babszinhaz

Mező Bori folytatja a próbanaplót.

Bár a karácsonyi hangulat lassan eluralkodik mindenkin és mindenhol, az ünnepig még szinte minden nap lesz próba (néha több is). Az emlékpróbákhoz értünk: finomítások, pontosítások, minden jelenet alapos átnézése a soron következő feladat.

Zenekari próba (fotó: Mező Bori)

Már tudjuk, hogy Kaj (Tatai Zsolt) biciklije - ami nagyon menő, mert sárga, és egy évig gyűjtött rá, majd egy évig minden hajnalban kihordta vele a Taeringi Hírmondót - két pótkerék lesz egy gyerekbicikliről. Hogy ez itt Taering, nem pedig Koppenhága, ezért Elise (Pallai Mara) rózsaszín (MAGENTA!) haja nem megengedett. Tudjuk azt is, hogy Nagy Hansnak nehezére esik azt az egyenletet rosszul kiszámolni, amit Pierre Anthon (Szolár Tibor) diktál fel a táblára, mert Pethő Gergő (ti. Nagy Hans) jól is ki tudja. Tudjuk, hogy papírgalacsinnal nem lehet túl magasra dobni, és ha a nézők fejére potyog, ahelyett, hogy Pierre Anthont találná el, na, az úgy nem lesz jó. Sejtjük, hogy Spiegl Anna (Agnes) nem fejjel lefelé lóbálva fogja Kaj bábját a Fontos Dolgok Halmához vinni, és hogy Tatai Zsolt a leglelkesebb sáncépítő. Azt is, hogy Szolár Tibinek óvatosan kell föl-le közlekednie a szilvafán (azaz egy létrán), Mórocz Adrinak (Sofie) pedig a játszótérré alakított dobozok tetején, nehogy leessenek és összetörjék magukat. Veszélyes produkciók várnak itt a nézőkre!

A bábok már majdnem készen vannak mind, bár a hajuk, s néhánynak az arca egyelőre nincs meg. Kivéve Elise-t, akinek viszont rengeteg van. Mármint haja. Ráadásul tincsenként mágneses. A dobozok is szinte „premierkészek”. Már mindenki választhatott kedvére a minták alapján, van köztük porszívóember, sokszemű szellem, Just feliratos (stilizált virágokkal = x és kör. Ezekkel egyébként is sok a dolog, nehéz nyomon követni, mikor melyik hova kerül, közben pedig figyelni kell arra is, melyikbe mi kerül be és hogyan kerül ki belőle az iskolában, a játszótéren, a ritmusjáték közben... A fiókok is már a helyükön vannak, cipelés közben pedig állandóan ki-be csúszkálnak, annyira, hogy egy kézzel nem is lehet pakolni. Különben ha szétszedjük a skatulyákat és egymásra építjük az elemeket a fűrésztelepen, akkor szép kiállítást kapunk: mindegyik fiókba egy kis lámpa van szerelve, ami belülről megvilágítja a tartalmát. Sötétben szinte karácsonyfa.

A díszletelemek még makettként (fotó: Éder Vera)

A szöveg bővül, rövidül, új jelenetek kerülnek be, mások kiesnek. Néha egy-egy szöveg szereplőt cserél, ilyenkor hirtelen poénforrássá és presztízskérdéssé válik, kinek mennyi szövege van. A dalok elég jól állnak – a már említett éjszakai hangszeres próbán volt olyan dal, amit az éneklője kapásból olyan jól eltalált, hogy nem is kellett rajta javítgatni –, nemsokára Kiss Tibi is jön belehallgatni, aki többek közt ezt a dalt is hallani fogja a bábosoktól:

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

Interjú Spiegl Annával

A 3. próbanapló

Szász Emese újabb összefoglalója a Semmi próbáiról.

Itt még csak ismerkedtek a szöveggel és a bábokkal - balról: Pallai Mara, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Hoffer Károly (fotó: Éder Vera)

Lassan a rendelkező próbák végére jutunk. Épül a színpadi világ kívül-belül. Minden egyes nap egy-egy új díszletelem vár minket a próbák és az előadás leendő helyszínén, a Játszó-téren: egy-egy új grafikai részlet jelenik meg a majdan mozgó díszletként használandó óriás-gyufásdobozokon, egy-egy új kidolgozott testrész, ruhadarab, kiegészítő tűnik fel a bábokon, akik így lassan önálló életre tesznek szert. Egyre titokzatosabb számomra, hogy vajon mi zajlik a műhelyekben: milyen csodálatos kézügyességgel és hangyaszorgalommal dolgozhatnak ott a bábkészítők, festők, asztalosok... Ez külön művészet, reflektort nekik!

A bábok személyisége úgy formálódik, akár egy valódi kamasznak: a külső kialakulásával párhuzamosan alakul belső személyiségük is.  Itt másként történik a karakterek kialakítása, mint a prózai színházban: sokkal több praktikus döntést kell hozni a bábok mozgatásáról és a szövegmondásról, hiszen még egy karakter esetében sem egyértelmű, hogy az adott szövegrészletet bábból vagy emberből szólaltatják-e meg. Nem mindegy az sem, hogyan megy át az adott báb a téren, hiszen a kijelölt két kisebb játéktér, a fűrésztelep és az osztályterem esetében ez nagyjából egyértelmű, de a kettő közti átjárás már emberi léptékű és problematikusabb. Kézben utazzon a báb vagy a saját lábán? És ha a saját lábán megy, van-e kapcsolata a színésszel, hogyan függetlenedik, amikor semmi esélye a színésznek a láthatatlanná válásra? Csodák születnek. Ráadásul a sok szereplő miatt nem kis munka a reakciók összehangolása sem, ritmust kell adni az egésznek.

Apropó ritmus! Már nem titok, hogy az előadás zenei anyagát Quimby-számok fogják adni. És mivel a bábszínész az esetek többségében olyan ember, aki zenélni is tud, a próbafolyamatba nagyjából heti rendszerességgel beékelődnek zenekari próbák is, ahol a karakterekhez választott számokat próbálják.

A bábok még tervként, két dimenzióban (fotó: Éder Vera)

Minden próbának megvan a maga külön hangulata: Jan-Johan ujjlevágásának próbáján vagy Hamupipőke, a kutya fejvesztési jelenetének próbáján a hideg futkosott a hátamon. Már most magával ragadó az, hogy a báb méreténél fogva egy adott pillanatban milyen erővel tudja kifejezni a gyermek kiszolgáltatottságát és védtelenségét, miközben folyton szem előtt kell tartani a stilizáció szempontját, hogy a bepisilés „ne legyen nagyon az, ami”. Más próbákon, mint például az, amikor a történet szerint nyilvánosságra hozzák a „fontos dolgok halmát” és bemutatkoznak a sajtó előtt, öröm nézni, hogyan változnak át a bábszínészek pillanatok alatt rosszalkodó kamaszokká, hogyan szippantja be őket az osztályképeken való pózerkedés művészete.

Már majdnem mindenki tudja a szöveget, de most még minden képlékeny. A bábok nyakhosszától és ülőképességétől kezdve a gyufásdobozok elrendezésének logisztikai tervezetétől Pierre halálának kivitelezéséig sok minden. Intenzív próbaidőszak következik a héten az emlékpróbákkal, lássuk a medvét!

Dagadt Henrik Eskildsen és Hamupipőke az olvasópróbára a műhelyből érkeztek - a tükörben Tatai Zsolt (foró: Éder Vera)

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

Interjú Spiegl Annával

Agnes. Nagy Hans.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise. Henrik.

Így szól a kiszámoló, aminek sorrendjében a szereplők a „fontos dolgokat” kérik egymástól a darabban. Ennek megfelelően mini interjúsorozatunkban Mező Bori és Szász Emese Spiegl Annával, az Agnest alakító színésznővel kezdte a kört.

(Spiegl Anna, a háttérben Szolár Tibor - fotó: Éder Vera)

- A regény olvasásakor ki volt neked a legszimpatikusabb karakter?

- Pierre Anthon. És ha választani lehetett volna, hogy kit játszok, akkor őt játszottam volna.

- Nem érezted azt, hogy néhány helyen sántít az, amit ő állít a világról?

- Mindenbe bele lehet kötni, de azért kicsit mindenben igaza van. Semmi sem fekete vagy fehér. És szerintem minden állításának van igazságalapja. Igaz az, hogy végül is nincs semminek semmi értelme, de természetesen így nem lehet élni. Ahogy az ember felnő, tisztában lesz vele, hogy ez így lehetetlen és megköti azokat a kompromisszumokat, amiket kell.

- Ha meg kellett volna győznöd az állítása ellenkezőjéről, hogyan tetted volna azt?

- Szerintem Pierre Anthont nem nagyon lehetne meggyőzni, mert a saját rendszerében igaza van. Csak hát nem élhet az elvei szerint, mert egyszerűen éhen hal. Vagy jön a tél, és ráfagy a szilvafára. Szerintem hagynám, hogy kicsit kiéhezzen és félig halálra unja magát, és akkor a legjobb pillanatban adnék neki egy tányér meleg paprikáskrumplit, meg valami szép zenét, és akkor rájönne, hogy milyen fontosak is tudnak lenne még ezek az apró dolgok is

- Szerinted elképzelhető az életben az a szituáció, ami a Semmiben megfogalmazódik?

- Nem hinném. Azért is tetszett annyira Pierre Anthon alakja, mert ő reális, ő még létezhetne,de az, hogy valakik ennyire a szívükre vegyék a másik sorsát és ennyire radikálisan cselekedjenek annak hatására, amit ő mond, azt már nem tartom lehetségesnek. Ahogy az osztálytársai reagálnak a szavaira, az egyértelműen fikció.

- A te karaktereddel érzel valami közösséget?

-Igen… Abban, hogy amikor mindenki tanácstalan, ő dobja be az ötleteket, hogy mégis csinálni kéne valamit, mégiscsak történnie kéne valaminek. Katasztrófahelyzetekben bennem is bekapcsol egy gomb, általában akkor vagyok cselekvésképes, amikor mások leblokkolnak. Például ha egy előadáson valami katasztrófahelyzet adódik, például valaki ugrik a szövegben, vagy leesik egy báb feje, vagy nincs ott egy kellék, ahol kellene, engem az is mindig felvillanyoz. Mikor azt érzem, hogy „Hú, most menteni kell!”. Na jó, nem mindig, általában…

 -Lehet, hogy Hoffer Károly, a rendező, ennek tudatában osztotta rád annak az Agnesnek a szerepét, aki végignarrálja a történetet és egyfajta kívülállóként, sokszor józan ésszel tud jelen lenni?

- Igen, meg Gimesi Dóri, a dramaturgunk is elég jól ismer már minket. És a szövegeink írásakor is nagyon tekintetbe vette, hogy ki milyen. Így például az én karakterem is két regénybeli karakterből lett összerakva. Azért is vagyok én a történetben a szép lány kevéssé szép barátnője, meg ilyenek, amik egyébként is jellemzőek rám.

- Hogyan kerültél a bábszínház közelébe, miért felvételiztél?

- Én egy évig esztétika szakos voltam Szegeden, és valahogy nagyon nem éreztem ott jól magam. Úgy éreztem, hogy olyan dolgot szeretnék csinálni, ami valódi alkotás. Rajzolni és zenélni is nagyon szerettem, minden ilyen tevőleges dolgot. Színjátszóztam is középiskolában, nagyon szerettem, de nem mertem felvételizni prózai színész szakra, mert biztos voltam benne, hogy úgysem vesznek föl. Viszont mikor meghallottam, hogy bábszínész szakirány, azt valahogy olyan érdekesnek találtam, hogy összeszedtem magam, és megpróbáltam. Gondoltam a kézügyességem is jól jöhet, meg köze van a képzőművészethez, hátha itt több esélyem van. És akkor legnagyobb meglepetésemre fölvettek. Előtte nem nagyon jártam bábszínházba, de voltak barátaim, akik játszottak Kecskeméten. Azokat a darabokat megnéztem, amikben ők játszottak, és nagyon tetszettek. Érdekelt, hogy hogyan lehet olyat csinálni, mint ezek az egészestés mesefilmek, amik alapvetően gyerekeknek szólnak, mégis élvezhetőek egy felnőtt számára is.

- Az egyetemen úgy tudom, főleg felnőtteknek szóló bábelőadásokat készítettetek.

- Igen. Kifejezetten gyerekeknek szóló előadás kevés volt, és nem is mindben voltam benne. Kifejezett komplett bábelőadás sem nagyon volt tulajdonképpen, csak az utolsó három évben jöttek rendezők, akik komplett előadásokat rendeztek, és ők többnyire nem bábokat használtak, csak bábos elemeket. Az első években vizsgák voltak, amikre jeleneteket kellett hozni, de az sosem volt kikötés, hogy a jelenetek legyenek „gyerek-kompatibilisek”. Az első kifejezetten gyerekeknek szóló előadás, amiben játszottam, itt a bábszínházban volt, a Hajnali csillag peremén, amiben átvettem egy szerepet. Előtte nem játszottam gyerekeknek, és nem is igazán foglalkoztatott, hogy miben más a gyerekközönség, mint a felnőtt.

- Ettől függetlenül szereted a gyerekeket?

-Persze. Nagyon megszerettem nekik játszani. De nálam nem ebből indult ki a bábszínház iránti vonzalom, hanem egyszerűen az exchibicionizmusból. Én csak csinálni akarok valami jót, és mutogatni akarom embereknek. A gyerekek is emberek. :)

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

From the very beginning

„Mindannyian Tim Burton köpenye alól bújtunk ki.”

„Srácok, ő itt Bori, a másik gyakornokunk!” „Szia, Bori!” Kezdődött a legelső próba, amin már én is részt vehettem a Bábszínházban. Fogócska, kidobós, koncentrációs játék, így a folytatás. Azon kezdtem gondolkozni, vajon létezhet-e ennél kellemesebb és mókásabb hivatás a világon? Egészen otthonosan éreztem magamat. Megnyugodtam, hogy nem kell komoly és érett egyetemistának tűnnöm, ahogy a többiek sem próbáltak illúziókat kelteni bennem magukról. Játszani mindenki szeret, hát játszottunk.

Azóta persze több próbán is voltam, szinte az összesen. „Mindent a Semmiért” – fogalmazott Rigó Anna, a rendezőasszisztens. Milyen igaz! Mert egyszerűen jó látni, ahogy formát nyer egy-egy jelenet, beépül és helyet kap egy improvizáció vagy éppen viccnek szánt mozdulat. A rendelkező próbaidőszak közepén járunk. Még a díszlet és a bábok sincsenek meg végleges állapotban. A színészek bábjelzésekkel dolgoznak: ormótlan, szódásszifonra – gázpalackra emlékeztető tömbtestű, durva alakokat használnak. Decemberben végre megérkeznek a rendező, Hoffer Károly által festett finomkezű, szinte emberi bábok. Egy-kettő már megfordult a próbán is. Találkoztunk a majdnem-kész Henrikkel például. Az arca egészen hátborzongató: nincs ugyanis szeme, és a többi gyermeknek sem lesz. Ennek ellenére nagyon is él; ahogy a fény ráesik az arcára, az határozza meg a báb tekintetét. Ráadásul a test és a fej illeszkedésénél, a bábok nyaka egy hosszú, kitömött „nyúlvány” lesz, amely lehetővé teszi, hogy a fejük éppen úgy mozoghasson, mint a miénk. A kezükkel fogni lehet majd, a tárgyak ugyanis nagyon fontosak az előadásban. Ezt mindenki meglátja majd annak idején.

A díszletet először teljesen meztelenül láttam. Nyers, üreges fadobozok voltak, melyekben látszott a fiókok helye. Közben napról hétre egyre több dobozon tűnik fel a festés, a folyamatos munka nyoma. Barnás, sárgás, bordós, szürkés színegyvelegek. Festett téglák. Fekete-fehér graffitik. Lassan mesélni kezdenek. Az előadás világa kezd kibontakozni, a rendező fent idézett szavait igazolva Tim Burton fel-felbukkan egy-egy rajzban, vagy a „szemtelen” arcokban.

Ezekből az ember- és bábméret közötti elemekből épül majd a Fontos Dolgok Halma, bennük a történet szereplőinek tárgyaival. Nem véletlen, hogy felmerült a kérdés, közülünk kinek mi az igazán fontos? Mi most, és nyolcadikos korában mi volt? Ezüstlánc, ami mindig visszatalált az elmúlt tíz évben; Kvarc-stopperóra, amit sosem lehetett megkapni, és a vágy, a hiány miatt vált annyira fontossá. Évek óta gyűjtött újságok; különleges képek a szoba faláról; saját pénzen vett hegedű… Ezek a dolgok mind rákerültek a képzeletbeli saját Halmunkra. Őszintén beszéltek a kincseikről. Ültem a próbán, éreztem, hogy ez tényleg fontos. Hiszen ezzel ők maguk, a színészek is átgondolták, minek az elvesztése okozná a legnagyobb fájdalmat, mit jelent az, hogy valami igazán értékes a számukra. Érdemes kipróbálni: írni egy maximum tízes listát, mik azok a tárgyak, amik a legközelebb állnak hozzánk, amiktől nehezünkre esne megválni. Izgalmas tapasztalat.

Most még sok minden belefér a játékba. A kommandózás a díszlet alatt, nem is, inkább fölött, úgy a padokon át, nem inkább mögötte, így jó lesz. Az „Itt egy kicsit nevetni kellene” mondat utáni totális szétesés, és könnyezve nevetés; a koromsötétben elemlámpával való botorkálás és villogtatás; a dán, vagy akármilyen skandináv híresség eltemetése; Jumurdzsákot idéző fejkötés készítése á la Agnes, Sofie és Elise (fejsérülésre utaló kötözés helyett); vagy a „Dóri, ide kellene még egy mondat”, és ezzel máris kerül a kívánt helyre egy új mondat. Sokszor későig tartanak a próbák, a színészek többsége pedig több előadást játszik egy napon, mindenki fáradt, mindenki fárad.

Voltak zenekari próbák is, amik azért kicsit lazábbak. Mondták is először, hogy vigyek pörgős szoknyát, mert „ereszdelahajamat” mulatság lesz. Ez tényleg mindig jó muri, egyszer hajnalig tart majd a vigalom. Mert hát a dalokat is muszáj kigyakorolni. Koncentrálni kell, meg kell tanulni az énekeket, élő zene lesz. A vokalisták külön is nézhetik a saját szólamukat. De most már jó lenne, ha beállnának. Nem hallatszanak, biztos rosszul van beállítva. Kicsit macerás, mert hangosítás kell, ha az épületben máshol előadás van, nem is lehet így próbálni. Tizedszer, huszadszor, századszor ugyanaz a dal. És kezdjük előlről, ahogy a jeleneteket is mindig. From the very beginning.

Mező Bori

Két gyakornokunk, Mező Bori és Szász Emese az olvasópróbától követi a Semmi című ifjúsági előadás alkotói folyamatát. Hetente jelentkező próbanaplójuk segítségével most ti is betekinthettek a kulisszák mögé.

Semmiről egészen? – próbanapló 1.

„A semmi semmizik.”

~ Martin Heidegger: Mi a filozófia?

„Heidegger csak fogja be.”

~ Rudolf Carnap: A metafizikusok kiküszöbölése a filozófiából

„Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.”

~ Örkény István egy percben

De mi ez a sok hűhó a semmiről?

A Budapest Bábszínházban Janne Teller: Semmi című regényének bábadaptációjára készül a társulat. Mi, Bori és Emese, akik ezeket sorokat írjuk, báb-szerelmesek lévén gyakornokként csöppentünk bele a próbafolyamatba a rendelkező próbák kezdetekor. Egy sok szempontból érdekes kísérlet félig avatott szemtanúi lehetünk most. Dramatikus szövegek születtek már a regényből, bábos technikával azonban most először dolgozzák fel a témát.

Az alapanyagul szolgáló regény szerzője egy olyan felnőtt lehet, aki nem felejtette el, milyen volt egészen fiatalon a semmi súlyát testben-lélekben érezni. Ezért Pierre Anthon és társai történetében komolyan veszi az általában komolytalannak vélt kamaszkori kijelentést, miszerint „semminek semmi értelme”. Ezzel egy reális lajstromot készít a fiatalok értékrendjéről, személyes drámáiról. Paradox módon az élet értelméről való meggyőzés nem vidámkodásról szól, ellenkezőleg: a szereplőknek az identitásukat legnagyobb mértékben meghatározó dolgokról kell lemondaniuk a csapatszellem nevében. Az egyre súlyosabb áldozatokat követelő rituálé révén a szereplők beavatást nyernek a felnőttek világába, de ami fontosabb: saját magukat késztetik arra, hogy átgondolják az iskolában, családban, világban betöltött helyüket.

A darab színpadra álmodói ugyancsak érzékeny lelkű fiatal felnőttek, akik fontosnak érezték ezt a témát a kamaszok és tanáraik elé tárni. Hoffer Károly idén végez bábszínész szakon a Színművészeti Egyetemen, színészként már több darabban volt látható a Bábszínházban, de bemutatkozik rendezőként és egyben látványtervezőként is. Gimesi Dóri a regényből egy színpadra alkalmas izgalmas átiratot készített, melyben szerepösszevonásokkal nyolc szereplő konfliktusába sűríti össze a dán írónő által megjelenített sok-sok karakter életvalóságát. Ennek a darabnak a műsorra tűzésével egy megkezdett sorozatot folytat a Bábszínház: a Semmi után a Kivi bemutatója következik, amely ugyancsak ezt a generációt célozza majd.

És mivel a kóros „semmizés” legfőbb ellenszere a cselekvés, mi is megpróbáljuk hozzátenni a magunkét a Fontos Dolgok Halmazához! Eddig is sok érdekes pillanatnak lehettünk részesei, a zenekari próbáktól kezdve, a ritmikus kiállások bizsergető megszólalásán keresztül az első elkészült báb életre keltéséig, de az igazán izgalmas dolgok csak ezután következnek. Kövessétek figyelemmel a próbafolyamatról szóló naplónkat!

Szász Emese