babszinhaz

A Kabaré próbafolyamatának vége, a fotóspróba után, a közönség jelenlétében tartandó főpróba előtt vagyunk. A Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudomány MA szakos Nánási Brigitta utolsó naplóbejegyzését  olvashatják.

Elég hamar eljutott a produkció abba a fázisba, hogy újra és újra összpróbát lehetett tartani, én pedig a rendszeres próbalátogatás következtében folyamatosan azon kaptam magam, hogy a metrón utazva hangosan dúdolom az előadásban felcsendülő dalokat. A premier közeledtével a feszültség egyre nő, még rám is átragad, ahogy a nézőtérről figyelem az eseményeket. Mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából, amit a rendező meg is követel, nem véletlen, hogy ilyen tempóban halad az előadás színpadra állítása.

A jelmezek folyamatosan készültek, ami nagyban hozzájárul a látványhoz, és a színészek dolgát is megkönnyíti a karakterformálásban – vagy épp megnehezíti, mert van, akinek szokatlan, nem túl hétköznapi dolgot kell magára öltenie –, de a premierig mindenkinek volt ideje megbarátkozni a számára kiszemelt ruhadarabokkal és cipőkkel. Az utolsó héten a bábokon már csak apróbb változtatásokat kellett végrehajtani, a díszlet is szinte végleges állapotba került, a koreográfiákat is csak pontosítani kellett. (Bár az egyik próbán felvetődött, hogy „ha hamar kész leszünk, megcsinálhatjuk még a Három kismalacot is”. Valóban érdekes lehet az is, ha tizennyolc éven felülieknek ajánlják, de ez valószínűleg már csak egy következő próbafolyamat során valósulhat meg.)

Alföldi Róbert az összpróbák után hosszú megbeszéléseket tartott, ezek során elemezte a problémákat, a számára tetsző (vagy épp ellenkezőleg: nem tetsző) mozdulatokat, gesztusokat vagy hangsúlyokat még el is játszotta, amivel gyakran igen nagy tetszést aratott a színészek körében. A rendező „belső monológokkal” igyekezett segíteni a színészek dolgát, azaz a néma gesztusok, de a kimondott szavak és mondatok mögött rejlő nyers, egyszerűsített tartalmat hangsúlyozta.

Ezek hallatán én gyakran úgy éreztem, az előadás valóban csak tizennyolc éven felüliek számára ajánlott. Ezt az érzésemet elég sok jelenet erősítette-erősíti, néha már magam sem tudtam, hogy zavaromban nevessek, esetleg oda se nézzek, vagy csak úgy szórakozzak ezek láttán. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, mert nekem már nem újdonság egyik pikáns jelenet sem– az egyik Alföldi szerint biztosan tapsos lesz –, de azért erősen él bennem az emlék, amikor először láttam, és tátva maradt a szám, úgy figyeltem a színpadon történő eseményeket, még az is felmerült bennem, hogy mindezt csak álmodom. Aki beül erre az előadásra, semmiképpen sem mondhatja azt, hogy unatkozott, ugyanis az előbbi jelenetek mellett is igen erős érzelmi hatások érik majd a nézőket: nagyon sok humoros, romantikus és megható pillanatot élhetnek majd át. A dalok és koreográfiák láttán gyakran éreztem, magam is felugranék a színpadra, és együtt táncolnék a színészekkel, vagy épp ünnepelném az új évet az egyik jelenetben.

Egyre inkább kíváncsi vagyok a fogadtatásra. Felmerült bennem, hogy a premieren úgy kéne ülnöm, hogy a közönséggel szemben helyezkedjek el, hogy láthassam a nézők arcát, és reakcióit, a nem mindennapi események megtekintése közben. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas pillanatokat láthatnék ebből a nézőpontból is. 

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Hoffer Károllyal

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

A Kabaré mintegy húsz bábját Hoffer Károly tervezte. Távolról úgy látszik, nem őszült bele, közelről azonban valószínűleg más a helyzet.

- Többféle technikájú és anyagi minőségű báb vannak az előadásban. Hogyan indokolja ezt a történet, illetve a báb és a mozgató közötti viszony?

- Schneider kisasszonynál és Schultz úrnál csak a bábok szintjén jelenik meg a történet, Ács Norbi és Pallai Mara színészi, de alapvetően mozgatói minőségben vannak jelen a színpadon. Ez a két báb jóval realisztikusabb, szinte naturalisztisztikus. Sally és Cliff esetében sokkal inkább jel értékűen használjuk a bábokat: az ő kapcsolatukban, pontosabban a kapcsolat változásában játszanak szerepet ezek a figurák. Olyan helyzetekben bújnak a báb mögé, amikor nem akarnak vagy mernek valamit kimondani, és a báb az a médium, amin keresztül kommunikálnak. Ez a két figura jóval redukáltabb, mivel Mórocz Adri és Szatory Dávid hús-vér színészi jelenléte a meghatározó, a báb „csak” közvetít. A táncosnők karakterénél az volt a fontos, hogy lecserélhető mobil testeket készítsünk, hogy bárki, aki bejön a kabaréba, megválaszthassa magának azt a testet, amivel az éjszakát szeretné eltölteni. Az is fontos, hogy képesek legyenek ezek a személytelen testek megszemélyesülni azáltal, hogy élő arcok kerülnek mögéjük, ám ha lekerülnek a színésznőkről, a torzók megint nem jelentenek mást, mint a primer testet és testiséget. Erős hatást kiváltó vizuális megoldásokat kerestem. Ilyen például az átlátszó plexiből készült Sally báb a kaparás után (az előadás szöveghasználata – a szerk.). Teljesen más anyagi minőségű az addig használt bábhoz képest, nehezebb, merevebb, kopog. Ha akarom, kizárólag annyit jelent, hogy ez a lány elvesztette a gyerekét, ha akarom, azt is kifejezi, hogy lelkileg is teljesen kiüresedett. És vannak még sematikus maszkok: bárki egyetlen mozdulattal személytelenné tehető vele, ugyanakkor a hús-vér tekintet megmarad, sőt reflektálhat akár a Ku-Klux Klán csuklyáira is. Aztán van még két kesztyűs báb, nekik annyi a bábos vonatkozásuk, hogy a kabarékban felléptek-fellépnek kesztyűs figurákkal. Ők egy egészen kitett, a báb által viszont mégis absztrahált szexuális játékban láthatók. Más klasszikus bábos megoldásokkal is élünk: játszunk például a léptékváltással, azzal, ahogyan a Konferanszié megnő. (De ezt most nem leplezzük le! – a szerk.) Vagy van egy ananász, ami az adott pillanatban diszkógömbként tudja szórni a fényt.

- Ez mennyiben bábos megoldás? Nem egy olyan kellék, amit bármelyik más színház műhelye el tudna készíteni?

- Nehéz a határt meghúzni, és igen, ezt bárhol máshol is el lehetne készíteni. Nem akarom túlgondolni, maradjunk abban, hogy ez egy stilizált minőségű gyümölcs, ami léptékében nagyobb, mint a bábfigurák.

- A műhely számára mi jelentette a kihívást? Kellett-e nehézségekkel megküzdenetek?

- Az idő rövidsége nehezítette a pályát, illetve az, hogy új anyagok használatával kísérleteztünk. A táncosnők, illetve a Schneider-Schultz pár teste egy speciális latexgumiból van, ami az emberi bőrhöz hasonló, nagyon naturalisztikus felületet ad, de ehhez 15 rétegben kell felvinni. Az első réteg után jön egy réteg vászon, aztán újabb 14 réteg latex, mindezt rétegenként kell szárítani, ami rettentő időigényes. Amikor lehúzod az alapról, ami egy faragott polifoam (egy kb. 10 cm vastagságú polifoamra gondoljon a kedves olvasó, ne a strand- vagy jógamatracra – a szerk.). A latex megtartja a formát, és ki lehet tömni az üregeket vatelinnel, granulátummal, attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni. Ezt főleg filmekben használják, bábszínházban még nem dolgoztak vele. Hatásában szerintem elértük azt, amit szerettünk volna, tehát a műhely nagyon jól abszolválta ezt a feladatot. És szerintem megtartjuk ezt a technikát, a jövőben is alkalmazni fogjuk.

- Bár még nincs vége, de neked mekkora iskola volt ez a munka?

- Iszonyúan féltem az elején. Szerintem sikerült hamar megtanulni, hogyan dolgozik Robi (Alföldi Róbert – a szerk.), ráhangolódni arra, mit és milyen tempóban akar elérni. Már a tervelfogadáson éreztem részéről a bizalmat, hogy amit a színpadra engedek, az kellően igényes, olyan, amilyet ő látni akar. Az sokat segített, hogy Robi mérhetetlenül profi, és ugyanezt a körülötte levőktől is megköveteli. Viszont nagyon nehéz őt utolérni. Néha váratlan változtatást kért, ami a báb méretében nem annyira egyszerű, mert egy színésznek könnyen veszel egyik napról a másikra egy kabátot, de a bábnak ezt méretarányosan meg kell varrni, ahhoz először anyag- és színminta kell, az anyagot be kell szerezni, szóval összességében minden jóval időigényesebb. Rengeteget tanultam én és a műhely is arról, hogy azokat a kéréseket, amikkel Robi érkezett, hogyan teljesítsük a tőlünk telhető legmagasabb szinten.

- Ki az ideálisabb partner neked: az a rendező, akinek nagyon kifinomult a vizuális kultúrája, aki nagyon pontosan tudja, mit akar látni, te pedig kivitelezed az ő kéréseit, vagy az, aki magadra hagy, és enged az önmegvalósításban?

- Dolgoztam már olyan rendezővel, akinek kevés elképzelése volt arról, mit szeretne látni a színpadon. Ilyenkor tervezőasztal mellett ki tudok találni egy csomó dolgot, ami tök jól működik a fejemben meg a papíron, de ha bekerül az előadásba, akkor az magával vonz egy csomó más dolgot, amire egy rendezőnek reflektálni kell. Ha ez nem valósul meg, minden elcsúszik vizuálisan és koncepcionálisan is. Robi nagyon tudja, mit akar látni a színpadon, egészen apróságokra is ügyel. Ennek megvan az előnye, mert ennyire rövid idő alatt elég a konkrét elvárások mentén dolgozni – ami persze nem kevés –, ugyanakkor azt sem érzem, hogy csorbítaná a tervezői önérzetet. Sok ötletemre nyitott volt, sokat meg eldobott, de ezzel semmi baj nincs, mert a jófajta konfrontáció működtet egy folyamatot.

- Bevállalnád újra?

- Most egy darabig nem. (Nevet.) Nagyon jót tett nekem ez a munka, sokat tanultam belőle, de úgy érzem, ki kell fújnom magam. Aztán utána persze megint kezdhetnénk elölről.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

A Kabaré kulisszái mögé a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak segítségével pillanthatnak be az olvasók. Ezúttal Kővári Szimonetta segítségével, aki a rendezőt, Alföldi Róbertet kérdezte.

​

- Legutóbb akkor volt alkalmam kérdezni Öntől, amikor tavaly Radnóti Zsuzsa vendége volt a Károlin egy beszélgetésre. Akkor arra voltam kíváncsi, merre tovább a Nemzeti után – és azóta láthatjuk, hogy Vígszínház, Átrium, Rózsavölgyi, Radnóti, Opera, most a Bábszínház. Hogy kell elképzelni az életét? Milyen érzések vannak Önben? Mindig új emberek, lehetőségek. Hiányzik-e a társulati lét?

- Most egy ilyen élet van, oda megyek, ahová hívnak. Az utóbbi két évben elég sok helyen voltam – most jöttem haza Bécsből. Lehetne azon siránkozni, hogy mi volt, vagy hasonlók, de az, hogy társulati lét, így túl általános. Én most nagyon élvezem ezt a szabadságot. Most nem annyira látom magam társulatban, beosztottként. De lehet, hogy nem is annyira igaz ez a mondat így. Persze, hogy hiányzik a társulat, de annyira erősen él bennem az, ami a Nemzetiben volt, hogy hazugság lenne bárhova elmenni és ugyanazt keresni. Másrészről jól is esik most ide-oda menni és mindenfélét csinálni. Aztán majd biztosan hiányzik, amikor ebből is elég. De ahogy Ön is felsorolta, nagyon más típusú ügyeket csinálok most, nincs idő, energia és helyzet – nos, elkényelmesedni semmiképp, és megunni se lehet. Egyszerűen: Bécsben, Háy Gyula után a Kabaré bábokkal… Ez most így nagyon frissen, éberen, kíváncsian tart.

- Ezt a sokszínűséget, vagy ahogy Ön mondta, hogy másféle dolgokat csinál, különösen érdekesnek tartom a Kabaré esetében, hiszen ezt a darabot immár harmadszor rendezi meg. Először az Operettszínházban vitte színre, majd a Nemzetiben színművészeti egyetemistákkal, most pedig itt bábokkal. Hogyhogy újra ez a mű került a repertoárjára?

- Meczner Jánossal talán már hamarabb beszéltünk erről az ötletről, mint hogy az egyetemen megrendeztem volna. Igazából, teljesen mindegy hányszor csinálja meg az ember. Új változat készült annak idején az Operettbe is, a Nemzetibe is és ide is.  Most kvázi bábszínpadi átdolgozást kellett csinálni. Szerintem jó, ha az ember többször csinál valamit, mert egyre több mindent tud meg róla, egyre pontosabban, ugyanakkor szabadabban fogalmaz. A báb műfaj pedig olyan végtelen szabadságot ad, ami egyszerűen csodálatos. Szóval, hiába csinálom harmadszor, nem köszön vissza a másik két előadásom, mert ugyanúgy a nulláról kell elkezdeni mindent.

- Az olvasópróbán elhangzott Öntől, egy olyan mondat, hogy „a bábok mindig azt csinálják, amit én akarok”, és ez a próbákon is többször előkerült – mikor egy-egy mozdulatot kitalált, és azt bábokkal azonnal meg lehetett csinálni, felderült, hogy ez mennyire jó.

- Ez félig vicces dolog. A velem dolgozó színészek gyakran mondogatják nekem, hogy én mindent azonnal kérek, és mindig mindenhez ragaszkodom. Ugye egy bábnál ez csodálatosan tud működni (és nem dumál vissza). Közben pedig ettől nehéz is – mert hát egy bábnak nincs érzete, a bábművésznek van érzete. Amit egy báb csinál, annak mindennek jelentősége van, hiszen például az, hogy ő lépjen, az minimum három mozdulatot jelent. És természetesen olyan dolgokat is meg tud megcsinálni, amit egy ember nem.

- A bábok révén milyen hangulatú inkább ez a rendezés?

- Sötétebbre van véve szerintem, mint az eddigiek – és végletesebbre. Szabadabb és bátrabb.

- A Konferansziét hogyan képzeli el?

A Konferanszié mindig nagyon nehéz kérdés, mert meglehetősen erősen él a film a köztudatban. Ez a szerep például Sally figurájához képest sokkal megfoghatatlanabb. Ennél a szerepnél eleve érvényes a végletesség, a szabadabb lehetőségek – ő lehetővé teszi az előadáson belül a különböző reflexiókat, önreflexiót, az előadásra való reflexiót, a báb műfajára való reflexiót. Egy olyan figura, aki bármit megengedhet magának, aki fölöttünk.

- Neki van bábja?

- Nincs, ő maga egy báb.

- Mitől függ, hogy melyik szereplőnek van bábja és melyiknek nincs?

- Remélem, hogy ebben van egy rendszer, és abban is, mikor hogyan használjuk a bábot. A két idős szereplőnél fontos volt, hogy ők bábok, de például Sally és Cliff esetében érdekes az, hogy meg lehet kettőzni a pillanatokat a kapcsolatban, hogy meg lehet mutatni egyszerre a dolgok, érzések színét és a fonákját is.

- Mi lesz az üzenete ennek az előadásnak?

- Nem tudom, nem szoktam üzeneteket rendezni.

- Mégis, mi a fő koncepció? Az olvasópróbán elhangzott, hogy a darab ki lett emelve az 1931-es németországi környezetből, például Rajna helyett Dunát használ. Mintha felfedezhető lenne azért egy párhuzam.

- Szerintem ez nem ennyire direkt. Azt is mondtam az olvasópróbán, hogy szeretnék egy hangulatot elkapni. Tehát nem üzenet van, hanem inkább egy hangulat – amiben talán benne vagyunk, amiben élünk. És mint minden színházi előadásnak, ennek is szerintem az a dolga, hogy ezt felnagyítsa és végletesen megmutassa, s így hátha arra kényszeríti az embereket, hogy elgondolkozzanak rajta.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal ismét Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Az elmúlt hetekben az előadás szépen fejlődött, a rendező és a színészek lelkesen dolgoztak együtt. A jeleneteket több verzióban is színpadra állították, gyakran a színészek saját ötleteit felhasználva. Fontos kérdés volt, mikor van jelen egy-egy szereplő a színpadon, mint színész, és mikor van jelen, mint báb, esetleg mindkettő. Egy-egy jelenetet kipróbáltak bábbal és anélkül, csak ez után döntött a rendező melyik verzióval éri el a kívánt hatást. A különböző megoldások izgalmas szituációkat teremtettek, gyakran nehéz volt a választás, egy-két remek ötlettől fájó szívvel váltak meg az alkotók.

Szatory Dávid, a Nemzeti Színház színésze, aki Cliff szerepében meghívottként szerepel az előadásban, életében először fog bábozni a produkcióban. Így számára újdonság volt az is, hogyan kell mozgatni egy bábot. Mindenki próbált segíteni neki, így elég hamar elsajátította a bábozás alapvető fortélyait, a rendező meg is dicsérte: „Dávid nagyon szépen bábozol elsőre.” Azonban nem csak számára volt újdonság a bábok világa, a koreográfus Gergye Krisztián, aki már több produkcióban is dolgozott együtt Alföldi Róberttel, még nem készített bábokkal tánckoreográfiát, „ez lesz az első Gergye-báb háború” –  jegyezte meg az első ilyen próbán.

A táncoló bábok koreográfiájának megkomponálása nehéz feladatnak bizonyult. Az elkészült táncosnőbábok különböző testalkatúak, mind másként mozognak, más-más gesztusok végrehajtására képesek. Amikor a színésznők megkapták bábjaikat, a próba első felében saját bábjaikkal ismerkedtek, kipróbálták, hogyan tudják mozgatni, milyen egyedi mozdulatokra képesek. A koreográfus nagyon fontosnak tartja, hogy a tánc egységes legyen, de mégis egyedi gesztusokat és mozdulatokat használjanak a bábok, amitől autentikussá válnak a karakterek. Szeretné, hogy a bábok úgy mozogjanak, mint az emberek, például ha a báb az egyik lábát emeli, akkor kerüljön a súly a másik lábára. Ugyanakkor a mozdulatokat csak felmutatni akarja, és „kifelé domborítani, mint egy reliefet”, így a táncpróbák első felében az apró emberi mozdulatokat és gesztusokat gyakorolták bábjaikkal a színészek.

A koreográfia megalkotása közben gyakran előfordult, hogy a még készülőfélben lévő bábok szétestek, így ahogy a próbák alatt többször is elhangzott „bábműtétet” kellett végezni rajtuk, azaz visszatenni egy-két kezet és lábat. Kiderült, hogy a koreográfia nagyon masszív, de jól mozgatható bábokat igényel.

Olyan koreográfiák is készülnek az előadásban, melyekben a színészek bábok nélkül táncolnak. Ez elsőre könnyebbségnek tűnhet, de egy néhány másodperces tánc megkomponálása akár több órát is igénybe vehet, ráadásul fizikailag is igen fárasztó. A Schultz úr szerepét alakító Ács Norbert az egyik próbán meg is jegyezte: „Én azt hittem, csak egy öreg zsidó leszek, közben kiderült, hogy nem…”

Kevesebb, mint egy hónappal a bemutató előtt, már nagyon sok minden a helyén van, a bábok, kellékek és a díszlet nagy része is elkészült, azonban még így is sok munka vár az alkotókra. A koreográfiák pontosítása és több jelenet rendelkezése is hátravan, de kívülről figyelve számomra úgy tűnik, jó ütemben halad a munka, és igazán érdekes feldolgozását láthatják majd a nézők a Kabaré című musicalnek.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Kander, Ebb és Masteroff musicaljét sokan vitték már színre világszerte, Bob Fosse filmje is klasszikussá vált. A Budapest Bábszínház azonban formabontó módon kívánja a darabot bemutatni: kísérletező előadásként, bábok és színészek együttes játékával, Alföldi Róbert rendezésében. Már első hallásra is izgalmasnak ígérkezett számomra a téma, most pedig, hogy majd egy hete részt vehetek a próbákon szakmai gyakorlatom keretében, kívülről figyelve az eseményeket, igazolást nyert feltételezésem.

Az olvasópróbán izgatottan hallgattam a rendező szavait, a színészek kérdéseit. Bemutatták a díszlettervet, a bábok terveit, és egyre inkább látni véltem magam előtt a születendő előadás körvonalait. Tetszett, amit látok. A megszokott romantikus történetet Sally Bowles és Cliff Bradshaw szerelméről egy sokkal maibb, sokkal sötétebb, végletesebb forma váltja majd fel az előadásban.

Másnap elkezdődtek a rendelkezőpróbák. Egyelőre bábok nélkül, de a színpadon már álltak a díszlet bizonyos elemei, amelyek nagyban megkönnyítették a munkát. A színészek és a rendező az egyes szereplők megjelenését megelőzően elemezték a karaktereket, és ennek megfelelően láttak hozzá a próbához. Így például a Konferanszié magányossága, Sally bizonytalansága új megvilágításba helyezte a történetet, ami nagyon fontos momentum volt, hiszen a mindenki számára ismert film akaratlanul is befolyásolhatja a színészeket, s ezt a rendező szerette volna mindenképp elkerülni.

Lassan-lassan a színpad megtelt élettel, ahogy egyre-másra követték egymást a próbák. Új köntösben szólaltak meg a jól ismert dalok, kezdtek előkerülni a bábok is, egyre több kellék és díszletelem került a helyére, és a pénteki próbára már a koreográfus is megérkezett. Az előadás napról napra fejlődött, megszülettek olyan egyedi karakterek is, mint Tercsi, Bercsi vagy épp Klára, azaz a táncosnő bábok is nevet kaptak. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan alakulnak ki a színészek és bábok közötti viszonyok, ahogy a szereplők megjelentek színészként, majd bábként, és kerültek így kapcsolatba, gyakran önmagukkal.

A néhány napos próbafolyamatot követően a színészek megállás nélkül eljátszották az addig színpadra vitt jeleneteket. Ez nagyon hasznos és tanulságos volt, mindenki láthatta, hol tart a produkció, mi az, ami már jól működik, és mi az, amin még dolgozni kell.

 Az előadás igen határozott lépésekkel haladt előre, és jó hangulatban, amit talán már az olvasópróbán előre szavatolt a rendező, még ha csak egy véletlen nyelvbotlás következtében is mondta, hogy: „Megpróbálom úgy intézni, hogy mindenki akkor jöjjön próbára, amikor van kedve…” Mégis úgy tűnik, hogy megvalósult az elképzelés, hiszen jókedv hiányában még senki nem volt a próbák során. Az eddig elkészült jelenetek, igazán izgalmasak, élettel teliek.