Ellinger Edina: "Kötelező színházi élmény minden nagymamának" - Így készül a Gengszter nagyi 2

Az előadás próbafolyamatát a Białystokban bábszínészetet és bábrendezést tanuló Ewa Maria Wolska követi végig. Először a Lindát, azaz a darabbeli anyukát játszó Ellinger Edinát kérdezte saját nagymamájához fűződő kapcsolatáról, és arról is, gyerekként mi volt az, amit igazán szenvedélyesen csinált.

Ewa: A Gengszter nagyi egy kisfiú és a nagymamája kapcsolatáról szól. Neked milyen kapcsolatod volt a nagymamáddal?

Edina: A nagymamámat Édes Mamának hívtuk, mert amikor eljött hozzánk, mindig csokit vagy más édességet hozott nekünk. Ő az anyai nagymamám, és nagyon szerencsés vagyok, hogy még mindig él. Fiatal volt, amikor az anyukámat szülte, és az anyukám is nagyon fiatal volt, amikor engem szült. Én egy kicsit kilógok ebből a sorból, megtörtem a folyamatot, mert 28 éves voltam, amikor az első gyermekem született.

Nagyon szeretem a nagymamámat, és szívesen voltam vele gyerekként is.Most pedig a saját gyerekeim vannak szívesen a „dédimamával“. Mivel az iskola csak szeptember 1-jén kezdődött, a Gengszter nagyi próbáinak első hete alatt a kislányom, Lili  sok időt töltött nála, együtt sütöttek, vásároltak. A nagymamám ugyanolyan komolyan beszélget vele, mint ahogy velem tette gyerekkoromban. Bármit kérdeztem tőle, mindig őszintén válaszolt, kitérők nélkül, és ez nekem nagyon tetszett. A gyerekeket pontosan úgy kezeli, mint a felnőtteket, partnerként tekint rájuk. Nagyon szeret kártyázni, römizni. Jól játszik, legtöbbször a barátnőivel, mert a nagypapám halála óta egyedül él. Most épp Lilit tanítja römizni, ő pedig mindig örömmel megy hozzá.

Egyébként különös, de a nagymamám soha nem látott színpadon. Nem igazán tudom, mi ennek az oka, de nem kértem soha, hogy jöjjön el, nézzen meg. Most viszont itt a remek alkalom, hiszen október 2-án, épp a bemutató napján van az ő születésnapja, 80 éves lesz. A darab pedig „kötelező színházi élmény“ minden nagymamának.

Ewa: Ben nagymamája egészen különös, eredeti dolgot tesz meg az unokájáért. Emlékszel olyasmire, amivel a nagymamád meglepett téged?

Edina: Hadd gondolkozzam ezen egy picit. Talán nem. Az viszont nagyon különleges benne, hogy hatalmas energiái vannak. Nagyon dinamikus, energikus személyiség. Nyolcvan évesen még mindig az egyik legnagyobb segítségünk, ha a gyerekeimre kell vigyázni. Azt hiszem, ez a válasz a kérdésedre. Vidéken született, de később feljött Budapestre. Itt találkozott a nagypapámmal, aki volt cukrász, buszsofőr, otthon tangóharmonikázott, és egy nagy csibész volt.Ő pont olyan nagypapa volt, akiről  a „Gengszterpapit“ lehetne megírni. Nagyon szerettem.

Ewa: Szerinted hasonlítanak a gyerekek és az öregek?

Edina: Abszolút! Erről eszembe jut egy történet. Amikor kislány voltam, a szüleim eltartási szerződésben éltek Lajos bácsival. Én ötéves voltam, Lajos bácsi pedig 80 körül volt. Az agy-érelmeszesedése miatt gyakorlatilag mindent elfelejtett. Emlékszem, ültünk ketten az erkélyen, és tanítgattam neki, hogy „mi a magas, mi az alacsony“. Én gyerek voltam, de Lajos bácsi tőlem akart tanulni. Nyilván ez egy különleges helyzet, mert beteg volt, de azt tapasztalom, hogy az idősebb generációnak több türelme van a gyerekekkel foglalkozni, mint nekünk. Meg nyilván idejük is.

Én és a férjem a harmincas éveinkben járunk. Állandóan rohanunk, próbálunk a 24 órából a lehető legtöbbet kipréselni – ugyanúgy, mint a generációnk többi tagja. Nem tudok leülni a szőnyegre, hogy játsszak a gyerekeimmel, mert be kell tenni a szennyest a mosógépbe, satöbbi. És ez tipikus helyzet a harmincas-negyvenes korosztályt illetően. De amikor eljön hozzánk a nagymamám, ő leül és játszik velük, éppen úgy, ahogy velem játszott egykor.

Van még egy nagyon szép hozzá fűződő emlékem. Egyszer, talán hatéves lehettem, megáradt a Duna, és együtt elmentünk megnézni a folyó magas vízállását. Négy-öt órát sétáltunk a Duna-parton. Feledhetetlen élmény volt. Levettük a cipőnket, mezítláb jártunk a vízben.

Ewa: David Walliams regényében a szenvedély és a hobbi is fontos szerepet kap. Neked mi volt a gyerekkori hobbid, mit csináltál szenvedéllyel?

Edina: Színésznő akartam lenni! (Nevet.) Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a munkám a hobbim. Az általános iskola alatt minden héten színjátszószakkörbe jártam, a gimnázium alatt ez komolyabbá vált, és heti két-három délutánt jelentett. Előadásokat csináltunk, versenyekre jártunk, két alkalommal nyertünk is. Nagyon jó csapat volt. Azt hiszem, ennél nagyobb szenvedéllyel mást nem csináltam, mert már ötévesen tudtam, hogy színésznő akarok lenni. Színésznő, nem bábos. Ez később megváltozott, hál’ Istennek!

Még több a Gengszter nagyiról:

Az első bejegyzés arról, hogyan került a regény a Budapest Bábszínházba

0 Tovább

Így készül a Gengszter nagyi 1.

A 2016/2017-es évad első bemutatója a kiskamaszoknak szóló Gengszter nagyi. A próbanapló első bejegyzését az írta, aki a Bábszínházban a regényt először olvasta.

Biztos vagyok abban, hogy a legkérgesebb lelkű, legföldhözragadtabb, legszárazabb embernek is van olyan valaki vagy valami, aki vagy ami felcsillantja a szemét, megdobogtatja a szívét, akár egészen addig, hogy hiperventillálni kezd, önkívületi állapotba juttatja, azaz kihozza belőle a mélyre temetett, elfojtott vadat, a rajongót. Na, így vagyok én David Walliams dolgaival. Hogy vele magával hogy lennék, nem tudom. Valószínűleg remegnék az idegességtől, bárgyún vigyorognék, hülyeségeket beszélnék, legjobb esetben pedig megkukulnék. De tessék idehozni, állok a próba elébe.

Szóval adott egy pasi, aki augusztus 20-án lett 45 éves, aki milliós példányszámban, közel ötven nyelven adja el a 8-12 éveseknek meg egészen törpéknek szóló gyerekkönyveit. Akit Roald Dahl örökösének, utódjának neveznek, akit a gyerekek, a szülők és a nagyszülők más-másért – ki a könyveiért, ki a Little Britain vagy a Come Fly with Me pofátlan, politikai korrektségre nem adó szkeccseiért, ki a Britain’s Got Talent zsűritagságáért, ki a jótékonysági Temze-úszásáért –, de ugyanannyira bírnak. Hát ő a Gengszter nagyi írója.

Első gyerekeknek szóló könyve 2008-ban jelent meg (The Boy in the Dress, magyarul: Köténycsel, 2015), és elképesztő sikert aratott. Felvállalt infantilizmusomon kívül nyilván azért vettem meg felnőttként egy londoni könyvesboltban, mert David Walliams írta. De mert meggyőzött, hát következett a többi regénye is a különb-különb okok miatt magányos, mindig furán különleges hátterű gyerek főhősökkel - akik a történet végére és a próbának is beillő kalandokat kiállva persze barátra találnak - és a vissza-visszatérő újságárussal, Rajdzsal. (És amikor ő kimarad a sztoriból, természetesen észrevehetően és láthatóan reklamál a könyv lapjain.) Walliams kulcsszavai: tolerancia, mások és magunk elfogadása, családi összetartás, szeretet, barátság. És szinte minden kötetben ott van a gyerek főszereplő mellett egy idős karakter, akik sorában a Gengszter nagyi volt az első.

(némi hezitálás után)

Oké, beleállok. Ezt a könyvet könnyes szemmel olvastam végig: hol azért, mert vinnyogva röhögtem, hol meg elérzékenyültem. Mert nekem is volt egy nagymamám. Jó, ezzel semmi újat nem mondtam, mert mindenkinek volt, több is; egyszerű biológia. Inkább elmondom, milyen volt. Egy pár nélküli fehér zokniból csinált egy rongybabát, ami még most is megvan. Amikor sütött, általában pogácsát vagy kelt kalácsot, akkor a tészta maradékából mindenféle dolgokat formáztunk, és az az enyém lett. Aztán volt egy délután, amikor azt terveztük, hogy Tiszabőről lebiciklizünk a Tisza mentén Szegedig. Fogalmam nincs, hogy jött az ötletem, de a mamám belement a játékba, olyannyira, hogy egy A4-es, narancssárga keményfedelű vonalas füzetet a konyhaasztal mellett amolyan útinaplóként el is kezdtem vezetni. Receptekkel, újságkivágásokkal, rajzolt térképpel; szerintem ma scrapbooknak mondanánk. Valahol a padláson megvan talán. Nyolc és fél éves voltam, amikor meghalt. 53 évesen. A pár hónapos unokaöcsémnek ment tejért, elesett biciklivel az úton, szívinfarktus. Ha azt mondják, hasonlítok rá, akkor nekem nagyon jó.

Amikor megjelent magyarul a kötet, valahogy kaptam belőle egy példányt. Ezt kölcsönadtam Gimesi Dórinak, akinek tudtam, hogy nagyon fontosak a nagyszülei. Ő odaadta Hoffer Karinak, akinek szintén nagyon fontosak a nagyszülei. Aztán kitalálták, hogy legyen a Gengszter nagyiból előadás. És én ennek nagyon örültem. Egyrészt azért, ami talán már kiderült: David Walliams világa csodálatos, a könyveiért odavagyok. (Kivéve a Demon Dentistet, magyarul Démoni dokit. És nem azért, mert iszonyú beteg, igazi bizarr angol humorral van megírva, hanem mert a pedagógiai cél nem eléggé egyértelmű, azaz hiányzik belőle, hogy világosan kimondja, „édes fiam, mossál fogat, különben elrohad mind”.) Másrészt igen, felvállalom, szakmai (?) hiúságomat legyezi, hogy jó előadás-alapanyagot találtam.

Az élet viszont nem ennyire egyszerű. Pont, mint egy Walliams-regényben. Ám a próbát kiálltuk, a szerencse mellénk szegődött, és a Google is a barátunk, hát elkezdtek horgolni a bábkészítő műhelyben, egy bizsubolt gyakorlatilag kifosztódott, a műanyag csövek összeálltak, még a nyári szünet előtt lezajlott az olvasópróba, épp két és fél napja pedig "rendesen" próbálnak. Az október 2-i bemutató most, augusztus végén borzasztó távolinak tűnik. Nekem jók az előérzeteim. Azok pedig még soha nem csaltak meg. A biztonság kedvéért le is kopogom. Remélhetőleg nem ugrik elő a kopogásra egy medve, aki azt mondja: bú!*

(…)

Nem ugrott. Ezt tekintsük jó előjelnek.

*The Bear Who Went Boo – David Walliams 3+os mesekönyve a mindenkit ijesztgető jegesmedvebocsról

Papp Timi

0 Tovább

Barátság-variációk egy személyre - Így készül a Kistigris és Kismackó 1.

A Kistigris és Kismackó bemutatója február 25-én lesz. A próbafolyamatot Maróthy Anna Zorka követi végig.

Budapest Bábszínház Kismackó és Kistigris Janosch

Szóval úgy alakult, hogy bekóborolhattam a Budapest Bábszínházba, a Kistigris és Kismackó című darab próbáira, egészen az olvasópróbától.

Itt vagyok, és most itt mindenki tudja, hogy kicsoda, hivatásos portás, színész, rendező, súgó - én pedig hivatásos bizonytalankodó. Furcsa így, nem lenni és lenni egyszerre. Egyre inkább körvonalazódik minden és mindenki, csak a saját magam tűnik el ebben az egész színes forgatagban, de ezt nem is bánom azt hiszem, ennél pompásabban még soha nem űzhettem a figyelés mesterségét.

Most már több mint két (sőt, három – a szerk.) hete tartanak a próbák, és kezd kialakulni valamiféle világ, ami nemrég még csak a fejemben tűnt fel halványan, amikor a mesét először hallottam.

Ekkor kezdtünk el pompásan éldegélni a kis folyóparti házikóban Kistigrissel és Kismackóval, és most már én is megszoktam, hogy itt éldegélünk és horgászunk, meg persze gombászunk. Az a házikó, ami nem rég még csak egy fából faragott kis guruló tákolmánynak tűnt (persze a tákolmányok legdicsőbbjei közül), az most már olyannyira a főhősök otthonává vált számomra, hogy más kontextusban nem is tudnám elképzelni.

A darab négy mesét foglal magában, ezeknek írója: Janosch.

Budapest Bábszínház Kismackó és Kistigris Janosch

Kistigris és Kismackó életét figyelhetjük meg, és kiderül, annyira nem is egyszerű pompásan éldegélni a kis folyóparti házikóban, mert hát minden valamirevaló tigrisnek vagy mackónak eszébe jut néha, hogy lehetne szebb is a világ. Aztán persze kalandokba keverednek, mindenféle borzalmak történnek velük, néha a nagy hegyi rabló képében, néha az unalomszörny fenyegeti gyönyörű nyugalmukat, de végül azért megnyugodhatunk, mert mindig borzasztóan szép az élet, borzasztó és szép.

Nagyon különleges a színpadkép, mert az összes cselekmény a már említett guruló tákolmányokon történik. Ezekből épül fel minden egyes új tér, soha semmi nincs takarásban, ez egyrészt nagyon sok lehetőséget ad mindenféle játékra, másrészt viszont sokszor logisztikai nehézségekhez vezet. Az eddigi próbákból elég sok időt vettek el ezek a logisztikázások, amik azért is fontosak még, mert négy színész van, és nekik kell megoldani mindent. Ők mozgatnak házikót, bábot, nagy fát, padot, ami csónak is, kelléket varázsolnak elő, szóval mindig tudni kell, mikor mi hol is van. Bevallom, ilyenkor nem annyira vágyom a helyükben lenni, de azért ebből a fejetlenségből kialakul egy logikus rendszer, amiben lehet létezni, játszani.

A tervezés hetei voltak ezek, amikből még csak fel-felbukkan a darab működése, még alig látszik, miféle birodalomban bandukolunk fel-alá, gombászások és horgászások között, de szép ez a folyamat, ahogy alakul, minden mozzanaton látszik a többszörös odafigyelés nyoma. És az is nagyon érdekes, ahogy a színészek belebújnak a karakterekbe, és akkor akár egészen más irányt vesz az elképzelt figura. Érdekes látni, mennyire benne vannak ők is a rendezésben. Megtörténik az első játék a szerepben, pár perc múlva pedig már egészen átszellemült arcok, hangok, és néha reklamációk, hogy ez a karakter azért ennyire mégsem olyan, illetve inkább ilyen, és akkor megszületik valami új, nem is tudom hány gondolatkörön át, és akkor ott, az, tényleg tökéletesen igazi, nem is lehetne máshogy.

Budapest Bábszínház Kismackó és Kistigris Janosch

Aztán mindig vége a próbáknak, elindulok hazafelé vagy máshová, egy helyre, ami nem itt van, és akkor már az a furcsa, hogy innen megyek el. Ez a valóságokból átlépdelés, kizökkenés a legfurcsább élmény, az, hogy mennyire átváltozott már a Bábszínház másik bejárata a kis folyóparti házzá.

0 Tovább

Oidipusz-karantén: Az örök jelenre csábítás

Következő bemutatónk egy izgalmas vállalkozás a Természetes Vészek Kollektívával együttműködésben. Az Oidipusz-karantén november végén kétszer látható a Trafó - Kortás Művészetek Házában, decembertől pedig a Budapest Bábszínház Játszó-terén kap helyet az előadás. A próbafolyamatot Szenteczki Zita, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező-bábrendező szakos hallgatója kísérte végig.

Négyzet a négyzetben. Élő és élettelen: lenyomat az élőről, halotti maszkokként. Aki egyszer élő volt, most élőhalott, aki sokféle képpé tárgyiasul. Maszkban, videóban, óriás csecsemőként. A videó: információhordozó, kórházi betegfigyelő, önállósult esztétikai térelem.

 

Az idő, az időtlenség, a linearitás feje tetejére állítása találkozik ebben a hideg, letisztult, misztikus, szakrális térben. A hang „elnyívódik”, a kép áttevődik, az arcból maszk lesz, a testből nyűg, teher, felelősség másokban, majd újjászületés – csecsemő.

Antigoné, Eteoklész és Polüneikész apjuk halálos ágyánál találkoznak. Antigoné valóban ápolja apját, a fivérek azonban csak hatalomvágyból jelennek meg. De a testvérek találkozása furcsa, morbid múltidézésbe csap át.

A maszkok betöltik a teret, megszemélyesednek, ugyanaz az arc, más személyeket ölt, nőből férfivé vált, méreteket változtat, felgyullad, kiszeneződik, megrajzolódik, porrá zúzódik. Nejlon szfinx – tengerbe gyűjtődik, minden emberségét elveszítve, akárha apró kecskeköröm-kagylók lennének.

Az idő elnyújtott, a szó töredékes, a tér steril, a hangok feszültséggel telik, mindebbe a súlyosságba mégis pillanatokra vegyül valami testvéri infantilizmus, a sorsuk feldolgozhatatlansága játékká emelődik.

A stilizált teret a színészek és a tárgyak koncentrációja tölti ki, a maszkok a koncentrációtól, a hangzó – visszhangzó szavaktól, az erős elrajzolt gesztusokkal megszemélyesednek. Majd megint kiüresednek.

0 Tovább

Szabó T. Anna: A meséről

A Nyúl Péter premierjéhez kapcsolódódik új kiállításunk Mesék a szigetekről (Angolszász mesék bábszínpadon Shakespeare-től Beatrix Potterig) címmel. A tárlatot Szabó T. Anna nyitotta meg a következő verssel.

Szabó T. Anna (forrás: szabotanna.com)

1.
Két hatalom van a világon:
a mese és a fájdalom.
A fájdalomban mese nincsen, 
de van mese, mi fáj nagyon.

Ez a fájdalom mégsem öl meg:
lámpát gyújt, kart nyújt, felemel,
nem enged feküdni a sárban,
mert égre kel, és énekel,

s fentről néz le a gyenge ember,
és fentről játék az egész...
Ha beleragadsz a mocsárba,
ne lefelé: az égre nézz!

A rossz fájdalom bedarálja
a szabadságod, életed...
A jó fájdalom megbocsájtja
minden kis gyengeségedet,

és katarzissal, kegyelemmel
új utakat nyit, felfelé,
nem gyönge báb vag: erős lepke!
A tested olyan istené,

aki nem rángat drótkötélen,
csak megtart minden mély felett - 
ne a halálnak: a mesének 
engedd át gyenge lelkedet.

2.
Két hatalom van a világon:
a való és a képzelet.
Az egyiket az idő méri - 
a másikat mérni nem lehet.

A mesében mindkettő ott van,
és szárnyatlan szállsz szárnyakon,
árnyékból fel a fényes várba,
de kapuja: a fájdalom.

Átránt a kétség félhomályán
az egység biztos mágnese.
Két hatalom van a világon,
a fájdalom és a mese.

0 Tovább

babszinhaz

blogavatar

A Budapest Bábszínház blogja a Budapest Bábszínházról és a bábszínházról. Azoknak a nézőknek, akik igazán nyitottak. Felnőtteknek is. Sőt!

Címkefelhő

Budapest Babszinhaz (98),bábszínház (52),bab (15),Semmi (13),Janne Teller (12),Trisztan es Izolda (12),ifjúsági előadás (9),gyerekszínház (9),Kabaré musical (8),kabaré (6),Alföldi Róbert (6),rajzpalyazat (5),Spiegl Anna (5),Hókirálynő (5),Daniel Danis (5),mese (5),Bercsenyi Peter (5),Kivi (5),Budapest Bábszínház (4),Pettson és Findusz (4),színháztörténet (4),musical (4),Ellinger Edina (4),babfilm (4),Ludas Matyi (3),Hoffer Károly (3),Nyúl Péter (3),Gáspár Ildikó (3),semmi (3),A kis Mukk (3),babszinhaz (3),Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (3),andrássy út (3),animáció (3),Quimby (3),Kiss Tibor (2),Kálmán Eszter (2),színház- és filmművészeti egyetem (2),cabaret (2),reklám (2),Csizmadia Tibor (2),Pagony Kiado (2),Koós Iván (2),beatrix potter (2),BBC (2),Hans Christian Andersen (2),Teszárek Csaba (2),Ács Norbert (2),Hups Crew (2),kortars irodalom (2),Markó Róbert (2),Bereczki Csilla (2),Katona József Színház (2),színház (2),könyvtár (2),bécs (2),Handspring Puppet Company (2),Az iglic (2),Szalinger Balazs (2),marionett (2),Caryl Churchill (2),El Hormiguero (1),Sziget 2013 (1),Pablo Motos (1),Nemes Takách Kata (1),gameshow (1),talkshow (1),Spanyolország (1),Nelson Mandela (1),gyermek- és ifjúsági színházi világnap (1),Kovács Judit (1),báb (1),Marék Veronika (1),Michelle Obama (1),Sesame Street (1),szezám utca (1),óvodás (1),Márton László (1),Muppets (1),Tíz emelet boldogság (1),Muppet Show (1),Boribon és Annipanni (1),That Puppet Game Show (1),Koós György (1),Karádi Borbála (1),Mindenki (1),Oscar-díj (1),Kocsis Enikő (1),Fitos Dezső (1),Michac Gábor (1),Zságer-Varga Ákos (1),Némedi Árpád (1),Toldi (1),Arany János (1),középiskola (1),kötelező irodalom (1),budapest bábszínház (1),általános iskola (1),magyartanítás (1),Arany János-emlékév (1),gyerekelőadás (1),kötelező olvasmányok (1),Cziegler Balázs (1),Szálinger Balázs (1),Jevgenyij Svarc (1),Varro Dani (1),varró dániel (1),Julie Taymor (1),Futrinka utca (1),Brody Vera (1),Mazsola (1),Misi mókus (1),túl a maszat-hegyen (1),Jason Segel (1),Janosch (1),A csillagszemű juhász (1),magyar népmese (1),Kismackó és Kistigris (1),kesztyűs báb (1),Tim Burton (1),szatory dávid (1),poszt 2014 (1),Dario Fo (1),gyerekirodalom (1),mr bean (1),William Kentridge (1),Hajnali csillag peremén (1),Mozart (1),allatok vilagnapja (1),Salzburg (1),Richard Wagner (1),olvasás (1),Fige Attila (1),Babák (1),A halott menyasszony (1),Mórocz Adrienn (1),Jean Genet (1),Gimesi Dóra (1),Az oroszlankiraly (1),Karacsonyi lidercnyomas (1),allatbarat (1),Oedipus Rex (1),Andres Iniesta (1),Nike (1),foci (1),Vietnami Koztarsasag (1),vízi bábszínház (1),War Horse (1),Pillangokisasszony (1),Anthony Minghella (1),barca (1),Barcelona CF (1),szinhazi fesztival (1),Budapest Babszinhaz (1),kiállítás (1),TeARTrum Fesztivál (1),Sziget (1),hasbeszélő (1),Nina Conti (1),Bohoczki Sára (1),Fodor Annamaria (1),Michael Morpurgo (1),ASSITEJ (1),Szinhazi Vilagnap (1),ifjúsági színház (1),Fehérlófia (1),Broadway (1),Neudold Júlia (1),drámapedagógia (1),Blind Summit Puppet Theatre (1),John Turturro (1),Nagy Endre (1),Medgyaszay Vilma (1),Bárdos Artúr (1),animációs film (1),bábtörténet (1),dokumentumfilm (1),Richard Teschner (1),látványtervezés (1),kivi (1),bábfilm (1),Hollywood (1),Pethő Gergő (1),Odüsszeia (1),Odüsszeusz (1),Cselédek (1),Rózsa és Ibolya (1),Tatai Zsolt (1),CBBC (1),Blasek Gyöngyi (1),Szolár Tibor (1),West End (1),Füge Produkció (1),Jurányi (1),Neil Patrick Harris (1),Igy jartam anyatokkal (1),Nemzeti Színház (1)