Megmutatjuk.

Üdvözlet a 200.-ra

 

A költő panaszkodik, hogy havi kétszáz még sose telt,

és nékünk –no, lám!- már a 200.is betelt.

Innen nem csökkenünk – mint olykor bérünk-,

hanem , szaporodunk,

a kétszázötvenig, tán el is jutunk.

Aztán célba vesszük a bűvös háromszázat,

aki itt megáll balga, gerjesszük hát a vágyat,

négyszáz, ötszáz legyen a cél!

Mert csak a gyáva, s olykor az igazgató az, aki fél.

Az alkotó immár pihen, vagy épp máson dolgozik,

de a gép forog,

és a szárnyas idő rohan, rohan –sajnos!-

nem vánszorog.

Sötét hajunk is őszbe vegyült már, s a tél dere is megütté fejünket,

ám e mű még mindig kevésbé rontja kedvünket,

mint más egyéb.

Játékra fel, hát játszótársaim! - hisz szerződéstek is erre int-

Feledjétek a rendezőt, az igazgatót és a kínos kínt!

 

Ajánlás:

Herceg!

A volt az már nem lesz,

s a lesz az nem lesz olyan, mint volt a volt.

Kiáltani csak az élő tud

és hallgat – mint a sír- a holt.