A 2015/2016-os évad első premierje a Nyúl Péter. A próbafolyamatról a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Varsányi Péter számolt be. Utolsó bejegyzésében tapasztalatait összegzi.

Nyúl Péter - fotó: Éder Vera
Nyúl Péter és Nyúl Benjámin (fotó: Éder Vera)

„Múlik az idő, gyerekek!” – szökken ki a magvas gondolat mesélőnk, Pallai Mara szájából nap mint nap. Sőt, minthogy a csütörtöki premierre való tekintettel a társulat újabban reggeltől estig próbál, e figyelmeztetést naponta többször is hallhatjuk mi, nézőtéren ülők. De ha nem hallanánk, akkor is kézzel fogható lenne számunkra az idő múlása – hiszen az elmúlt öt héten együtt éltünk a készülő előadással, ami percről percre, napról napra változott.

Például jóval tömörebb lett a szöveg – a bábszínház sajátossága, hogy rosszul viseli a sok beszédet, még ha az hamisítatlan feketeádámi stílusban íródott is. Helyette viszont hálás a mozgásért – így az előadásba egyre több mozdulat került, sőt az egyik jelenetben Nyúl Péter olyan fürgeségről tesz tanúbizonyságot, amely látszólag ellentmond a fizika törvényeinek – de erről itt ne többet. Változott a díszlet is – a dombok kizöldültek, az égboltra bárányfelhők úsztak fel, Gergelyfi bácsi fészerét benőtte a borostyán, a Mesélő köré pedig egy külön, sparheltos-pokrócos kis otthon épült. És legalább ennyire fontos, hogy elkészült az előadás világítása. Számomra az volt a próbafolyamat egyik legizgalmasabb pillanata, ahogy láthattam, ugyanaz a díszlet mennyire más hangulatot nyer különböző fényekben. És nem csak hangulatokról van szó, a világításnak itt kiemelt dramaturgiai szerepe lesz – de erről se többet...

Nyúl Péter - fotó: Éder Vera
Nyúl Péter és Gergelyfi bácsi (fotó: Éder Vera)

Nem beszéltem még a zenéről – a Tallér Zsófia komponálta művek döntően meghatározzák az előadás stílusát, ritmusát, hangulatát, de még az egyes szövegek jelentését is. Döbbenten tapasztaltuk, hogy a szereplőknek nehéz, csehovi sorsokat kölcsönöz egy adott zenerészlet, míg egy másik szeretetre méltó és életrevaló nyulakat varázsol belőlük (a szülők megnyugtatására: az alkotók ez utóbbi mellett döntöttek). Lényeges változás volt az is, hogy a gépzenéket mostanra valódi zenekarral és gyerekkórussal felvett darabok váltották fel, amelyek hangzása sokkal természetesebb és élettel telibb. Egyszóval: változás változás hátán.

És hogy mit csináltam mindezalatt én, rendezőasszisztens-gyakornok? Elsősorban figyeltem. Arra, milyen ritmusban és milyen instrukciókat adagol a rendező, és hogy még nála is pontosabban kell mindenre emlékeznie az asszisztensnek. Aztán arra, melyik színész hogyan építi fel a szerepét, hogyan koncentrál a próbán, és hogyan pihen, amikor épp nincs a színpadon. Meg arra is, mennyi ideig tart, mire bemelegszik egy nitrogénlámpa, hogy milyen nehéz Gergelyfi bácsi bábja, és hogy miért nem szabad koromsötétben közlekedni a széksorok között. (Mert három héttel később is tapintható dudor lesz az ember bal sípcsontja közepén, azért.)

Most pedig a figyelmet megköszönve búcsúzom én – akinek a vezetékneve egy családi névváltoztatás következtében Varsányi, eredetileg egyébként Nyul – Péter.

Nyúl Péter - fotó: Éder Vera
Nyúl Péter (fotó: Éder Vera)

Olvasson tovább:

1. próbanapló

2. próbanapló

Interjú a rendezővel, Ellinger Edinával

Interjú a címszereplővel, Márkus Sándorral