A Budapest Bábszínház blogja

A 2015/2016-os évad első premierje a Nyúl Péter. A próbafolyamatról a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Varsányi Péter számol be.

„A nyári szünetben felolvastam a szövegkönyvet a körülöttem lévő gyerekeknek. Egyikük, idézem, azt mondta: Nagyon izgalmas, és remekül van megírva” – újságolja a nyuszimamát játszó Juhász Ibolya a társulatnak. A Nyúl Péter című készülő előadás szövegéről van szó, amely a néhai Beatrix Potternek és a mostani Fekete Ádámnak hála valóban remek lett. Hogy csak egy példát mondjak: „Ekkor már Péter kint is volt a résnyire nyitott kertkapun, és loholt, ahogy a gyomra bírta, nyargalt, iszkolt, hasította a levegőt, futott, majd kocogott, majd vett egy erős gyalogtempót, mielőtt laza sétafikálása erőtlen vánszorgássá nem lassult, és az éti csigák csak úgy száguldottak el mellette.”

A paraván mögött


Ahogy arra az első soromból következtethetett a kedves és szemfüles olvasó, a produkció szereplői már a nyári szünet beállta előtt kezükbe kapták a színdarabot – így hosszú heteket tölthettek a strandon, a fűben és még számos más helyen elnyúlva olyan kérdések firtatásával, mint például hogyan viselik az ikernyulak, ha összekeverik őket, hány éves Egérke néni, és hogyan befolyásolja egy macska pszichoszexuális fejlődését, ha lány létére Albertnak hívják. Míg a színészek nyara e gondolatok jegyében telt, a rendező, Ellinger Edina a gyermekeivel töltötte az idejét, az így szerzett friss élményanyag pedig kézzelfogható/szemmel látható/füllel hallható hatással van a készülő előadásra. Elvégre a Nyúl Péter egy sokgyerekes család hétköznapjait mutatja be. De nem csak Edina gyermekei, hanem minden korosztály minden tagja magára ismerhet majd a szereplőkben.

A rendező, Ellinger Edina


Apropó szereplők: az előadás érdekessége, hogy paravánt és kesztyűs bábokat használ – a Budapest Bábszínház eme évezredben született nézői ilyesmivel ritkán találkozhattak. Ráadásul egy olyan speciális paravánrendszerről van szó (a díszlet és a bábok Lisztopád Kriszta munkája), amely a nagyszínpadot minden irányban beteríti. A nézőtér felől impozáns látványt nyújt (dombos táj gyönyörű fákkal), a színfalak mögött azonban egy kisebb labirintus terül el. (Mint a mellékelt fotók jelzik, én is bemerészkedtem az útvesztőbe, de egy idő után kimenekültem a tomboló minotauruszok nyulak elől.) A tombolás szót itt pozitívan kell érteni: a színészek hatalmas lendülettel, töretlen energiával dolgoznak, játszanak a paravánok mögött, élükön a címszereplőt életre keltő vendégművésszel, Márkus Sándorral.

A tomboló Márkus Sándor


Még csak egy hete próbál a produkció, de már a darab harmada „le van rendelkezve”. Ez nagyjából azt jelenti, hogy mindenki tudja, mit, mikor és miért csinál, valójában azonban ennél sokkal többről van szó. A szereplők nem egyszerűen utasításokat hajtanak végre, hiszen a rendező amellett, hogy határozott elképzelésekkel bír, teljesen nyitott a színészek ötleteire, hanem együtt lélegeznek a bábjaikkal (lásd a címadó kérdést, ami így bukott ki a Gergelyfi bácsit alakító Kemény István szájából), és nem telik el próbaperc úgy, hogy ne érné a nézőtéren ülőket meglepetés (értsd: nagyon, de nagyon sokat nevetünk)…

Komment 0 | Reblog! 0 |

Így készül a Kabaré 5.

Címkék: Budapest Babszinhaz, Kabaré musical, bábszínház, Alföldi Róbert

A Kabaré próbafolyamatának vége, a fotóspróba után, a közönség jelenlétében tartandó főpróba előtt vagyunk. A Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudomány MA szakos Nánási Brigitta utolsó naplóbejegyzését  olvashatják.

Elég hamar eljutott a produkció abba a fázisba, hogy újra és újra összpróbát lehetett tartani, én pedig a rendszeres próbalátogatás következtében folyamatosan azon kaptam magam, hogy a metrón utazva hangosan dúdolom az előadásban felcsendülő dalokat. A premier közeledtével a feszültség egyre nő, még rám is átragad, ahogy a nézőtérről figyelem az eseményeket. Mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából, amit a rendező meg is követel, nem véletlen, hogy ilyen tempóban halad az előadás színpadra állítása.

Alföldi Róbert, Hoffer Károly, Gergye Krisztián (fotó: Éder Vera)
Alföldi Róbert, Hoffer Károly, Gergye Krisztián (fotó: Éder Vera)

A jelmezek folyamatosan készültek, ami nagyban hozzájárul a látványhoz, és a színészek dolgát is megkönnyíti a karakterformálásban – vagy épp megnehezíti, mert van, akinek szokatlan, nem túl hétköznapi dolgot kell magára öltenie –, de a premierig mindenkinek volt ideje megbarátkozni a számára kiszemelt ruhadarabokkal és cipőkkel. Az utolsó héten a bábokon már csak apróbb változtatásokat kellett végrehajtani, a díszlet is szinte végleges állapotba került, a koreográfiákat is csak pontosítani kellett. (Bár az egyik próbán felvetődött, hogy „ha hamar kész leszünk, megcsinálhatjuk még a Három kismalacot is”. Valóban érdekes lehet az is, ha tizennyolc éven felülieknek ajánlják, de ez valószínűleg már csak egy következő próbafolyamat során valósulhat meg.)

Alföldi Róbert az összpróbák után hosszú megbeszéléseket tartott, ezek során elemezte a problémákat, a számára tetsző (vagy épp ellenkezőleg: nem tetsző) mozdulatokat, gesztusokat vagy hangsúlyokat még el is játszotta, amivel gyakran igen nagy tetszést aratott a színészek körében. A rendező „belső monológokkal” igyekezett segíteni a színészek dolgát, azaz a néma gesztusok, de a kimondott szavak és mondatok mögött rejlő nyers, egyszerűsített tartalmat hangsúlyozta.

Elöl: Mórocz Adrienn (fotó: Éder Vera)
Elöl: Mórocz Adrienn (fotó: Éder Vera)

Ezek hallatán én gyakran úgy éreztem, az előadás valóban csak tizennyolc éven felüliek számára ajánlott. Ezt az érzésemet elég sok jelenet erősítette-erősíti, néha már magam sem tudtam, hogy zavaromban nevessek, esetleg oda se nézzek, vagy csak úgy szórakozzak ezek láttán. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, mert nekem már nem újdonság egyik pikáns jelenet sem– az egyik Alföldi szerint biztosan tapsos lesz –, de azért erősen él bennem az emlék, amikor először láttam, és tátva maradt a szám, úgy figyeltem a színpadon történő eseményeket, még az is felmerült bennem, hogy mindezt csak álmodom. Aki beül erre az előadásra, semmiképpen sem mondhatja azt, hogy unatkozott, ugyanis az előbbi jelenetek mellett is igen erős érzelmi hatások érik majd a nézőket: nagyon sok humoros, romantikus és megható pillanatot élhetnek majd át. A dalok és koreográfiák láttán gyakran éreztem, magam is felugranék a színpadra, és együtt táncolnék a színészekkel, vagy épp ünnepelném az új évet az egyik jelenetben.

Egyre inkább kíváncsi vagyok a fogadtatásra. Felmerült bennem, hogy a premieren úgy kéne ülnöm, hogy a közönséggel szemben helyezkedjek el, hogy láthassam a nézők arcát, és reakcióit, a nem mindennapi események megtekintése közben. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas pillanatokat láthatnék ebből a nézőpontból is. 

Ács Norbert, Spiegl Anna, Szatory Dávid, Pallai Mara (fotó: Éder Vera)
Ács Norbert, Spiegl Anna, Szatory Dávid, Pallai Mara (fotó: Éder Vera)

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Hoffer Károllyal

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Kabaré mintegy húsz bábját Hoffer Károly tervezte. Távolról úgy látszik, nem őszült bele, közelről azonban valószínűleg más a helyzet.

A Kabaré olvasópróbáján



 

- Többféle technikájú és anyagi minőségű báb vannak az előadásban. Hogyan indokolja ezt a történet, illetve a báb és a mozgató közötti viszony?

- Schneider kisasszonynál és Schultz úrnál csak a bábok szintjén jelenik meg a történet, Ács Norbi és Pallai Mara színészi, de alapvetően mozgatói minőségben vannak jelen a színpadon. Ez a két báb jóval realisztikusabb, szinte naturalisztisztikus. Sally és Cliff esetében sokkal inkább jel értékűen használjuk a bábokat: az ő kapcsolatukban, pontosabban a kapcsolat változásában játszanak szerepet ezek a figurák. Olyan helyzetekben bújnak a báb mögé, amikor nem akarnak vagy mernek valamit kimondani, és a báb az a médium, amin keresztül kommunikálnak. Ez a két figura jóval redukáltabb, mivel Mórocz Adri és Szatory Dávid hús-vér színészi jelenléte a meghatározó, a báb „csak” közvetít. A táncosnők karakterénél az volt a fontos, hogy lecserélhető mobil testeket készítsünk, hogy bárki, aki bejön a kabaréba, megválaszthassa magának azt a testet, amivel az éjszakát szeretné eltölteni. Az is fontos, hogy képesek legyenek ezek a személytelen testek megszemélyesülni azáltal, hogy élő arcok kerülnek mögéjük, ám ha lekerülnek a színésznőkről, a torzók megint nem jelentenek mást, mint a primer testet és testiséget. Erős hatást kiváltó vizuális megoldásokat kerestem. Ilyen például az átlátszó plexiből készült Sally báb a kaparás után (az előadás szöveghasználata – a szerk.). Teljesen más anyagi minőségű az addig használt bábhoz képest, nehezebb, merevebb, kopog. Ha akarom, kizárólag annyit jelent, hogy ez a lány elvesztette a gyerekét, ha akarom, azt is kifejezi, hogy lelkileg is teljesen kiüresedett. És vannak még sematikus maszkok: bárki egyetlen mozdulattal személytelenné tehető vele, ugyanakkor a hús-vér tekintet megmarad, sőt reflektálhat akár a Ku-Klux Klán csuklyáira is. Aztán van még két kesztyűs báb, nekik annyi a bábos vonatkozásuk, hogy a kabarékban felléptek-fellépnek kesztyűs figurákkal. Ők egy egészen kitett, a báb által viszont mégis absztrahált szexuális játékban láthatók. Más klasszikus bábos megoldásokkal is élünk: játszunk például a léptékváltással, azzal, ahogyan a Konferanszié megnő. (De ezt most nem leplezzük le! – a szerk.) Vagy van egy ananász, ami az adott pillanatban diszkógömbként tudja szórni a fényt.

- Ez mennyiben bábos megoldás? Nem egy olyan kellék, amit bármelyik más színház műhelye el tudna készíteni?

- Nehéz a határt meghúzni, és igen, ezt bárhol máshol is el lehetne készíteni. Nem akarom túlgondolni, maradjunk abban, hogy ez egy stilizált minőségű gyümölcs, ami léptékében nagyobb, mint a bábfigurák.

- A műhely számára mi jelentette a kihívást? Kellett-e nehézségekkel megküzdenetek?

- Az idő rövidsége nehezítette a pályát, illetve az, hogy új anyagok használatával kísérleteztünk. A táncosnők, illetve a Schneider-Schultz pár teste egy speciális latexgumiból van, ami az emberi bőrhöz hasonló, nagyon naturalisztikus felületet ad, de ehhez 15 rétegben kell felvinni. Az első réteg után jön egy réteg vászon, aztán újabb 14 réteg latex, mindezt rétegenként kell szárítani, ami rettentő időigényes. Amikor lehúzod az alapról, ami egy faragott polifoam (egy kb. 10 cm vastagságú polifoamra gondoljon a kedves olvasó, ne a strand- vagy jógamatracra – a szerk.). A latex megtartja a formát, és ki lehet tömni az üregeket vatelinnel, granulátummal, attól függően, milyen hatást szeretnénk elérni. Ezt főleg filmekben használják, bábszínházban még nem dolgoztak vele. Hatásában szerintem elértük azt, amit szerettünk volna, tehát a műhely nagyon jól abszolválta ezt a feladatot. És szerintem megtartjuk ezt a technikát, a jövőben is alkalmazni fogjuk.

Pallai Marával és Ács Norberttel (fotó: Éder Vera)

- Bár még nincs vége, de neked mekkora iskola volt ez a munka?

- Iszonyúan féltem az elején. Szerintem sikerült hamar megtanulni, hogyan dolgozik Robi (Alföldi Róbert – a szerk.), ráhangolódni arra, mit és milyen tempóban akar elérni. Már a tervelfogadáson éreztem részéről a bizalmat, hogy amit a színpadra engedek, az kellően igényes, olyan, amilyet ő látni akar. Az sokat segített, hogy Robi mérhetetlenül profi, és ugyanezt a körülötte levőktől is megköveteli. Viszont nagyon nehéz őt utolérni. Néha váratlan változtatást kért, ami a báb méretében nem annyira egyszerű, mert egy színésznek könnyen veszel egyik napról a másikra egy kabátot, de a bábnak ezt méretarányosan meg kell varrni, ahhoz először anyag- és színminta kell, az anyagot be kell szerezni, szóval összességében minden jóval időigényesebb. Rengeteget tanultam én és a műhely is arról, hogy azokat a kéréseket, amikkel Robi érkezett, hogyan teljesítsük a tőlünk telhető legmagasabb szinten.

- Ki az ideálisabb partner neked: az a rendező, akinek nagyon kifinomult a vizuális kultúrája, aki nagyon pontosan tudja, mit akar látni, te pedig kivitelezed az ő kéréseit, vagy az, aki magadra hagy, és enged az önmegvalósításban?

- Dolgoztam már olyan rendezővel, akinek kevés elképzelése volt arról, mit szeretne látni a színpadon. Ilyenkor tervezőasztal mellett ki tudok találni egy csomó dolgot, ami tök jól működik a fejemben meg a papíron, de ha bekerül az előadásba, akkor az magával vonz egy csomó más dolgot, amire egy rendezőnek reflektálni kell. Ha ez nem valósul meg, minden elcsúszik vizuálisan és koncepcionálisan is. Robi nagyon tudja, mit akar látni a színpadon, egészen apróságokra is ügyel. Ennek megvan az előnye, mert ennyire rövid idő alatt elég a konkrét elvárások mentén dolgozni – ami persze nem kevés –, ugyanakkor azt sem érzem, hogy csorbítaná a tervezői önérzetet. Sok ötletemre nyitott volt, sokat meg eldobott, de ezzel semmi baj nincs, mert a jófajta konfrontáció működtet egy folyamatot.

- Bevállalnád újra?

- Most egy darabig nem. (Nevet.) Nagyon jót tett nekem ez a munka, sokat tanultam belőle, de úgy érzem, ki kell fújnom magam. Aztán utána persze megint kezdhetnénk elölről.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Kabaré kulisszái mögé a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak segítségével pillanthatnak be az olvasók. Ezúttal Kővári Szimonetta segítségével, aki a rendezőt, Alföldi Róbertet kérdezte.

Alföldi Róbert az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)
Az olvasópróbán (fotó: Éder Vera)

- Legutóbb akkor volt alkalmam kérdezni Öntől, amikor tavaly Radnóti Zsuzsa vendége volt a Károlin egy beszélgetésre. Akkor arra voltam kíváncsi, merre tovább a Nemzeti után – és azóta láthatjuk, hogy Vígszínház, Átrium, Rózsavölgyi, Radnóti, Opera, most a Bábszínház. Hogy kell elképzelni az életét? Milyen érzések vannak Önben? Mindig új emberek, lehetőségek. Hiányzik-e a társulati lét?

- Most egy ilyen élet van, oda megyek, ahová hívnak. Az utóbbi két évben elég sok helyen voltam – most jöttem haza Bécsből. Lehetne azon siránkozni, hogy mi volt, vagy hasonlók, de az, hogy társulati lét, így túl általános. Én most nagyon élvezem ezt a szabadságot. Most nem annyira látom magam társulatban, beosztottként. De lehet, hogy nem is annyira igaz ez a mondat így. Persze, hogy hiányzik a társulat, de annyira erősen él bennem az, ami a Nemzetiben volt, hogy hazugság lenne bárhova elmenni és ugyanazt keresni. Másrészről jól is esik most ide-oda menni és mindenfélét csinálni. Aztán majd biztosan hiányzik, amikor ebből is elég. De ahogy Ön is felsorolta, nagyon más típusú ügyeket csinálok most, nincs idő, energia és helyzet – nos, elkényelmesedni semmiképp, és megunni se lehet. Egyszerűen: Bécsben, Háy Gyula után a Kabaré bábokkal… Ez most így nagyon frissen, éberen, kíváncsian tart.

- Ezt a sokszínűséget, vagy ahogy Ön mondta, hogy másféle dolgokat csinál, különösen érdekesnek tartom a Kabaré esetében, hiszen ezt a darabot immár harmadszor rendezi meg. Először az Operettszínházban vitte színre, majd a Nemzetiben színművészeti egyetemistákkal, most pedig itt bábokkal. Hogyhogy újra ez a mű került a repertoárjára?

- Meczner Jánossal talán már hamarabb beszéltünk erről az ötletről, mint hogy az egyetemen megrendeztem volna. Igazából, teljesen mindegy hányszor csinálja meg az ember. Új változat készült annak idején az Operettbe is, a Nemzetibe is és ide is.  Most kvázi bábszínpadi átdolgozást kellett csinálni. Szerintem jó, ha az ember többször csinál valamit, mert egyre több mindent tud meg róla, egyre pontosabban, ugyanakkor szabadabban fogalmaz. A báb műfaj pedig olyan végtelen szabadságot ad, ami egyszerűen csodálatos. Szóval, hiába csinálom harmadszor, nem köszön vissza a másik két előadásom, mert ugyanúgy a nulláról kell elkezdeni mindent.

Alföldi Róbert (fotó: Éder Vera)
Alföldi Róbert (fotó: Éder Vera)

- Az olvasópróbán elhangzott Öntől, egy olyan mondat, hogy „a bábok mindig azt csinálják, amit én akarok”, és ez a próbákon is többször előkerült – mikor egy-egy mozdulatot kitalált, és azt bábokkal azonnal meg lehetett csinálni, felderült, hogy ez mennyire jó.

- Ez félig vicces dolog. A velem dolgozó színészek gyakran mondogatják nekem, hogy én mindent azonnal kérek, és mindig mindenhez ragaszkodom. Ugye egy bábnál ez csodálatosan tud működni (és nem dumál vissza). Közben pedig ettől nehéz is – mert hát egy bábnak nincs érzete, a bábművésznek van érzete. Amit egy báb csinál, annak mindennek jelentősége van, hiszen például az, hogy ő lépjen, az minimum három mozdulatot jelent. És természetesen olyan dolgokat is meg tud megcsinálni, amit egy ember nem.

- A bábok révén milyen hangulatú inkább ez a rendezés?

- Sötétebbre van véve szerintem, mint az eddigiek – és végletesebbre. Szabadabb és bátrabb.

- A Konferansziét hogyan képzeli el?

A Konferanszié mindig nagyon nehéz kérdés, mert meglehetősen erősen él a film a köztudatban. Ez a szerep például Sally figurájához képest sokkal megfoghatatlanabb. Ennél a szerepnél eleve érvényes a végletesség, a szabadabb lehetőségek – ő lehetővé teszi az előadáson belül a különböző reflexiókat, önreflexiót, az előadásra való reflexiót, a báb műfajára való reflexiót. Egy olyan figura, aki bármit megengedhet magának, aki fölöttünk.

- Neki van bábja?

- Nincs, ő maga egy báb.

- Mitől függ, hogy melyik szereplőnek van bábja és melyiknek nincs?

- Remélem, hogy ebben van egy rendszer, és abban is, mikor hogyan használjuk a bábot. A két idős szereplőnél fontos volt, hogy ők bábok, de például Sally és Cliff esetében érdekes az, hogy meg lehet kettőzni a pillanatokat a kapcsolatban, hogy meg lehet mutatni egyszerre a dolgok, érzések színét és a fonákját is.

- Mi lesz az üzenete ennek az előadásnak?

- Nem tudom, nem szoktam üzeneteket rendezni.

Szatory Dávidot és Mórocz Adriennt instruálva (fotó: Éder Vera)
Szatory Dávidot és Mórocz Adriennt instruálva (fotó: Éder Vera)

- Mégis, mi a fő koncepció? Az olvasópróbán elhangzott, hogy a darab ki lett emelve az 1931-es németországi környezetből, például Rajna helyett Dunát használ. Mintha felfedezhető lenne azért egy párhuzam.

- Szerintem ez nem ennyire direkt. Azt is mondtam az olvasópróbán, hogy szeretnék egy hangulatot elkapni. Tehát nem üzenet van, hanem inkább egy hangulat – amiben talán benne vagyunk, amiben élünk. És mint minden színházi előadásnak, ennek is szerintem az a dolga, hogy ezt felnagyítsa és végletesen megmutassa, s így hátha arra kényszeríti az embereket, hogy elgondolkozzanak rajta.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Szatory Dáviddal

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szatory Dávid: Komfortzónán kívül

Címkék: Kabaré musical, kabaré, szatory dávid, Budapest Babszinhaz

Nem gyerekkorában járt utoljára a Budapest Bábszínházban, hanem középiskolásként, amikor a Kovalik Balázs rendezte Óriáscsecsemőt látta. (Legyinthetünk rá, persze, drámatagozatos volt, tőlük ez normális. Persze, de akkor is.)  Aztán a „Na, milyen lesz a bábod?” kérdésre teljesen természetesen válaszolja, hogy bunraku. (Megtanulta Hoffer Karitól, jó, de ez így már tényleg nem ér!) Ezek után az ember már meg sem lepődik azon a félmondatán, hogy nagyon vágyott már a levegőváltozásra, arra, hogy egy kicsit kimozduljon a komfortzónájából.

A Kabaré olvasópróbáján (fotó: Éder Vera)
A Kabaré olvasópróbáján (fotó: Éder Vera)

- Mert?

- Mert az a tapasztalatom, hogy minden ilyen újfajta munkától kapok valamit, mindegyikből tudok tanulni. És mert valahogy az volt az előérzetem a Bábszínházzal, hogy egy otthonos helyre, egy baromi jó csapatba jövök. És nem csalódtam. Könnyed lazaság van, persze közben ott a munka iránti alázat, és igen, stresszelünk azon, hogy sikerüljön a próba, jó legyen a végeredmény, de görcs senkiben nincs. A társulat nagyon ismeri egymást, egymás rezdüléseit, amire nyilván szükség is van, hiszen ebben a műfajban nagyon egymásra vannak utalva.

- Ezek szerint akkor csak annyit jelent a komfortzónádból való kimozdulás, hogy kaptál egy bábot a kezedbe?

- Nem csupán. Elég nagy döntések után vagyok, elég sok mindenben változtattam az életemen. Nem akarok belőlük titkot csinálni, de várjuk meg, amíg hivatalossá válik. Lehet, hogy fura lesz, de ahhoz tudnám hasonlítani ezt a helyzetet, mint amikor az ember elutazik külföldre. Az, hogy más a légkör, mások az emberek, más a rendszer, számomra elsősorban új impulzusokat jelent. A változások rám mindig pozitívan hatnak, valószínűleg azért, mert alapvetően könnyen alkalmazkodom, nem szokott félelmet okozni.

- Alföldi Róbert munkamódszerét finoman szólva is elég jól ismered. Nem először foglalkozik bábokkal, de te először látod ilyen közegben. Obligát a kérdés: másképp rendez?

- Elég sokat dolgoztunk már együtt ahhoz képest, hogy hány éve vagyok a pályán, ráadásul a külső munkáim is hozzá kötődnek, így azt hiszem, a színházi gondolkodását, azt a struktúrát, amiben ő egy előadást létre szeretne hozni, megtanultam már.  Nem dolgozik másképp, illetve nem is tudom… Pont a tegnapi és a mai próbán ismételte többször, hogy jól van, működik, ami szerintem önmagának is szólt, olyan volt, mint egy megerősítés. Volt egy összpróba, ami után – jogosan – megkaptuk a magunkét, mert nem voltunk elég pontosak. Egy ilyen bonyolult rendszerben, amiben van báb is, élő színész is, a kettő ráadásul reflektál egymásra, nagyon pontosnak kell lennünk, és pontosan kell tudnunk, mi miért, és miért épp bábbal vagy báb nélkül történik. Robi kidolgozott egy rendszert, azzal érkezett, a példányban is benne van, aztán a próbák alatt kiderült, hogy van, ami nem működik, akkor azt kidobtuk, vagy jöttek új ötletek. Csak hát a bábbal pontosnak lenni mindig egy picit tovább tart, mint nélküle, mert velünk egyenértékű szereplőkké kell válniuk. Vagy nekünk kell egyenértékűvé válnunk a bábbal, és felnőni hozzájuk? (Nevet.)

- Neked melyik a nehezebb?

- Én ezt nem tudom másképp, csak gyermeki játékként felfogni, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy annyit azért nem bábozok, hogy az plusz para legyen. Talán nem ciki, mert nem vagyok bábos, nem tudatosan használom. Élvezem. Arra tudok gondolni, hogy ő az én lelkem, bizonyos érzéseket vele tudok csak kifejezni. Amikor a kezemben van, próbálom úgy kezelni, mint saját magamat. És úgy tartani, hogy szépen álljon, ne essen össze. Figyelem a többieket, próbálok tőlük tanulni. Nézem, mi minden lesz ezekből az anyagokból, ezekből a „gumidarabokból”, amikor értő kezekbe kerülnek. Szóval remélem, hogy sikerül úgy megmozdítanom a Cliff bábot, hogy az életre kel. Remélem. (Teszi hozzá félszeg mosollyal.) Ezek a bábok egyébként csodálatosak, nagyon kifejezőek. Rájuk nézel, és nem az jut eszedbe, hogy az egy báb, egy tárgy, hanem azonnal látod bennük a személyiséget, az érző lényt.

Cliff próbabábjával (fotó: Éder Vera)
Cliff próbabábjával (fotó: Éder Vera)

- A Kabaréban ott a Konferanszié bravúrszerepe és persze Sallyé. Schultz úr és Schneider kisasszony történetén hüppögünk. Cliffről meg az jut az ember eszébe, hogy szinte semmi nem jut róla az eszébe. Ott van ez a helyes fiú, aki alapvetően súlytalan, sodródó, akarat nélküli, lúzer, nem különösebben érdekes figura. Mitől lesz valamilyen ez a fiú? Jó, persze, tőled, de mibe kapaszkodik a színész?

- Próbálunk mindezek ellen menni, a csapdákat elkerülni, ami Robira egyébként is eléggé jellemző, hogy egy unásig ismert alapanyagot nézzünk meg máshonnan, hogy mi van akkor, ha… Például ha Cliff egy teljesen hétköznapi, mai fiú, aki elmegy külföldre, meglát egy jó csajt, és belekeveredik olyan dolgokba, amikből nem kér. Akinek ezáltal hirtelen fel kell nőnie. Ha ebbe én Szatory Dávidként belegondolok, hogy elhúzok teszem azt Franciaországba, ott találkozom egy lánnyal, aki alapvetően egy egészen más közegben él, aztán kiderül, hogy gyerekünk lesz – ez azért elég sokkoló. Egy ilyen nem egyszerű tengerparti flört biztosan hagy nyomot az emberben. Nem biztos, hogy egy görög tragédiát érne Cliff sorsa, de ha őt „mindegy”-re vesszük, akkor Sally is súlytalanná válik, hiszen végső soron ez kettejük tragédiája. A találkozásnak, a szerelmüknek, a gyerekkel kapcsolatos döntésnek és az elválásnak kell, hogy tétje legyen, és ehhez érzelmileg mindenképp egyenrangú feleknek kell lenniük.

- És hol mennek el egymás mellett? Sally karrierje az egyetlen ok, hogy nincs közös jövőjük?

- Egyrészt alapvetően más világból jöttek. És hát azt könnyű mondani, hogy gyere velem, elviszlek, majd velem máshol, egy neked idegen világban jó lesz. Az utolsó dal szöget ütött a fejembe. Abban Elsie-ről van szó, rajta keresztül pedig azokról az emberekről, akik valami miatt fontos szerepet játszanak az életünkben, még akkor is, ha esetleg nem tudunk róla. Akiknek a lénye, az életfelfogása nyomot hagy bennünk, szinte példaértékű, mert még ha félre is siklott a sorsuk, azt is teljes hittel tudják képviselni. Ilyen Sally is, aki minden sötétségével együtt élvezi azt, amit csinál. Elmehetne, de hol tudna érvényesülni? A Nemzetiben játszom a Brand című darabban, és abban van egy mondat, ami arról szól, hogy a haza olyan, mint a fa gyökere, szóval ha máshol akarsz érvényesülni, az soha nem lesz olyan. Ezt nem akarja Sally bevállalni. Talán joggal.

- Akkor Cliffnek könnyebb, mert ők el tudnak menni?

- Ő is maradhatna, de mégsem teszi, mert kényelmetlen neki ez a közeg. És nem csupán a külvilág történései, hanem az, ahogyan Sally éli az életét. Az, amit neki a pénzért meg kell tenni, Cliffnek ijesztő, már elviselhetetlenül sok. Felkínálja Sallynek a lehetőséget, hogy ebből kilépjen, hogy együtt majd megoldják, de a lánynak ez a segítség nem kell, ő egyedül akar boldogulni, miközben csak annyit kér, hogy szeresse a fiú, és hagyja élni, ahogyan addig élt. Cliffnek van ez a magánéleti szorongás, és az a félelemérzet, hogy gyűlnek a viharfelhők körülöttük a nagyvilágban. Erre az ő válasza a menekülés.

- Cliff Bradshaw elutazik, hazamegy, megír egy regényt. Mi lesz abban?

- Hú, ezen még nem gondolkodtam. (Gondolkodik.) Nem vagyok író, de színpadon például az a nehezebb, ha úgy játszol szerelmest, hogy közben civilben is szerelmes vagy. Fura, meghasonult állapot, hogy amiben élsz, abban már a színpadon nem tudsz élni. Szóval vagy élveboncolásból kiírja magából, vagy ezt félretéve teljesen mást, mint ami történt, menekülésképp mondjuk valami idillit. De talán inkább az előbbi, hogy nagyon mélyen belemegy. Csak az a kérdés, mennyi idő után fejezi be a könyvet, hogy egyfajta terápiaként egyhuzamban, fél év alatt, vagy belekezd, aztán soha nem fejezi be.

Mórocz Adriennel (fotó: Éder Vera)
Mórocz Adriennel (fotó: Éder Vera)​

- Cliff visszatér valaha Sally városába?

- Valószínű, hogy nem, mert annyira intenzív volt ez az időszak, annyi mindent átélnek, és ebből annyi mindenre választ kap. Például arra, hogy nem alkalmas Sally mellé. Hiába szeretik egymást, nem működne a kapcsolat, mert nem ugyanott tartanak, nem ugyanolyan amplitudóval élik az életüket. De az is biztos, hogy nyomot hagy az életében ez a lány, és vágyként valahol mindig mélyen benne lesz az amerikai kertvárosban kiegyensúlyozottan élt mindennapjaiban.

További háttéranyagok a Kabaréhoz:

Interjú Alföldi Róberttel

3. próbanapló 

A Kabaré Magyarországon

2. próbanapló

1. próbanapló

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Budapest Bábszínház blogja

A Budapest Bábszínház blogja a Budapest Bábszínházról és a bábszínházról. Felnőtteknek is. Sőt!

Követők

Bódi Tamás Budapest Bábszínház Kolozsi Angéla gyerekszinhaz

Címkefelhő

Budapest Babszinhaz, bábszínház, bab, Semmi, Janne Teller, Trisztan es Izolda, ifjúsági előadás, gyerekszínház, Kabaré musical, Alföldi Róbert, kabaré, Bercsenyi Peter, Daniel Danis, mese, Spiegl Anna, rajzpalyazat, Kivi, Hókirálynő, musical, Pettson és Findusz, színháztörténet, babfilm, Ludas Matyi, andrássy út, animáció, semmi, Gáspár Ildikó, Quimby, A kis Mukk, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Hoffer Károly, Bereczki Csilla, BBC, reklám, színház- és filmművészeti egyetem, Kiss Tibor, Teszárek Csaba, Katona József Színház, kortars irodalom, Az iglic, marionett, Caryl Churchill, könyvtár, Handspring Puppet Company, babszinhaz, Koós Iván, Hans Christian Andersen, cabaret, Szalinger Balazs, színház, Ács Norbert, Kálmán Eszter, Ellinger Edina, Csizmadia Tibor, Pagony Kiado, Hups Crew, bécs, Dario Fo, John Turturro, Szinhazi Vilagnap, Bárdos Artúr, Nemzeti Színház, Nagy Endre, Medgyaszay Vilma, Markó Róbert, dokumentumfilm, bábtörténet, Richard Teschner, animációs film, Marék Veronika, Mazsola, Misi mókus, Futrinka utca, Brody Vera, poszt 2014, Nelson Mandela, Tíz emelet boldogság, Koós György, Jevgenyij Svarc, Nyúl Péter, beatrix potter, kesztyűs báb, szatory dávid, túl a maszat-hegyen, Varro Dani, varró dániel, gyermek- és ifjúsági színházi világnap, Nemes Takách Kata, El Hormiguero, That Puppet Game Show, Muppets, Pablo Motos, Spanyolország, gameshow, talkshow, Muppet Show, Boribon és Annipanni, Sesame Street, Márton László, Kovács Judit, szezám utca, Michelle Obama, óvodás, ASSITEJ, Sziget 2013, Neil Patrick Harris, Nike, foci, barca, Andres Iniesta, Vietnami Koztarsasag, Anthony Minghella, vízi bábszínház, Barcelona CF, hasbeszélő, kiállítás, allatbarat, szinhazi fesztival, TeARTrum Fesztivál, Nina Conti, Sziget, Pillangokisasszony, War Horse, Broadway, West End, Hollywood, báb, Julie Taymor, Tim Burton, Jason Segel, bábfilm, Budapest Bábszínház, Budapest Babszinhaz , Blind Summit Puppet Theatre, Oedipus Rex, Az oroszlankiraly, A halott menyasszony, Karacsonyi lidercnyomas, allatok vilagnapja, Salzburg, Igy jartam anyatokkal, Jurányi, Füge Produkció, CBBC, Tatai Zsolt, Odüsszeia, Pethő Gergő, Blasek Gyöngyi, Szolár Tibor, Fehérlófia, ifjúsági színház, drámapedagógia, Neudold Júlia, kivi, látványtervezés, Odüsszeusz, Rózsa és Ibolya, mr bean, William Kentridge, olvasás, gyerekirodalom, Hajnali csillag peremén, Richard Wagner, Mozart, Fige Attila, Gimesi Dóra, Fodor Annamaria, Cselédek, Bohoczki Sára, Mórocz Adrienn, Jean Genet, Babák, Michael Morpurgo