Help Sales ÁSZF

Semmi-próbanapló 4.

Mező Bori folytatja a próbanaplót.

Bár a karácsonyi hangulat lassan eluralkodik mindenkin és mindenhol, az ünnepig még szinte minden nap lesz próba (néha több is). Az emlékpróbákhoz értünk: finomítások, pontosítások, minden jelenet alapos átnézése a soron következő feladat.

Zenekari próba (fotó: Mező Bori)

Már tudjuk, hogy Kaj (Tatai Zsolt) biciklije - ami nagyon menő, mert sárga, és egy évig gyűjtött rá, majd egy évig minden hajnalban kihordta vele a Taeringi Hírmondót - két pótkerék lesz egy gyerekbicikliről. Hogy ez itt Taering, nem pedig Koppenhága, ezért Elise (Pallai Mara) rózsaszín (MAGENTA!) haja nem megengedett. Tudjuk azt is, hogy Nagy Hansnak nehezére esik azt az egyenletet rosszul kiszámolni, amit Pierre Anthon (Szolár Tibor) diktál fel a táblára, mert Pethő Gergő (ti. Nagy Hans) jól is ki tudja. Tudjuk, hogy papírgalacsinnal nem lehet túl magasra dobni, és ha a nézők fejére potyog, ahelyett, hogy Pierre Anthont találná el, na, az úgy nem lesz jó. Sejtjük, hogy Spiegl Anna (Agnes) nem fejjel lefelé lóbálva fogja Kaj bábját a Fontos Dolgok Halmához vinni, és hogy Tatai Zsolt a leglelkesebb sáncépítő. Azt is, hogy Szolár Tibinek óvatosan kell föl-le közlekednie a szilvafán (azaz egy létrán), Mórocz Adrinak (Sofie) pedig a játszótérré alakított dobozok tetején, nehogy leessenek és összetörjék magukat. Veszélyes produkciók várnak itt a nézőkre!

A bábok már majdnem készen vannak mind, bár a hajuk, s néhánynak az arca egyelőre nincs meg. Kivéve Elise-t, akinek viszont rengeteg van. Mármint haja. Ráadásul tincsenként mágneses. A dobozok is szinte „premierkészek”. Már mindenki választhatott kedvére a minták alapján, van köztük porszívóember, sokszemű szellem, Just feliratos (stilizált virágokkal = x és kör. Ezekkel egyébként is sok a dolog, nehéz nyomon követni, mikor melyik hova kerül, közben pedig figyelni kell arra is, melyikbe mi kerül be és hogyan kerül ki belőle az iskolában, a játszótéren, a ritmusjáték közben... A fiókok is már a helyükön vannak, cipelés közben pedig állandóan ki-be csúszkálnak, annyira, hogy egy kézzel nem is lehet pakolni. Különben ha szétszedjük a skatulyákat és egymásra építjük az elemeket a fűrésztelepen, akkor szép kiállítást kapunk: mindegyik fiókba egy kis lámpa van szerelve, ami belülről megvilágítja a tartalmát. Sötétben szinte karácsonyfa.

A díszletelemek még makettként (fotó: Éder Vera)

A szöveg bővül, rövidül, új jelenetek kerülnek be, mások kiesnek. Néha egy-egy szöveg szereplőt cserél, ilyenkor hirtelen poénforrássá és presztízskérdéssé válik, kinek mennyi szövege van. A dalok elég jól állnak – a már említett éjszakai hangszeres próbán volt olyan dal, amit az éneklője kapásból olyan jól eltalált, hogy nem is kellett rajta javítgatni –, nemsokára Kiss Tibi is jön belehallgatni, aki többek közt ezt a dalt is hallani fogja a bábosoktól:

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

Interjú Spiegl Annával

A 3. próbanapló

0 Tovább

Semmi-próbanapló 3.

Szász Emese újabb összefoglalója a Semmi próbáiról.

Itt még csak ismerkedtek a szöveggel és a bábokkal - balról: Pallai Mara, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Hoffer Károly (fotó: Éder Vera)

Lassan a rendelkező próbák végére jutunk. Épül a színpadi világ kívül-belül. Minden egyes nap egy-egy új díszletelem vár minket a próbák és az előadás leendő helyszínén, a Játszó-téren: egy-egy új grafikai részlet jelenik meg a majdan mozgó díszletként használandó óriás-gyufásdobozokon, egy-egy új kidolgozott testrész, ruhadarab, kiegészítő tűnik fel a bábokon, akik így lassan önálló életre tesznek szert. Egyre titokzatosabb számomra, hogy vajon mi zajlik a műhelyekben: milyen csodálatos kézügyességgel és hangyaszorgalommal dolgozhatnak ott a bábkészítők, festők, asztalosok... Ez külön művészet, reflektort nekik!

A bábok személyisége úgy formálódik, akár egy valódi kamasznak: a külső kialakulásával párhuzamosan alakul belső személyiségük is.  Itt másként történik a karakterek kialakítása, mint a prózai színházban: sokkal több praktikus döntést kell hozni a bábok mozgatásáról és a szövegmondásról, hiszen még egy karakter esetében sem egyértelmű, hogy az adott szövegrészletet bábból vagy emberből szólaltatják-e meg. Nem mindegy az sem, hogyan megy át az adott báb a téren, hiszen a kijelölt két kisebb játéktér, a fűrésztelep és az osztályterem esetében ez nagyjából egyértelmű, de a kettő közti átjárás már emberi léptékű és problematikusabb. Kézben utazzon a báb vagy a saját lábán? És ha a saját lábán megy, van-e kapcsolata a színésszel, hogyan függetlenedik, amikor semmi esélye a színésznek a láthatatlanná válásra? Csodák születnek. Ráadásul a sok szereplő miatt nem kis munka a reakciók összehangolása sem, ritmust kell adni az egésznek.

Apropó ritmus! Már nem titok, hogy az előadás zenei anyagát Quimby-számok fogják adni. És mivel a bábszínész az esetek többségében olyan ember, aki zenélni is tud, a próbafolyamatba nagyjából heti rendszerességgel beékelődnek zenekari próbák is, ahol a karakterekhez választott számokat próbálják.

A bábok még tervként, két dimenzióban (fotó: Éder Vera)

Minden próbának megvan a maga külön hangulata: Jan-Johan ujjlevágásának próbáján vagy Hamupipőke, a kutya fejvesztési jelenetének próbáján a hideg futkosott a hátamon. Már most magával ragadó az, hogy a báb méreténél fogva egy adott pillanatban milyen erővel tudja kifejezni a gyermek kiszolgáltatottságát és védtelenségét, miközben folyton szem előtt kell tartani a stilizáció szempontját, hogy a bepisilés „ne legyen nagyon az, ami”. Más próbákon, mint például az, amikor a történet szerint nyilvánosságra hozzák a „fontos dolgok halmát” és bemutatkoznak a sajtó előtt, öröm nézni, hogyan változnak át a bábszínészek pillanatok alatt rosszalkodó kamaszokká, hogyan szippantja be őket az osztályképeken való pózerkedés művészete.

Már majdnem mindenki tudja a szöveget, de most még minden képlékeny. A bábok nyakhosszától és ülőképességétől kezdve a gyufásdobozok elrendezésének logisztikai tervezetétől Pierre halálának kivitelezéséig sok minden. Intenzív próbaidőszak következik a héten az emlékpróbákkal, lássuk a medvét!

Dagadt Henrik Eskildsen és Hamupipőke az olvasópróbára a műhelyből érkeztek - a tükörben Tatai Zsolt (foró: Éder Vera)

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

Interjú Spiegl Annával

0 Tovább

Spiegl Anna: "Én csak csinálni akarok valami jót"

Agnes. Nagy Hans.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise.

Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise. Henrik.

Így szól a kiszámoló, aminek sorrendjében a szereplők a „fontos dolgokat” kérik egymástól a darabban. Ennek megfelelően mini interjúsorozatunkban Mező Bori és Szász Emese Spiegl Annával, az Agnest alakító színésznővel kezdte a kört.

(Spiegl Anna, a háttérben Szolár Tibor - fotó: Éder Vera)

- A regény olvasásakor ki volt neked a legszimpatikusabb karakter?

- Pierre Anthon. És ha választani lehetett volna, hogy kit játszok, akkor őt játszottam volna.

- Nem érezted azt, hogy néhány helyen sántít az, amit ő állít a világról?

- Mindenbe bele lehet kötni, de azért kicsit mindenben igaza van. Semmi sem fekete vagy fehér. És szerintem minden állításának van igazságalapja. Igaz az, hogy végül is nincs semminek semmi értelme, de természetesen így nem lehet élni. Ahogy az ember felnő, tisztában lesz vele, hogy ez így lehetetlen és megköti azokat a kompromisszumokat, amiket kell.

- Ha meg kellett volna győznöd az állítása ellenkezőjéről, hogyan tetted volna azt?

- Szerintem Pierre Anthont nem nagyon lehetne meggyőzni, mert a saját rendszerében igaza van. Csak hát nem élhet az elvei szerint, mert egyszerűen éhen hal. Vagy jön a tél, és ráfagy a szilvafára. Szerintem hagynám, hogy kicsit kiéhezzen és félig halálra unja magát, és akkor a legjobb pillanatban adnék neki egy tányér meleg paprikáskrumplit, meg valami szép zenét, és akkor rájönne, hogy milyen fontosak is tudnak lenne még ezek az apró dolgok is

- Szerinted elképzelhető az életben az a szituáció, ami a Semmiben megfogalmazódik?

- Nem hinném. Azért is tetszett annyira Pierre Anthon alakja, mert ő reális, ő még létezhetne,de az, hogy valakik ennyire a szívükre vegyék a másik sorsát és ennyire radikálisan cselekedjenek annak hatására, amit ő mond, azt már nem tartom lehetségesnek. Ahogy az osztálytársai reagálnak a szavaira, az egyértelműen fikció.

- A te karaktereddel érzel valami közösséget?

-Igen… Abban, hogy amikor mindenki tanácstalan, ő dobja be az ötleteket, hogy mégis csinálni kéne valamit, mégiscsak történnie kéne valaminek. Katasztrófahelyzetekben bennem is bekapcsol egy gomb, általában akkor vagyok cselekvésképes, amikor mások leblokkolnak. Például ha egy előadáson valami katasztrófahelyzet adódik, például valaki ugrik a szövegben, vagy leesik egy báb feje, vagy nincs ott egy kellék, ahol kellene, engem az is mindig felvillanyoz. Mikor azt érzem, hogy „Hú, most menteni kell!”. Na jó, nem mindig, általában…

 -Lehet, hogy Hoffer Károly, a rendező, ennek tudatában osztotta rád annak az Agnesnek a szerepét, aki végignarrálja a történetet és egyfajta kívülállóként, sokszor józan ésszel tud jelen lenni?

- Igen, meg Gimesi Dóri, a dramaturgunk is elég jól ismer már minket. És a szövegeink írásakor is nagyon tekintetbe vette, hogy ki milyen. Így például az én karakterem is két regénybeli karakterből lett összerakva. Azért is vagyok én a történetben a szép lány kevéssé szép barátnője, meg ilyenek, amik egyébként is jellemzőek rám.

- Hogyan kerültél a bábszínház közelébe, miért felvételiztél?

- Én egy évig esztétika szakos voltam Szegeden, és valahogy nagyon nem éreztem ott jól magam. Úgy éreztem, hogy olyan dolgot szeretnék csinálni, ami valódi alkotás. Rajzolni és zenélni is nagyon szerettem, minden ilyen tevőleges dolgot. Színjátszóztam is középiskolában, nagyon szerettem, de nem mertem felvételizni prózai színész szakra, mert biztos voltam benne, hogy úgysem vesznek föl. Viszont mikor meghallottam, hogy bábszínész szakirány, azt valahogy olyan érdekesnek találtam, hogy összeszedtem magam, és megpróbáltam. Gondoltam a kézügyességem is jól jöhet, meg köze van a képzőművészethez, hátha itt több esélyem van. És akkor legnagyobb meglepetésemre fölvettek. Előtte nem nagyon jártam bábszínházba, de voltak barátaim, akik játszottak Kecskeméten. Azokat a darabokat megnéztem, amikben ők játszottak, és nagyon tetszettek. Érdekelt, hogy hogyan lehet olyat csinálni, mint ezek az egészestés mesefilmek, amik alapvetően gyerekeknek szólnak, mégis élvezhetőek egy felnőtt számára is.

- Az egyetemen úgy tudom, főleg felnőtteknek szóló bábelőadásokat készítettetek.

- Igen. Kifejezetten gyerekeknek szóló előadás kevés volt, és nem is mindben voltam benne. Kifejezett komplett bábelőadás sem nagyon volt tulajdonképpen, csak az utolsó három évben jöttek rendezők, akik komplett előadásokat rendeztek, és ők többnyire nem bábokat használtak, csak bábos elemeket. Az első években vizsgák voltak, amikre jeleneteket kellett hozni, de az sosem volt kikötés, hogy a jelenetek legyenek „gyerek-kompatibilisek”. Az első kifejezetten gyerekeknek szóló előadás, amiben játszottam, itt a bábszínházban volt, a Hajnali csillag peremén, amiben átvettem egy szerepet. Előtte nem játszottam gyerekeknek, és nem is igazán foglalkoztatott, hogy miben más a gyerekközönség, mint a felnőtt.

- Ettől függetlenül szereted a gyerekeket?

-Persze. Nagyon megszerettem nekik játszani. De nálam nem ebből indult ki a bábszínház iránti vonzalom, hanem egyszerűen az exchibicionizmusból. Én csak csinálni akarok valami jót, és mutogatni akarom embereknek. A gyerekek is emberek. :)

További írások a Semmi kapcsán:

Az 1. próbanapló

A 2. próbanapló

Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával

0 Tovább

"Lehet ebből valami izgalmasat csinálni" - Hoffer Károly és Gimesi Dóra a Semmiről

A Budapest Bábszínházban első alkalommal kerül repertoárra nem kötelező olvasmány feldolgozásán alapuló, kifejezetten a 13-18 éveseknek szóló előadás. Janne Teller itthon is kultuszregénynek számító Semmijét több európai színházban is bemutatták, magyar felső tagozatosok és gimnazisták is játszottak a könyv alapján készült előadást, de bábszínpadi adaptáció még nem készült belőle. Nem túl eredeti módon elsüthetnénk azt a címet, hogy A Semmiről egészen - hiszen a célunk az, hogy a premierig figyelemmel kísérjük a produkciót, és reményeink szerint utána is teret adjunk a nézői véleményeknek, visszajelzéseknek. Először a rendezővel, Hoffer Károllyal és a dramaturggal, Gimesi Dórával beszélgettünk arról, miért és hogyan szeretnék a Semmit színpadra állítani.

- Hogyan találtál rá a könyvre?

Hoffer Károly: Teljesen véletlenül. 2011 decemberében egy délután, amikor teljesen kikészültem az egyetemi terheléstől, attól, hogy elképesztő módon teper az ember, ezer dolgot csinál, de épp ezért, az elaprózódás miatt mindenhol csak hatvan százalékot tud kiadni magából, közben viszont nem tudja mérlegelni, mennyire éri ez meg, elmentem az egyik nagy könyvesboltba, hogy vegyek egy jó könyvet. Az ifjúsági regényeknél megláttam ezt a pofátlan címet, és megtetszett az, hogy valaki a semmiről akar írni. Aztán elolvastam a fülszöveget, azokkal a mondatokkal, hogy „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” És abban a pillanatban azt éreztem, hogy Pierre Anthon, a regény főszereplője pontosan arról beszél, ami engem is foglalkoztat. Elolvasva a könyvet pedig világossá vált, hogy a fiatalok nyelvén, kamaszok történetén keresztül szól olyan kérdésekről, amik folyamatosan, felnőttként is foglalkoztatják az embert.

- Menjünk egy picit oda vissza, hogy az ifjúsági könyvek között keresgéltél. Miért?

HK: Egyrészt azért, mert hátha találok valami jó előadás-alapanyagot, amivel érdemes foglalkozni, másrészt pedig fantasztikusak a gyerekkönyvek illusztrációi, ahol a kép úgy össze tud forrni a szöveggel, hogy abból valami egészen komplex világ lesz. Az pedig, hogy érdekelnek a problémakönyvek, abból jön, hogy sok olyan ifjúsági előadást láttam, ami a kamaszokat foglalkoztató problémákat dolgozott fel. A Kolibriben, ahol stúdiós voltam, ilyen volt a Gabi, a Helló, náci, a Mama kerestetik vagy a Kövek. Aztán az egyetemen az egyéni vizsgámhoz egy Ulrich Hub-darabot választottam, ami tízéveseknek szól arról, mi újság istennel.

Hoffer Károly az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)

- És akkor folytassuk onnan, hogy elolvastad a könyvet.

HK: Közben azért kétszer vagy háromszor letettem, de mindig muszáj volt újra felvennem, mert azt éreztem, a végére kell jutnom, bármennyire is durva a játék. Akkor tettem le például, amikor a kutya levizeli a keresztet. A kereszt tulajdonképpen akkor elveszti a szakralitását, amikor kiviszik a templomból, és az már csak egy rátét, hogy rápisil a kutya, és attól a pillanattól, hogy rákerül a Fontos Dolgok Halmára, a kereszt tárggyá válik, elveszti az eredeti jelentését, mégis azt éreztem, ez nekem sok. Vagy amikor Jan Johannak levágják az ujját, és azt éreztem, hogy abban a helyzetben, ha nekem vágnák le a mutatóujjamat, és nem tudnék többet hegedülni… De a többiekért tudok izgulni, nagyon bírom Pierre Anthont, még azzal is, ahol látszik, hogy bukik az elmélete, a pofátlansága viszont szimpatikus. Azzal egyetértek, amit az írónő is állít, hogy nem durvább ez a könyv annál, amit a média ad, amit olvasnak vagy látnak a moziban. Amikor áprilisban elkezdtünk dolgozni a szövegen, folyamatosan jöttek szembe az ilyen témájú újságcikkek, és nem csak amerikai esetek voltak benne, hanem mondjuk egy soproni, ahol én gimnazista voltam. És akkor felmerült bennem, hogy miért nincs nekünk arra lehetőségünk, hogy ezt megelőzzük, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő. Egyáltalán nem hiszem, hogy egy rózsaszín dologgal kell bebizonyítani az életigenlést, hogy az életnek van értelme. Mert azt gondolom, ez a könyv optimista. Bármennyire is bizarrul hangzik, de ezek a gyerekek ebben a történetben legalább annyit nyertek, amennyit elvesztettek: azzal, hogy beadtak valamit a halomra, újraéltek és újraértékeltek egy csomó dolgot, véleményeket kezdtek alkotni, és ez még inkább aláhúzza, hogy az igazán lényeges és értékes dolgok nem tárgyakban manifesztálódnak.

- Volt egy erős olvasmányélményed, de hogy jutott eszedbe, hogy a Semmiből előadás legyen?

HK: Tudtam, hogy lehet ebből valami izgalmasat csinálni. Dóri kezébe adtam, ő is rákattant. Az osztályfőnökömnek, Meczner Jánosnak elmondtam, hogy ebből lehetne – akár önszerveződően is – előadást csinálni, és támogatta az ötletet. És aztán a neten keresgélve, tudva, hogy ebből már készültek előadások, egy hétfői napon rátaláltam egy előadásra Drezdában, amit még azon a pénteken, nagyjából egy héttel a premier után, meg is néztünk.

- Nyilván olyan szemmel, hogy ebből mit lehetne használni.

Gimesi Dóra: Élőszínházi előadás volt, stúdiósokkal, tehát huszonéves színészekkel. Abban szerepeket nem vontak össze, viszont mindenki több szerepet játszott. Nagyon pontosan vettek át mindent a regényből. A könyvben, valljuk be, papírmasé karakterek vannak, és Drezdában arra nem is volt törekvés, hogy az előadásban ne ilyenek maradjanak. Ez az előadás arra volt jó, hogy megtudjuk, mi az, amit nem akarunk úgy csinálni. Mégis nagyon hasznos volt, hogy láttunk egy adaptációt, ráadásul egy németet, akik a brechti hagyomány miatt nagyon tudják, hogyan kell egyszerre kinn is lenni, benn is lenni, megélni és narrálni egy karaktert. Sokat beszélgettünk Karival, hogy ezt itthon meg lehet-e csinálni és hogyan. Arra jutottunk, hogy a báb ezen könnyít, hiszen az már egy stilizáció, tehát eleve távolságtartást feltételez a forma, ugyanakkor épp ettől válik izgalmassá.

- Találkoztatok Janne Tellerrel is. Drezda után?

HK: Igen, a könyvfesztivál alatt, de itt, a színházban. Elmeséltük neki a tervünket, azt, ami addigra, jórészt Drezdából hazafelé a vonaton körvonalazódott. Feltettünk neki egy csomó olyan kérdést, amire nem kaptunk választ a könyvből, például azt, mivé váltak ezek a fiatalok. Erre azt mondta, hogy ezzel még nem szembesült, inkább kicsit gondolkodna rajta. Aztán válaszolt valamit. Azokat az interjúkat olvasva, amik a könyvfesztivál alatt készültek vele, számomra az derült ki, hogy elég sok kész mondata van. Azt éreztem, hogy a gyerekek, különösen Pierre Anthon, nála a tézisek szintjén maradtak, bár folyamatosan arról beszélt, hogy ez neki egy belső hang, aki időről időre felszólítja, hogy állj meg és gondolkodj, úgyhogy élete más-más időszakában más-más a válasz, amit erre adni tud.

GD: Azt hiszem, ez a találkozás igazából abban segített, hogy a színpadi adaptációban szabadkezet adott. Hogy például a regénybeli Hussain nevű fiúnak, aki az imaszőnyegét adja be, nem kell feltétlenül benne lenni az előadásban, mert ez nálunk, Magyarországon nem átélhető, hiszen azzal, hogy a könyvben néhány fejezettel később ájtatos Kaj beszolgáltatja a keresztet, ami ugyanúgy vallási szimbólum, csak épp nekünk jóval érthetőbb, a problémafelvetés megmarad. A regényadaptáció azért nehéz, mert vagy szolgai módon követed a regényt, és akkor papírízű lesz az előadás, vagy teljesen elereszted magad, akkor pedig elveszik a regény. Szerintem egy jó regényadaptációnál a szellemiséghez kell hűnek lenni, nem a betűhöz. Amit mi csináltunk, a szellemiséghez hű, sok ponton egyezik a művel, más helyeken viszont nem.

- Hogyan alakult ki ez a szereposztás?

GD: Van ennek egy praktikus oka: nyolc ember a legkevesebb, ami egy osztályt dinamikájában le tud képezni. Minden iskolai történetben megvannak a klisészerű karakterek, de a kliséket nem irodalmi-művészeti, hanem valós értelemben értem. Mindenhol van egy gyerek, akit csúfolnak, utálnak valamiért, itt ez a dagadt Henrik, aki egyrészt dagadt, bár nem tudjuk , ezzel van-e neki baja, másrészt viszont az anyja az osztályfőnök. Minden osztályban van egy szép lány, akire minden fiú hajt. Minden osztályban van egy fiú, akinek zenekara van, és ő a menő fiú, és ő az, aki összejön a szép lánnyal. Aztán minden osztályban van valaki, aki furcsán öltözködik vagy egy szubkultúrához csapódik, mert ki akar tűnni. Tehát vannak az alapkarakterek, akiket nyolc emberrel már meg lehet mutatni..

- De az fel sem merült, hogy a drezdai példát kövessétek?

GD: Nem, mert ahhoz, hogy valódi viszonyokat alakítsunk ki a figurák között, lehetetlen, hogy egy szereplő több karaktert is játsszon. Így viszont eggyel súlyosabbá válik az, amit a könyv állít. Azok a kicsi bosszúk, amik a könyvben működtetik a történetet, csak a végén válnak személyeskedéssé, itt viszont egy nyolc év alatt kialakított viszonyrendszerrel van terhelve az osztály, szerelmekkel, barátságokkal, elfojtásokkal. Ezért lehet 3D lett a 2-ből, amihez erősen hozzátartozik, hogy ha nagy Hans Sofie szüzességét kéri, az nem csak annyit jelent, hogy egy lánynak elveszi a szüzességét, hanem a legjobb barátja barátnőjének veszi el a szüzességét, és ennek beláthatatlanok a következményei, mert rámegy a barátság, a szerelem. Minden differenciáltabb, bonyolultabb, súlyosabb, fájdalmasabb lesz ettől, és a gyerekek azáltal, hogy az önzésük miatt feláldozzák a kapcsolataikat, kiégetté, megalkuvóvá, cinikussá válnak a történet végére, mert bemocskolódnak azok a tiszta dolgok, mint a gyerekkori barátság, a szerelem, az álmodozás.

HK: Senkiből nem akartunk egyértelmű, vegytiszta karaktert. Az a cél, hogy mindenkivel tudjanak menni a nézők a problémák miatt, hogy lássák az okokat, de azt is, hogy mindenki elkövet hibákat. A regénynek nagyon logikus a rendszere: az írónő módszeresen épít le, hogy mi ne legyünk olyanok, mint a szüleink, a családtól indul, a szerelmen, a hazán, a valláson keresztül eljut Jan Johan ujjával a jövőig, és tényleg zavarba ejtő, hogy mi lenne a következő lépcső, hova jutnának el a játékban. Én azt szerettem volna, hogy a kötetből jóformán teljesen kimaradó felnőttszemszögöt is láttassuk, és kezdettől fogva akartam, hogy legyen egy kontrapont, az osztályfőnöké, aki részben pozícióba is helyezi azt, hogy a gyerekek játéka mellette zajlik, részben pedig egy egészen más nézőpontot képvisel.

Gimesi Dóra az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)

- Nagyjából elkészült a koncepció, majd megnéztétek a trefortosok előadásait. Abból milyen tanulságot szűrtetek le?

GD: Azt, hogy ezeknek a hetedik-nyolcadikosoknak embertelenül közük van ehhez a könyvhöz. Hogy a gyerekek találták meg a könyvet, ők akarták feldolgozni, hogy igényük volt arra, hogy megcsinálják. És tényleg az van, hogy ma ezt a korosztályt nem a Légy jó mindhalálig foglalkoztatja.

HK: Olyan belső energiával dolgoztak ezen, hogy a tanárnő elmondása szerint neki alig kellett bármit is hozzátenni. A hetedikesek például csak nekünk kettőnknek játszották el, mert annyira meg akarták mutatni. Náluk az előadás minden esetlenségével igazán azt lehetett érezni, hogy ez a sajátjuk.

- A leendő közreműködők mikor kapták meg kötelező olvasmánynak a könyvet?

HK: Az osztálytársaimnak nagyjából egy évig kellett ezt hallgatniuk, mert szinte csak erről tudtam beszélni. A színházban tavasszal mondtam el, nevezhetjük úgy, hogy felkértem a színészeket, de inkább mondjuk úgy, hogy meséltem nekik arról, hogy lenne egy anyag, ami engem nagyon érdekel, és szeretném, ha együtt megcsinálnánk. És mindenki igent mondott. Amikor elolvasták, annak nagyon örültem, hogy senkiben nem maradt visszhangtalan, és megéreztem, hogy valamit tud a regény, mert nem lehet elmenni mellette. Tudom, hogy sokat fogunk még beszélgetni, sejtéseim vannak, hogy milyen falakba ütközhetek, de biztosan meg fognak lepni olyan kérdésekkel, véleményekkel, amikre én nem is számítok.

- Az elejétől fontos szerepet szántál a zenének vagy ez közben rakódott rá?

HK: Lévén, hogy én is zenész vagyok, a legelejétől tudtam, hogy az előadást zenére akarom építeni, mert a zene több tud lenni, mint bármilyen próza, és ennek a zenének olyannak kell lenni, ami „szétüti” a nézőteret. Amikor szereplőket válogattam, azt is figyelembe vettem, hogy ebből a szempontból is a topon legyen a produkció, itt a színházban pedig remek zenészek vannak. Ez a történet egy közösségről szól, az együttzenélő emberek között pedig mindig van egy kapocs. Aztán ahogy haladunk egy egyre leépülő közösség felé, a zene rendszere is redukálódik, hogy a csöndhöz jussunk el. Ebben szinte biztos voltam az elejétől.

0 Tovább
12
»

babszinhaz

blogavatar

A Budapest Bábszínház blogja a Budapest Bábszínházról és a bábszínházról. Azoknak a nézőknek, akik igazán nyitottak. Felnőtteknek is. Sőt!

Címkefelhő

Budapest Babszinhaz (98),bábszínház (52),bab (15),Semmi (13),Janne Teller (12),Trisztan es Izolda (12),ifjúsági előadás (9),gyerekszínház (9),Kabaré musical (8),kabaré (6),Alföldi Róbert (6),rajzpalyazat (5),Spiegl Anna (5),Hókirálynő (5),Daniel Danis (5),mese (5),Bercsenyi Peter (5),Kivi (5),Budapest Bábszínház (4),Pettson és Findusz (4),színháztörténet (4),musical (4),Ellinger Edina (4),babfilm (4),Ludas Matyi (3),Hoffer Károly (3),Nyúl Péter (3),Gáspár Ildikó (3),semmi (3),A kis Mukk (3),babszinhaz (3),Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (3),andrássy út (3),animáció (3),Quimby (3),Kiss Tibor (2),Kálmán Eszter (2),színház- és filmművészeti egyetem (2),cabaret (2),reklám (2),Csizmadia Tibor (2),Pagony Kiado (2),Koós Iván (2),beatrix potter (2),BBC (2),Hans Christian Andersen (2),Teszárek Csaba (2),Ács Norbert (2),Hups Crew (2),kortars irodalom (2),Markó Róbert (2),Bereczki Csilla (2),Katona József Színház (2),színház (2),könyvtár (2),bécs (2),Handspring Puppet Company (2),Az iglic (2),Szalinger Balazs (2),marionett (2),Caryl Churchill (2),El Hormiguero (1),Sziget 2013 (1),Pablo Motos (1),Nemes Takách Kata (1),gameshow (1),talkshow (1),Spanyolország (1),Nelson Mandela (1),gyermek- és ifjúsági színházi világnap (1),Kovács Judit (1),báb (1),Marék Veronika (1),Michelle Obama (1),Sesame Street (1),szezám utca (1),óvodás (1),Márton László (1),Muppets (1),Tíz emelet boldogság (1),Muppet Show (1),Boribon és Annipanni (1),That Puppet Game Show (1),Koós György (1),Karádi Borbála (1),Mindenki (1),Oscar-díj (1),Kocsis Enikő (1),Fitos Dezső (1),Michac Gábor (1),Zságer-Varga Ákos (1),Némedi Árpád (1),Toldi (1),Arany János (1),középiskola (1),kötelező irodalom (1),budapest bábszínház (1),általános iskola (1),magyartanítás (1),Arany János-emlékév (1),gyerekelőadás (1),kötelező olvasmányok (1),Cziegler Balázs (1),Szálinger Balázs (1),Jevgenyij Svarc (1),Varro Dani (1),varró dániel (1),Julie Taymor (1),Futrinka utca (1),Brody Vera (1),Mazsola (1),Misi mókus (1),túl a maszat-hegyen (1),Jason Segel (1),Janosch (1),A csillagszemű juhász (1),magyar népmese (1),Kismackó és Kistigris (1),kesztyűs báb (1),Tim Burton (1),szatory dávid (1),poszt 2014 (1),Dario Fo (1),gyerekirodalom (1),mr bean (1),William Kentridge (1),Hajnali csillag peremén (1),Mozart (1),allatok vilagnapja (1),Salzburg (1),Richard Wagner (1),olvasás (1),Fige Attila (1),Babák (1),A halott menyasszony (1),Mórocz Adrienn (1),Jean Genet (1),Gimesi Dóra (1),Az oroszlankiraly (1),Karacsonyi lidercnyomas (1),allatbarat (1),Oedipus Rex (1),Andres Iniesta (1),Nike (1),foci (1),Vietnami Koztarsasag (1),vízi bábszínház (1),War Horse (1),Pillangokisasszony (1),Anthony Minghella (1),barca (1),Barcelona CF (1),szinhazi fesztival (1),Budapest Babszinhaz (1),kiállítás (1),TeARTrum Fesztivál (1),Sziget (1),hasbeszélő (1),Nina Conti (1),Bohoczki Sára (1),Fodor Annamaria (1),Michael Morpurgo (1),ASSITEJ (1),Szinhazi Vilagnap (1),ifjúsági színház (1),Fehérlófia (1),Broadway (1),Neudold Júlia (1),drámapedagógia (1),Blind Summit Puppet Theatre (1),John Turturro (1),Nagy Endre (1),Medgyaszay Vilma (1),Bárdos Artúr (1),animációs film (1),bábtörténet (1),dokumentumfilm (1),Richard Teschner (1),látványtervezés (1),kivi (1),bábfilm (1),Hollywood (1),Pethő Gergő (1),Odüsszeia (1),Odüsszeusz (1),Cselédek (1),Rózsa és Ibolya (1),Tatai Zsolt (1),CBBC (1),Blasek Gyöngyi (1),Szolár Tibor (1),West End (1),Füge Produkció (1),Jurányi (1),Neil Patrick Harris (1),Igy jartam anyatokkal (1),Nemzeti Színház (1)