babszinhaz

A Szerelmes párok - szerelmes bábok című kiállításunkat Szálinger Balázs nyitotta meg.

Szálinger Balázs a Fehérlófia olvasópróbáján

Az irodalom- és színháztörténet telistele van Valaki és Valaki-címekkel, Valaki és  Valaki-történetekkel. Trisztán és Izola. Rómeó és Júlia. Leonce és Léna. Rózsa és Ibolya. Ha fiú és lány, férfi és nő a két főhős, ezek a történetek azért leginkább a szerelemről szólnak. Ha nem arról (nem tudom, van-e ilyen!), akkor legalábbis már a címmel ezt ígéri, és ezzel az ígérettel valamit kezdenie kell az adott műnek. Ezeken a Valaki és Valaki-című műveken tanulja az emberiség a szerelmet. Trisztánok voltunk kisfiúkorunkban, Csongorok kicsit később, és Philemonok akarnánk lenni felnőttkorunkban. Ugyanígy: Izoldát csinálunk a gyanútlanul babázó középsős kislányból, akinek olyan aranyszínű a haja, kicsit később tündésítenénk a párhuzamos osztályból azt a lányt a szalagavatón, és szívesen megnéznénk, ahogy életünk párjából szelíd, hűséges, lassan elzsémbesedő Baucis lesz.

Nemcsak gyerekkorunkban: később is, egész életünkre mintát adnak ezek a Valaki és Valakik. Ádám és Éva. Anyegin és Tatjána. (Tényleg, mért a fiúk vannak mindig elöl?) Ők mind-mind-mind mesehősök - és nem mindegyik mond fontos dolgot a gyerekeknek, némelyik párba egyszerűen bele kell nőni.

Ha azt mondom, hogy Stan és Pan vagy Lolka és Bolka - az a barátságról szól. Mondhatnánk, de talán mégsem arról vagy mégsem csak arról. Hanem a különbözőségről. Az egyik pöttyös, a másik színfehér, az egyik vékony, a másik kövér. Az egyik Hacsek, a másik Sajó. Míg ha a szerelem az őket összekötő lánc, és nem a barátság - akkor máris nem a különbözőség a lényeg. Hanem az egység. Az egység megvalósulása, az egység lehetetlensége, az egység által gerjesztett furcsa helyzet kezelése, az egység felfogása közti különbségek összecsapása - ha összecsapás, ha nem: az egység körül forog minden.

A Valaki és Valaki-játék résztvevői nem is minden esetben kapják vissza a függetlenségüket: Ádámnak persze könnyű, ő magát az emberiséget jelenti - még Éva is létezik Ádám kontextusán kívül: ő a bűn maga. Rómeó és Júlia viszont külön már levegőt se kapnak külön-külön. Philemon és Baucis egyenesen egymás alkotórészei.

Trisztán és Izolda - próbafotó

Ilyen Valaki és Valakiken tanuljuk a szerelmet, tanuljuk az egységet - és a bábszínház bábjai ennek a tanulási folyamatnak a közlekedési táblái. Fél évszázados bábok is vannak itt kiállítva, sokunknak szülei láthatták őket, és furcsa így lenni itt: ilyen szülők gyermekeiként. Ha járt volna itt az apám annak idején, talán pont ez az itt látható Tündér Ilona a közvetett ok, hogy anyámat választotta. Ha nem is volt így - egy dolog biztos: ez a Tündér Ilona, akárcsak a többi itt látható báb, egyszer valamikor nagyon szeretve voltak.

A bemutató megvolt tegnap, úgyhogy egy picit megkéstünk Kovács Natália főpróbanapi írásával, de biztos, hogy még így is érdekesnek találjátok.

Amikor ezeket a sorokat írom, Nemes Takách Kata a játéktér kellős közepén, a földön ücsörög, és ollóval a kezében igazgatja a háromszög formájú díszletelem oldalán lelógó rojtokat. Feltérdel, arrébb guggol, rendezget... közben a világítóknak fejtegeti, hogyan kell majd működnie a képregénynek. Ezalatt Csizmadia Tibor és Meczner János a nézőtéren ülve beszélgetnek az előadás jelenlegi állásáról; a kellékesek pakolnak, a világítók tanakodnak, próbálgatják még kicsit a fényeket. Az oldalsó függöny mögül is tevés-vevés, tanácskozás nesze hallatszik, és meglehetősen gyakran reppennek fel „hol van a...” kezdetű kérdések; a színészek már elmentek készülődni, egy kicsit kifújni magukat... Másfél óra múlva ugyanis kezdődik a nyilvános főpróba! Vagyis az első olyan alkalom, amikor megtelik a nézőtér, s a közönség szeme láttára kell az elejétől a végéig, megállás nélkül lejátszani a teljes előadást.

Délután még részpróbák zajlottak, egy-egy jelenet, illetve kisebb mozzanatok tisztázása, finomítása, majd pedig egy közös megbeszélés során végigvette a társaság, mely részletekre szükséges fokozottan odafigyelni, vagy melyek sikerültek kifejezetten jól, amikor utoljára csinálták; illetve bizonyos momentumok esetében döntést kell hozni, hogy legyen ma este, s aztán majd elválik, változtatnak-e rajtuk a továbbiakban. Ezek után elpróbálták a tapsrendet is: többször lejárták a színészek, hogy ne tévesszék el, ki-ki után jön be, melyik bábbal, miként hajol meg.

Amikor ehhez a bekezdéshez is hozzálátok, Nemes Takách Kata már a paravánokat ragasztózza, egyengeti, vagy – ha jól látom – kávéval színezi, a nézőteresek pedig Csizmadia Tibort kérdezik arról, meddig hozhatják előre az első széksort, hogy ne lógjon bele túlságosan a játéktérbe.

Addig, ami ezekben a pillanatokban zajlik, rengeteg lépés vezetett az olvasópróba óta, s interjúk formájában számoltak be az alkotók gondolatmenetükről: hogy milyen elvek vezérelték őket munkájuk folyamán.

Arról azonban elmulasztottam írni eddig, hogy a zene is elkészült, pedig Pirisi László fülbemászó dallamait gyakorta dúdolgattam magamban hazafelé menet. S persze a játékot és a zenét egymáshoz is kellett hangolni: például, hogy akkor haljon meg Trisztán, amikor a dallam szintjén is kiszáll belőle a lélek, vagy, ha egy gongra éppen sehogy sem jön ki a lépés, akkor az a hang inkább maradjon is ki. A kelta világra emlékeztető, s olykor A trónok harca főcímdalát is idéző muzsika mesés, fantasyszerű hangulatot kelt, sok benne az atmoszférateremtésre irányuló mozzanat is, és ezek mind-mind erősítik a valós problémákkal küzdő szereplőket körülvevő fantáziavilágot.

Tovább írok, s közben lassan felkerül minden díszletelem, amelyre az első jelenetnél szükség lesz, és apránként eltűnnek a zavaró papírdarabok, szöszmöszök a játéktérről, hogy mire a közönség megérkezik, már ne gátolja semmi a színészek munkáját.

A nézőtér is megtisztult, szedem is a sátorfámat és elviszem a holmimat, hogy máshol foglalja a helyet. Már az irodában folytatom a szöveget, és hallom, amint elhangzik az első figyelmeztetés: hívják a hangosítókat. Lassan a többi figyelmeztető is szólni fog... Mindenki izgul, mindenki feszült, hiszen rengeteg munkát tudhat maga mögött a teljes társaság, s az utolsó hetek feszített tempója, a hosszúra nyúlt próbaidők miatt borzasztó fáradt már minden résztvevő.

A harmadik figyelmeztető után lemegyek, beülök a nézőtérre; innentől kezdve már próbálom úgy figyelni a dolgokat, mint bármely más színházi előadásnál, amikor az emberfejek között kukucskálok a színpadra, de ez most valahogy mégsem ugyanolyan. Engem is eltölt az izgalom, holott én semmit sem tettem hozzá, de láttam a munka folyamatát, láttam próbákat, hallottam megbeszéléseket és beszélgetéseket, ismerek szándékokat, melyeket ki-ki megosztott velem, és nagyon szeretném, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön.

Ülök a nézőtéren, és hallgatom, ahogy a mellettem ülő ismeretlen vendégek a mákos guba elkészítésének fortélyait taglalják, miközben azt gyanítom, hogy a színfalak mögött végtelennek tűnő feszült pillanatokat élnek meg a többiek, mire végre felcsendül a zene, s elkezdődik az előadás. Az első felvonás alatt valahogy jobban érzem az izgalmat, a másodikra, mintha már nyugodtabbak lennének a színészek is – persze lehet, hogy ez csak a nézőtérről tűnik így... Látok mozzanatokat, melyekről tudom, hogy most jobban sikerülnek, mint eddig valaha, s látok olyat is, amiről tudom, hogy nem így kellett volna lennie. Furcsa érzés, egészen más, mintha most nézném először a produkciót.

A szünetben radarként működöm, mert rendkívüli módon érdekelnek a vélemények, így szemérmetlenül hallgatózom a lépcsőházban ácsorogva; és nagyon tudok örülni annak, amikor olyan mondatokat csípek el, melyekből az derül ki, hogy a nézők valami fontosat értettek meg, és raktároztak el az előadásból. Kihallgatok egy háromfős, fiatalokból álló társaságot. Az egyik fiú azt kérdezi: miért csak egy papír az a király? (Gurmun királyra gondol) Mire egy lány így válaszol: mert abból látszik, hogy mennyire tehetetlen, cselekvésképtelen valaki. Egyszerűen önállótlan; a királynőhöz simul, nemcsak fizikai értelemben, de abban az értelemben is, hogy simulékony... És valóban. Valami ilyesmit jelent.

Kovács Natália, a KRE színháztudomány szakos hallgatója ezúttal aTrisztán és Izolda négy főszereplőjét kérte meg – azoknak a karaktereknek a megbábosítóit, akikből a történetet mozgató szerelmi sokszög áll –, hogy beszéljenek a szereplőjükről. Árulják el, mit gondolnak róla, milyennek látják személyiségét, milyen viszonyban állnak vele, esetleg milyen nehézségeik adódnak a figura megformálásával kapcsolatban. Ezúttal Ellinger Edináé a szó, aki Brangaenét kelti életre.

- Brangaene az ír királylány, Izolda komornája, akit rokoni szál is fűz a királyi családhoz. Figyelmetlensége folytán kerül a nem megfelelő személyekhez a varázsital, s így szükségszerűen a szerelmesek cinkosává válik.

- Brangaenét először is a korosztályába sorolnám be. Azt gondolom, hogy a tizenhat és tizennyolc év közötti, kicsit rihegős-röhögős, már a kamaszságon túl, de még nem felnőtt lány. A családban betöltött szerepéről annyit tudunk meg pontosan a darabból, hogy Izolda unokahúga. A próbák során sokat formálódott a karaktere, és ennek megfelelően én is másképp látom őt, mint a legelején. Azt gondolom, Brangaene beletörődött, hogy nincs más választása, ezért megbékélt a királyi családban betöltött szerepével. Hálás azért, hogy kihozták a kolostorból, de mégsem állnak hozzá túl közel. Izoldával persze van néha köztük valamiféle cinkosság, „barátnőség”, de ők ketten ott forrnak össze igazán, ahol megtörténik a darab drámai fordulópontja: amikor Izolda és Trisztán megissza a varázsitalt. Nehéz helyzetben vagyok ezzel a szereppel, mert ez egy mozaik szerep. Ez azt jelenti, hogy a szereplő csak a történet bizonyos pontjain kapcsolódik be, és lendíti előre a cselekményt, ezért kis mozaikdarabokból kell összeraknom az egész szerepet. Ennek ellenére nagyon fontos az, hogy mégis szerepívet tudjak felépíteni, mert fontos az az út, amelyet ő bejár, ahova a történet végére eljut. Mindezek mellett kiderül, hogy szereti a férfiakat, és mint minden kamaszlányt, őt is foglalkoztatja a testiség. Nagyon határozott, két lábbal áll a földön, és próbálom elég modern, mai lányra hangolni a figuráját, hiszen ennek az előadásnak a kamaszok és a fiatal felnőttek az elsődleges célközönsége. Nem alakítok belőle klasszikus nőideált, és igyekszem kihasználni a szerepben rejlő humor lehetőségeit, hiszen Brangaene egy jó kis rezonőrszerep is egyben.

- Azért ő egy kicsit áldozat is, nem? Izolda és Trisztán feláldozzák őt, illetve az ő szüzességét. Ez mennyire tragédia szerinted, hogy éli meg ezt?

- Amikor először elolvastam a szöveget, azt gondoltam, hogy ez abszolút tragédia Brangeane számára. Most, a bemutató előtt, azt gondolom, hogy bár eleinte ő is mint tragédiához állt ehhez, végül nem akként élte meg ezt a dolgot, hanem egy izgalmas esemény lett számára.

- De miért? Végül mégis élvezi az együttlétet Markéval?

- Nem gondolom, hogy bárki olyan nagyon élvezné az első szexuális élményét. Inkább az van, hogy ha már nem rossz, akkor jó. Mondjuk azt természetesen megint nem gondolom, hogy ez a férfiakra is ugyanígy érvényes... (Nevet.) Szerintem az Brangaene igazi fájdalma, hogy számára nem következik el újra a beteljesülés. Van benne egyfajta kielégületlenség és szeretetéhség. Ő az állandó harmadik ebben a két szerelmi háromszögben, aki szeretne kötődni, ragaszkodni valakihez. Irigyli a szerelmeseket, akik egyébként nem feltétlenül szimpatikus hozzáállást tanúsítanak irányába.

- Trisztán iránti vonzalma is ebből a szeretetéhségből fakad?

- Az egy kamaszlányos vonzalom, ami addig tart, míg ágyba nem bújik Markéval. Itt el kellett döntenem, hogy amikor kijön Marke hálószobájából, akkor vérdrámát csináljak-e, könnyek között; volt is egy olyan szöveg, hogy „Ó, jaj! Oda a becsületem!”, amit aztán kihúztunk. Egy másik utat választottam: a körülmények ellenére is érzelmi kötődés alakult ki benne Marke iránt attól, hogy ő volt az első férfi az életében. Brangaene legnagyobb tragédiája azonban az, hogy mindig mellékszereplő marad a saját életében.

További háttéranyagok a Trisztán és Izolda kapcsán:

Interjú Ács Norberttel, Marke király alakítójával

Interjú Kovács Judittal,  Izolda alakítójával

Interjú Teszárek Csabával, Trisztán alakítójával

Interjú Csizmadia Tibor rendezővel

Interjú Márton László íróval

1. próbanapló

2. próbanapló

Kovács Natália, a KRE színháztudomány szakos hallgatója ezúttal aTrisztán és Izolda négy főszereplőjét kérte meg – azoknak a karaktereknek a megbábosítóit, akikből a történetet mozgató szerelmi sokszög áll –, hogy beszéljenek a szereplőjükről. Árulják el, mit gondolnak róla, milyennek látják személyiségét, milyen viszonyban állnak vele, esetleg milyen nehézségeik adódnak a figura megformálásával kapcsolatban. Íme, itt olvashatók Marke királyt játszó Ács Norbert gondolatai!

- Marke Cornwall királya, Trisztán nagybátyja, akit örökbe fogadott, és felnevelt. Hadban áll az írekkel, s minthogy azok erősebbek birodalmánál, adózni kényszerül nekik: tíz évente száz gyermek a béke ára. Marke jobb híján Írországba küldi gyógyulni unokaöccsét, aki akkor sérül meg, amikor hőstettével felmenti a cornwalliakat e szörnyű adó alól. Később Trisztán által megkéri az ír királylány, Izolda kezét, ekkor még mit sem sejtve arról, hogy a szépséges hölgy férjeként majd iszonyatos féltékenységet és megaláztatást kell átélnie.

- Marke király bízik Trisztánnal való kapcsolatában, és eleinte abban is, hogy Izoldával jól működhet a házassága. Ám – ahogy mondják – sosem lehet tudni, három fél közül ki a harmadik. Itt Marke marad kívül a körön. Szerintem nem hibás ebben, mert nem egy durva vagy rossz ember, nem arról van szó, hogy Izoldával való kapcsolata akkor sem működhetne, ha a fiatalok nem itták volna meg a varázsitalt, hanem arról, hogy ez a mindent elsöprő, végzetes szerelem felülírja kettejük viszonyát. Ő bizonyos tekintetben áldozat ebben a viszonyrendszerben, hiszen a szerelem végzetszerűsége lekaszabolja őt is.

- És mit gondolsz, szereti Izoldát, vagy Izolda inkább csak eszköz arra, hogy végre békét kössenek az írekkel?

- Eszköznek semmiképpen nem nevezném, de biztos, hogy – akármennyire modern felfogású ez a darab – megjelennek benne az adott történelmi korszakot jellemző feudális kötöttségek. Egy király és egy királylány esetében nem feltétlenül merül fel a szerelem fogalma, s így a kérdés sem, hogy egyáltalán szeretik-e egymást. Politikai döntés, hogy Cornwall királya megkéri az ír királylány kezét, de Izolda szépsége kellemes meglepetés Marke számára: mindenképpen tetszik neki a nő, erre rengeteg utalást találunk. Ez persze nem ugyanolyan, mintha szerelmes lenne belé az elejétől kezdve, de később azért bonyolultabbá válik az, ahogyan Izoldához viszonyul. Egyrészt a birtoklás vágya is felmerül, másrészt egy idő után veszélybe kerül Marke királyi tekintélye; ilyen értelemben kicsit kicsusszan a talaj a lába alól, és ez szerintem, összefügg azzal, hogy időközben még szerelmes is lett a szerencsétlen. Még egyszer hangsúlyozom, működhetne is kettejük kapcsolata, ha a fiatalok nem itták volna meg az italt. Izolda is utal erre Brangaenén keresztül: féltékenységről tanúskodik, hogy azt szeretné, Brangaene ne töltsön túl sok időt a királlyal. Ezek szerint őt sem hagyja teljesen hidegen a férfi.

- Miért? Marke szerethető ember?

- Nagyon szeretném szerethetővé formálni, mert ha nem az, akkor nincs tétje annak, hogy Izolda Trisztánt választja. Ebben az esetben úgy tűnne, hogy mi sem természetesebb az ő döntésénél. Hiszen ha Marke egy olyan király, aki vadászattal, piálással, bulizással, meg minden olyasmivel foglalkozik, ami ugyan együtt jár az uralkodással, de ami miatt a nőre már nem jut energiája, akkor nem jelent valós alternatívát a személye, és nyilvánvaló, hogy Izolda elfordul tőle.

- Már említetted, hogy meginog Marke tekintélye, de szeretnék még picit visszatérni erre, mert szerintem fontos. Egyrészt szóbeszéd is kezd terjedni arról, hogy megcsalják, másrészt ott van a gyerek adó is – ő nem képes legyőzni Moroldot, Trisztán viszont igen.

- Így van, és pontosan ezért ezzel nagyon sokat kínlódtunk. Problémát jelentett számomra, hogy hol helyezzem el pontosan Markét a Trisztánnal való viszonyában, mert ugyan a hierarchikus renden belül feljebb tartozik, de már a nyitó helyzetben is egy voltaképpen uralkodásra képtelen, gyenge lábakon álló királyt látunk; már ekkor is recseg-ropog alatta a tákolmány. Abban, hogy mégse egy nyomorult alak legyen belőle, sokat segített nekem Hoffer Károly tervezése is, aki egy kicsit méltóságteljesebb, szerethetőbb, illetve úgymond „jobb pasit” rajzolt, mint amilyet a szöveg lefest. Ami a két férfi kapcsolatát illeti, arról Márton László is elmondta, hogy dramaturgiai okokból ki kellett hagyni azokat a regényben szereplő epizódokat, amelyekből kiderül, hogy Markénél gyerekeskedett Trisztán, ő nevelte fel, ami nyilván mély és szoros kapcsolatot jelenthet. Nem szeretnék nagyon ráülni erre a vonalra, de jó lenne, ha egy kicsit meg tudnánk mutatni valamit ebből is.

- És az, hogy ez kimarad, okozott is problémákat a próbák során. Hogy érzed, sikerült megoldani, hogy nincs sor a Trisztán és Marke között fennálló kapcsolatra?

- Megpróbáljuk ezt nonverbális jelekkel áthidalni. Szöveg vagy jelenet nem került be erre vonatkozóan, hanem olyan meghittséget próbálunk bizonyos pillanatokban megmutatni, amely elárulja, hogy ez a két ember, túl a rokoni szálakon meg az esetleges rangbéli kapcsolatokon, alapvetően barátok. Ez pedig tovább fokozza Trisztán drámáját, hiszen azzal, hogy árulást követ el a király személye és becsülete ellen, barátjaként önmagát is elárulja. Becsületes akar maradni. Ezért még csak fel sem merül az a megoldás, hogy ne hozza haza Izoldát, vagy hogy ketten együtt megszökjenek, ha már egyszer szerelmesek. Mindketten iszonyatos erőfeszítések árán próbálják megőrizni becsületüket, ezért is szakítanak egymással folyamatosan. De nem képesek uralkodni magukon. Hiába próbálják újra és újra lezárni ezt az egészet, egyszerűen képtelenek rá, mert ez a végzetük. És az ő végzetük Marke sorsát is meghatározza.

További háttéranyagok a Trisztán és Izolda kapcsán:

Interjú Kovács Juditta,  Izolda alakítójával

Interjú Teszárek Csabával, Trisztán alakítójával

Interjú Csizmadia Tibor rendezővel

Interjú Márton László íróval

1. próbanapló

2. próbanapló

Kovács Natália, a KRE színháztudomány szakos hallgatója ezúttal aTrisztán és Izolda négy főszereplőjét kérte meg – azoknak a karaktereknek az alakítóit, akikből a történetet mozgató szerelmi sokszög áll –, hogy beszéljenek a szereplőjükről. Árulják el, mit gondolnak róla, milyennek látják személyiségét, milyen viszonyban állnak vele, esetleg milyen nehézségeik adódnak a figura megformálásával kapcsolatban. Ezúttal a történet női főszereplőjével, az Izoldát alakító Kovács Judittal beszélgetett.

- Izoldát, az ír királylányt, zenélni tanítja Trisztán, majd pedig elnyeri kezét a cornwalli király, Marke számára. Kettejük házassága a két királyság közti béke záloga, csakhogy Trisztán és Izolda végzetesen egymásba szeretnek, miután útban Cornwall felé elfogyasztják azt a szerelmi varázsitalt, melyet a királylány szülei nászajándéknak szántak, remélve, hogy lányuk szerelmi házasságban élhet majd. Ezzel nemcsak a béke, de Izolda becsülete is veszélybe kerül...

- Nagyon érdekes és összetett feladat ez. Izolda a történet elején még kislány, aki időközben nő fel, válik kis királylányból, tinédzser királylánnyá, majd pedig igazi királynővé. Van egy íve a dolognak, ami azért nagyon szép, mert egy karakteren belül is többféle életkort kell eljátszani; kitalálni, hogy milyen gesztusai vannak gyerekként és milyenek később. Az is nagyon izgalmas, hogy már a kicsi gyerek igazolni tudja, később milyen nagylány lesz, milyen nő válik belőle. És ezt mind át kell tenni bábra, ami sokrétű gondolkodást és komoly felkészültséget igényel.

- Az megnehezíti ezt a feladatot, hogy két Izolda van?

- Igazából nem. Inkább csak még izgalmasabb kihívás színészként, mert kétféle karaktert kell alakítani. Fehérkezű Izolda egy elkényeztetett királylány, akinek elsősorban önmaga fontos, míg Szőke Izolda mély érzésű, nagyon érzékeny és ezért állandóan dilemmába kerül. Folyton hazudoznia kell, mert ellenállhatatlanul és feloldhatatlanul vonzódik egy férfihoz, akihez nem lenne szabad vonzódnia. Az majdnem lényegtelen, hogy ez a vágy a bájital hatására jön létre. A varázsszer mindössze azért érdekes, mert a sorsszerűséget erősíti. Azt, hogy ez bárkivel megtörténhet, és, hogy egyszerűen nem lehet ellene mit tenni. Izoldának királylányként megvannak a kötelezettségei, és ezt ő is nagyon jól tudja, de mind hiába, mert nem képes ellenállni az érzéseinek, amelyek egy olyan férfihoz fűzik, aki nem a számára kijelölt férj. Ennek ellenére megpróbálja teljesíteni a kötelességét, próbál helytállni feleségként, de hiába akar kimászni a Trisztánnal való kapcsolatából, újra- és újra visszacsúszik. Annak ellenére, hogy sokszor sokkal fájdalmasabb ez a szerelem, mint amennyi örömet okoz. Több benne a szenvedés, a bujkálás, a hazudozás, mint az a pár pillanat, amiért ezt az egészet csinálják. Attól pedig még összetettebb a probléma, hogy valószínűleg a királlyal is egy értékes házassága, működő kapcsolata lehetne, ha nem ismerte volna meg Trisztánt.

- Mit gondolsz a Markéval való kapcsolatáról? Valamennyire azért megszereti a férfit?

- Szerintem igen, hiszen Marke gyengéd, és királynőként bánik vele. Csak hát a Trisztánnal való kapcsolata hamar beárnyékolja a házasságukat, egy féltékeny férfi pedig nyilván nem ugyanúgy viszonyul a feleségéhez, mint előtte, de ez érthető, és azt hiszem, hogy ezt Izolda is érti. Tudja, hogy igaza van Markénak, de a benne munkáló érzéseket képtelen leküzdeni. Igazából pontosan ezért ártatlan. Hiszen próbál megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak, csak egyszerűen képtelen rá. Ezek nagyon komoly dilemmák, és mivel a bábnak nincsen mimikája, ezt mind fel kell tenni egy gesztusrendszerre, ami elég nehéz feladat, és ezzel kapcsolatban még sok munka vár rám, de egyébként borzasztóan élvezem az egész próbafolyamatot, mert nagyon izgalmas.

- És a Brangaenéhez fűződő viszony?

- Az is nagyon összetett, és azt gondolom, hogy még úton vagyunk, még nem alakult ki teljesen, még vannak eldöntetlen kérdések, amelyekre a maradék próbaidő alatt kell választ találnunk. Én azt hiszem, hogy Izolda egyrészt valóban kedveli Brangaenét, másrészt viszont a történet korában nagyon erősen meghatározó a társadalmi hierarchia, és Izolda számára, aki ebben nőtt fel, ebbe nevelődött bele, természetes, hogy szolgák tartoznak alá, így az is, hogy Brangaene szolgálja őt. Kedveli, sőt talán szereti is, hiszen rengeteget segít neki, de ha arra kerül a sor, hogy komornájaként be kell áldoznia a szüzességét, akkor nem áll ellent. Ebben közrejátszik az is, hogy a nőket ebben a korban leginkább eszköznek tekintették, és egyértelmű volt, hogy elsősorban a férfiak döntenek.

- De szerinted érzi a dolog súlyát, vagy számára ez csak olyasmi, aminek meg kell történnie, hát akkor történjen?

- Szerintem abban a pillanatban nem érzi a súlyát. Azt ugyan érzi, hogy ez nagyon rossz volt Brangaenének, de egyszerűen muszáj tenni valamit, és ez tűnik az egyetlen lehetséges megoldásnak. Abban a pillanatban nagyon gyorsan kell döntést hozni, és tulajdonképpen nem is ő hozza meg ezt a döntést, hanem Trisztán, ő csak nem mond ellent, mert az az igazság, hogy nem jut eszébe jobb. Ebben nyilván benne van a fiatalsága, tapasztalatlansága is. Érettebben, lehet, hogy nem így nézne erre a dologra, de még nagyon fiatal, és félti a saját életét is, mert, ha kiderülne, hogy már nem szűz, akkor nyilvánosan megszégyenítenék, sőt az életébe is kerülhetne a dolog.

További háttéranyagok a Trisztán és Izolda kapcsán:

Interjú Teszárek Csabával, Trisztán alakítójával

Interjú Csizmadia Tibor rendezővel

Interjú Márton László íróval

1. próbanapló

2. próbanapló