Csoda címmel nyílt meg legújabb kiállításunk, amellyel a színház művészi arculatát jelentős mértékben meghatározó tervező, Koós Iván előtt tisztelgünk. Az alábbiakban Balla Margit festőművész, bábtervező a megnyitón elhangzott beszédét adjuk közre.
Miközben azon gondolkodtam, hogy mit fogok itt mondani ma este, támadt egy ötletem. Mi lenne, ha a báboknak is lenne egy aszfaltdarabjuk, mint a hollywoodi sztároknak, ahová benyomhatnák pici falábukat. Már amelyiknek van lába… Koós Iván Mandarinja, Petruskája és Samuka mindenképpen ott lennének a halhatatlanok között.
A Mandarin és a Lány (fotó: Éder Vera)
A kiállításnak a Csoda címet adtuk. Nemcsak az idézett mondat miatt – „Hiszek a csodában, a bábok életre keltésének, átváltozásának csodájában.” –, hanem mert az általa megteremtett lények valóban életre keltek, és kiválnak a világban létező többi halhatatlan krampusz és palacsintasütős pojáca közül.
Koós Iván után nem lehet ugyanúgy bábot tervezni, bábszínházat csinálni, mint őelőtte. Ő mára megkerülhetetlen. Mitől lett azzá?
Kora és környezete nélkül nehéz megítélni egy ember művészetét. A kor, amelyben ő élt, árgus szemmel figyelte, mit művel a művész. Ám ez a figyelem csak arra a területre korlátozódott, amit ő – mármint az árgus szem – magas művészetnek gondolt. Festészet, szobrászat, irodalom, színház. És miközben ezeket a műfajokat külön-külön szabályozta, esetenként tiltotta, nem vette észre, hogy itt, a bábszínházban megszületik valami, amely komplex módon tartalmazza mindezeket a művészeteket – és nemcsak tartalmazza, hanem oly módon virágzik, hogy a bábszínházból korának egyik legavantgárdabb színháza lesz. Koós Iván, Szilágyi Dezső, Szőnyi Kató, Ország Lili és Bródy Vera együttese itt új műfajt teremtett. Kiderült, hogy a báb többre alkalmas, mint addig gondoltuk. Egy fából készült arc, egy hungarocell száj, papírmasé szem ugyanúgy képes tragédiák vagy szürreális drámák megjelenítésére, akár az élő színész. Sőt, néha jobban, mert a báb nem vág fölösleges pofákat, nem gesztikulál, ha nem kell, de ha szükséges, akkor átrepül a színen, vagy átváltozik.
Koós Iván egyénisége, tehetsége azzal emelkedett ki ebből a nagyszerű együttesből, hogy ő kicsit minden volt: díszlettervező, rendező, bábtervező, meg ami még kellett.
Nem egyszerűen csak bábot csinált, hanem bábszínházat.
Petruska és a Balerina (fotó: Éder Vera)
Részt vett a színpadra állítás minden fázisában és formálta azt. Díszlettervei önálló képzőművészeti alkotások, bábjai szobrok. Munkássága akár egy hologram. Bármely pontban tetten érhető a zsenialitás.
Művei egyszerre díszletek, bábok és bábdíszletek. Megszűnnek a műfaji korlátok. Kezei között minden anyag alkalmas arra, hogy meglelkesedjen. A sunyi macska vagy a cirkuszi bohóc rugóteste hosszúra nyúlik, az iszákos fickó feje borospalack. Ha egy bábnak csak az egyik profiljára van szükség, akkor nincs is másik fele. Ez a lényegre törés új megközelítési módot teremt; azt és csak azt mutatja, ami fontos. A báb lényegét, szellemét jeleníti meg.
A Petruska már a minden korlátot kinevető darabok közé tartozik. A vásári bábtól a nagyon rafinált varázslófiguráig itt minden megtalálható. A Varázsló bábot két színész mozgatja, ugyanakkor ez a báb két marionettfigurát mozgat. Színház a színházban. Marionett keveredik lapos és pálcás bábokkal.
Ebben a világban nincs helye a fölöslegesnek. A bábok formája a lényeg kifejezésére szolgál. Mozgáslehetőségük pont annyi, amennyire szükségük van. Bármiből kicsivel több vagy kicsivel kevesebb csak zavaró lenne.
Koós Iván szívesen adta át tudását, művészetét másoknak.
Ő magyarázta el nekem, hogyan kell bábot tervezni, így ha csak rövid időre is, de tanítványának vallhattam magam. Köszönöm Ivánnak.
Az idő nem fog Koós Iván bábjain. Némelyeket újra kellett varrni, faragni. Testükben többször újjászülettek az elmúlt évtizedekben, de ma is ugyanazok. Igaz, hogy Iván 15 éve nincs közöttünk, de bábjai által itt van mégis. Visszatérnék az idézethez: „Hiszek a csodában, a bábok életre keltésének, átváltozásának csodájában.”
Keltsünk életre most egy bábot Bánky Eszter, Tatai Zsolt és Kemény István segítségével. Részlet következik Beckett Szomjúság című jelenetének bábadaptációjából.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és átadom a szót Samukának.
