babszinhaz

A Kabaré az egyik legnépszerűbb musical Magyarországon, szinte nincs olyan színház, ahol ne tűzték volna műsorra. Az alábbiakban megpróbáljuk sorra venni a musical előadásait, az emblematikus alakításokat, valamint azt, hogyan változtak benne a hangsúlyok.

A magyar nyelvű bemutatót tíz évvel a New York-i ősbemutató után, 1976. április 17-én tartották az Ódry Színpadon tartották, ahol a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói Szinetár Miklós osztályvezető tanár rendezésében, Szinetér és G. Dénes György fordításában játszották. A korabeli sajtóban rengeteg cikk megjelent a produkcióról, többen kiemelték a Konferanszié szerepében Cseke Pétert: „Ez a fiatal művész meglepő érettséggel alakította a romlottságot” – írta róla Rajk András a Népszava 1976. április 23-i számában. Egy év múlva Szinetár Miklós a darabot az Operettszínházban is megrendezte, Galambos Erzsivel a főszerepben, a Konferanszié Németh Sándor volt, Schultz urat Feleki Kamill játszotta, aki ebben az előadásban lépett utoljára színpadra.

Egzakt okokat nem találunk, de úgy tűnik, a Kabaré alkalmas színi növendékek bemutatkozására. Ezt az bizonyítja, hogy 1984-ben Szirtes Tamás végzős osztálya állította színpadra, 2002-ben Iglódi István vitte színre a Horvai–Máté-osztállyal – Sallyt Jordán Adél, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Cliffet Fenyő Iván és Mészáros Béla, a Konferansziét Dömötör András és Mészáros Máté alakította –, 2012-ben a Zsámbéki–Zsótér-osztály az Ódry Színpad és a Nemzeti Színház koprodukciójában mutatta be Alföldi Róbert rendezésében, de játszották kaposvári színészhallgatók is.

A Kabarét vidéken először Kecskeméten játszották, majd Debrecenben, ahová egy NDK-beli koreográfus házaspárt hívtak a táncok megkomponálására, a Konferanszié szerepére pedig az Ódry Színpadon már bizonyított Cseke Pétert szerződtették. Ezt követte a 1979-ben a veszprémi, 1980-ban pedig a kaposvári és a szegedi premier (itt Király Levente játszotta a Konferansziét). A Kaposvári Csiky Gergely Színházban Csákányi Esztert láthatták Sally Bowles szerepében, róla a Színház című folyóirat hasábjain igen elismerően nyilatkoztak: „Csákányi hitelessé teszi a történetet, s ez a hitelesség az, ami számunkra fontos.” Gazdag Gyula rendezésében Lukáts Andor volt Cliff, a Konferanszié pedig Spindler Béla.

1991-ben „Kabaré-láz” söpört végig az országon: Zalaegerszegen, Békéscsabán és a Madách Színházban is műsorra tűzték, a budapesti teátrumban Szirtes Tamás Básti Julira osztotta a női főszerepet. Az előadások akkora sikert arattak, hogy 1992-ben Miskolctapolcán a Miskolci Nyár keretén belül meghívták a Stuber Andrea összehasonlító elemzése alapján legjobbnak ítélt színészeket, s velük  Tasnádi Márton újra színpadra állította a musicalt. A „best of” szereposztás a következő volt: Konferanszié: Zubornyák Zoltán/Dániel Gábor, Sally Bowles: Réti Andrea, Cliff Bradshaw: Kautzky Armand, Schultz úr: Jancsik Ferenc, Schneider kisasszony: Psota Irén, Ernst Ludwig: Kulcsár Lajos, Kost kisasszony: Molnár Anna.

Miskolcon – ezúttal már évad közben, a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével – 95-ben repertoárra került a darab, Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében. Aztán következett egy évvel később a pécsi, 1998-ban a soproni bemutató. 2002-ben ismét három premiert iktathatunk (Kaposvár, Debrecen, a Budapesti Operettszínház Raktárszínháza), ami két újabb fordítás debütálását is jelentette (Eörsi Istvánét, illetve a Vörös Róbert–Varró Dániel párosét).

Tovább folytatva a Sallyk felsorolását: Pécs, 1996 – Hegyi Barbara és az azóta énekesnőként ismertté vált Kádek Heni; Sopron, 1998 – Keresztes Ildikó; majd 2002-ben ismét három színházban tűzték műsorra a musicalt Kaposvár – Gryllus Dorka (ezúttal Eörsi István fordításában játszották a musicalt), Debrecen – Polyák Lilla és Horváth Margit (aki néhány évvel később Nyíregyházán újrázott), Budapesti Operettszínház (a Raktárszínházban, Vörös Róbert és Varró Dániel fordításában) – Balázsovits Edit, aki mellett olyan művészek játszottak, mint Bodrogi Gyula, Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, valamint az Operett fiataljai, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Siménfalvy Ágota.

(az előadásból még több részlet elérhető a Youtube-on)

Listázhatunk a fentieken túl székesfehérvári produkciót (Orbán Eszter és Csikós Attila fordításában), szombathelyit (benne Jordán Tamás Schultz urával és Kiss Mari Schneider kisasszonyával), dunaújvárosit, színre került utazó verzióban, Porondszínházban és a győriek révén Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A 2010-es Centrál színházi előadás – Bozsik Yvette rendezésében, Keresztes Tamás Konferansziéjával, Jordán Adél és Marozsán Erika Sallyjével, Básti Julival Schneider kisasszonyként, Haumann Péterrel Schultz úr szerepében, és egy újabb fordításban, amelyet Baráthy György jegyez – szakmai sikert is aratott: elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában.

Érdekes egymás mellé tenni az utóbbi tíz év ajánlóit, mert kiderül(het)nek belőlük a rendezői hangsúlyok:

 "1931 szilveszter éjjelén érkezik Berlinbe a fiatal amerikai írójelölt, Cliff Bradshaw, aki még aznap éjszaka a város egyik leglátogatottabb mulatójában találja magát, a legizgalmasabb énekesnő, az angol Sally Bowles karjaiban. Elsöprő és szenvedélyes szerelmükben nem látják a jövőt: nem veszik észre, hogy idegenekké lettek Németországban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki-Zsótér-osztályának színészhallgatói előadják a Kabaré című musicalt a város egyik leglátogatottabb színházában, a Nemzetiben, és már látják a jövőt." (SZFE–Nemzeti Színház, 2012) 

 "A kabaré a hely, ahol füstön át a csúnya megszépül, ahol a legvadabb fantáziák is valóra válnak, ahol az éjszakai én nyelvet ölt a nyárspolgárnak és ahol nincs sok esély a happy endre. Ebbe a zárt világba érkezik egy magányos, fiatal utazó, útitársa lesz a nagy manipulátor, a Konferanszié és maga a romlatlan bujaság, az örök nő, Sally Bowles..." (Centrál Színház)

 "Igazság és értelem egy sötét időszakra talán elnyomható odakünn - bennünk mindörökre szabad marad, és a szellem a művészet derűs magasságából nem egyedül és magára hagyottan, hanem minden jóravaló ember biztos szövetségében neveti a győztes ostobaságot. (Thomas Mann: A pillanat csúcsán. Princeton, 1938. október.)

1930, Németország. Clifford Bradshaw, a fiatal amerikai regényíró Szilveszter éjszakáján érkezik Berlinbe, a szabad és szabados világvárosba. Szinte azonnal magával ragadja a pezsgő éjszakai élet, a pikáns és szókimondó kabarék világa. Megismerkedik egy különös angol lánnyal, Sallyvel, a Kit Kat Klub feltörekvő ifjú énekesnőjével. A lány hozzáköltözik, és megkezdődik viharos együttélésük, mely minden kötöttségtől és előítélettől mentes, éppúgy, mint a szűk közeg, amelyben élnek. Csakhogy Berlin ekkor már nem csupán a művészek és bohémek fővárosa, hanem a fasizálódó Németországé is: a vidám hétköznapokba észrevétlenül beszivárog a rettenet, és az addigi kívülállókat választásra kényszeríti." (Weöres Sándor Színház)

"1929. Berlin, Kit Kat Klub. Itt találkozik Sally Bowles, a szélvész természetű, konvenciókat nem ismerő énekesnő, és az élményeket kereső amerikai író, Cliff Bradshaw. S miközben szól a zene, bimbózik az szerelem, egyre hangosabban dörömböl az ajtón a történelem..." (Ódry Színpad, 2002)

"... Színhely: 1930, Németország. (Hitler hatalomra kerülése előtt három évvel, amikor a leendő Führer még hangzatos nemzetiszocialista jelszavakkal operál, de bibliául már ott a Mein Kampf, és ízelítőül már megszervezte pártja rohamosztagát, az SA-t.) A berliniek még Trianon utáni álmukat alusszák, legalábbis a hajnali ébredezés félálmában érzékelik csak egy-egy "véletlen" eset folytán, hogy valami történni kezd: miért is ilyen vadak ezek a nemzetiszocialisták? Hiszen jelszavaik ígéretesek és vonzóak? Miért nem német Schultz úr, a kiskereskedő akkor is, ha zsidó? De a válasz még kézlegyintés: fiatalok ezek a legények, durvábbak hát a kelleténél, majd megszelidíti őket az élet. Cliff, a fiatal amerikai író veszi csak észre (talán éppen azért, mert kívülálló, és egy kevésbé fanatizálható, bevándorlókból szott nemzet fia), hogy - kellő költőiséggel szólva - a szendergő Vénusz megfogant, s szörnyeteget készül világra szülni... A Kabaré önmagán túlmutató érdeme (s talán világsikerének egyik oka), hogy a szörnyet kölyökkorában mutatja fel, amikor, mint minden más kölyökállat, odakap ugyan, de hát így van rendjén, a fogait élesíti..." (Budapesti Operettszínház)

A legfrissebb pedig, csak emlékeztetőül:

"Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában dolgozik, lép fel, énekel esténként Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és abban bízik, hogy egyszer a világhír még szárnyára veszi és a magasba röpíti. Cliff, a fiatal ígéretes író megismerni az életet e hazába érkezik. Barátkozni szeretne és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőjükről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben, és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük e nagyvárosban, Európa közepén."

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. Ezúttal Nánási Brigitta próbanaplóját olvashatjátok.

Kander, Ebb és Masteroff musicaljét sokan vitték már színre világszerte, Bob Fosse filmje is klasszikussá vált. A Budapest Bábszínház azonban formabontó módon kívánja a darabot bemutatni: kísérletező előadásként, bábok és színészek együttes játékával, Alföldi Róbert rendezésében. Már első hallásra is izgalmasnak ígérkezett számomra a téma, most pedig, hogy majd egy hete részt vehetek a próbákon szakmai gyakorlatom keretében, kívülről figyelve az eseményeket, igazolást nyert feltételezésem.

Az olvasópróbán izgatottan hallgattam a rendező szavait, a színészek kérdéseit. Bemutatták a díszlettervet, a bábok terveit, és egyre inkább látni véltem magam előtt a születendő előadás körvonalait. Tetszett, amit látok. A megszokott romantikus történetet Sally Bowles és Cliff Bradshaw szerelméről egy sokkal maibb, sokkal sötétebb, végletesebb forma váltja majd fel az előadásban.

Másnap elkezdődtek a rendelkezőpróbák. Egyelőre bábok nélkül, de a színpadon már álltak a díszlet bizonyos elemei, amelyek nagyban megkönnyítették a munkát. A színészek és a rendező az egyes szereplők megjelenését megelőzően elemezték a karaktereket, és ennek megfelelően láttak hozzá a próbához. Így például a Konferanszié magányossága, Sally bizonytalansága új megvilágításba helyezte a történetet, ami nagyon fontos momentum volt, hiszen a mindenki számára ismert film akaratlanul is befolyásolhatja a színészeket, s ezt a rendező szerette volna mindenképp elkerülni.

Lassan-lassan a színpad megtelt élettel, ahogy egyre-másra követték egymást a próbák. Új köntösben szólaltak meg a jól ismert dalok, kezdtek előkerülni a bábok is, egyre több kellék és díszletelem került a helyére, és a pénteki próbára már a koreográfus is megérkezett. Az előadás napról napra fejlődött, megszülettek olyan egyedi karakterek is, mint Tercsi, Bercsi vagy épp Klára, azaz a táncosnő bábok is nevet kaptak. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan alakulnak ki a színészek és bábok közötti viszonyok, ahogy a szereplők megjelentek színészként, majd bábként, és kerültek így kapcsolatba, gyakran önmagukkal.

A néhány napos próbafolyamatot követően a színészek megállás nélkül eljátszották az addig színpadra vitt jeleneteket. Ez nagyon hasznos és tanulságos volt, mindenki láthatta, hol tart a produkció, mi az, ami már jól működik, és mi az, amin még dolgozni kell.

 Az előadás igen határozott lépésekkel haladt előre, és jó hangulatban, amit talán már az olvasópróbán előre szavatolt a rendező, még ha csak egy véletlen nyelvbotlás következtében is mondta, hogy: „Megpróbálom úgy intézni, hogy mindenki akkor jöjjön próbára, amikor van kedve…” Mégis úgy tűnik, hogy megvalósult az elképzelés, hiszen jókedv hiányában még senki nem volt a próbák során. Az eddig elkészült jelenetek, igazán izgalmasak, élettel teliek.

Az évad utolsó premierje egy izgalmas vállalkozás: a Kabaré című musical bábszínpadi változata. A kulisszák mögé, a próbafolyamatba Nánási Brigitta és Kővári Szimonetta, a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakos hallgatói vezetnek be. A napló első bejegyzésében ismerjétek meg az alapanyagot Kővári Szimonetta segítésével!

Joe Masteroff, Fred Ebb és John Kander nagy sikerű musicalje számtalan színpadi adaptáció után először kerül bábos feldolgozásban bemutatásra a Budapest Bábszínházban. A rendező Alföldi Róbert, aki korábban már bemutatkozott egy felnőttelőadással – Sade márki 120 napja – a Bábszínház közönségének. A Kabaré sem ismeretlen terep a rendezőnek, hiszen korábban már kétszer is színpadra állította. Először 2002-ben a Budapesti Operettszínházban Szabó P. Szilveszter, Balázsovits Edit és Bereczki Zoltán főszereplésével; majd tíz évvel később, 2012-ben az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsámbéki–Zsótér-osztályának színészhallgatóival.

Az eredeti történet 1931-ben játszódik Berlinben, a náci párt hatalmának megerősödése idején. Egy éjszakai lokálban, ahol a hangulat nemcsak az italtól tüzes, bontakozik ki Sally Bowles brit énekes-táncosnő és Cliff Bradwshaw amerikai író szerelme. Egy másik szerelmi szálon egy idősebb páros vonzalmát követhetjük nyomon, egy panzió tulajdonosnőjét egy zsidó zöldségkereskedő próbálja elcsábítani. A vonzalom és szenvedély mellett a darabban érzékeljük a világ romlottságát, a hatalomnak való kiszolgáltatottságot.

A darabot 1967-ben mutatták be a Broadwayn, akkor rögtön nyolc Tony-díjat nyert – köztük a legjobb musical, a legjobb eredeti zene, valamint a legjobb rendezés és koreográfia kategóriában is. 1972-ben Liza Minnelli főszereplésével mutatták be a darab alapján készült, mára már ikonikussá vált filmet. (Érdekesség, hogy a film is nyolc Oscar-díjat nyert.) Az ősbemutató óta a musical minden évben számtalan országban és rendezésben kerül bemutatásra a világ színházaiban.

Az olvasópróbán a rendező hangsúlyozta, hogy a most készülő előadás egy kevésbé konkretizált helyszínen és térben fog játszódni, kiemelve a darabot a fasizálódó Németország légköréből. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha térből és időből kiszakított is lesz az előadás, manapság fontos a rendezés során a konkrét fogalmazás – ezért a színészi játékra az egyenes, direkt olykor már-már a didaktikusságig menő eszköztár használatát szeretné alkalmazni. A látvány (tér, jelmez és bábok) egy sötétebb, durvább, fájdalmasabb, végletesebb képet készül adni, mint esetleg a korábbi színpadi változatok és az édeskésnek, humorosnak mondható film. A rendező szavaival élve egy zsigeribb, inkább érzetet, mint konkrét történetet bemutató feldolgozás készül.

A fotókat Éder Vera készítette.

Az Andrássy út 69. alatti színház történetének első két évtizedében kabarénak adott otthont: Faludi Sándor és Nagy Endre után egy színésznő, Medgyaszay Vilma, majd az író, műfordító, esztéta, tanár, dramaturg, rendező Bárdos Artúr látott művészi és gazdasági értelemben is fantáziát a műfajban és az épületben.

„Ha volt a kabarénak Géniusza, akkor ennek a Géniusznak a szárnya Medgyaszay Vilma volt. A kabaré polifóniájában ő volt az angyali Vox Humana. Kimeríthetetlen színjátszású, betegesen fátyolozott hangja olyan volt, mint a harmattal befuttatott nemesgyöngy. A legpajkosabb mondain sikamlósságot is méla költői bájba burkolta az ő előadása. Amikor a kabaré céljául azt tűztem ki, hogy a Dalt, ezt a legősibb és legemberibb költői megszólalást uralomra juttassa, legelsősorban Medgyaszay Vilmára kellett gondolnom. Az ő előadásában az útszéli kuplé is dallá nemesedett, és a legelvontabb dal is megtelt a kuplék szikrázó izgalmaival ” – jellemzi igazgatásban későbbi utódját Nagy Endre A kabaré regényében.

Az aradi születésű színésznő akkor már 1907-ben komoly ismertséggel bírt, köszönhetően annak is, hogy négy évvel korábban ő alakította a János vitéz ősbemutatóján Iluskát, ezt pedig a  Magyar Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Nemzeti Színházban alakított szerepek követték. Igazi műfaja azonban a dal, a sanzon lett: énekelt megzenésített Szép Ernő-, Kosztolányi- és Ady-verseket, de Kodály- és Bartók-műveket is ihletetten tolmácsolt.

Két évadon át vezette az addigiakhoz képest változatlan profilú Medgyaszay Kabaréja – Modern Színpad nevű intézményt. A szerzők és a fellépők gárdája nem cserélődött, a régi tagokhoz Rajna Alice, Herczeg Jenő, Békeffi László csatlakoztak. A színésznő azonban rosszul számított, hiába bízott abban, hogy az egyre népszerűbb műfajra megmarad a fizetőképes kereslet. 1915-től Bárdos Artúr vette át a színház bérleti jogát. Medgyaszay – aki állítólag ellenforradalmat vezetett Nagy Endre ellen – maradt Bárdosnál is énekesnő, ám 1918-ban ismét önállósodni próbált, új épületben nyitotta meg alig egy évig működő színházát, majd visszatért az előadó-művészethez.

Bárdos Artúr - egy meg nem nevezett befektető művészeti vezetőjeként - a tréfák, szkeccsek és dalok helyett egyfelvonásosokkal és drámai jelenetekkel próbálkozva színházszerűbb irányt akart adni a Modern Színpadon a kabarénak, ráadásul nem volt konferansziéja, és ez nem kevés kételyt váltott ki a közönségből: „szemmel láthatóan valami nagyképű, nehézkes színpadi embert vagy pláne elméleti színháztudóst láttak bennem, féltették tőlem a kabaré könnyű múzsáját”. Bárdos a látványra nagy hangsúlyt fektetett, valamint elindította azt a gyakorlatot, hogy más színházak nagy művészeit hívta vendégszereplésre. Az első ilyen művész Rózsahegyi Kálmán volt, aki a Nemzeti Színház tagjaként játszotta Harsányi Zsolt egy hadifogolyról szóló jelenetének főszerepét.

A pénzügyi siker azonban meggyőzte a kételkedőket, sőt a vállalkozót is, hogy érdemes színházba befektetni. Bár öreg színházi rókák, Beöthy László és Faludi Jenő is figyelmeztették, hogy öngyilkosság oda színházat vinni, ahol sötétedés után ember nem jár - no, nem azért, mert veszélyes lett volna az akkori Koronaherceg, mai Petőfi Sándor utca, hanem azért, mert a főváros üzleti negyedébe a boltok és egyéb intézetek nyitva tartása alatt jártak a népek -, 1916-ban a Bárdos „átköltözött” a mai Katona József Színház helyére, ahol megalapította a Belvárosi Színházat.

Két év múlva viszont már az akkorra átalakított, de még mindig a 69. szám alatt működő Andrássy úti Színház igazgatójaként láthatták viszont. Az 1918. november 24-én megnyitott színházban Bónyi Adorjánnal és Zágon Istvánnal bővült a kabarészerzők listája, még Kabos Gyula is írt jelenetet. 1921 tavaszától az 1923/24-es évad végéig az Unió Színházüzem Rt. működtette az Andrássy úti Színházat, a művészeti vezető Emőd Tamás lett, zenei vezetőként egy visszatérőt, Szirmai Albertet üdvözölhetett a publikum, 1925 őszétől 1937-ig pedig Wertheimer Elemér igazgatta az ismét könnyed műsorokat kínáló, többek között Ürmössy Anikó, Z. Molnár László, Gózon Gyula és Berky Lili főszereplésével egész estés darabokat is műsorra tűző színházat, amelynek szerzői gárdájához szerzői közé pedig Karinthy Frigyes, Zilahy Lajos, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Vadnai László, Szép Ernő, Kellér Dezső és Vaszary János tartozott. Megmaradt a sanzon, a dal is a repertoáron, Szirmai Albert, Losonczy Dezső, Buday Dénes, Pallós Tivadar, Nádor Mihály és Lányi Viktor dalait Kökény Ilona, Boross Géza, Radó Sándor, Vidor Ferike és Medgyaszay Vilma énekelték. Született egy új műfaj is, az ablüett: Gábor Andor és Kővári Gyula nevéhez fűződik ez a rövid, énekes bohózat volt, amelynek zenei anyagát ismert melódiák, slágerek, népdalok és operaáriák alkották.

Az Andrássy úti Színház - ami nem hivatalosan 1934-től, hivatalosan 1937-től a Magyar Színház Kamaraszínházának számított - átköltöztött a Paulay Ede utcába, és elhagyva a címre utaló szócskát, Andrássy Színházként folytatta a működést.

A figyelmesen olvasóknak feltűnhet egy hiátus 1924/25-ből. Ezt csak azért hagytuk ki, hogy a következő fejezetben innen indulva térjünk vissza 1937-be, hiszen az újabb posztban a Nemzeti Színház Kamaraszínházaként funkcionáló épületről lesz szó.

A történet 1907-ben kezdődő első része itt olvasható.

A Budapest Bábszínház címe: Andrássy út 69. Jó, ez sokak számára nem újdonság. Azt viszont valószínűleg már kevesebben tudják, hogy ezen a helyen 1907 óta üzemel színház, ráadásul itt ringott a magyar kabaré egyik bölcsője.

„Végre megnyílt az Andrássy úton az „ellen-kabaré”, Faludi Sándor Modern Színpada. Az irodalmi kávéházban már jó előre szenzációs adatokat tudtunk meg róla. Hogy a padlóját vastag szmirnaszőnyeg födi, hogy a pincérei lakájruhába vannak öltöztetve, és a londoni hotelek szertartásosságára vannak kioktatva, a koktélok keverésére szakképzett mixert szerződtettek. Aztán néhány ötlet, mondatfoszlány keringett Heltai Jenő és Molnár Ferenc dalszövegeiből, darabjaiból, a zongorán hevenyészve eljátszották Kálmán Imre, Jacobi Viktor, Szirmai Albert zenéit. Az általános vélemény az volt, hogy a kültelki próbálkozások után megszületett az igazi nyugat-európai kabaré az előkelő közönség igényeinek számára. (…)

Már amikor a kapu elé értem, megcsapott az előkelőbb, gazdagabb világ atmoszférája. Az utcán finom magánfogatok, az előcsarnokban libériás inasok várakoztak gazdáikra. (…) A társalgóban nagyszerű vacsorára volt megterítve. Francia ételek, borok, tarka koktélok, amelyeknek keverékeiben valóságos tudomány volt eligazodni. Például emlékszem egy tarkán csíkozott italra, amelyben a hármas szövetség színei rétegződtek egymás fölé. És mindennek a tetejébe azok a finoman surranó pincérek, azok az öblös karosszékek, az ernyős lámpáknak tompa, vörhenyes világítása. (…)

Molnár Ferenc karonfogva elvezetett a sötét nézőtérre, és beültünk az egyik páholyba. Lelkesedve magasztalta a finom kis színpadot, meghitt nézőterét, amelyben a leghalkabb rezdülések is pompásan érvényesültek. Aztán a fülemhez hajolva súgta:

- Gyere át hozzánk! Heltai is akarja! A világ elbámulna rajta, hogy mit tudnánk csinálni mi hárman!”

A föntieket Nagy Endre írja A kabaré regényében. Nála autentikusabban pedig kevesen ismerik azt. De mi köze a kabarénak a Budapest Bábszínház épületéhez?

Az akkori Sugár út és Izabella utca sarkán 1891 óta állt a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, a mellette lévő telekre - az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat számára - pedig Láng Adolf tervezte meg a Műcsarnokot, ahol eredetileg kiállításokat tartottak, majd amikor a Műcsarnok a Hősök terére költözött (1896), és még nem nyitották össze a szomszédos épületeket (1921), egy ún. tükör-tévkert kapott helyet Plasticon néven, a szuterénben pedig a Nemzeti Múzeum műipari osztálya működött. Az utcaszint alatt nyolc lépcsővel, az egykori alagsorban Faludi Sándor 1907. október 11-én, Molnár Ferenc és Heltai Jenő igazgatásával, a karmesteri posztra Szirmai Albertet szerződtetve, zeneszerzőként Kálmán Imrét és Jacobi Viktort alkalmazva nyitotta meg a Modern Színpad Cabaret-t, ahová - eltérően a korabeli konkurenciától, és a fenti idézet által bizonyítva - a gazdag városi polgárságot és az arisztokráciát várták. Ami ma a Budapest Bábszínház előcsarnoka, akkoriban színházteremként üzemelt.

Faludiék szűk egy évig működtették a színházat, majd az újságíróként és a kabaré műfajában is komoly tapasztalattal bíró Nagy Endre 1908. augusztus 29-tól átvette a bérletet, és Modern Színpad Nagy Endre Kabaréja névre keresztelte át. Nagy ambícióval „a Nyugat „folyóiratnak egyik törekvő rovatá”-nak nevezte és átterveztette a színháztermet:

„[A] tömzsi pillérek és hatalmas tartófalak között egy lépésnyi széles térség volt a színpad. A falakat fehér gipsz borította, amelybe tarka pávák és a szecesszió virágfantomjai voltak beillesztve díszül. Ezeket mind leverettem; elvégre ide ünneplő ruhában járt a közönség, és szórakozó kedvét egész este feszélyezhette a gond, hogy a gipszfalak be ne maszatolják a ruháját. Ehelyett sötétvörös mahagóni utánzatú műkővel boríttattam be a falakat, a szecessziós stilizált virágok helyett igazi virágokkal rakattam tele a termet (ez ár a feleségem asszonyos ízlése volt), és az üresen maradt felületeket Márk Lajos vidáman tarka panneau décorativjai födték be.”

A megnyitó előadáson ott volt mindenki, aki számított, és Nagy Endrénél „szépen megfértek egymás mellett arisztokraták, lipótvárosi plutokraták, politikusok, tábornokok, az újdonsült radikális szociológia magántudósai, egyházfők és szociáldemokrata vezérek”. Esténként háromszáz néző előtt a „dalokból, kuplékból, színpadi tréfákból, daljátékokból összeállított tarka műsor iparkodott a magyar politikai és társadalmi élet egybefogott torzképét adni, és a konferansz nemcsak mint keret, hanem mint szilárd váz övezte az egészet.” A konferansz Nagy Endre volt, fellépett itt többek között Medgyaszay Vilma, Ferenczy Károly, Huszár Pufi, Vidor Ferike, Gózon Gyula, akik a tréfák, élcek, bohózatok mellett előadták Tinódi Lantos Sebestyéntől Babits Mihályon át Kosztolányi Dezsőig és Ady Endréig a magyar irodalomtörténet legendái és kortárs alakjai prózában és dalban. Nem, nem elírás: az Ady-versekből például Reinitz Béla által Ady-dalok lettek, az Új vizeken járok, a Kató a misén, A magyar igazság, a Kuruc dalok, a Zilahi ember nótája, a Tűnődés csókja a Medgyaszay-repertoárra kerültek.

Nagy Endre napilapos tapasztalata miatt a kabaréban a dalok és a jelenetek erős aktuálpolitikai és közéleti vonatkozással bírtak, ezt bizonyítandó álljon itt néhány cím: A Parlament megnyitása, Az államtitkár, Wekerle a Scharzkünstler, Kossuth párthelyiséget keres, A választás nagy napja. Természetesen nem minden politikus örült, hogy magát a színpadon látta viszont. 1911-ben például egyikőjük feljelentette Nagy Endrét egy főkapitányi rendeletre hivatkozva, mely szerint „semmi olyat előadni nem szabad, ami a vallásra, hazafias érzésre, az erkölcsre, az állami intézményekre, a közrendre nézve sértő vagy sért egyes személyeket és családokat”. A tárgyaláson a kabarévezető-konferansziét kétszáz korona bírság megfizetésére (nemfizetés esetén tíznapi elzárásra) kötelezték.

Nagy Endre 1912 végén bejelentette, hogy elhagyja a kabarét, a bérletet átadta Medgyaszay Vilmának. A búcsúestre 1913. május 31-én került sor. Ezzel pedig az első fejezet lezárult az épület történetében.