Február 6-án lesz a Trisztán és Izolda premierje. A próbafolyamatba Kovács Natália, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakos hallgatója segítségével adunk betekintést.
Jelentem, a legutóbbi bejegyzés óta már egész ügyesen tájékozódom a folyosókon! Jópár próba zajlott le azóta, s nemcsak az épület vált kiismerhetővé, sok egyéb is történt. Például Kurvenalból Guvernál lett. Felkerült a papír háttér is, amellyel folyamatosan barátkoznak az alkotók, kísérleteznek, miként lehet igazodni hozzá, hogy szakad, mikor mit fejez ki. Sőt a héten az egyik legmeghatározóbb díszletelem, a gördeszkapályára emlékeztető félcsőforma is elkészült, így kedden már azon próbálgatták mozdulataikat a színészek: hogy mennyire és milyen irányban határozza meg, merre viszi el a mozgás lehetőségeit, s ezáltal miként befolyásolja a jelentést, vagyis mit jelent megállni, lépni, csúszni, szaladni. Lassan az első dallamok is felcsendülnek majd, talán épp a napokban, így erről egy következő bejegyzésben írok.
Meczner János, Csizmadia Tibor, Gimesi Dóra, Hoffer Károly még az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)
Számtalan megválaszolandó kérdés merül fel a próbák során, rengeteg megoldásra váró probléma, mégis, ami mentén talán leginkább érzékelhetők e munkafolyamat nehézségei, az, ahogyan elkészül egy pillanat. Az a matematikailag meghatároz(hat)atlan időmértékegység, amelyet mindössze néhány másodpercig tart - vagy talán egynél is kevesebbig -, s amely mégis akkor jó és akkor hatásos, ha hosszú évek alatt felhalmozódott emlékeket, komoly érzelmeket sűrít.
Ezzel kapcsolatos dilemmákat okoz Marke (Ács Norbert) és Trisztán (Teszárek Csaba) találkozása. A két férfi egymás barátja, sőt valamiféle apa-fiú kapcsolat is van köztük. Trisztán sokat köszönhet Markénak, most mégis hazudnia kell, azok után, hogy megcsalta, s ezzel elárulta őt. Ám a szövegben nincs olyan párbeszéd vagy monológ, amelyből pontosan kirajzolódna kettejük kapcsolatának természete, holott ez nagyon fontos a történet szempontjából, hiszen ez jelenti a megcsalás és árulás valódi súlyát, tétjét. A problémára először Ács Norbert mutat rá, aki azon vívódik, hogyan építse fel Marke jellemét és viselkedését.
Kérdései nyomán Csizmadia Tibor, a rendező hagy arra időt és megállítja a próbát, hogy ki-ki megfogalmazhassa a véleményét, elmondja, mit érez hiányosnak, mi az, amit szeretne valahogy máshogy megoldani. A válaszok egy része azonban még várat magára, s majd csak egy hosszabb folyamat eredményeként születhet meg. Ez a folyamat pedig sok-sok próbálkozással jár: meg kell nézni, működik-e egy gesztus, jobb-e egy másik, hova álljon a báb, hova a színész, hova az untermann, ki kire nézzen, merre forduljon, mikor emelje fel a kezét, honnan és hogyan jöjjön be.
Még ez is olvasópróbai elemzés (fotó: Éder Vera)
Ez különösen kérdésessé válik a király személyét illetően, hiszen amíg a többiek lecsúsznak a félcső lankás oldalán, esetében nem biztos, hogy ez egy szerencsés megoldás. Hogyan jöjjön le a király? Érkezhet-e fenéken, vagy valahogy oldják meg, hogy lépkedjen? Király létére belefér-e egy ilyen, az örömöt kifejező gesztus, vagy általa méltóságát vesztené?
Aztán pedig kezdődik megint előröl az egész, amikor belép Brangaene (Ellinger Edina) is a jelenetbe. Az ő helyét is meg kell találni, megmutatni, kihez hogyan viszonyul, és a többi lényegi összetevőt, akár korábban Marke esetében. S ez így megy tovább jelenetről jelenetre, pillanatról pillanatra. Így sűrűsödnek egy-egy nagyon tömör részecskévé a majdani egészet alkotó elemek.
