjszakát szeretné eltölteni. Az is fontos, hogy képesek legyenek ezek a személytelen testek megszemélyesülni azáltal, hogy élő arcok kerülnek mögéjük, ám ha lekerülnek a színésznőkről, a torzók megint nem jelentenek mást, mint a primer testet és testiséget. Erős hatást kiváltó vizuális megoldásokat kerestem. Ilyen például az átlátszó plexiből készült Sally báb a kaparás után (az előadás szöveghasználata – a szerk.). Teljesen más anyagi minőségű az addig használt bábhoz képest, nehezebb, merevebb, kopog. Ha akarom, kizárólag annyit jelent, hogy ez a lány elvesztette a gyerekét, ha akarom, azt is kifejezi, hogy lelkileg is teljesen kiüresedett. És vannak még sematikus maszkok: bárki egyetlen mozdulattal személytelenné tehető vele, ugyanakkor a hús-vér tekintet megmarad, sőt reflektálhat akár a Ku-Klux Klán csuklyáira is. Aztán van még két kesztyűs báb, nekik annyi a bábos vonatkozásuk, hogy a kabarékban felléptek-fellépnek kesztyűs figurákkal. Ők egy egészen kitett, a báb által viszont mégis absztrahált szexuális játékban láthatók. Más klasszikus bábos megoldásokkal is élünk: játszunk például a léptékváltással, azzal, ahogyan a Konferanszié megnő. (De ezt most nem leplezzük le! – a szerk.) Vagy van egy ananász, ami az adott pillanatban diszkógömbként tudja szórni a fényt.

- Ez mennyiben bábos megoldás? Nem egy olyan kellék, amit bármelyik más színház műhelye el tudna készíteni?

- Nehéz a határt meghúzni, és igen, ezt bárhol máshol is el lehetne készíteni. Nem akarom túlgondolni, maradjunk abban, hogy ez egy stilizált minőségű gyümölcs, ami léptékében nagyobb, mint a bábfigurák.

- A műhely számára mi jelentette a kihívást? Kellett-e nehézségekkel megküzdenetek?

- Az idő rövidsége nehezítette a pályát, illetve az, hogy új anyagok használatával kísérleteztünk. A táncosnők, illetve a Schneider-Schultz pár teste egy speciális latexgumiból van, ami az emberi bőrhöz hasonló, nagyon naturalisztikus felületet ad, de ehhez 15 rétegben kell felvinni. Az első réteg után jön egy réteg vászon, aztán újabb 14 réteg latex, mindezt rétegenként kell szárítani, ami rettentő időigényes. Amikor lehúzod az alapról, ami egy faragott polifoam (egy kb. 10 cm vastagságú polifoamra gondoljon a kedves olvasó, ne a strand- vagy jógamatracra – a szerk.). A latex megtartja a formát, és ki lehet tömni az üregeket vatelinnel, granulátummal, attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni. Ezt főleg filmekben használják, bábszínházban még nem dolgoztak vele. Hatásában szerintem elértük azt, amit szerettünk volna, tehát a műhely nagyon jól abszolválta ezt a feladatot. És szerintem megtartjuk ezt a technikát, a jövőben is alkalmazni fogjuk.

Pallai Marával és Ács Norberttel (fotó: Éder Vera)

- Bár még nincs vége, de neked mekkora iskola volt ez a munka?

- Iszonyúan féltem az elején. Szerintem sikerült hamar megtanulni, hogyan dolgozik Robi (Alföldi Róbert – a szerk.), ráhangolódni arra, mit és milyen tempóban akar elérni. Már a tervelfogadáson éreztem részéről a bizalmat, hogy amit a színpadra engedek, az kellően igényes, olyan, amilyet ő látni akar. Az sokat segített, hogy Robi mérhetetlenül profi, és ugyanezt a körülötte levőktől is megköveteli. Viszont nagyon nehéz őt utolérni. Néha váratlan változtatást kért, ami a báb méretében nem annyira egyszerű, mert egy színésznek könnyen veszel egyik napról a másikra egy kabátot, de a bábnak ezt méretarányosan meg kell varrni, ahhoz először anyag- és színminta kell, az anyagot be kell szerezni, szóval összességében minden jóval időigényesebb. Rengeteget tanultam én és a műhely is arról, hogy azokat a kéréseket, amikkel Robi érkezett, hogyan teljesítsük a tőlünk telhető legmagasabb szinten.

- Ki az ideálisabb partner neked: az a rendező, akinek nagyon kifinomult a vizuális kultúrája, aki nagyon pontosan tudja, mit akar látni, te pedig kivitelezed az ő kéréseit, vagy az, aki magadra hagy, és enged az önmegvalósításban?

- Dolgoztam már olyan rendezővel, akinek kevés elképzelése volt arról, mit szeretne látni a színpadon. Ilyenkor tervezőasztal mellett ki tudok találni egy csomó dolgot, ami tök jól működik a fejemben meg a papíron, de ha bekerül az előadásba, akkor az magával vonz egy csomó más dolgot, amire egy rendezőnek reflektálni kell. Ha ez nem valósul meg, minden elcsúszik vizuálisan és koncepcionálisan is. Robi nagyon tudja, mit akar látni a színpadon, egészen apróságokra is ügyel. Ennek megvan az előnye, mert ennyire rövid idő alatt elég a konkrét elvárások mentén dolgozni – ami persze nem kevés –, ugyanakkor azt sem érzem, hogy csorbítaná a tervezői önérzetet. Sok ötletemre nyitott volt, sokat meg eldobott, de ezzel semmi baj nincs, mert a jófajta konfrontáció működtet egy folyamatot.

- Bevállalnád újra?

- Most egy darabig nem. (Nevet.) Nagyon jót tett nekem ez a munka, sokat tanultam belőle, de úgy érzem, ki kell fújnom magam. Aztán utána persze megint kezdhetnénk elölről.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló