Apró szilánkok – Így készül a Hókirálynő 2.

Altorjay Johanna újra jelentkezik a Hókirálynő próbáiról.

Már egy jó ideje annak, hogy megírtam első beszámolómat a születendő Hókirálynő bábdarabról. Azóta figyelemmel kísértem az eddigi olvasópróbákat, színpadi beállásokat és műhelymunkákat.

Amikor megszületik egy színdarab, esetünkben egy bábdarab, nézőként beülünk az előadásra, végignézzük és kialakítunk róla egy „átfogó”véleményt. A darabnak azonban csak a kész állapotával szembesülünk, ellenben a hosszú próbafolyamatokról, a rendezői és színészi kooperációról, illetve a tervezői  problémamegoldásokról vagy egyéb részmunkálatokról nem feltétlen szerzünk ismeretet. Ez természetes, azonban ezek éppúgy a darab fontos részét képezik, mint a szöveg vagy a zene. Ezért is örülök, hogy egy picit én is része lehetek a Hókirálynő születésének.

A Hókirálynő-próbák  sajátos, hívogató légkörét a humoros színészek és munkatársak, illetve a nyílt gondolkodású rendező adja. Élvezet nézni, milyen olajozottan működő gépezetben zajlanak a folyamatok, ahol mindenkinek megvan a maga helye. Már az első olvapróbától kezdve feltűnt, hogy kölcsönös együttműködésről van szó, nem pedig egy egyoldalú, „parancsokból”  és utasításokból álló rendszerről. A színészek és a rendező elmondják a gondolataikat, reagálnak egymásra és közösen keresik a legjobb megoldásokat. Kérdések mindig akadtak eddig, szerintem eztán is lesznek, de ez egyáltalán nem akadályozza a munkát. „Ide kellene még egy mondat, nem?”-hez hasonló kérdések mellett még beleférnek a vicces kommentek vagy a percekig nyúló nevetések.

A bábdaraboknak a legnagyobb nehézségét a rengeteg kellék adja, de főként maguk a bábok, akiket megelevenítenek a színészek. Ráadásul itt akad olyan karakter, akit egyszerre 5-6 ember is mozgat, és ennek összehangolása nem könnyű. Különös hangsúly kapott ebben a történetben tehát a szétesés és összerakás. A darabokra hulló tükörszilánkok, a szabadon mozgó testrészek egészen egyedi látványvilágot mutatnak be. A Hókirálynő hatalmát a természeti jelenségek, mint a hó, a szél és jég, épp úgy megjelenítik, mint a csatlósainak mesterkedése vagy testének felbukkanó részei. A történet szereplői még ha nem is látják, mégis érzik a közelségét. Hátborzongató, de izgalmas is.

Miközben a színészek a történetet animálják, a műhelyben készülnek a modern és rendkívül látványos bábfigurák, akiket már most, félkészen is próbálgatnak és alkalmaznak a próbákon. A színészek igyekeznek minél jobban kiismerni és magukévá tenni a figurák jellemét, mozgását és gesztikulációit. Érdekes ahogy a szereplői jellemvonások mellett megjelennek a színészek saját tulajdonságai is, ettől még inkább egyedibbé és hitelesebbé válnak. Még az elején kialakult szándék szerint igyekeztek a színészekre hasonlító figurákat létrehozni, így még jobban sajátjuknak érzehetik majd a karaktereket.

Az egész darab összeállásához a jelenetek összerakásával kezdtek neki a munkának. Mindegyiket többször megbeszélték, frissítették és finomították, amíg el nem ért egyfajta véglegesnek tűnő formát. Azonban ha egyet megtanultam az eddigi próbák során az az, hogy nincs elsőre olyan, hogy végleges  és  tökéletes forma. Minden újrapróbálás során bővítenek vagy éppen elvesznek az eddigiekből, de biztos vagyok benne, hogy  előbb-utóbb összeáll majd egy rendkívül élvezetes előadássá. Eddig sikerült az első felvonást átvenni, és már zajlanak a másodikból vett jelenetek próbái is. A hangulat nagyon jó, a bábok és a díszlet munkálatai lassan befejeződnek. Legközelebb talán már a zenéről is szó esik, amelyet épp most is komponálnak.

0 Tovább

Meséből színdarab - A Hókirálynő története

Altorjay Johanna jóvoltából ezúttal annak járunk utána, hogyan keletkezett Andersen meséje, és hogyan került színpadra.

Minden hónap minden napjához tartoznak emlékek, történetek, amelyeket az ember próbál nem elfelejteni. Azonban annyi év még annál is több emléket gyűjtött össze, így nem is csoda, hogy sokan közülük megfakulnak, vagy eltűnnek örökre. Az a kevés, amely átvészeli az egymást követő generációkat pedig újra meg újra felbukkan, hogy ismét meséljen. Mindenki találhat magának kedvére valót, csak a kíváncsiság kell, hogy vezérelje. Beköszöntött a december, amelynek nevezetes napjait szinte lehetetlen összeszámolni, de akad köztük egy, amelyről mindenképpen említést kell tegyek. 1844. december 21-e egy szép, valószínűleg havas és fagyos nap volt Dániában. Lehetett volna akár a legfagyosabb is, ugyanis Hans Christian Andersen éppen ezen a napon publikálta egyik legkedvesebb meséjét, a Hókirálynőt a Nye Eventyr. Første Bind. Anden Samling, azaz Új tündérmesék. Első kötet. Második gyűjtemény című kötetben. (A teljes mese ide kattintva olvasható el.) A következőkben tehát kalandra invitálom a kedves olvasót, hogy járjunk együtt utána, hogyan lett a meséből színdarab, amelyet ma már bábok kelthetnek életre.

Egy mese hét képben” – hallhatjuk itt Molnár Piroska előadásában. Nagyon szerteágazó történet, amelyben szimbólumokból nincs hiány. Andersen köztudottan rendkívül nyitott volt a múlt örökségeire, akárcsak korának irodalmi és társadalmi szemléleteire, még ha nem is értett mindegyikkel egyet. Számos utazása során megismerte a dán, német és görög legendák világát, keresgélt a történelem útvesztőiben és megszemlélte a népi kultúra és hit sajátosságait. Annyi mindent merített az európai kultúrkörből, hogy természetesen nem meglepő az ebből kiragadott figurák megjelenése az írásaiban. 7 képen át kísérhetjük végig Gerda és Kay történetét, amely során a hosszas küzdelem végül elvezet a célhoz. Érdemes alaposabban megvizsgálni a mese némely szereplőit, akik nagyon emberiek és egyszerűek a vágyaik. Minden kornak megvannak a maga legendás szerelmi csalódásai (vagy az ezekről elterjedt mendemondák). Ez alól Andersen sem kivétel ez alól: állítólag a Hókirálynő figuráját egy általa szeretett opera-énekesnő ihlette, aki visszautasította az író házassági ajánlatát.

A mese gyerekeknek készült, ennek ellenére felnőtteknek ugyanúgy ajánlott az olvasása. Talán ez lehetett a vonzó Jevgenyij Svarc számára is, aki színdarabot írt belőle. Az ő nevéhez köthető több mint 20 színdarab és bábjáték, illetve nyolc film forgatókönyve. 1939-ben színpadra adaptálta a mesét, benne változtatásokkal, elhagyásokkal és újításokkal, így reflektálva korának társadalmi és politikai helyzetére. Vegyük csak a Tanácsos figuráját, aki a Hókirálynőnek legalázatosabb szolgája: Svarc találta ki őt, aki a Hókirálynő kegyétől függ, és tökéletesen megjeleníti a besúgók és kémek a megírás korára oly jellemző elhivatottságát.

Persze nem Svarc volt az egyetlen, akit megihletett a mese. Az egyik legkorábbi feldolgozás például egy szlovén zeneszerző által komponált opera volt 1913-ból, amit valamilyen oknál fogva sosem mutattak be, ráadásul a partitúrája is elveszett. 1937 után a színházak elkezdték játszani a Hókirálynőt, erre Magyarországon egészen 1963-ig kellett várni, amikor Both Béla rendezésében bemutatták a Bartók Gyermekszínházban, Budapesten. Ez különlegesre sikeredett, nem csak a dátumválasztás miatt (október 6.), hanem mert Romhányi József adaptációja és Lendvay Kamillló zenéjével egészen átformálták a darab szerkezetét. Ezt követően számos színház, mint a szolnoki Szigligeti, a Csokonai Debrecenben, a Miskolci Nemzeti vagy a Jókai Színház Békéscsabán is műsorra tűzte a művet, a 80-as években láthatták Pécsett és Kaposváron is a gyerekek. Többek között olyan színészeket láthattak a nézők, mint Gobbi Hilda, Korompay Vali, Győri Ilona, Haumann Péter, Kárpáti Tibor, Pintér Gyula, Koltai Róbert, Jantyik Csaba vagy Kulka János. Rendezték Mády-Szabó Gábor, Ruszt József, Verebes István, Kornis Mihály, Meczner János vagy Árkosi Árpád. A történet látványát olyan művészek álmodták meg, mint Koós Iván, Bródy Vera, Greguss Ildikó, Suki Antal, Verebes István, Pauer Gyula, Szakátsy Márta, Tordai Hajnal, Kastner Péter vagy Csanádi Judit. Azonban mégsem mondhatni, hogy annyira népszerű volt a mű, mert körülbelül 10 évenként 3-4 alkalommal került a műsorba. 1989 fordulópont volt, ugyanis ismét megjelent a Hókirálynő az Arany János Színházban, 1991-ben pedig az első bábjáték is elkészült a pécsi Bóbita Bábszínházban, ehhez az előadáshoz Kátai László komponálta a dalokat és Orosz Klaudia tervezte a látványt. Az 1990-es évektől bemutatták Kassán, Nyíregyházán, Egerben, Székelyudvarhelyen. 2000-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színház adott otthont egy új változatnak, a Pozsgai Zsolt írta darabnak, amelyhez Bornai Tibor komponált zenét, és Székhelyi József rendezte az előadást. 2000 óta minden évben legalább egy társulat feldolgozza Andersen meséjét, ebben az évadban a Budapest Bábszínházon kívül Pécsen a Bóbita Bábszínházban játsszák. Ez is azt bizonyítja: bár mindig születnek újabb megoldások, úgy tűnik, a téma és a mondanivaló állandó.

0 Tovább

Apró szilánkok - Így készül a Hókirálynő 1.

Újabb próbafolyamatba kapcsolódhatnak be a blog olvasói, a színház és a báb iránt érdeklődők. A Hókirálynőt az olvasópróbától a premierig Altorjay Johanna, a MOME design- és művészetmenedzsment szakos hallgatója követi végig.

 „Messze északon, ahol mindent hó és jég borít, és annyira hideg van, hogy egy szempillantás alatt megfagy a tűz is, ott élt káprázatos jégbirodalma közepén a Hókirálynő.”

Az európai ifjúsági irodalom skandináv alkotói mindig is másképpen gondolkodtak a gyerekekről. A mesék nagy mestere, Hans Christian Andersen komor, sötét, olykor kegyetlen helyzetei és lírai finomságokat rejtő figurái nagy hatással vannak kicsikre és nagyokra egyaránt. Habár meséi tele vannak varázslattal és csodákkal, fontos problémákat boncolgatnak, megszólítva ezáltal a mai olvasót is. Többek között ezt is figyelembe véve kezdte el a Hókirálynő előadás próbáit a Budapest Bábszínház társulata.

Alig két hónapja csatlakoztam be a szakmai gyakorlatom révén bábszínház életébe, ahol korábban még sosem jártam. Mindig is elbűvölt a bábok világa, hiszen egészen másként működnek, mint az élő színház. A feladatom a következő hetekben az, hogy figyelmesen végigkísérem a Hókirálynő megszületését, amelynek részleteibe nagy örömmel invitálom a kedves olvasót.

Andersen „dermesztő” meséje elő-előbukkant az elmúlt 50 év magyar színháztörténetében, és minden feldolgozás új oldalról próbálta megközelíteni az örök hó birodalmának rejtélyét. Jevgenyij Svarc színpadi átirata és Andersen eredeti 7 részből álló meséje nyomán Fige Attila (rendező) és Gimesi Dóri (dramaturg) egy új, mai korba helyezett, bábszínpadra alkalmas történetet alkotott, amelyben az animáció és elektronikus zene egyaránt helyet kap. Az eddig lezajlott két olvasópróba során a szövegkönyv, a díszlet és a készülő bábok megvitatása mellett a társulat komoly hangsúlyt fektetett a karakterek és a helyzetek elemzésére. Ez abban is segíthet, hogy jobban megértsük, miért fél mindenki a Hókirálynőtől.

A mese nemcsak arról szól, hogy a gonoszság és a szeretet hogyan harcol egymással, hanem a szereplők kisebb-nagyobb küzdelmeit is megmutatja. Küzdenek másokkal, de olykor saját magukkal is. A kis Gerda jellemfejlődése vagy a Tanácsos ügynöki működése mind-mind fontos mozzanat. Ahhoz, hogy a néző megértse, Gerda miért ragaszkodik annyira Kayhoz, vagy hogy a rablólány miért egy kalasnyikovval a kezében hajtja álomra a fejét, nem elég a leíró szöveg, hanem az őket megformáló színészek elevensége is szükséges. Nem vitás, hogy nagy gondot fordítottak a karakterek kiválasztására.  A nagy sikerű Semmi fiataljai karöltve további tapasztalt színészekkel garantáltan felejthetetlen élményt fognak biztosítani, de amíg ez el nem készül, ha van egy kis időtök, kövessétek figyelemmel a próbafolyamatról készített naplómat, amelyből hétről hétre újabb információkat és érdekességeket tudhattok meg a születendő darabról.

0 Tovább

Levél Apámhoz (Koós György)

Csoda címmel nyílt meg legújabb kiállításunk, amellyel a színház művészi arculatát jelentős mértékben meghatározó tervező, Koós Iván előtt tisztelgünk. Az alábbiakban a művész fia, Koós György rendező, producer a megnyitón elhangzott személyes hangú levelét adjuk közre. 

Kedves Iván, Papi!

Nehezen szántam rá magam a levélírásra, s nem csupán azért, mert rossz levelező vagyok, hanem azért is, mert – bár az idén lesz 15. éve, hogy itthagytál minket – még mindig nem tudom elfogadni a sorstól, hogy már nem tudlak megkérdezni, ha az életben valami problémám támad, ha meg akarom mutatni valamely munkámat, amire büszke vagyok, vagy egyáltalán, csak beszélgetni szeretnék Veled az élet „nagy” dolgairól, politikáról, családról vagy csak úgy.

Most, hogy megpróbálok Neked, Rólad írni, számtalan személyes és elmesélt történet jut eszembe, például egy fotó, egy régi fotó, amit valami láda mélyéről bányásztam elő, s Te rövidnadrágos kisfiúként lovagolsz nagybátyád – Hamvas Béla – (Neked is és nekem is: Tutu bácsi) térdén. Már akkor is – egy szem gyerekként – nagy becsben tartottak szüleid és édesanyád testvérei.

Emlékszem, mennyit meséltél arról, hogy édesapád azt hitte, őt fogod követni a bankszakmában, ám édesanyád, aki iparművészként nekem is rengeteg babát készített gyerekkoromban, titkon tudta, hogy a tőle örökölt tehetséggel a művészetek mellett fogod elkötelezni magad.

Arra már nem emlékszem, hogy mekkora vihart kavartál otthon azzal, amikor beiratkoztál a Képzőművészeti Főiskolára, arra viszont igen, hogy olyan jó nevű mestereid voltak, mint például Kmetty és Szőnyi.

Érdekes, hogy festőművész korszakodra nem szívesen emlékezel, de hogy a festés miért nem okozott igazi alkotóörömöt, csak feltételezem, de megtudni már nem fogom.

Túl a Forradalmon, a 60-as évek előszeleként már elkezdett pezsegni körülötted is az élet. Felhagytál a festéssel és tanítani kezdtél a Műszaki Egyetemen. Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor elmesélted, Te voltál a rajztanára például Makovecznek és Fintának. És ha jól emlékszem – elmondásodból –, ekkor ismerkedtél meg Vízvári Lászlóval és Balogh Beával.

Így utólag, ahogy gondolkodom Rólad, azt hiszem, Te mindig is többet akartál a l’art pour l’art művészetnél. Ezért hagytál fel a festéssel és kerested az önkifejezésnek egy olyan alkalmazott formáját, amivel többet tudtál adni Magadból másoknak. Ezért lehetett, hogy amikor Ti hárman egymásra találtatok Vízvárival és Baloghgal, abból valami egészen erőteljes, eredeti és különleges dolog jött létre: az Auróra bábegyüttes.

Tudod, e névhez nekem több minden kötődik, de leginkább a szó eredeti jelentése: hajnal, avagy egy új élet kezdete. És valóban új élet volt ez, a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Mindketten itt kezdtük… Te a művészéletedet, ami a boldogságot, munkát és hivatásodat hozta a következő évtizedekre, az én számomra pedig az igazi élet kezdetét jelentette, hisz itt ismerkedtél meg anyámmal, és én ide születtem közétek, szinte az együttesbe.

Kezdődtek azok a híres 60-as évek. Ekkor hívtak dolgozni az akkori Állami Bábszínházba – későbbi második otthonodba. Ugye emlékszel, ekkor pecsételődött meg véglegesen a jövőd, ami egyenlő lett a bábbal és az alkalmazott képzőművészettel.

Hirtelen nagyon elfoglalt lettél. Élvezettel merültél el a munkában. Én pedig alig láttalak.

Valahogy az maradt meg bennem ebből a korszakodból, hogy nagyon sokat utazol és én mindig várlak Ferihegyen. Persze így utóbb, már felnőttagyammal tudom, hogy miért, hisz A fából faragott királyfi és a Petruska, a nagy, klasszikus koncertelőadásotok annyira új volt és forradalmi a színházi műfajban, hogy nemcsak itthon, hanem az egész világban kapkodtak utána, s mindenhol látni akarták.

Ahogy teltek-múltak az évek, újabb és újabb feladatok elé állított a hivatásod. Egyre többet dolgoztál más színházaknak és a Televíziónak. Emlékszem, mennyire büszke voltál, hogy az első – akkori értelemben avantgárd – új színház, a 25. Színház a nyitó előadásának tervezésére kért fel. A Don Quijote meghatározóan újszerű volt a honi színjátszásban.

Képzeld, az akkori címszereplő – Jordán Tamás – egyszer megmutatta nekem Rosinantét, a falovát, amit terveztél neki, és amit azóta őriz. De arra is emlékszem, hogy vittél magaddal a Tv-be, amikor elkezdted a Játsszunk bábszínházat! sorozatot…

Erről a sorozatról juttatod az eszembe, hogy mindig is szeretted a fiatal művészeket és tehetségeket, s ahol csak lehetett, támogattad őket. Valószínűleg ezért is vállaltál a tervezések mellett oly sok társadalmi munkát az amatőr bábmozgalomban. Voltál tanácsadó, tanfolyamvezető, előadó, zsüror és még sok egyéb más.

Az egész életed a báb és a művészet körül forgott. Pörögtél és hajtottál a nap legalább 14-16 órájában. Nem ismerted a betegséget, a fáradtságot vagy a passzív pihenést. Ha otthon voltál, akkor is a rajzasztal mögött ültél, s én sokszor figyeltem a kezed, ahogy egyik vázlat a másik után került ki alóla, és alakultak végső formájukra azok a nagyon jellegzetes figurák, amilyeneket csak Te tudtál kitalálni. Figyeltem, hogyan adsz életet egy-egy olyan tárgynak, amikről sosem gondoltam volna, hogy élni képesek. Láttam megszületni Petruskát, a Csodálatos mandarint, és láttam életre kelni Mekk mestert és még sok mindenki mást. Mindig arra gondoltam, mit lehet még elérni, hisz Neked mindened megvolt, szeretet, megbecsülés, elismerés és a munkád kimondhatatlan szeretete.

Sokat beszéltünk erről, s Te azt mondtad, életed nagy álma, hogy bábművészeket, képzőművészeket taníthass a legfelsőbb szinten. És talán ez az egyetlen pont az életedben, ami nem teljesen úgy sikerült, ahogyan szeretted volna. Mert csak részben tehetted Magad boldoggá azon a két főiskolán, ahol tanítottál.

A Képzőre szívesen jártál, mivel a leendő tervezőjelölteket nagyon szeretted és ők is felnéztek Rád, de a nagy álom, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem egészen úgy sikerült, ahogy elképzelted. Frusztráció, elkeseredés, szomorúság – ezek voltak az arcodra írva nap mint nap, amikor hazajöttél. A megannyi siker után most kudarc jött, és bizonyos vagyok benne, hogy betegséged alapjait is itt kell keresni.

A bekopogtató gyilkos kóron már életed utolsó nagy elismerése sem tudott segíteni. Igen, a Kossuth-díjra gondolok.

Az első Jászai-díjadnak még együtt örültünk Mamival, a mamáddal. Sajnos a többi elismerésedet már nem érhette meg, pedig azok egyre jöttek: az újabb Jászai-díj, aztán az érdemes és a kiváló művész díj. Csak a Kossuth-díj váratott magára, amit persze szerintem sokkal hamarabb megkaphattál volna.

És amit Te akkor még nem is éreztél, a legnagyobb boldogság közepette – a Kossuth-díj átvételekor – betegséged már elkísért. Mily borzasztó s eközben mily kegyes a kaszás, aki a Parlament egyik oszlopának dőlve a távolból figyelt, amikor boldogan csókoltad meg anyámat, kezedben a szoborral.

De sajnos még nem volt ideje a pornak belepni ezt a szobrot, amikor egy napsugaras, őszi, ám számomra átkozott napon nem ébredtél fel többé. Emlékszel, milyen sokan voltak kint a temetőben, amikor búcsúztunk tőled? Igen, nagyon sok ember szeretett és tisztelt, becsült és felnézett Rád, köztük én is, és bizony Te vagy a Jóisten szerint az az ember, aki a rábízott talentumát jelentősen gyarapította és osztogatta is.

Most, hogy kicsit elbeszélgettünk az élet dolgairól, könnyebbnek érzem magam.

Lassan 15 éve próbálom elengedni a kezed, de nem megy könnyen. Talán akkor váltam valóban felnőtté, amikor elmentél, és azóta próbálok élni abból a szellemi tőkéből, amit kaptam Tőled.

Köszönöm, hogy meghallgattad a levelem, és köszönöm, hogy voltál nekem.

 

Ölel szerető fiad:

 

                                                                    Gyuri


0 Tovább

Csoda - Koós Iván életmű-kiállítása

Csoda címmel nyílt meg legújabb kiállításunk, amellyel a színház művészi arculatát jelentős mértékben meghatározó tervező, Koós Iván előtt tisztelgünk. Az alábbiakban Balla Margit festőművész, bábtervező a megnyitón elhangzott beszédét adjuk közre. 

Miközben azon gondolkodtam, hogy mit fogok itt mondani ma este, támadt egy ötletem. Mi lenne, ha a báboknak is lenne egy aszfaltdarabjuk, mint a hollywoodi sztároknak, ahová benyomhatnák pici falábukat. Már amelyiknek van lába… Koós Iván Mandarinja, Petruskája és Samuka mindenképpen ott lennének a halhatatlanok között.

A Mandarin és a Lány (fotó: Éder Vera)

A kiállításnak a Csoda címet adtuk. Nemcsak az idézett mondat miatt – „Hiszek a csodában, a bábok életre keltésének, átváltozásának csodájában.” –, hanem mert az általa megteremtett lények valóban életre keltek, és kiválnak a világban létező többi halhatatlan krampusz és palacsintasütős pojáca közül.

Koós Iván után nem lehet ugyanúgy bábot tervezni, bábszínházat csinálni, mint őelőtte. Ő mára megkerülhetetlen. Mitől lett azzá?

Kora és környezete nélkül nehéz megítélni egy ember művészetét. A kor, amelyben ő élt, árgus szemmel figyelte, mit művel a művész. Ám ez a figyelem csak arra a területre korlátozódott, amit ő – mármint az árgus szem – magas művészetnek gondolt. Festészet, szobrászat, irodalom, színház. És miközben ezeket a műfajokat külön-külön szabályozta, esetenként tiltotta, nem vette észre, hogy itt, a bábszínházban megszületik valami, amely komplex módon tartalmazza mindezeket a művészeteket – és nemcsak tartalmazza, hanem oly módon virágzik, hogy a bábszínházból korának egyik legavantgárdabb színháza lesz. Koós Iván, Szilágyi Dezső, Szőnyi Kató, Ország Lili és Bródy Vera együttese itt új műfajt teremtett. Kiderült, hogy a báb többre alkalmas, mint addig gondoltuk. Egy fából készült arc, egy hungarocell száj, papírmasé szem ugyanúgy képes tragédiák vagy szürreális drámák megjelenítésére, akár az élő színész. Sőt, néha jobban, mert a báb nem vág fölösleges pofákat, nem gesztikulál, ha nem kell, de ha szükséges, akkor átrepül a színen, vagy átváltozik.

Koós Iván egyénisége, tehetsége azzal emelkedett ki ebből a nagyszerű együttesből, hogy ő kicsit minden volt: díszlettervező, rendező, bábtervező, meg ami még kellett.

Nem egyszerűen csak bábot csinált, hanem bábszínházat.

Petruska és a Balerina (fotó: Éder Vera)

Részt vett a színpadra állítás minden fázisában és formálta azt. Díszlettervei önálló képzőművészeti alkotások, bábjai szobrok. Munkássága akár egy hologram. Bármely pontban tetten érhető a zsenialitás.

Művei egyszerre díszletek, bábok és bábdíszletek. Megszűnnek a műfaji korlátok. Kezei között minden anyag alkalmas arra, hogy meglelkesedjen. A sunyi macska vagy a cirkuszi bohóc rugóteste hosszúra nyúlik, az iszákos fickó feje borospalack. Ha egy bábnak csak az egyik profiljára van szükség, akkor nincs is másik fele. Ez a lényegre törés új megközelítési módot teremt; azt és csak azt mutatja, ami fontos. A báb lényegét, szellemét jeleníti meg.

A Petruska már a minden korlátot kinevető darabok közé tartozik. A vásári bábtól a nagyon rafinált varázslófiguráig itt minden megtalálható. A Varázsló bábot két színész mozgatja, ugyanakkor ez a báb két marionettfigurát mozgat. Színház a színházban. Marionett keveredik lapos és pálcás bábokkal.

Ebben a világban nincs helye a fölöslegesnek. A bábok formája a lényeg kifejezésére szolgál. Mozgáslehetőségük pont annyi, amennyire szükségük van. Bármiből kicsivel több vagy kicsivel kevesebb csak zavaró lenne.

Koós Iván szívesen adta át tudását, művészetét másoknak.

Ő magyarázta el nekem, hogyan kell bábot tervezni, így ha csak rövid időre is, de tanítványának vallhattam magam. Köszönöm Ivánnak.

Az idő nem fog Koós Iván bábjain. Némelyeket újra kellett varrni, faragni. Testükben többször újjászülettek az elmúlt évtizedekben, de ma is ugyanazok. Igaz, hogy Iván 15 éve nincs közöttünk, de bábjai által itt van mégis. Visszatérnék az idézethez: „Hiszek a csodában, a bábok életre keltésének, átváltozásának csodájában.”

Keltsünk életre most egy bábot Bánky Eszter, Tatai Zsolt és Kemény István segítségével. Részlet következik Beckett Szomjúság című jelenetének bábadaptációjából.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és átadom a szót Samukának.

0 Tovább

babszinhaz

blogavatar

A Budapest Bábszínház blogja a Budapest Bábszínházról és a bábszínházról. Azoknak a nézőknek, akik igazán nyitottak. Felnőtteknek is. Sőt!

Címkefelhő

Budapest Babszinhaz (98),bábszínház (52),bab (15),Semmi (13),Trisztan es Izolda (12),Janne Teller (12),ifjúsági előadás (9),gyerekszínház (9),Kabaré musical (8),kabaré (6),Alföldi Róbert (6),Spiegl Anna (5),Hókirálynő (5),Daniel Danis (5),Bercsenyi Peter (5),mese (5),rajzpalyazat (5),Kivi (5),színháztörténet (4),Pettson és Findusz (4),babfilm (4),Budapest Bábszínház (4),musical (4),Ellinger Edina (4),Gáspár Ildikó (3),Nyúl Péter (3),Ludas Matyi (3),babszinhaz (3),Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (3),semmi (3),Quimby (3),andrássy út (3),animáció (3),A kis Mukk (3),Hoffer Károly (3),kortars irodalom (2),Kiss Tibor (2),Koós Iván (2),Ács Norbert (2),Hans Christian Andersen (2),reklám (2),Teszárek Csaba (2),Csizmadia Tibor (2),Caryl Churchill (2),Az iglic (2),Pagony Kiado (2),BBC (2),Katona József Színház (2),színház- és filmművészeti egyetem (2),cabaret (2),színház (2),Szalinger Balazs (2),Handspring Puppet Company (2),Markó Róbert (2),marionett (2),beatrix potter (2),Hups Crew (2),bécs (2),könyvtár (2),Kálmán Eszter (2),Bereczki Csilla (2),gameshow (1),talkshow (1),Bárdos Artúr (1),Nemzeti Színház (1),Spanyolország (1),Sziget 2013 (1),Márton László (1),Pablo Motos (1),Boribon és Annipanni (1),Muppet Show (1),óvodás (1),kötelező irodalom (1),Marék Veronika (1),Muppets (1),That Puppet Game Show (1),Sesame Street (1),szezám utca (1),Michelle Obama (1),El Hormiguero (1),középiskola (1),Mazsola (1),magyartanítás (1),Michac Gábor (1),Zságer-Varga Ákos (1),Cziegler Balázs (1),Szálinger Balázs (1),Janosch (1),A csillagszemű juhász (1),magyar népmese (1),Némedi Árpád (1),Fitos Dezső (1),Arany János (1),Arany János-emlékév (1),gyerekelőadás (1),Toldi (1),Oscar-díj (1),Kocsis Enikő (1),Karádi Borbála (1),Mindenki (1),Kismackó és Kistigris (1),kesztyűs báb (1),poszt 2014 (1),Brody Vera (1),kötelező olvasmányok (1),Tíz emelet boldogság (1),Nelson Mandela (1),Kovács Judit (1),Nemes Takách Kata (1),gyermek- és ifjúsági színházi világnap (1),Medgyaszay Vilma (1),Misi mókus (1),varró dániel (1),túl a maszat-hegyen (1),szatory dávid (1),Varro Dani (1),Jevgenyij Svarc (1),Futrinka utca (1),Koós György (1),általános iskola (1),látványtervezés (1),hasbeszélő (1),Nina Conti (1),Sziget (1),Barcelona CF (1),barca (1),Andres Iniesta (1),Nike (1),foci (1),TeARTrum Fesztivál (1),szinhazi fesztival (1),Richard Wagner (1),Mozart (1),Hajnali csillag peremén (1),Salzburg (1),allatok vilagnapja (1),kiállítás (1),allatbarat (1),Vietnami Koztarsasag (1),vízi bábszínház (1),West End (1),Hollywood (1),bábfilm (1),Broadway (1),báb (1),Tim Burton (1),Jason Segel (1),Julie Taymor (1),A halott menyasszony (1),Karacsonyi lidercnyomas (1),War Horse (1),Pillangokisasszony (1),Anthony Minghella (1),Blind Summit Puppet Theatre (1),Budapest Babszinhaz (1),Az oroszlankiraly (1),Oedipus Rex (1),gyerekirodalom (1),mr bean (1),drámapedagógia (1),Fehérlófia (1),ifjúsági színház (1),Neudold Júlia (1),kivi (1),Füge Produkció (1),Blasek Gyöngyi (1),Szolár Tibor (1),Michael Morpurgo (1),ASSITEJ (1),Richard Teschner (1),bábtörténet (1),animációs film (1),dokumentumfilm (1),John Turturro (1),Szinhazi Vilagnap (1),Dario Fo (1),Jurányi (1),Igy jartam anyatokkal (1),Babák (1),Mórocz Adrienn (1),Bohoczki Sára (1),Jean Genet (1),Gimesi Dóra (1),William Kentridge (1),olvasás (1),Fige Attila (1),Fodor Annamaria (1),Cselédek (1),Tatai Zsolt (1),CBBC (1),Neil Patrick Harris (1),Pethő Gergő (1),Odüsszeia (1),Rózsa és Ibolya (1),Odüsszeusz (1),Nagy Endre (1)