Az előadás próbafolyamatát a Białystokban bábszínészetet és bábrendezést tanuló Ewa Maria Wolska követi végig. Először a Lindát, azaz a darabbeli anyukát játszó Ellinger Edinát kérdezte saját nagymamájához fűződő kapcsolatáról, és arról is, gyerekként mi volt az, amit igazán szenvedélyesen csinált.
Ewa: A Gengszter nagyi egy kisfiú és a nagymamája kapcsolatáról szól. Neked milyen kapcsolatod volt a nagymamáddal?
Edina: A nagymamámat Édes Mamának hívtuk, mert amikor eljött hozzánk, mindig csokit vagy más édességet hozott nekünk. Ő az anyai nagymamám, és nagyon szerencsés vagyok, hogy még mindig él. Fiatal volt, amikor az anyukámat szülte, és az anyukám is nagyon fiatal volt, amikor engem szült. Én egy kicsit kilógok ebből a sorból, megtörtem a folyamatot, mert 28 éves voltam, amikor az első gyermekem született.
Nagyon szeretem a nagymamámat, és szívesen voltam vele gyerekként is.Most pedig a saját gyerekeim vannak szívesen a „dédimamával“. Mivel az iskola csak szeptember 1-jén kezdődött, a Gengszter nagyi próbáinak első hete alatt a kislányom, Lili sok időt töltött nála, együtt sütöttek, vásároltak. A nagymamám ugyanolyan komolyan beszélget vele, mint ahogy velem tette gyerekkoromban. Bármit kérdeztem tőle, mindig őszintén válaszolt, kitérők nélkül, és ez nekem nagyon tetszett. A gyerekeket pontosan úgy kezeli, mint a felnőtteket, partnerként tekint rájuk. Nagyon szeret kártyázni, römizni. Jól játszik, legtöbbször a barátnőivel, mert a nagypapám halála óta egyedül él. Most épp Lilit tanítja römizni, ő pedig mindig örömmel megy hozzá.
Egyébként különös, de a nagymamám soha nem látott színpadon. Nem igazán tudom, mi ennek az oka, de nem kértem soha, hogy jöjjön el, nézzen meg. Most viszont itt a remek alkalom, hiszen október 2-án, épp a bemutató napján van az ő születésnapja, 80 éves lesz. A darab pedig „kötelező színházi élmény“ minden nagymamának.
Ewa: Ben nagymamája egészen különös, eredeti dolgot tesz meg az unokájáért. Emlékszel olyasmire, amivel a nagymamád meglepett téged?
Edina: Hadd gondolkozzam ezen egy picit. Talán nem. Az viszont nagyon különleges benne, hogy hatalmas energiái vannak. Nagyon dinamikus, energikus személyiség. Nyolcvan évesen még mindig az egyik legnagyobb segítségünk, ha a gyerekeimre kell vigyázni. Azt hiszem, ez a válasz a kérdésedre. Vidéken született, de később feljött Budapestre. Itt találkozott a nagypapámmal, aki volt cukrász, buszsofőr, otthon tangóharmonikázott, és egy nagy csibész volt.Ő pont olyan nagypapa volt, akiről a „Gengszterpapit“ lehetne megírni. Nagyon szerettem.
Ewa: Szerinted hasonlítanak a gyerekek és az öregek?
Edina: Abszolút! Erről eszembe jut egy történet. Amikor kislány voltam, a szüleim eltartási szerződésben éltek Lajos bácsival. Én ötéves voltam, Lajos bácsi pedig 80 körül volt. Az agy-érelmeszesedése miatt gyakorlatilag mindent elfelejtett. Emlékszem, ültünk ketten az erkélyen, és tanítgattam neki, hogy „mi a magas, mi az alacsony“. Én gyerek voltam, de Lajos bácsi tőlem akart tanulni. Nyilván ez egy különleges helyzet, mert beteg volt, de azt tapasztalom, hogy az idősebb generációnak több türelme van a gyerekekkel foglalkozni, mint nekünk. Meg nyilván idejük is.
Én és a férjem a harmincas éveinkben járunk. Állandóan rohanunk, próbálunk a 24 órából a lehető legtöbbet kipréselni – ugyanúgy, mint a generációnk többi tagja. Nem tudok leülni a szőnyegre, hogy játsszak a gyerekeimmel, mert be kell tenni a szennyest a mosógépbe, satöbbi. És ez tipikus helyzet a harmincas-negyvenes korosztályt illetően. De amikor eljön hozzánk a nagymamám, ő leül és játszik velük, éppen úgy, ahogy velem játszott egykor.
Van még egy nagyon szép hozzá fűződő emlékem. Egyszer, talán hatéves lehettem, megáradt a Duna, és együtt elmentünk megnézni a folyó magas vízállását. Négy-öt órát sétáltunk a Duna-parton. Feledhetetlen élmény volt. Levettük a cipőnket, mezítláb jártunk a vízben.
Ewa: David Walliams regényében a szenvedély és a hobbi is fontos szerepet kap. Neked mi volt a gyerekkori hobbid, mit csináltál szenvedéllyel?
Edina: Színésznő akartam lenni! (Nevet.) Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a munkám a hobbim. Az általános iskola alatt minden héten színjátszószakkörbe jártam, a gimnázium alatt ez komolyabbá vált, és heti két-három délutánt jelentett. Előadásokat csináltunk, versenyekre jártunk, két alkalommal nyertünk is. Nagyon jó csapat volt. Azt hiszem, ennél nagyobb szenvedéllyel mást nem csináltam, mert már ötévesen tudtam, hogy színésznő akarok lenni. Színésznő, nem bábos. Ez később megváltozott, hál’ Istennek!
Még több a Gengszter nagyiról:
Az első bejegyzés arról, hogyan került a regény a Budapest Bábszínházba
