A Mindenki című Oscar-díjas kisfilmben színházunk művésze, Karádi Borbála is szerepet kapott. Őt kérdeztük a forgatási élményekről, és arról, hogyan élte meg a film sikerét.
- Hogyan kaptad meg ezt a szerepet?
- Június 22-én született meg a kislányom, Lotti, és szeptember táján hívott fel Steinhauser Andrea, hogy lenne egy anyukaszerep, egy körülbelül háromórás forgatás, elvállalnám-e. Átküldte a forgatókönyvet, elolvastam. Nagyon tetszett ez a tulajdonképpen rettenetesen egyszerű történet, ami kortalan, bármikor, bárhol játszódhatna. Az összefogás erejéről szól, arról, hogy nem hagyjuk egyedül azokat, akiknek segítségre van szüksége, és merjünk szembeszegülni az enyomással, legyünk bátrak, lépjünk fel a zsarnokság ellen.
- Hogyan éled meg színészileg a szerepkörváltást, azt, hogy téged anyukákra kasztingolnak?
- Ha az ember kap szerepet erre a karakterre is, akkor egyáltalán nincs probléma a szerepkörváltással. Pláne úgy, hogy tudom, mit jelent anyának lenni, hogy értem, miről van szó egy-egy ilyen helyzetben.
- És milyen volt a forgatás?
- Amikor megérkeztem, a rendező, Deák Kristóf körbevezetett a helyszínen, és elmondta mit gondol erről az anyukáról. Például azt, hogy egyedül neveli a gyerekét, volt kint külföldön, ami abban az időben ritkaságszámba ment, tehát olyan pozícóban van, ahol ezt megteheti. Aprólékosan dolgoztunk. Gáspárfalvi Dorka nagyon helyes kislány, jó volt vele együtt dolgozni és Bregyán Péterrel is, aki az igazgatót alakította. Dorka tündéri kislány és tényleg profi. Jó hangulatú forgatás volt egy nyugodt, profi rendezővel, aki tudja mit akar látni a filmen. Még utólag küldenem kellett egy-két hanganyagot, például ahol hívom Zsófit ebédelni, és csak a hangom hallatszik. Ez is olyan izgalmas volt, hogy még a végén, mielőtt összeállt az egész film, persze képletesen, még hozzátehettem valamit.
- Mennyire követted a film utóéletét?
- Eszméletlen utat járt be a film. A Facebookon lett egy csoportja a stábnak, és egy idő után arra lettem figyelmes, hogy pörögnek a hírek, folyamatosan jönnek az infók, hogy a Mindenki ezt a fesztivált is megnyerte, ott is díjazták. Ezt nagyon menő dolognak gondoltam. Akkor kaptam igazán észbe, amikor az Oscar-nevezés után a tíz kiválasztott közé jutott, és innentől kezdve nagyon figyeltem. Aztán az öt legjobb közé, ami egy „jézusmária” pillanat volt. Amikor megkapta az Oscart… Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem maradtam fönn hajnalig, mert reggel vittem Lottit bölcsődébe, de arra gondoltam, úgyis jönnek majd a hírek. A férjem előbb felébredt, és csak annyit mondott, hogy „azt hiszem, a film Oscar-díjas lett”. Azonnal néztem a telefonomat, és tényleg! Ujjongtam, futkároztam a lakásban körbe, a kislányom pedig megkérdezte, mi a baj. Nincs baj, Lotti, válaszoltam neki, csak a mama szerepel egy Oscar-díjas filmben. Megmutattam neki a fotót, nagyon örült, hogy látja azon is a mamát, és hozzátette, hogy ha nagy lesz, ő is „oszkáras” lesz. Aztán bejöttem a Bábszínházba, és a kollégák a büfében tapssal és ujjongással fogadtak. Megkönnyeztem a dolgot, annyira jó érzés volt. Aztán fölmentem a színpadra, és játszottam egyet. És az is nagyon jó volt.
- Szerinted ez a díj mennyit számíthat a te filmes karrieredben?
- A helyén kezelem a film egészében az én szerepemet, de elképesztően jó érzés, hogy sikere van. És olyan jó azt hinni, hogy nélkülem talán nem jöhetett volna létre! Remélem, számít, egy ilyen kredit, vagy például a Houdiniben angolul játszott szerep. Jó lenne, ha nyitna a magyar filmes szakma. Ha felfigyelne rám egy filmrendező, és rám osztana egy igényes magyar filmben egy izgalmas karaktert, nagyon boldog lennék.
