From the very beginning
„Mindannyian Tim Burton köpenye alól bújtunk ki.”
„Srácok, ő itt Bori, a másik gyakornokunk!” „Szia, Bori!” Kezdődött a legelső próba, amin már én is részt vehettem a Bábszínházban. Fogócska, kidobós, koncentrációs játék, így a folytatás. Azon kezdtem gondolkozni, vajon létezhet-e ennél kellemesebb és mókásabb hivatás a világon? Egészen otthonosan éreztem magamat. Megnyugodtam, hogy nem kell komoly és érett egyetemistának tűnnöm, ahogy a többiek sem próbáltak illúziókat kelteni bennem magukról. Játszani mindenki szeret, hát játszottunk.
Azóta persze több próbán is voltam, szinte az összesen. „Mindent a Semmiért” – fogalmazott Rigó Anna, a rendezőasszisztens. Milyen igaz! Mert egyszerűen jó látni, ahogy formát nyer egy-egy jelenet, beépül és helyet kap egy improvizáció vagy éppen viccnek szánt mozdulat. A rendelkező próbaidőszak közepén járunk. Még a díszlet és a bábok sincsenek meg végleges állapotban. A színészek bábjelzésekkel dolgoznak: ormótlan, szódásszifonra – gázpalackra emlékeztető tömbtestű, durva alakokat használnak. Decemberben végre megérkeznek a rendező, Hoffer Károly által festett finomkezű, szinte emberi bábok. Egy-kettő már megfordult a próbán is. Találkoztunk a majdnem-kész Henrikkel például. Az arca egészen hátborzongató: nincs ugyanis szeme, és a többi gyermeknek sem lesz. Ennek ellenére nagyon is él; ahogy a fény ráesik az arcára, az határozza meg a báb tekintetét. Ráadásul a test és a fej illeszkedésénél, a bábok nyaka egy hosszú, kitömött „nyúlvány” lesz, amely lehetővé teszi, hogy a fejük éppen úgy mozoghasson, mint a miénk. A kezükkel fogni lehet majd, a tárgyak ugyanis nagyon fontosak az előadásban. Ezt mindenki meglátja majd annak idején.
A díszletet először teljesen meztelenül láttam. Nyers, üreges fadobozok voltak, melyekben látszott a fiókok helye. Közben napról hétre egyre több dobozon tűnik fel a festés, a folyamatos munka nyoma. Barnás, sárgás, bordós, szürkés színegyvelegek. Festett téglák. Fekete-fehér graffitik. Lassan mesélni kezdenek. Az előadás világa kezd kibontakozni, a rendező fent idézett szavait igazolva Tim Burton fel-felbukkan egy-egy rajzban, vagy a „szemtelen” arcokban.
Ezekből az ember- és bábméret közötti elemekből épül majd a Fontos Dolgok Halma, bennük a történet szereplőinek tárgyaival. Nem véletlen, hogy felmerült a kérdés, közülünk kinek mi az igazán fontos? Mi most, és nyolcadikos korában mi volt? Ezüstlánc, ami mindig visszatalált az elmúlt tíz évben; Kvarc-stopperóra, amit sosem lehetett megkapni, és a vágy, a hiány miatt vált annyira fontossá. Évek óta gyűjtött újságok; különleges képek a szoba faláról; saját pénzen vett hegedű… Ezek a dolgok mind rákerültek a képzeletbeli saját Halmunkra. Őszintén beszéltek a kincseikről. Ültem a próbán, éreztem, hogy ez tényleg fontos. Hiszen ezzel ők maguk, a színészek is átgondolták, minek az elvesztése okozná a legnagyobb fájdalmat, mit jelent az, hogy valami igazán értékes a számukra. Érdemes kipróbálni: írni egy maximum tízes listát, mik azok a tárgyak, amik a legközelebb állnak hozzánk, amiktől nehezünkre esne megválni. Izgalmas tapasztalat.
Most még sok minden belefér a játékba. A kommandózás a díszlet alatt, nem is, inkább fölött, úgy a padokon át, nem inkább mögötte, így jó lesz. Az „Itt egy kicsit nevetni kellene” mondat utáni totális szétesés, és könnyezve nevetés; a koromsötétben elemlámpával való botorkálás és villogtatás; a dán, vagy akármilyen skandináv híresség eltemetése; Jumurdzsákot idéző fejkötés készítése á la Agnes, Sofie és Elise (fejsérülésre utaló kötözés helyett); vagy a „Dóri, ide kellene még egy mondat”, és ezzel máris kerül a kívánt helyre egy új mondat. Sokszor későig tartanak a próbák, a színészek többsége pedig több előadást játszik egy napon, mindenki fáradt, mindenki fárad.
Voltak zenekari próbák is, amik azért kicsit lazábbak. Mondták is először, hogy vigyek pörgős szoknyát, mert „ereszdelahajamat” mulatság lesz. Ez tényleg mindig jó muri, egyszer hajnalig tart majd a vigalom. Mert hát a dalokat is muszáj kigyakorolni. Koncentrálni kell, meg kell tanulni az énekeket, élő zene lesz. A vokalisták külön is nézhetik a saját szólamukat. De most már jó lenne, ha beállnának. Nem hallatszanak, biztos rosszul van beállítva. Kicsit macerás, mert hangosítás kell, ha az épületben máshol előadás van, nem is lehet így próbálni. Tizedszer, huszadszor, századszor ugyanaz a dal. És kezdjük előlről, ahogy a jeleneteket is mindig. From the very beginning.
Mező Bori
