Szász Emese újabb összefoglalója a Semmi próbáiról.
Itt még csak ismerkedtek a szöveggel és a bábokkal - balról: Pallai Mara, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Hoffer Károly (fotó: Éder Vera)
Lassan a rendelkező próbák végére jutunk. Épül a színpadi világ kívül-belül. Minden egyes nap egy-egy új díszletelem vár minket a próbák és az előadás leendő helyszínén, a Játszó-téren: egy-egy új grafikai részlet jelenik meg a majdan mozgó díszletként használandó óriás-gyufásdobozokon, egy-egy új kidolgozott testrész, ruhadarab, kiegészítő tűnik fel a bábokon, akik így lassan önálló életre tesznek szert. Egyre titokzatosabb számomra, hogy vajon mi zajlik a műhelyekben: milyen csodálatos kézügyességgel és hangyaszorgalommal dolgozhatnak ott a bábkészítők, festők, asztalosok... Ez külön művészet, reflektort nekik!
A bábok személyisége úgy formálódik, akár egy valódi kamasznak: a külső kialakulásával párhuzamosan alakul belső személyiségük is. Itt másként történik a karakterek kialakítása, mint a prózai színházban: sokkal több praktikus döntést kell hozni a bábok mozgatásáról és a szövegmondásról, hiszen még egy karakter esetében sem egyértelmű, hogy az adott szövegrészletet bábból vagy emberből szólaltatják-e meg. Nem mindegy az sem, hogyan megy át az adott báb a téren, hiszen a kijelölt két kisebb játéktér, a fűrésztelep és az osztályterem esetében ez nagyjából egyértelmű, de a kettő közti átjárás már emberi léptékű és problematikusabb. Kézben utazzon a báb vagy a saját lábán? És ha a saját lábán megy, van-e kapcsolata a színésszel, hogyan függetlenedik, amikor semmi esélye a színésznek a láthatatlanná válásra? Csodák születnek. Ráadásul a sok szereplő miatt nem kis munka a reakciók összehangolása sem, ritmust kell adni az egésznek.
Apropó ritmus! Már nem titok, hogy az előadás zenei anyagát Quimby-számok fogják adni. És mivel a bábszínész az esetek többségében olyan ember, aki zenélni is tud, a próbafolyamatba nagyjából heti rendszerességgel beékelődnek zenekari próbák is, ahol a karakterekhez választott számokat próbálják.
A bábok még tervként, két dimenzióban (fotó: Éder Vera)
Minden próbának megvan a maga külön hangulata: Jan-Johan ujjlevágásának próbáján vagy Hamupipőke, a kutya fejvesztési jelenetének próbáján a hideg futkosott a hátamon. Már most magával ragadó az, hogy a báb méreténél fogva egy adott pillanatban milyen erővel tudja kifejezni a gyermek kiszolgáltatottságát és védtelenségét, miközben folyton szem előtt kell tartani a stilizáció szempontját, hogy a bepisilés „ne legyen nagyon az, ami”. Más próbákon, mint például az, amikor a történet szerint nyilvánosságra hozzák a „fontos dolgok halmát” és bemutatkoznak a sajtó előtt, öröm nézni, hogyan változnak át a bábszínészek pillanatok alatt rosszalkodó kamaszokká, hogyan szippantja be őket az osztályképeken való pózerkedés művészete.
Már majdnem mindenki tudja a szöveget, de most még minden képlékeny. A bábok nyakhosszától és ülőképességétől kezdve a gyufásdobozok elrendezésének logisztikai tervezetétől Pierre halálának kivitelezéséig sok minden. Intenzív próbaidőszak következik a héten az emlékpróbákkal, lássuk a medvét!
Dagadt Henrik Eskildsen és Hamupipőke az olvasópróbára a műhelyből érkeztek - a tükörben Tatai Zsolt (foró: Éder Vera)
További írások a Semmi kapcsán:
Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával
