Agnes. Nagy Hans.
Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann.
Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj.
Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie.
Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise.
Agnes. Nagy Hans. Jan-Johann. Kaj. Sophie. Elise. Henrik.
Így szól a kiszámoló, aminek sorrendjében a szereplők a „fontos dolgokat” kérik egymástól a darabban. Ennek megfelelően mini interjúsorozatunkat Teszárek Csabával folytatjuk, akivel Mező Bori és Szász Emese beszélgetett.
Teszárek Csaba az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)
A regény olvasásakor ki volt neked a legszimpatikusabb karakter?
Mondhatok kettőt? Pierre Anthon és Ájtatos Kaj. Az érem két oldala. Az egyik állít valamit, megkérdőjelezhetetlenül elkezdi tagadni a mindenséget, a másiknak pedig van rá egy válasza.
Ha mégis meg kéne győznöd arról Pierre Anthont, hogy van valami értelme az életnek, hogyan tennéd azt? Érdemes-e egyáltalán megpróbálni ezt?
Gondolkoztam azon, hogy ő miért ilyen és miért kérdezi ezt. Valószínűleg azért, mert nagyon ráér gondolkodni és elmélkedni. Ha egy valóban éles helyzetbe kerülne akkor biztos, hogy felülbírálná ezt a kijelentését. Ahogyan a zuhanó repülőben sincsenek ateisták: amikor a közvetlen halál veszélye fenn áll, akkor mindenki van annyira gyáva és van benne akkora félelem az idegenségtől és az újtól, hogy valószínűleg átértékelné ezt a gondolatot és mégiscsak az életért magáért is akarna élni.
Szerinted elképzelhető-e a regényben megfogalmazott szituáció, tehát hogy fiatalok ilyen súlyos áldozatok árán megpróbálják meggyőzni társukat az értelmes életről?
Tulajdonképpen jó is lenne, ha az embereknek lennének ilyen fajsúlyos kérdéseik és mernének ezekről gondolkodni. Megdöbbentő, hogy a mi korunkban mindenki fél szembenézni a halállal, az elmúlással, a család fontosságával. Az emberek élete a felszínen zajlik, nem mernek áldozatokat hozni, az igazán nagy kérdéseket elodázzák. Egy párbeszéd elindítására mindenképp alkalmas ez a felvetés. Meggyőzni pedig nem tudom, hogy mennyire lehet vagy kell egy ilyen embert.
A te karaktereddel, a rockzenésznek készülő Jan-Johannal érzel-e valami közös tulajdonságot?
A zenének a nagyon mély szeretete és a gitározás egy közös pontunk, mert én is gitározom. Ő egy kicsit rezonőr karakter, aki rajta van az osztály hangulatán, és mindenkit figyel. Nem beszél sokat, rezdülésekből épül fel, amiben talán szintén kicsit hasonlítunk. Ez a világ is rezgések halmaza: míg a zene szabályos rezgés, addig a hétköznapok zaja, az életünk kísérőhangjai szabálytalan rezgések és ő ezeket érzi, átveszi. Átérzi, hogy a társai mit akarnak, mit mondanak, próbál velük menni, de közben van benne egy fegyelem és szabályozottság, ami kereteken belül tudja tartani ezeket a hatásokat.
A rendező által régebben feltett kérdésre válaszolva szerinted mit olvasna és milyen zenét hallgatna az általad játszott szereplő?
Végül is könnyű helyzetben vagyok, mert a történet szerint Rolling Stones-t és Beatlest hallgat ez a figura – egyébként én inkább az előbbit, de a Beatlest is elismerem és szeretem –, olvasni pedig talán zenészéletrajzokat olvas, miközben beleképzeli magát ezekbe a zenés életekbe. Kívülről tudja a Beatles-tagok és Jimi Hendrix életét is, hogy ki mikor, hol turnézott.
Te akartál valaha rockzenész lenni?
Az a szerencsés helyzet, hogy a bábszínházban ezt is aktívan művelhetem. Most már ez az ötödik vagy hatodik előadás, ahol a zenére nagy szükség van, és ennek nagyon örülök. A bábszínház és a zene nagyon jól kiegészíti egymást, és nem érzem azt, hogy Magyarországon most ez ügyben jobban ki lehetne teljesedni annál, mint hogy olyan közegben zenéljek, ahol fantasztikus keretek vesznek körül.
Teszárek Csaba a zenekari próbán (fotó: Mező Bori)
Hogyan lettél bábszínész?
A színháznak a hangulata és az atmoszférája fogott meg mindig is. Ez egy olyan elvarázsolt közeg, amiben az ember sokszor jobban otthon érezheti magát, mint a valóságban. A bábszínházra pedig ez hatványozottan igaz. Gyerekkoromban több előadást láttam, és nem emlékszem, miről szólnak, csak arra az érzésre, hogy ott akarok lenni ebben. Részese akarok lenni, mert olyat hoznak létre, ami nekem is jó, és biztos, hogy nekik is jó, mert különben máshogy ez nem működhetne.
Ezek szerint nem akartál soha prózai színész lenni?
Én ezt nem választanám így ketté. Az ország több jelentős prózai rendezőjével dolgozhattam. Bábos közegben megfordult már Valló Péter, Alföldi Róbert, Zsótér Sándor és még sorolhatnám a neveket. Szakmánk hatalmas változásokon megy keresztül formailag és tartalmilag egyaránt. A Semmi szintén egy kereső előadás, kicsit vibráló, kicsit bizsergő, mint maga a mű: kérdéseket tesz fel, és nincsenek benne igazi állítások.
További írások a Semmi kapcsán:
Interjú Hoffer Károllyal és Gimesi Dórával
