Következő bemutatónk egy izgalmas vállalkozás a Természetes Vészek Kollektívával együttműködésben. Az Oidipusz-karantén november végén kétszer látható a Trafó - Kortás Művészetek Házában, decembertől pedig a Budapest Bábszínház Játszó-terén kap helyet az előadás. A próbafolyamatot Szenteczki Zita, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-bábrendező szakos hallgatója kísérte végig.
Négyzet a négyzetben. Élő és élettelen: lenyomat az élőről, halotti maszkokként. Aki egyszer élő volt, most élőhalott, aki sokféle képpé tárgyiasul. Maszkban, videóban, óriás csecsemőként. A videó: információhordozó, kórházi betegfigyelő, önállósult esztétikai térelem.
Az idő, az időtlenség, a linearitás feje tetejére állítása találkozik ebben a hideg, letisztult, misztikus, szakrális térben. A hang „elnyívódik”, a kép áttevődik, az arcból maszk lesz, a testből nyűg, teher, felelősség másokban, majd újjászületés – csecsemő.
Antigoné, Eteoklész és Polüneikész apjuk halálos ágyánál találkoznak. Antigoné valóban ápolja apját, a fivérek azonban csak hatalomvágyból jelennek meg. De a testvérek találkozása furcsa, morbid múltidézésbe csap át.
A maszkok betöltik a teret, megszemélyesednek, ugyanaz az arc, más személyeket ölt, nőből férfivé vált, méreteket változtat, felgyullad, kiszeneződik, megrajzolódik, porrá zúzódik. Nejlon szfinx – tengerbe gyűjtődik, minden emberségét elveszítve, akárha apró kecskeköröm-kagylók lennének.
Az idő elnyújtott, a szó töredékes, a tér steril, a hangok feszültséggel telik, mindebbe a súlyosságba mégis pillanatokra vegyül valami testvéri infantilizmus, a sorsuk feldolgozhatatlansága játékká emelődik.
A stilizált teret a színészek és a tárgyak koncentrációja tölti ki, a maszkok a koncentrációtól, a hangzó – visszhangzó szavaktól, az erős elrajzolt gesztusokkal megszemélyesednek. Majd megint kiüresednek.
