Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Moszkva, Moszkva!

... sóhajtjuk irigyen a Prozorov lányokkal unisono, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves bábszínész szakosai jelenleg az orosz fővárosban, a Sztanyiszlavszkij születésének 150. évfordulója alkalmából a moszkvai Művész Színház által rendezett nemzetközi fesztiválon vendégszerepelnek az Alföldi Róbert rendezte A tavasz ébredése című előadásukkal.

Mivel az egyik osztályfőnök, Meczner János a Budapest Bábszínházat igazgatja (a másik osztályvezető Csizmadia Tibor), az osztályból pedig többen szerepelnek az színház repertoár-előadásaiban (Mórocz Adrienn - Pettson és Findusz, Diótörő, Babák, János vitéz, Spiegl Anna - Hajnali csillag peremén, Szolár Tibor - Lúdas Matyi, A hattyúk tava, Hoffer Károly - A Hétfejű Tündér, A hattyúk tava, jövő héten pedig a Semmi rendezőjeként és látványtervezőjeként kezd próbálni, Makra Viktória, Márkus Sándor - A hattyúk tava), ráadásul velük van Rigó Anna, aki nem csupán A tavasz ébredésének, hanem több BB-s produkciónak is a rendezőasszisztense, természetesen mi sem maradhatunk le erről a hírről. Aki kíváncsi az élménybeszámolóikra, a Színház.hu oldalon ide és ide kattintva olvashatja el azokat, aki pedig látni szeretné, hogyan bánnak például a legyezőkkel, október 25-én és 26-án A hattyúk tavában megnézheti őket.

0 Tovább

Mi az a bábszínház? - 5.

A báb műfaja tulajdonképp kimeríthetetlen, így a sorozat folytatódik. Ezúttal az árnyjátékra és a vásári bábjátékra mutatunk unortodox példákat.

A Pilobolus alapvetően tánctársulat, a Shadowland című produkciójuk azonban a mozgásszínház mellett nem kevés bábos elemet, nevezetesen árnyjátékot tartalmaz. Aki elmulasztotta őket akkor, amikor Budapesten jártak, íme a produkcióból egy kis ízelítő.

Valószínűleg William Kentridge neve sem ismeretlen a magyar közönség és a blog olvasói előtt (itt emlegettük). A képzőművész-rendező Sosztakovics Az orr című operáját néhány éve a New York-i Metropolitanben vitte színre, meglehetősen sajátos árnytechnika alkalmazásával.


Itt pedig némi háttér arról, Kentridge hogyan és miért játszott a papírkivágással, illetve a vetítéssel.

...

És most pedig valami egészen más: Mr Bean bebizonyítja, hogy a bábban van pénz.

Ez utóbbi állításra várjuk az érveket és az ellenérveket.

0 Tovább

Irány a könyvtár!

Akik rendszeresen olvasnak bennünket, azok tudják, hogy ebben az évadban elindult egy együttműködés a Budapest Bábszínház és a Fővérosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Gyerekkönyvtára között: minden hónap harmadik péntekjén ellátogatunk a Szabó Ervin térre, a Sárkányos Gyerekkönyvtárba. Október 19-én 17 órától a Hajnali csillag peremén című előadásból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. Fontos: a gyerekek és a szülők kedvenc macijai semmiképp ne maradjanak otthon!

„Hozd magaddal kedvenc mackódat, aki a legjobb barátod, alvós társad, titkaid tudója – ez az előadás neki is szól! Aki nem tud mackót hozni, az előadás idejére kölcsönkap a Mackókölcsönzőből. Figyelem! Felnőtt nézőink is mindenképp mackóval vagy gyerekkel érkezzenek!” S hogy miért?

Mert a kortárs gyerekversekből összefűzött, már hároméveseknek is ajánlott előadás egy óvodás mackólány, Méz Elza életének egy napjába sűríti a gyereklét fontos eseményeit: a felkelést, a reggeli rohanást, a félelmetes szomszéd nénit, a városi forgatagot, a villamost, az óvodát, a játékot, a szerelmet, a csillagokból visszanéző nagypapát, az esti mesét, az éjjeli álmot. Hétköznapokról és ünnepekről, örömökről és bánatokról, mackókról és gyerekekről mesél, mackóknak és gyerekeknek.

A Tengely Gábor rendezte produkcióban elhangzanak Erdős Virág, Gimesi Dóra, Havasi Attila, Kántor Péter, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Lackfi János, Mesterházi Mónika, Oravecz Imre, Part Nagy Lajos, Ranschburg Jenő, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Varró Dániel versei. Aki szeretné megnézni teljes egészében a „mackóélet és mackóálom” alcímű Hajnali csillag peremén-t, október 20-án és 31-én, illetve november 8-án, 24-én és 29-én teheti meg a Budapest Bábszínházban.

De a Sárkányos Gyerekkönyvtár a héten kínál még programot. Szerda délelőtt Bajzáth Mária segítségégen útmutatót kaphatnak a szülők ahhoz, hogyan induljunk el a Mesék (B)irodalmában, mit érdemes a 3 év alattiaknak választani, miért és miben segítenek nekünk és az apróságoknak. Ezekről a kérdésekről és a közben felmerült gondolatokról beszélgetnek kötetlen formában, és minden bizonnyal hasznos tanácsokat kaphatnak szerdán 10:30 és 11:30 között a gyerekkönyvtárba látogatók.

0 Tovább

Mi az a bábszínház? - 4.

Folytassuk akkor tovább a sorozatot, amelyben megmutatjuk, mi mindenre alkalmas a báb.

Akik jártak Salzburgban, minden bizonnyal látták a bábszínház épületét. Illetve nem is csak egy általános báb-, hanem kifejezetten marionettszínházról van szó.

Ahogyana  fenti képen is látszik, természetesen műsoron van Mozart: a zeneszerző operáiból egyórás, leginkább a turistákat célzó esztrád mellett olyan komplett produkciókat is látni a repertoáron, mint az alábbi Varázsfuvola:

A Mozart-klasszikus a Budapest Bábszínház repertoárján is szerepel, és mi is marionett technikával játsszuk. Legközelebb november végén látható a produkció a Játszó-téren.

És persze nem hagyhatják ki A muzsika hangját sem abban a városban, ahol a film helyszíneihez kapcsolódó túra még mindig komoly népszerűségnek örvend. Érdekes módon a salzburgiak épp erről a húzóprodukcióról nem készítettek trailert, így egy turné promófilmjét tudjuk csak linkelni:

Az utóbbi évek legnagyobb dobása - a médiát tekintve mindenképp - a Salzburgban idén márciusban bemutatott A nibelungok gyűrűje, a Ring-tetralógia első része, amelyben az élő- és a bábszínház összekapcsolódik.

0 Tovább

Lehet egy kérdéssel több?

"Bemutatták a Budapest Bábszínházban PETTSON ÉS FINDUSZ szellemes, pergő történetét - kár hogy nem adtak egyszerűbb címet a darabnak."

Mindezt a Gyermekszínházi Portál hírlevelében olvastuk.

Tényleg bonyolult lenne a cím? Véleményeket pro és kontra is szívesen olvasnánk. (Igen, a muklák is ezek tanakodnak.)

0 Tovább

babszinhaz

blogavatar

A Budapest Bábszínház blogja a Budapest Bábszínházról és a bábszínházról. Azoknak a nézőknek, akik igazán nyitottak. Felnőtteknek is. Sőt!

Címkefelhő

Budapest Babszinhaz (98),bábszínház (52),bab (15),Semmi (13),Janne Teller (12),Trisztan es Izolda (12),ifjúsági előadás (9),gyerekszínház (9),Kabaré musical (8),kabaré (6),Alföldi Róbert (6),rajzpalyazat (5),Spiegl Anna (5),Hókirálynő (5),Daniel Danis (5),mese (5),Bercsenyi Peter (5),Kivi (5),Budapest Bábszínház (4),Pettson és Findusz (4),színháztörténet (4),musical (4),Ellinger Edina (4),babfilm (4),Ludas Matyi (3),Hoffer Károly (3),Nyúl Péter (3),Gáspár Ildikó (3),semmi (3),A kis Mukk (3),babszinhaz (3),Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (3),andrássy út (3),animáció (3),Quimby (3),Kiss Tibor (2),Kálmán Eszter (2),színház- és filmművészeti egyetem (2),cabaret (2),reklám (2),Csizmadia Tibor (2),Pagony Kiado (2),Koós Iván (2),beatrix potter (2),BBC (2),Hans Christian Andersen (2),Teszárek Csaba (2),Ács Norbert (2),Hups Crew (2),kortars irodalom (2),Markó Róbert (2),Bereczki Csilla (2),Katona József Színház (2),színház (2),könyvtár (2),bécs (2),Handspring Puppet Company (2),Az iglic (2),Szalinger Balazs (2),marionett (2),Caryl Churchill (2),El Hormiguero (1),Sziget 2013 (1),Pablo Motos (1),Nemes Takách Kata (1),gameshow (1),talkshow (1),Spanyolország (1),Nelson Mandela (1),gyermek- és ifjúsági színházi világnap (1),Kovács Judit (1),báb (1),Marék Veronika (1),Michelle Obama (1),Sesame Street (1),szezám utca (1),óvodás (1),Márton László (1),Muppets (1),Tíz emelet boldogság (1),Muppet Show (1),Boribon és Annipanni (1),That Puppet Game Show (1),Koós György (1),Karádi Borbála (1),Mindenki (1),Oscar-díj (1),Kocsis Enikő (1),Fitos Dezső (1),Michac Gábor (1),Zságer-Varga Ákos (1),Némedi Árpád (1),Toldi (1),Arany János (1),középiskola (1),kötelező irodalom (1),budapest bábszínház (1),általános iskola (1),magyartanítás (1),Arany János-emlékév (1),gyerekelőadás (1),kötelező olvasmányok (1),Cziegler Balázs (1),Szálinger Balázs (1),Jevgenyij Svarc (1),Varro Dani (1),varró dániel (1),Julie Taymor (1),Futrinka utca (1),Brody Vera (1),Mazsola (1),Misi mókus (1),túl a maszat-hegyen (1),Jason Segel (1),Janosch (1),A csillagszemű juhász (1),magyar népmese (1),Kismackó és Kistigris (1),kesztyűs báb (1),Tim Burton (1),szatory dávid (1),poszt 2014 (1),Dario Fo (1),gyerekirodalom (1),mr bean (1),William Kentridge (1),Hajnali csillag peremén (1),Mozart (1),allatok vilagnapja (1),Salzburg (1),Richard Wagner (1),olvasás (1),Fige Attila (1),Babák (1),A halott menyasszony (1),Mórocz Adrienn (1),Jean Genet (1),Gimesi Dóra (1),Az oroszlankiraly (1),Karacsonyi lidercnyomas (1),allatbarat (1),Oedipus Rex (1),Andres Iniesta (1),Nike (1),foci (1),Vietnami Koztarsasag (1),vízi bábszínház (1),War Horse (1),Pillangokisasszony (1),Anthony Minghella (1),barca (1),Barcelona CF (1),szinhazi fesztival (1),Budapest Babszinhaz (1),kiállítás (1),TeARTrum Fesztivál (1),Sziget (1),hasbeszélő (1),Nina Conti (1),Bohoczki Sára (1),Fodor Annamaria (1),Michael Morpurgo (1),ASSITEJ (1),Szinhazi Vilagnap (1),ifjúsági színház (1),Fehérlófia (1),Broadway (1),Neudold Júlia (1),drámapedagógia (1),Blind Summit Puppet Theatre (1),John Turturro (1),Nagy Endre (1),Medgyaszay Vilma (1),Bárdos Artúr (1),animációs film (1),bábtörténet (1),dokumentumfilm (1),Richard Teschner (1),látványtervezés (1),kivi (1),bábfilm (1),Hollywood (1),Pethő Gergő (1),Odüsszeia (1),Odüsszeusz (1),Cselédek (1),Rózsa és Ibolya (1),Tatai Zsolt (1),CBBC (1),Blasek Gyöngyi (1),Szolár Tibor (1),West End (1),Füge Produkció (1),Jurányi (1),Neil Patrick Harris (1),Igy jartam anyatokkal (1),Nemzeti Színház (1)